Erdélyi Gyula: A magyarok hadművészete (Budapest, 1933)

III. fejezet: A vegyesházi királyok kora

mozsár volt, melyeknek torkolatában ülő ember is kényelmesen elfért. Dunai hajóhadát 200 gálya és naszád alkotta. A szá­razföldi sereg létszáma 150.000 fő körül mozgott. A török készülődés hírére a magyar országgyűlés is összeült 1456. január havában. Hadiköstséget szavazott meg, majd felszólította a németeket, olaszokat és albánokat, hogy segélyhadakat küldjenek. Hunyadit pedig a fővezérséggel bizta meg. A magyar haderő kezdetben alig V4-e volt a törökének. Nándorfehérvár várában 3—4000 főnyi védőrség tartózkodott s a Hunyadi-féle zsoldosok is kb. 10.000 főt számláltak. Csak amikor Kapisztrán János minorita­barát sereggyű­jtő mozga­lom élére állott, szaporodott meg a létszám még kb. 20.000 főnyi inkább vallási fanatizmus vezette mint komoly katonai erőt képviselő keresztes haddal. Hunyadi első ténykedése volt, hogy Nándorfehérvárra ment, ott a védőrséget saját zsoldosaival, a tüzérségi felszerelést más várak tüzérségi anyagával kiegé­szítette; a vár parancsnokságát sógorára, Szilágyi Mihályra bízta. Ezután Péterváradra tért vissza, hogy a felmentő sere­get megszervezze. Haditervek. A szultán az 1456. évre a magyarok balkáni hadászati bázisának, Nándorfehérvárnak elfoglalását tűzte ki céljául. Ezért óriási szárazföldi és vízi haderőt gyűjtött össze. Terve az volt, hogy a szárazföldi erővel Nándorfehérvárt délről kö­rülzárja, a vízi erővel pedig elállja a vártól északra a Dunát s szokatlanul nagy arányú tüzérségi előkészítés után birtokába veszi az erősséget. Hunyadi a török erők felvonulásából azon­nal megértette a helyzetet. Hajóhadat teremtve a török vízi­erők elzáró vonalának áttörését tervezte, hogy ily módon kellő számú felmentő sereget juttasson el északról a Dunán, Száván át a várba. A felmentő sereg többi része tartalékként a Száva balpartján marad, hogy alkalmazására a hadászati helyzet­nek megfelelően kerüljön sor. Események. A török szárazföldi haderő már április folyamán elin­dult gyülekező helyéről és Bulgárián, Szerbián át június ele­jén ért Nándorfehérvár alá, melyet a város körül húzódó ket­tős várfal, a Kalimegdánon épült fellegvár és az északi oldal

Next