Lázár Gyula: Az ozmán uralom története Europában 1. (Budapest, 1877)
Tizenkettedik fejezet. Konstantinápoly újból megnépesedése
két utóbbi hadjárata alkalmával arról győződött meg, hogy Nándorfehérvár birtoka nélkül minden kísérlete Magyarország ellen hasztalan marad, azontúl minden gondját a kérdéses erősség elfoglalása vette igénybe. Ily czélból egész télen át gyűjtötte és kiegészítte hadseregét, Krusowácz mellett egy ágyúöntödét állított fel, mely roppant nagyságú ostromágyuakat készített, melyek közül néhány 27 láb hosszúságú volt, és eddig nem látott nagyságú kőgolyókat hányt. Ezeken kívül több mint 300 kisebb vaságyú önteték itt. Óriási volt továbbá a többi ostromeszközök és pusztító szerszámok mennyisége is, valamint a szükséges élelmiszerek elhelyezése, állomásonkint ezen czélra készült raktárakban, mi különösen rendszeres hadmívelésről és ügyes előrelátásról tesz tanúságot, mi pedig ezen korban nagyon feltűnő jelenségnek mondható. Mohamed, ki Nándorfehérvár fontosságát jól ismerte, tudta, hogy annak csak úgy juthat birtokába, ha minden eshetőséggel előre számol és semmiféle áldozatokat nem kímél. Nándorfehérvár fekvésének természetéből következett, hogy a szárazföldi ostromot és támadást a Dunáról és Szávától kell támogatni, s azért nagy volt a hajók száma, melyek a két folyó partjain készültek, hogy az ostromlók támogatására szolgáljanak. Az 1456. nyár derekán megindult Mohamed 150 ezer, mások szerint 300 vagy még több ezerből álló seregével, s július első napjaiban Nándorfehérvár alá érkezett, s mihelyt az ágyúk és egyéb ostromeszközök elhelyeztettek, kezdetét vette szárazon és vizen az ép oly nevezetes mint eredményében váratlan ostrom. Megjegyzésre méltó, hogy az ozmánok óriási ütegei kivétel nélkül keresztényektől vezényeltettek, és pedig többnyire magyarok, németek és olaszoktól; mi bizonyára azért is említésre méltó jelenség, mert itt bizonyságát adja azon társadalmi romlottságnak, melyben