Borászati Lapok – 42. évfolyam – 1910. 27-52. sz.

1910-07-03 / 27. sz.

29. SZÁM 42-IK ÉVFOLYAM. Beleképzeli magamagát a helyzetbe, mintha ő volna az, aki ezeknek a feltételeknek teljes szavatossággal vállalkozik. Mert hisz azt, amit itt, mint feladatot a tervezet kitűz, azt olyan­nak kell odaállítani, hogy az teljesíthető és kecsegtető legyen. Akkor azután közelebb jut­nánk ahhoz a czélhoz, mely az ő szeme előtt lebeg, hogy egy termelői részvénytársaság léte­süljön, melyben ne csak pénzügyi kapac­itá­sok és merkantilisták lennének, hanem melynek vezetésénél a gazdatársadalom közvetlenül, tehát anyagilag is legyen érdekelve. Végül szükséges­nek tartja a szerződés megítélésénél a figyel­met felhívni arra, hogy a nemzetközi keres­kedelmi szerződések 1917-ben lejárnak, tehát a vállalat már a­ 6-ik évtől kezdve egy nagy bizonytalanságnak megy elébe. Kéri a tervezetet előbb általánosságban tárgyalni, míg a részletekre vonatkozó észrevételeit minden egyes pontnál fogja megtenni. Egyúttal pedig indítványozza, hogy miután az előttünk fekvő tervezet megvalósításra nem alkal­mas, keressék fel a földművelésügyi miniszter, hogy e tárgyban előzetesen egy szűkkörű szak­tanácskozmányt hívjon egybe. Hammersberg Jenő a maga részéről a leg­nagyobb örömmel fogadja a földmivelésügyi miniszter intenczióját a finomabb borok kivitele, érdekében. Örömmel veszi tudomásul, hogy a miniszter nem akar mindent egyszerre fel­karolni, hanem csak az értékes hegyi borok vámkülföldre való kivitelét czélozza a jelen ter­vezettel. És ha sikerül a jó hegyi boroknak külföldön­ piaczot teremteni, úgy ez magával fogja hozni a többi borok árainak emelkedését is. Általánosságban nem tartja helyesnek a rész­vénytársasági rendszert, mert a bor a részvény­társasági kezelést nem tűri meg. A bor nagy szakértelmet és hosszú állandó kezelést kíván. Ezt láthatjuk borkereskedőinknél is, mert csak annak megy jól az üzlete, ki maga áll annak élén. Azt látjuk, ha egyes szaküzlet-tulajdonos meghal, annak fia, vagy ha más valaki veszi azt át, rendesen megbukik. Így van ez a rész­vénytársaságoknál is, mert itt a részvényes állandóan változik és gyakran egy részvényes­nek a kezébe kerül a részvényeknek legnagyobb része, ilyenkor igen nagy változások állanak elő és gyakran feloszlás vagy bukás a vége. Félős az, hogy a jelen alkalommal is így lenne, amely nemhogy emelné boraink renoméját, hanem azt föltétlenül rontaná. Nézete szerint külön kellene választani a borvételt, kezelést és az eladást. Ezt a kormány úgy oldhatná meg, hogy az országos mintapinczét és a buda­foki pinczét rendezné be kezelésre, ezzel kap­csolatosan a vidékeken gyűjtő pinczéket léte­sítene, melyek állami kezelés alatt állanának és szoros összefüggést tartanának fenn a központ­tal. Ennek kiegészítésére lenne szervezendő egy részvénytársaság, mely hivatva lenne a boroknak külföldön piaczot teremteni, a borokra előleget adni, elárusító helyeket létesíteni és reklámot csinálni, ezért kapna állami szubvenc­iót. Szabó Zoltán mindenben osztja véleményét előtte szólónak, mert ők is Aradhegyalján meg­vetették már az alapját egy részvénytársaság­nak, melynek feltételeit a földmivelésügyi kor­mányhoz benyújtották, de mindezideig választ nem kaptak rá. Ennek nagyjában az az alapja, hogy a termelők beadják a boraikat és erre előleget kapjanak, mert enélkül ezért nem is lehet elérni. A minisztériumtól kérték a ménesi vin­czellériskola pinczéjének átengedését raktározás gyanánt. Tagjai minden katasztrális hold után 50 fillér összeget fizetnének, az ebből összejövő összeg a felügyelő és kezelő személyzet fizeté­sére fordíttatnék. Báró Bohus László czélszerűnek látná egy ilyen nagy vállalat létrejövetelénél a borkeres­kedőknek a bevonását, mert itt egy kikötött nagymennyiségű bornak a vámkülföldön való eladásáról van szó s igy csak ezek volnának képesek felvilágosítást adni arról, hogy ez keresztülvihető-e vagy sem. Oppenheim Henrik felemlíti, hogy hosszab­ban foglalkozott ezen részvénytársasági terve­zettel. Ő üzleti szempontból nézi az egészet és felvetette azt a kérdést, hogy lehetséges-e ily tervezet mellett ezen részvénytársaságnak létre­jönni vagy sem? És arra a meggyőződésre jött, hogy ez ily kikötésekkel meg nem valósulhat, mert az állami szubvenc­iót is csak akkor élvezheti, ha az előírt mennyiségű bort vám­külföldre kiviszi és ez pedig oly rövid idő­kikötésnél teljesen lehetetlen. A tervezetnek van azonban egy másik része, ez a közraktározás. Számítást tett egy ily raktárpincze építés és berendezésére; számítása szerint 15 koronába kerül hektoliterenként, ennek most a törlesztési és annuitási kamata évenként 1'80 koronába jön. Ha tehát most valaki a borát be akarja raktározni, annak raktár- és hordókölcsöndíj fejében legalább 1'80 koronát kell fizetnie és a társaságnak még nem volna egy fillér haszna rajta, tehát még annak is bizonyos százalékot kell hozzáadni, ami a rak­tározási díjat annyira meg fogja drágítani, hogy senki sem fog beraktározni s ez magával fogja hozni azt, hogy a raktárak üresen fognak állani és bukás lesz a vége. Vastagh János a czélt helyesli, de előter­jesztett módon nem tartja keresztülvihetőnek, mert a kivánt részvénytőke nem jön össze. De ha létre jönne is, ezzel esetleg az eddigi bor­kereskedők összeköttetéseit elveszszük és őket tönkretesszük, ez pedig sem az államnak, sem pedig nekünk nem c­élunk. Statisztika szerint a mi borfogyasztásunk belföldön igen csekély és ennek legfőbb oka a túl magas fogyasztási adó, továbbá az, hogy a korcsmárosok túl drágán mérik a borokat és rosszat is adnak, mert ebből akarják az összes költségeiket fedezni. Ebből kifolyólag a bortörvényt a korcsmároso­kon­ kellene szigorúan végrehajtani. A boráraink alacsony voltának főleg a borügynökség szer­vezetlensége az oka, mert ezek a borvevőt olyan helyekre viszik, ahol az illető szőlőbirto­kos meg van szorulva. Ezt módosítani kellene, még­pedig oly módon, hogy az ügynök nem az eladott bor hektoliterje után kapja a száza­lékot, hanem a befolyt pénzmennyiségből és ez az ügynököket is arra késztetné, hogy minél maga­sabb árakat érjenek el, hogy így a százalékuk is magasabb legyen. Wimmer Károly az első részéhez szól hozzá a tervezethez, még­pedig, hogy a minisztérium jelölje ki azon borvidékeket, melyek a legjob­ban rá vannak szorulva ily' raktárpinczékre. Azután ki kellene tapasztalni, hogy mely borok volnának legalkalmasabbak a vámkülföldre való kivitelre s ezen vidékeknek borát kellene for­szírozni. Gróf Zselénski távozván, az elnöklést Bernáth­ Béla alelnök veszi át. Hajduska Rezső mint vendég engedelmet kér a tárgyhoz való hozzászólásra, mint szak­ember szól hozzá s megjegyzi, hogy a ter­vezet három részre oszlik és pedig a raktározásra, a bizományi üzletre és a kivitel teljesítésére. Ezen három üzletet nem is tanácsos egymással összekeverni, mert a raktározás egymagában véve is igen nagy üzlet, a bizományba adásnál pedig ily alakban a termelő érdeke nincs eléggé meg­védve. Ami a kivitel mennyiségét illeti, ez oly magas, hogy azt keresztülvinni még ma telje­sen lehetetlen, mivel a külföldi olcsó borokkal a versenyt nem bírjuk kiállani, nekünk meg kell várni azt az időt, mikor is a külföld borával képesek leszünk a versenyt felvenni. De ezt a kormány úgy látszik nem akarja bevárni, hanem ezt egy szubvenc­ióval támogatott részvénytársa­ság által akarja megvalósítani, pedig ezt így keresztülvinni teljesen lehetetlen. Pártolja elő­adó javaslatát, mely szerint sürgős átirat volna küldendő a kormányhoz egy szűkebb körű szak­tanácsnak az összehívására, mely a tervezetet elfogadható formában dolgozná át. Ha a terve­zett társaság létre nem jön, úgy a ma létező és létesülő szervezetek fognak összeállani, mert rá lesznek kényszerítve és így fog előállani az országos borértékesítő részvénytársaság. Gróf Esterházy Gyula szerint nagyon nehéz ily dolgot elvileg megvitatni. Kérdéses az, vájjon lehet-e olyan szervezetet létesíteni, amely az összes bajokon segítsen, ő ezt teljes lehetetlen­nek tartja. Azért kéri a miniszter a jelen ter­vezetre az egyesület véleményét is. . Nézete szerint ezzel igen nagy konkurrencziát csinálunk az összes borkereskedőknek s a helyzet legalább kezdet­ben nem javulna, hanem rosszabbodna. Üdvözli a kormányt, hogy ily részvénytársaságot akar létesíteni, általánosságban azonban a jelen ter­vezetet erre alkalmasnak nem tartja. Dr. Lónyay Ferencz: Mindannyian tudjuk, hogy a borértékesítés kérdésének helyes meg­oldása nem könnyű feladat, ezt eléggé bizo­nyítja az is, hogy habár ezzel a kérdéssel mind a kormány, mind maguk az érdekelt körök már régóta foglalkoznak, azt jelenleg mindeddig nem sikerült megoldani. A földmivelésügyi miniszter úr is át van hatva ennek a kérdésnek a nagy közgazdasági fontosságától s egyik legelső fel­adatául tűzte ki az e téren észlelhető bajoknak s a bortermelők köréből a kedvezőtlen borérté­kesítési viszonyok miatt folyton felhangzó pa­naszoknak orvoslását. E czélból a földmivelésügyi miniszter ur előtt -Mf3 1910. julius hó 17. ! Legolcsóbb és kitűnő permetezőanyagi Gyors és tiszta munka i­s­­ Számos gazda két évi tapasz­talata szerint a PRO VINO nevű permetezőszer a gyakorlatban kitűnően bevált. A tavalyi év peronoszpórajárványa tűzpróbája volt ennek az uj szernek, mely a hozzá fűzött reményeket valóra váltotta. Vessék fuseetet k­é­rni! Magyar Mezőgazdák Szövetkezete I . Budapest, lf., Alkotmány-utcza 31­ szám. Ára kg.-kint 50 fillér (50 kg.-os zsákokban) ijt/ és 52 fillér (10 vagy 5 kg.-os zsákokban), Új/ Vözérképviselet .

Next