Borászati Lapok – 52. évfolyam – 1920.

1920-07-15 / 29. sz.

LIL évfolyam. Előfizetési dijak: Negyedévre 50'— „ Egy hóra ... 17'— „ 1920. szeptember 30-án túl ter­jedő időre jelenleg előfizetést nem fogadhatunk el. Egyes lappéldány ára­k'— K. Telefonszám : József 99—28. 29. szám. Budapest, 1920. július 15. A „FRUCTUS" a gyümölcsértékesitő és szeszfőzőszövetkezetek központja mint szövetkezet­nek hivatalos lapja. Megjelenik minden csütörtökön. Laptulajdonos: Szerkesztésért és kiadásért felelős: Dr. BAROSS ENDRE. Dr. DRUCKER JENŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal:­­ IX., Üllői­ út 25. (Köztelek) Árjegyzék ugyanott kapható. Hirdetési mellékletek jutányos árban fogadtatnak el. Hirdetéseket a lap kiadóhivatala vesz fel. Hétről-hétre. (A német-ausztriai borkereskedelem hivatása. — Hazai borvállalataink ujabb feladata. — Transitoforgalom és szabadraktárak. — A Nemzetközi Borkereskedelmi R.-T. ügyköre. — Csemegeszőlő eladása mint a hordóhiány csökkentésének eszköze. — A szőlőkura meghonositása.) Budapest, julius 13. A A magyar borkereskedelmet a viszonyok változása nem sejtett nagy feladatok elé állít­hatja, ha nemcsak a Csonka-Magyarország ma­rad abban az esetlen és képtelen formájában, ahogy azt a neuilly-i tudós-társaság megállapí­totta, hanem teljes örömünk lesz továbbra is abban az » önálló vámterületben", melyért vala­mikor annyi ékes szónoklat hangzott el a három béret­és négy folyó által jelképezett országnak kiapadhatlan politikai küzdelmeiben. Semmi sem áll tőlünk távolabb, bármennyire is szeretné azt megférhetlen bécsi laptársunk, a „Neue Weinzeitung" írásainkból kimagyarázni, mint a régi német-ausztriai borkereskedelmet ha­zánkból kiüldözni. Ez termelői szempontból káros, sőt öngyilkos politika volna. A közgazda nem indulhat nagyhangú frázisok után, neki a tényleges viszonyokkal meg kell alkudnia, mert különben rövidlátóságával, egyoldalú chauvinis­musával többet árt, mint használ. Azért, mert mi azt szeretnők, ha intern borkereskedelmünk idővel annyira megerősödnék, hogy az osztrák kollégák támogatása nélkül is képes volna egész produkcziónkat felölelni s azt bel- és külföldön elhelyezni, eszünk ágában sincs a német-ausz­triai nagy- és kiskereskedelmet, melynek ked­vező befolyását szüreti borforgalmunkra és ennek révén termelésünkre, e helyen nem egyszer emel­tük ki, bojkottálni. De azért prófétai ihlet nélkül állíthatjuk, hogy az a vámsorompó, mely Magyarország és a régi kettős monarchia successziós államai közé emel­kedik — ha hosszabb ideig megmarad, a magyar borkereskedelemnek erőteljesebb szárnyakat fog adni és nagyobb feladatok megoldására fogja serkenteni, mint eddig,­­ feltéve, hogy ezek tel­jesítéséhez megfelelő szellemi és anyagi eszkö­zök állanának rendelkezésére. Bármily különö­sen hangzik is, kétségtelen tény, hogy csonka Magyarországnak több a borfeleslege, mint volt a régi teljes épségű országnak, daczára annak, hogy mintegy 200.000 kat. holdat elveszítettünk és daczára, hogy a megmaradt ország törzs lakossága aránylag sokkal nagyobb, mint a régié volt. Ennek magyarázata nemcsak abban rejlik, hogy a lakosság felvevőképessége a pénz vásár-­­­lási erejének csökkenése folytán hanyatlott,­­ hanem az is, mert épen azokat az igen nagy országrészeket vesztettük el, melyek bort nem termeltek s így amelyek ellátása a régi magyar bor­kereskedelemnek elsőrendű hivatását képezték. Ki fogja ezentúl elszakadt véreinket ellátni? Az a sok milliónyi ember, bármely nyelvet be­széljen is, de hisz majdnem négy milliónak az anyanyelve is magyar, akiket erőszakosan elszakí­tottak tőlünk, megszokta, megszerette a magyar bort és a mostani viszonyok közt még jobban fog utána vágyódni, mint annakelőtte, mert azok a befelejtő cseppek sok mindent fognak regélni a régi hazáról .... Én nem tudom, nem akarom hinni, hogy elszakadt véreinket olyan könnyen lehessen megnyerni jugoszláv vagy olasz bor fogyasztásának! És ha idegen járom alatt nyögő testvéreink csakugyan magyar bort kívánnak inni továbbra is, úgy mi sem természetesebb, mint az, hogy ezt a bort egyenesen és közvet­lenül tőlünk kapják, hogy tehát ezt belföldi ke­reskedelmünk szállítsa. Ennek a forgalomnak biztosítása első nagy feladata csonka Magyar­ország borkereskedelmének. A második feladat az elszakadt országrészek túlprodukc­ióját lehetőség szerint a törzsország területére összegyűjteni és raktározás, kezelés után szükség szerint tovább szállítani. Föld­rajzilag lekapcsolt megyéinkhez minden entente-i bíráskodás daczára legközelebb esvén, igenis a mi borkereskedelmünknek kell, hogy gondját képezze a pillanatnyilag és csak politikailag kivált borvidékek termésfeleslegének nyugatra való juttatása. A versecz-fehértemplomi, az aradhegyaljai és a három erdélyi borvidék egészen, az Érmellék, az Alföld, Baranya, egy része Romániához, illetve Jugoszláviához csatoltattak, mely államok több bort termelnek, mint amennyit az ottani lakosság elfogyasztani szokott. Ez a borfelesleg nyugatra vágyik és más úton, mint hazánkon át, alig juttatható vám külföldre. Itt tehát egy élénk transitó-borforga­lom fog idővel kialakulni. Ne legyünk ennek csendes szemlélői, hanem ragadjuk kezünkbe Románia és Jugoszlávia borüzletét, mielőtt azt más külföldi érdekeltségek megtennék. Ehhez azonban nem elegendő, hogy borkeres­kedőinkben meg­legyen az élelmesség és a vállal­kozási szándék, hanem itt állami támogatásra is van szükség. És­pedig oly irányban, hogy a külföldről kivitel czéljából importált borok itt szabad raktárakban legyenek összegyűjthetők vám és egyéb állami terhek viselése nélkül. A borközvetítés útján elért haszon az országban­­ marad és közvetve az államnak is javára fog­­ szolgálni. Mindehhez azonban a szakképzettségen, vál­lalkozási szellemen, a vagyonbiztonságon — főleg szállítás alatt —, a fuvarozás normális kialakulásán kívül azonban még valami kell: a pénz és pedig igen sok pénz. Nagyon tartunk tőle, hogy borkereskedőinknek csak egy kis része fog ugyan­oly arányban az őszi campagne-ban részt vehetni, mint azelőtt. Először is igen nagy tőkét emészt ma fel a hordópark kiegészítése (kétezer Hl. űrtartalom körülbelül egy millió koronát köt le), azután a szállítás, a raktározási díj, a személy­zeti régió, mind meghatványozódott. Hát még a borba fektetendő költség! Arról, hogy valaki hitelbe vásárolhasson, persze, ma még kevésbbé lehet szó, mint annak előtte. Tehát minden c­ég­nek, mely csak ezer Hl. bort akar magának biztosítani, körülbelül 102 millió korona azon­nal folyósítható készpénzzel kell rendelkeznie. Öt-tíz vagy még többezer Hl. bor átvételéhez pedig oly bankótömeg kell, melynek megszerzése még nagyobb és legnagyobb c­égeinknek is gondot fog okozni. Ránk termelőkre nézve azért épen nem kö­zömbös, vájjon a borkereskedelem fog-e ezzel a — legalább — ezermillió koronányi készpénz­tőkével rendelkezni, mely egy közepes őszi cam­pagne lebonyolításához ma szükséges. Nagyobb pénzintézeteink pedig részint maguk is erősebben vannak (és lesznek) a borüzletben közvetlenül érdekelve, semhogy idegen számlára is nagyobb összegeket folyósíthatnának, részint pedig bor­lomb­ardirozásról többé hallani sem akarnak. Legfőbb ideje, hogy e téren valami megfelelő pénzügyi transakc­ió történjék, mert, ha nem, úgy gazdáink isszák meg a levét. * * * Borkivitelünk felkarolása ügyében egy érdekes alapításról adhatunk hírt. E napokban alakult meg a fővárosban egy részvénytársaság „Nemzet­közi Borkereskedelmi r.-t. ” néven, mely egyelőre leginkább a vámkülföldi bor­üzletet akarja kul­tiválni. Az alapításban az ország legrégibb és leg­nagyobb takarékpénztárán kívül néhány fővárosi és vidéki bank és több már működő vidéki bor­értékesítő részvénytársaság vesz részt és a terv olyan borkereskedelmi szakemberek agyából ke­rült ki, akik már eddig is jelentős sikerekre tekinthetnek vissza borértékesítésünk szolgálatá­ban. Ezúttal tehát nem külföldi tőke szolgál a hazai termékek kibányászására, hanem kizáró­lag belföldi pénzzel akarják a külföld fogyasz­tóit közvetlenül a magyar bor állandó fogyasz­tásának megnyerni. Amint halljuk, ez a fővárosi Mai számunk 8 oldal.

Next