Borászati Lapok – 52. évfolyam – 1920.
1920-07-15 / 29. sz.
LIL évfolyam. Előfizetési dijak: Negyedévre 50'— „ Egy hóra ... 17'— „ 1920. szeptember 30-án túl terjedő időre jelenleg előfizetést nem fogadhatunk el. Egyes lappéldány árak'— K. Telefonszám : József 99—28. 29. szám. Budapest, 1920. július 15. A „FRUCTUS" a gyümölcsértékesitő és szeszfőzőszövetkezetek központja mint szövetkezetnek hivatalos lapja. Megjelenik minden csütörtökön. Laptulajdonos: Szerkesztésért és kiadásért felelős: Dr. BAROSS ENDRE. Dr. DRUCKER JENŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IX., Üllői út 25. (Köztelek) Árjegyzék ugyanott kapható. Hirdetési mellékletek jutányos árban fogadtatnak el. Hirdetéseket a lap kiadóhivatala vesz fel. Hétről-hétre. (A német-ausztriai borkereskedelem hivatása. — Hazai borvállalataink ujabb feladata. — Transitoforgalom és szabadraktárak. — A Nemzetközi Borkereskedelmi R.-T. ügyköre. — Csemegeszőlő eladása mint a hordóhiány csökkentésének eszköze. — A szőlőkura meghonositása.) Budapest, julius 13. A A magyar borkereskedelmet a viszonyok változása nem sejtett nagy feladatok elé állíthatja, ha nemcsak a Csonka-Magyarország marad abban az esetlen és képtelen formájában, ahogy azt a neuilly-i tudós-társaság megállapította, hanem teljes örömünk lesz továbbra is abban az » önálló vámterületben", melyért valamikor annyi ékes szónoklat hangzott el a három béretés négy folyó által jelképezett országnak kiapadhatlan politikai küzdelmeiben. Semmi sem áll tőlünk távolabb, bármennyire is szeretné azt megférhetlen bécsi laptársunk, a „Neue Weinzeitung" írásainkból kimagyarázni, mint a régi német-ausztriai borkereskedelmet hazánkból kiüldözni. Ez termelői szempontból káros, sőt öngyilkos politika volna. A közgazda nem indulhat nagyhangú frázisok után, neki a tényleges viszonyokkal meg kell alkudnia, mert különben rövidlátóságával, egyoldalú chauvinismusával többet árt, mint használ. Azért, mert mi azt szeretnők, ha intern borkereskedelmünk idővel annyira megerősödnék, hogy az osztrák kollégák támogatása nélkül is képes volna egész produkcziónkat felölelni s azt bel- és külföldön elhelyezni, eszünk ágában sincs a német-ausztriai nagy- és kiskereskedelmet, melynek kedvező befolyását szüreti borforgalmunkra és ennek révén termelésünkre, e helyen nem egyszer emeltük ki, bojkottálni. De azért prófétai ihlet nélkül állíthatjuk, hogy az a vámsorompó, mely Magyarország és a régi kettős monarchia successziós államai közé emelkedik — ha hosszabb ideig megmarad, a magyar borkereskedelemnek erőteljesebb szárnyakat fog adni és nagyobb feladatok megoldására fogja serkenteni, mint eddig, feltéve, hogy ezek teljesítéséhez megfelelő szellemi és anyagi eszközök állanának rendelkezésére. Bármily különösen hangzik is, kétségtelen tény, hogy csonka Magyarországnak több a borfeleslege, mint volt a régi teljes épségű országnak, daczára annak, hogy mintegy 200.000 kat. holdat elveszítettünk és daczára, hogy a megmaradt ország törzs lakossága aránylag sokkal nagyobb, mint a régié volt. Ennek magyarázata nemcsak abban rejlik, hogy a lakosság felvevőképessége a pénz vásár-lási erejének csökkenése folytán hanyatlott, hanem az is, mert épen azokat az igen nagy országrészeket vesztettük el, melyek bort nem termeltek s így amelyek ellátása a régi magyar borkereskedelemnek elsőrendű hivatását képezték. Ki fogja ezentúl elszakadt véreinket ellátni? Az a sok milliónyi ember, bármely nyelvet beszéljen is, de hisz majdnem négy milliónak az anyanyelve is magyar, akiket erőszakosan elszakítottak tőlünk, megszokta, megszerette a magyar bort és a mostani viszonyok közt még jobban fog utána vágyódni, mint annakelőtte, mert azok a befelejtő cseppek sok mindent fognak regélni a régi hazáról .... Én nem tudom, nem akarom hinni, hogy elszakadt véreinket olyan könnyen lehessen megnyerni jugoszláv vagy olasz bor fogyasztásának! És ha idegen járom alatt nyögő testvéreink csakugyan magyar bort kívánnak inni továbbra is, úgy mi sem természetesebb, mint az, hogy ezt a bort egyenesen és közvetlenül tőlünk kapják, hogy tehát ezt belföldi kereskedelmünk szállítsa. Ennek a forgalomnak biztosítása első nagy feladata csonka Magyarország borkereskedelmének. A második feladat az elszakadt országrészek túlprodukcióját lehetőség szerint a törzsország területére összegyűjteni és raktározás, kezelés után szükség szerint tovább szállítani. Földrajzilag lekapcsolt megyéinkhez minden entente-i bíráskodás daczára legközelebb esvén, igenis a mi borkereskedelmünknek kell, hogy gondját képezze a pillanatnyilag és csak politikailag kivált borvidékek termésfeleslegének nyugatra való juttatása. A versecz-fehértemplomi, az aradhegyaljai és a három erdélyi borvidék egészen, az Érmellék, az Alföld, Baranya, egy része Romániához, illetve Jugoszláviához csatoltattak, mely államok több bort termelnek, mint amennyit az ottani lakosság elfogyasztani szokott. Ez a borfelesleg nyugatra vágyik és más úton, mint hazánkon át, alig juttatható vám külföldre. Itt tehát egy élénk transitó-borforgalom fog idővel kialakulni. Ne legyünk ennek csendes szemlélői, hanem ragadjuk kezünkbe Románia és Jugoszlávia borüzletét, mielőtt azt más külföldi érdekeltségek megtennék. Ehhez azonban nem elegendő, hogy borkereskedőinkben meglegyen az élelmesség és a vállalkozási szándék, hanem itt állami támogatásra is van szükség. Éspedig oly irányban, hogy a külföldről kivitel czéljából importált borok itt szabad raktárakban legyenek összegyűjthetők vám és egyéb állami terhek viselése nélkül. A borközvetítés útján elért haszon az országban marad és közvetve az államnak is javára fog szolgálni. Mindehhez azonban a szakképzettségen, vállalkozási szellemen, a vagyonbiztonságon — főleg szállítás alatt —, a fuvarozás normális kialakulásán kívül azonban még valami kell: a pénz és pedig igen sok pénz. Nagyon tartunk tőle, hogy borkereskedőinknek csak egy kis része fog ugyanoly arányban az őszi campagne-ban részt vehetni, mint azelőtt. Először is igen nagy tőkét emészt ma fel a hordópark kiegészítése (kétezer Hl. űrtartalom körülbelül egy millió koronát köt le), azután a szállítás, a raktározási díj, a személyzeti régió, mind meghatványozódott. Hát még a borba fektetendő költség! Arról, hogy valaki hitelbe vásárolhasson, persze, ma még kevésbbé lehet szó, mint annak előtte. Tehát minden cégnek, mely csak ezer Hl. bort akar magának biztosítani, körülbelül 102 millió korona azonnal folyósítható készpénzzel kell rendelkeznie. Öt-tíz vagy még többezer Hl. bor átvételéhez pedig oly bankótömeg kell, melynek megszerzése még nagyobb és legnagyobb cégeinknek is gondot fog okozni. Ránk termelőkre nézve azért épen nem közömbös, vájjon a borkereskedelem fog-e ezzel a — legalább — ezermillió koronányi készpénztőkével rendelkezni, mely egy közepes őszi campagne lebonyolításához ma szükséges. Nagyobb pénzintézeteink pedig részint maguk is erősebben vannak (és lesznek) a borüzletben közvetlenül érdekelve, semhogy idegen számlára is nagyobb összegeket folyósíthatnának, részint pedig borlombardirozásról többé hallani sem akarnak. Legfőbb ideje, hogy e téren valami megfelelő pénzügyi transakció történjék, mert, ha nem, úgy gazdáink isszák meg a levét. * * * Borkivitelünk felkarolása ügyében egy érdekes alapításról adhatunk hírt. E napokban alakult meg a fővárosban egy részvénytársaság „Nemzetközi Borkereskedelmi r.-t. ” néven, mely egyelőre leginkább a vámkülföldi borüzletet akarja kultiválni. Az alapításban az ország legrégibb és legnagyobb takarékpénztárán kívül néhány fővárosi és vidéki bank és több már működő vidéki borértékesítő részvénytársaság vesz részt és a terv olyan borkereskedelmi szakemberek agyából került ki, akik már eddig is jelentős sikerekre tekinthetnek vissza borértékesítésünk szolgálatában. Ezúttal tehát nem külföldi tőke szolgál a hazai termékek kibányászására, hanem kizárólag belföldi pénzzel akarják a külföld fogyasztóit közvetlenül a magyar bor állandó fogyasztásának megnyerni. Amint halljuk, ez a fővárosi Mai számunk 8 oldal.