Borsod - Miskolci Értesítő, 1880 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1880-04-08 / 15. szám
Közeget teremtettünk tehát, társulás útján, az ország összes értelmiségének, a haza összes anyagi és szellemi erőinek. Ezen osztályok egyesítése a hazai ipart tűzvén kiszólul, azt olykép óhajtja művelni, hogy törekvéseiben az iparoson kívül a gazda, a kereskedőn kívül a haza jólétéért buzgó tisztviselő, mellette a született főúr s az értelmes munkás egyaránt részt vehessen, s valamennyinek egy czél felé, egy irányban való közreműködése végeredményül a hazai jólét gyarapodását biztosítsa. E czért a magyar általános iparegyletnek Budapesten való létesítése által véltük elérhetni, mint ahogy csakugyan a főváros és vidék hivatott köreinek rokonszenvével és támogatásával találkoztunk. Az egylet, mint ilyen, elsősorban a hazai ipart s az iparosok érdekeit törekszik előmozdítani ; előkészíti az iparral rokon termelő ágak összhangzó működését; megismerteti a nagyközönséggel iparunk termőképességét és a hazai iparosok kiváló termékeit, ezáltal felkeltvén iránta a rokonszenvet és bizalmat; törekedik az iparos osztály értelmiségének emelésére hazai oktatás, az ízlés nemesítése s más haladottabb országok ipartermelésének megismertetése által; mindinkáb feltölteni iparkodik a munkás osztálynak buzgóságát és fokozott ügyesség utáni törekvését, mit nyilvános elismerés s ez osztályok különleges érdekeinek ápolása s előmozdítása útján fog elérni; szóval, a rendelkezésére álló összes eszközökkel oda működik, hogy terjedt, lehetőleg sokoldalú és tökéletes iparnak szükségérzete a nemzet valamennyi rétegeiben felkeltetvén, elméletileg és gyakorlatilag képzett férfiak önzetlen együttműködése által a hazai ipar tökéletesbittessék, s hogy így anyagi és közgazdasági helyzetünk javítása felé komoly és elhatározott léptekkel közeledhessünk. A jelzett feladatok nagysága már eleve is kizárja annak lehetőségét, hogy nemzetünk bármely osztálya kivonhassa magát e tevékenység alól. Nem is akarjuk mi szétforgácsolni az erőket, melyek hasonló czélokra már egyesültek. Sőt ellenkezőleg, minden táborban toborzunk, minden használható erőt körünkbe akarunk Ma, midőn az ipari haladás — mint láttuk — határozó befolyással van a gazda és földmíves tevékenységére, míg viszont a nyerstermelés mikénti sikerülése visszahat számos iparnak még fennállhatására is; midőn az ország iparos viszonyainak mikénti fejlődése által legközvetlenebbül van érdekelve annak kereskedelme és forgalma; — midőn az ipar többé ki sem vonhatja magát a művészet nemesbitő hatása alól, ez pedig csakis az ipar segítsége mellett teheti alkotásai nagy részét közkincscsé is : ma többé nem lehet szó külön érdekek ápolásáról, avagy a már-már eltemetett kaszt-szellem újraébresztéséről. Mindnyájunk egyesült erejére van szüksége ez országnak, hogy haladhasson. Kell hogy vállvetve álljanak együvé mindazok, kiknek a haza jóléte szívükön fekszik, hogy hárítsák el az országunkat fenyegető legnagyobb veszélyt, mely az egyre erősbülő külföldi versenynyel szemben akkor érne, ha tétlen nézői maradnánk a szomszéd államok szellemi s anyagi fejlődésének, elfelejtve, hogy megállapodás és visszaesés, gazdasági tekintetben, egyértelműek. De ez nem fog megtörténni, mert polgártársaink megértették a kor intő szavát. Tagjaink gyűltek s a magyar általános iparegylet oly társaságban tartható meg alakuló gyűlését, melyre bármely ország bármely egylete büszke lehetett volna, s a melyben a legkülönbözőbb társadalmi osztályok szine java volt képviselve De mindeddig csak képviselve vannak kissebb-nagyobb mértékben ez osztályok, nem tömegesen vannak még az egyletben, melynek czéljait oly melegen karolta fel a hazai közönség. Pedig nem azért tűztünk oly nagy czélokat zászlónkra, nem azért alakultunk meg, hogy társulati csendéletet élve, teendőink költségfedezetére a kormány segélyéhez vagy a főváros nagylelkűségéhez forduljunk. Midőn a létező hazai ipar felvirágoztatását és fejlesztését, a hiányzónak meghonosítását tűztük ki az egylet czéljaiul, midőn az ország közgazdasági érdekeit karöltve a mezőgazdasággal és kereskedéssel, támogatva a tudomány és művészet által, akarjuk érvényesíteni, azért mertük mindezt az önsegély alapján valósíthatónak odaállítani, mert összes hazai közönségünk támogatására számítottunk. Most is hozzája fordulunk. Egyletünknek a tagok ezreivel kell rendelkezni ; az ország anyagi jólétéért buzgó minden hazafinak benne kell lenni, sorakozni kell a zászló körül, melyre Magyarország vagyonosodása van kiírva, s akkor ki is fogjuk azt küzdeni s vele az erőt és a hatalmat! A magyar általános iparegylet nevében : Szlávy József, elnök. Ipolyi Arnold, báró Kochmeister Frigyes, alelnök, alelnök. Keleti Károly, igazgató: TÁRCZ A. :Az emlék nélküli sír. (Elbeszélés.) Irta dr. KOVÁCS GÁBOR. Iszonyú élet egy kórházi orvos élete. Az a sok különféle betegség, az a sokoldalú miseria, mely egy közkórházban feltalálható, képzelhetetlen az előtt, aki azt nem látja. Mintha kiállítást rendeznének a világ irtózataiból, az emberek keserveiből, a fájdalmak okaiból. Ezek között kellett nekem reggeltől estig foglalkoznom. Oh mily szomorú ellentéte volt ez lelkem óhajtásainak. Mikor harmadnap estre fáradtan hazatértem, szentül elhatároztam magamat, hogy holnap okvetlen elutazom. Csak reggel nézek be a kórházba , s az engedélyt kikérve, azonnal megyek Hosszúfaluba. El is indultam. Hogy szívemben mit éreztem, azt nem vagyok képes elmondani. Csakhogy nagyon, de nagyon boldog voltam. Elgondoltam előre, hogy mily kedves meglepetést fogok én most az én egyetlen Jolánkámnak szerezni, s milyen öröm lesz az, talán még magam is sírva fogok fakadni elérzékenyülésemben.Szüleire nem is gondoltam, hiszen miért is lett volna az ? Ha ő nekem egyszer megfogadta, hogy el tud várni, ha kell a megőszülésig, hogy inkább meg tud halni, mint valaha a másé legyen, szabad volt volna-e nekem kételkednem abban, hogy szavát valaha megszeghesse ? Lám én férfi vagyok, akinek a szívét világjártában sok kisirtés környezi, és mégse fordult meg soha abban más gondolat,mint az ő boldogítása. Hogy lehetett volna hát ő én hozzám hűtlen ? Igaz, hogy öt év hosszú idő, s talán biztosan nem is tudja, hogy hol vagyok, s emlékszem-e még rá, mert öreg bátyám mindenkitől eltitkolta hollétemet, de mégse lehet, hogy egy oly szerelmes szív, mint az övé, ne sejtsen semmit, habár nem felelt soha leveleimre, melyeket meglehet öregbátyám elfogdosott. De különben is megesküdtem neki, hogyszavamat be fogom váltani, ő hisz bennem, tehát várnia kell! így gondolkoztam, míg Hosszúfaluba megérkeztem, s benyitottam nagybátyám régi tisztjébe , Zsámbory bácsihoz. Az öreg úr alig hitt szemeinek, hogy meglátott. Azt hitte, hogy én Amerikában vagyok, s nagybátyám halálát még tán nem is tudom. Szinte láttam arcán a megdöbbenést igazán érzett szomorúsággá átváltozni, mely mutatta, hogy elhalt kedves urának gyászjelentője akar lenni előttem. Én azonban megelőztem. Szóhoz se hagytam jutni, hanem elmondtam neki nagyjjából öt évi múltamat, jelen terveimet, tudtára adtam, hogy mindent tudok, és kértem, hogy engedjen átöltöznöm, mert Fenyvesékhez óhajtok menni látogatóba, keserűen mosolygott, s aztán felém fordult szomorúan : — Oh uram ! Dezső úr ! — monda — ne menjen most oda ! Irtóztató csapás van ott most! A büszke Fenyvest is meglátogatta már egyszer az Isten, de meg is érdemelte. — Hogy ? miként, — riadtam az öregre. — Hosszú történet az uram, de azért elbeszélem. Tudom, hogy nagy fájdalmat fog okozni innék is, mert azt a lányt, a mint mondá végteen szereti, azért jött ön ide. Hát ahogy ön elünt ezelőtt hatodfélévvel, mindenki tudta nélkül, az én boldogult kedves uramtól, akit haló Dórában is áldok! Fenyvesekre is eljöttek a lem szeretem napok. A kisasszony nagy betegett. Nem tudta gyógyítani sem orvos, sem kuuzsló, pedig mindennap seregszámra özönlötek a kastélyba. Magán kívül volt mindig. Kettejetes kínja lehetett, mert a cselédektől hallottam hogy az a híres orvos, akit az egyetemről hívak le hozzá, azt mondta reá, hogy ha jobban esz is, meg fog őrülni, mert betegsége lelki baj. Apjának anyjának kétségbeesésekben egyetlen gyermekök miatt nagy kínokat kellett kiállani, mert az alatt a két hónap alatt, míg leányuk feküdt, mindketten rendkívül megvénültek és megőszültek. Csodálatos jelensége az életnek! De hát az ifjú természet ereje mégis győzött, a leány felgyógyult, bár mindig szomorú volt azután. Kijárt azért a mezőre is, különösen szerette annak a kis pataknak a partját, amelyik a mi volt tagunk végénél folydogál. Oda majd mindennap kiment. Egyszer én is találkoztam ott vele, és észrevettem, hogy sir. Csendesen elakartam menni mellette, de ő megszólított: — Endre bácsi — mondá — kérem jöjjön hozzám közelebb egy kissé, valamit óhajtok magától kikérdezni. Készségesen engedelmeskedtem, mert megszántam, hogy olyan szomorú, bár atyját most is igen gyűlölöm. — Mikor lehetne az öreg György úrral beszélni ? — A mikor tetszik kisasszony — feleltem — mert az én uram mióta Dezső úr nincs itthon nem megy ki még az udvarról se többé. Nagyon öregszik meglehet azért. — De hát hol lehet, s miért ment el Dezső, — azaz az ifjú úr — szólt ismét hazám némi zavarral. — Hogy tudta itt hagyni azt az öreg bátyját magára tehetetlenségében ? — Azt én nem tudom megmondani kisasszony; az öreg úr ha kérdeztem, azt felelte, hogy ne is említsem, úgyse jön ő többé vissza, mert azóta Amerikában van. — Én nem tudom azt elhinni — felelt határozottan — hiszi-e maga Endre bácsi ? — Az én uram nem hazudik soha! — Nem is úgy értettem, de hát lássa, miért küldené olyan messze magától, mikor olyan öreg már ezt nem tudom megfogni. Talán nem szereti, vagy ... tán félte itt valakitől ? szólt elfogulva. — Ah dehogy ! Dezső úr olyan áldott egy jó ember, még a cselédek is úgy szerették, ki- Tekintetes szerkesztő úr. A következő kedvező hirt kérem becses lapjában köztudomásra hozni : Mártha István, a „Borsod“ egyik vidéki szorgalmas munkatársa 1. év márczius 14-én Szilvásra rendes tanitóúr lett megválasztva. — Ezen választásnál a választó hívek között a legtisztább érdemismeret, méltánylat uralkodott és — győzött! A kik Mártha úrtól irigyelnék ezen szép állomást — pedig vannak ilyenek ; no de ez, a gyarló emberi szokások miatt — megbocsátható : az efféléknek határozottan szemökbe mondjuk, hogy az illető tanító úr méltán megérdemli a szilvási ref. egyháznak benne helyezett bizodalmát. Mi meg vagyunk győződve, hogy az ellene áskálódókat is meg fogja hódítani M. I. urnák elismert szakképzettsége, ismeretes nyilt őszintesége és tapintatos önviselete. úgy a derék egyháznak, mint választott tanitójának adjuk őszinte üdvözletünket. Sajó-Kaza, 1880. márczius 21-én. Többek nevében: Nagy Sándor. gőz- és egyleti élet. Értesítés. Mihalovics Sándor elhunytával Miskolcz város tiszti karában a rendőrfőkapitányi állás