Borsod - Miskolci Értesítő, 1880 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1880-04-08 / 15. szám

Miskolcz, 1880. ápril 8. 15-ik szám. Tizennegyedik évfolyam. BORSOD. 9* Társadalmi érdekeket képviselő vegyes tartalmú hetilap és Borsodmegye hivatalos közlönye. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Helyben és vidékre . Rendkivülileg : Fél évre . . . . 2 ft. — kr. Negyed évre . . 1 ft. 20 kr. Egész évre . . . 4 „ — „ Nyílt-tér sorsa . . 20 kr. BEIGTATÁSI DÍJ: Előlegesen fizetendő : 50 szóig......................50 kr. 50-től 100-ig . . 1 ft. „ Bélyegdij: minden hirdetéstől 80 kr, melyek a kiadó-hivatalhoz intézendők. Megyei hivatalos közlemények. 497 1880. _ Az egri járás f. sz. szolgabirájától. Pályázati hirdetmény: Béres Imre leköszönése folytán, a dolog mai jegyzői állomás üresedésbejövén, annak választás utján leendő betöltésére f. évi május hó 11-ik napja d. e. 11 órája tűzetik ki, nevezett község házához. Ezen jegyzőség évi javadalmazása 400 frt készpénz fizetés, 15 frt utazási átalány, egy hold rét s két darab kenderföld haszonélvezetes szabad lakás. Felhivatnak tehát mindazok, kik ezen állomást elnyerni óhajták, hogy az 1871. évi XVIII. sz. 74. §-a értelmében felszerelt folyamodványaikat, a választást megelőző napig, alólirottnál adják be. T.-Darócz, mártius 8. 1880. Nikell Aurél, szolgabiró. (A phyloxera ügyhöz. A phyloxera szőlő pusztultó rovar terjedésének meggátlása tárgyában a földmivelési minisztériumnak, a megyei közigazgatási bizottságokhoz intézett két rendelete fekszik előttünk ; ezen rendeletek egyikében felhívja a miniszter az illető bizottságokat, hogy minden megye területére nevezzenek ki oly férfiakat, kik a szőlészet ügyével foglalkozván, ellenőrizzék az e tárgyban kiadott rendeletek szigorú végrehajtását , hogy betaníttatván a pusztító rovar felismerésére, szemmel kísérjék a szőlőültetvényeket, hogy így még csírájában el lehessen fojtani a szőlőgazdaságot végpusztulással fenyegető vész terjedését. A másik még nagyobb fontosságú rendelet pedig az, hogy a kormány úgy a sima mint gyökeres szőlővessző kereskedést, ezek behozatalát az egész ország területén, egyelőre teljesen betiltotta. Szívünkből üdvözöljük a kormány ezen eljárását, mert eddigi tapasztalatok szerint bebizonyult, hogy a pusztító rovar leginkább ott és azon telepeken ütötte fel magát, hol az illető birtokosok, daczára a jelzett roppant nagy veszedelemnek, elég könnyelműek voltak, még az utóbbi években is, külföldről hozatni szőlővesszőket. A szőlővessző hozatás egy idő óta valóságos mániájává vált szőlős gazdáinknak, s még ezen felül azon rész oldala is volt, hogy az a nélkül is vegyes ültetvények — nehány száz fajjal szaporítva — még vegyesetekké lettek, s igy szőlészetünk a helyett, hogy a fajositás terére lépett volna, melytől egyedül várható borászatunk emelkedése, épen az ellenkező irányba teleltetett, — szóval oktalan kapkodás jellemezte egész szőlőgazdaságunkat. Szerény nézetünk szerint nekünk egyáltalában nincsen szükségünk arra, hogy idegen, ismeretlen fajok után kapkodjunk és méghozzá anélkül, hogy igyekeztünk volna egyszersmind arról is ismeretet szerezni, vájjon a talaj melybe az uj, termőnek nyilvánított szőlőt hozattuk, megfelel-e a hozatott vessző életviszonyainak, nem kiván-e az a mienktől elütő, például nehéz agyagos, könnyű, homokos, márgás, köves, nyirkos vagy más talajt, a nélkül hogy ismeretet szereztünk volna az iránt, déli, délkeleti, vagy délnyugoti fekvés felel-e meg annak, hogy a hozatott dicsért faj, nálunk is akként fejlessze ki gyümölcsét, hogy abból itt is jó zamatos bort lehessen várnunk. Mindezek pedig fő-fő fontosságú dolgok s a gyakorlatban nyertek megczáfolhatlan igazolást. — Elődeink e tekintetben sokkal elővigyázóbbak voltak mint mi vagyunk és ezt példákkal fogjuk illustrálni. — Itt van első sorban közelünkben Nyék és Emőd, ezen helységek szőlő területe, értjük a régibb szőlőket — legnagyobbrészt bakatorral vannak beültetve, de kinek jutott valaha eszébe, ezen igen bőven és kitűnő zamatos bort termő fajt Miskolcz, vagy Darócz vidékére átvinni és ott kényszeríteni a termésre, — senkinek, itt-ott ugyan akadunk egy pár bakator tőkére, s magunk is megkísértettük tenyésztését, de nem azért, hogy bort akartunk volna belőle szűrni, hanem hogy csemege gyümölcsnek használjuk, melyre keménysége, édessége és tartósságánál fogva, épen oly jól beválik, mint bornak; de úgy tapasztaltuk, hogy talajunkban ezen jellegét sem tartja meg s igy ezen czélra sem használható. — Itt van egy másik nagy példa előttünk, értjük alatta a hegyaljai formintot; bár mit kövessünk is el, ezen faj, daczára hogy hegyeinken meglehetős bőven található fel, — soha sem fejtik úgy ki, mint a hegyalján; bora soha sem lesz itt oly zamatos, tüzes, mint ott, és miért ? mert tenyészetéhez a talaj nem, vagy inkább nagyon is kedvező, mert míg a hegyalján a vulkanicus kőzetek közt csak csekély vesszőt és lombot hajt s az érlelő hő kifejlésére a talaj számos tényezővel bir, addig a mi nyirkos, agyagos talajunkban, vesszőben, levélben, fürtben óriási nagyságra nő, és igy s főleg a mai climaticus viszonyok mellett, ritkán érik meg tökéletesen, savanyú marad, és a nagy árnyék s a föld gőzének nagyobb mérvű kifejlése mellett, legtöbbnyire el szokott rothadni. Ezek alapján az idegen faj szőlők tömeges behozatalát — anélkül, hogy évek során át győződtünk volna meg azok jó vagy rész természetéről — részünkről határozottan károsnak tartottuk, s épen ezért a miniszteri tilalomtól borászatunk érdekében is jót várunk. — Van nekünk a mi száz meg száz fajunk közt igen sok jó zamatos bort adó, a mellett bőven is termő fajunk; válasszuk ki ezek közül a legjobbakat, fajtásítsuk ezekkel szőlőinket, s ha ezt tettük, kettős irányban cselekedtünk üdvösen ; nevezetesen — hála a gondviselésnek — még eddig phyloxera mentes szőlőinket nem tesszük ki az elpusztítás eshetőségének, s megtettük az első lépést borászatunknak a külföldtől remélhető felvirágoztatásához , melyet számtalan vegyes fajjal soha nem fogunk elérni. Rácz Ádám: Felhívás a hazai közönséghez. A magyar általános iparegylet megalakult. Czéljai és feladatai s az erre szánt eszközök felöl az alapszabályokban foglaltakon kívül most is csak újra ismételjük azt, amivel néhány buzgó tagtársunk az egylet alapítóihoz fordult. Az országszerte megindult gazdasági és iparos mozgalmak elég érthetően hirdetik, hogy a haza anyagi érdekeiben tevékenységre kell serkennünk. Mindnyájan érezzük az ország közgazdaságában létező hiányokat. Elerőtlenedni látjuk mezőgazdaságunkat, elcsenevészni iparunkat a külföldi verseny, — pangani kereskedelmünket — a kettőnek gyöngesége folytán, így nem fejlődhetik egészséges forgalom, viruló közlekedés s mindannyinak baját érezi az ország, a társadalom, a nemzet. E bajokat rögtön orvosolni alig lehet ugyan, de a mindenha legerőteljesebbnek bizonyult önsegély itt is kétségkívül a leghatalmasabb eszköz leend, hogy a jelenlegi állapoton változhassunk. Szándékunk e czél elérése végett a korunkban leghathatósabb eszközhöz fordulni s a társulás terére lépve, mindenekelőtt a létező iparnak fejlesztésére, a hiányzónak teremtésére, ezáltal a termelés és kereskedés emelésére hatni s igy hazánk jólétének előmozdítására törekedni. Ma már nem szorul magyarázatra, hogy a gazda és az iparos, a kereskedő és a tőzsér jól felfogott érdekei azonosak. Mindnyája csak prosperáló társadalomban szerezhet maga is jólétet, saját vagyonosodásával öregbítvén az ország gazdagodását is. De mert a mezőgazdaság is csak fejlett s bőven termelő ipar mellett juthat tökéletesedésre, mert csak erőteljes ipar és mezőgazdaság mellett virulhat és fejlődhetik egészséges kereskedés , azért kell tevékenységünk főirányát elsősorban az ipar felvirágoztatásában keresnünk.