Borsodi Bányász, 1981. július-december (24. évfolyam, 26-52. szám)
1981-07-02 / 26. szám
2 BORHOm B4VT447 Mások szemében... Tegnap reggel borotválkozásom közepette megláttam szememben a szálkát, s óvatos csippentéssel kiemeltem. Már dobtam volna félre, mikor hirtelen olyannyira növekedésnek indult, hogy én bizony megrémültem. Ej, ez még szétveti nekem a falakat! Lerohantam vele az utcára, át a Népkertbe, s ott roskadozva megálltam. Jókora gerenda billegett a vállamon. Mérlegeltem, s ledobtam a földre. Ez nem az én gerendám! Nekem csak szálkám volt, ha volt! Gerendám soha! Vagy ki tudja? Gyanús, nagyon gyanús ez az egész ... kétségtelen, vannak bizonyos önismereti problémáim. Már régebben gyanakodtam, baj lehet a látásommal, mert ha erősebben figyeltem valamit, összefolytak szemem előtt a dolgok. Például a piacon, ha az apró fekete táblákon a nagy, fehér árakat néztem sokáig, elhomályosodott a tekintetem. Sőt, sírtam! Nem használt. A kofát rázta a nevetés, mint a földmíves a krumplis zsákot. Neki se könnyű. Pláne, ha burgonya helyett, hogy választékos legyek, tele van reggel az a zsák. Furcsamód kezdek rádöbbenni személyiségem, különben csak szerintem tökéletes személyiségem egyetlen fogyatékosságára. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen nekünk magyaroknak a zsenitudat, az önérzet mindig megadatott, még akkor is, ha nem éreztünk meg semmit kellő időben, előre ... Nos, az a gondom, hogy eddig csak másokhoz voltam következetes, önmagamhoz alig-alig. Itt van, ugye, erre a mostani példa is, mikor a nyilvánvalóan engem illető gerendát le akarom tagadni. Szeretném megmagyarázni viselkedésemet. Gondolkodom a termelő és a fogyasztó kapcsolatán. Igyekszem nem értéktörvénybe ütközően gazdálkodni jeles elmémmel. Ez alapvetően fontos, enélkül felesleges hozzákezdenem. Törvénytisztelő ember lévén, tudom, bizonyos stratégiai, vagy taktikai megfontolásokból sem sérthetem meg tartósan a valóságot tükröző munkálkodási rendszabályokat. Értem ezt akként, ha mondjuk a hurka burka kibuggyan, aztán másutt is kibuggyan, sok helyen kibuggyan ... miután nincsen száz kezem, s nem tudom mindegyiket betömni, s helyesebb, ha megvizsgálom a hurok szabályozó szerepét, teherbíró képességét, viszonyát a hurkához, s a hurkatöltőhöz. Lehet, hogy korszerűtlen a gépezet, a tok, s a bélésanyag is. Mindenesetre, az ízletes hurkára nagy szükség lenne, már csak azért is, mert sokan várják ... [ Én, kérem, ha leírok valamit, meggyőződésem, hogy a tőlem telhető legjobbat hoztam létre. Képzeljék el, ilyen gátlástalanul bízom magamban ..., illetve a tegnap reggeli ébredésem, „felébredésem” után, mikor megláttam a szálkámat, no jól van, a gerendámat, már kételkedem. De legalább kételkedem. Nehéz dolog a beismerés. Mert ha megjelenik a piacon, vagyis az újságban a cikk, istenem, nincs annál jobb érzés, mint gyönyörködni saját írásomban. Hirdetem, reklámozom magam, sugárzik belőlem a szuggesztivitás, és a hozzám hasonlókból, emberek vagyunk, mindenki ért a szóból, ez csak természetes, s egyszerre minden megváltozik. Körülöttem. Jön egy telefon, dicsfénnyel fogom a kagylót, hallgatom, miszerint К. I. az az őrült, aki ilyet le mert írni? Kiderül, hogy alapvető szakmai ismereteket nélkülözök, mások tartanak el, magyartalan mondatokat görgetek, egyszerűen nem is ismerem a magyar helyesírást, a nyelvet, a nyelvezetet, apolitikus vagyok, haszontalan, rossz kölyök, na! Namármost, mi lenne ilyen esetben a helyes emberi magatartás? Az önvizsgálat! Először is felmérem valós értékeimet, képességeimet, lehetőségeimet, energiakészletemet. Szegény vagyok, ez biztos, de gazdag! Tudnom kell mindig, honnan indultam, s hová, időjárás, útviszonyok, satöbbi. Forradalmi küldetésemet nem tagadhatom meg soha! Van egy sajátos, más természetű benső világom, amely alakul, formálódik, de lényegét tekintve változatlan, igaz. Már amennyire az igazság emberileg megközelíthető ... Nem vagyok független a külvilágtól, s ha jót akarok, egyensúlyban kell lennem a külvilággal. Természetesen mindkét serpenyőben más és más van, illetve több ilyen páros serpenyőben méretnek a dolgok. Nos, ha felkészült, tapasztalt és szerencsés vagyok, az én javamra billen a mérleg. Szóval a következetes önismeret! Várok, vagy hogy, hogyan is, egy divatos szóhasználattal éljek: elvárok. Elvárom a párttól, a kormánytól, a népgazdaságtól, az ipartól, a mezőgazdaságtól, intézményektől, hatóságoktól, én bizony elvárom. Elvárom, hogy legyen fedél, saját fedél a fejem fölött, alattam szék, szőnyeg, (ne húzzák ki), körülöttem bútor, étel, ital, mi, szem, szájnak ingere. (Hát beszélni azt tudok!) Elvárom az egészségügyi-szociális ellátást, utakat, közlekedést, vendéglátást, szolgáltatásokat, kulturálódást (Rám fér.) De nem szapulom tovább magam. Gondolkodom, tehát... a termelő és a fogyasztó kapcsolatán. Itt az idő ..., hogy belássuk, egymásért vagyunk, egymásnak dolgozunk. Ha követelünk magunktól, elvárhatunk másoktól. Mások követelnek maguktól, elvárhatnak tőlünk, így igazságos, és nem fordítva, hogy elvárunk magunktól, de követelünk másoktól. Igaz, itt minden a miénk, tudjuk, jól tudjuk, a dolgozó népé, csakhogy mi, te, én, személy szerint alkotjuk a társadalmat, személyre szabott felelősséggel. Fülön csíphetően, emelhetően, billenthetően. Én megyek, vagyis készülök az építőiparba, vállamon a gerendával. Felvettem, az enyém. Termékszerkezetet váltok, ez nyilvánvaló. Takarékoskodom az anyaggal, az energiával, minőségi munkát végzek, út közben egy forgácsot se ejtek. Versenyképes leszek még így is, evvel a teherrel, itthon és külföldön. Piacot kutatok, nem veszek, eladok, ruházkodásra, beruházkodásra csak szükség esetén költök. Lehet, hogy még nem értem egészen a lényeget, de talán csak nem tudom érthetően kifejezni magam. Nyugalom. Kölcsönt csak „rokonoknak” adok, idegenektől kérek, görgető hitelpolitikát folytatok, ha lehet. Szemléletet formálok, tanulok, dolgozom, élek. Vannak belső tartalékaim ... ez az, megvan! Hát persze! Minden világos. Az én belső tartalékom a gerenda. Az én nagy gerendám. Itt van. De van több ilyen gerenda is! Csak fel kellene mindet tárni. Magunkban! Garantáltan azonnal javulna a látásunk. Ha nem is azonnal, de jobban be tudnánk mérni a távlatokat. Már itt állok egy útkereszteződésnél, s ahogy felemelem fejem, s beleszimatolok a levegőbe, gyönyörűséggel telítődöm. Hogy is van? Más szemében a szálkát hamarabb, mint magunkéban a gerendát? De ez nem igaz! Szerte e hazából gerendás emberek jönnek, ó, végre, van igazság ! De mi ez? Ahogy közelebb érnek, akkor látom, hogy ketten cipelnek egy gerendát. Egyetlen gerendát, amott hárman is, négyen, sőt, arra egy egész csoport. Kié a gerenda? Előzékenyen segítenek annak, akié a gerenda? Aki végre felfedezte a saját gerendáját? Köszönöm a segítséget, ne nyúlkáljon! Elbírom magam is! Törődjön a saját gerendájával, ott van a szemében! Az én látásom már tiszta, ezt nekem elhiheti ... .... így mérgelődtem ma reggel is borotválkozásom közepette, mikor megláttam a szememben egy újabb szálkát ... Karosi Imre Gyerekek „A könyv tanít, nevel, szórakoztat!” Az ember felnőtt korára már elhiszi ezt, de hogyan bizonyítsa e bölcsességek igazságát a gyerekeknek? Gond ez, szinte valamennyi szülő, pedagógus és könyvtáros számára. Az alberttelepi Hunyadi János Művelődési Ház könyvtárosa, Bertalan Józsefné is sokat kereste a legjobb módszereket. Nem volt könnyű megszerettetni a könyveket a gyerekekkel, akik csak színes, tarka kiállításnak tekintették a polcokon sorakozó sok száz könyvet. Bertalanná a hagyományostól merőben eltérő módokat választott — sikerrel. * Először úgynevezett „könyvtárőrszolgálatot” szervezett, s rászoktatta a gyerekeket arra, hogy maguk gondozzák a könyvespolcokat, s saját ízlésüknek megfelelő olvasnivalót rakjanak az ajánlott könyvek közé. Így nemcsak a rendre ügyelnek, hanem gondoskodnak társaik olvasni valójáról is. Az első helyen mindig a sikert aratott mese-, illetve ifjúsági könyvek állottak. Rendszeresek már az alsó és felső osztályba járó gyerekeknek rendezett irodalmi klubfoglalkozások, ahol többek között szó esik a lexikonok használatáról, megvitatják az olvasmányok és a filmek mondanivalóját. Nagy sikere van a havonta egy-két alkalommal megrendezésre kerülő mesedélutánnak, játszóháznak, s a cserebere akciónak, ahol minden gyerek túladhat megunt játékán, s újat szerezhet. Minden hónapban megtartják a könyvajánlást, közösen emlékeznek meg a különböző évfordulókról, és nemzeti ünnepekről. A közelmúltban megtartotta első féléves ülését a Borsod megyei Biztosítási Tanács. Az értekezleten felszólalt Sarkadi Péter, vállalatunk gazdasági igazgatója, a tanács tagja, aki a mezőgazdsági üzemek biztosításának fontosságáról beszélt. Hogy érzi magát Lyukóbányán? * Mint már korábban hírül adtuk, július 1-től új munkarendet vezettek be Lyukóbányán. Az átálláshoz azonban a korábbi létszám kevésnek bizonyult, s a vállalat vezetése a szükséges munkaerőt átcsoportosítással biztosította. A döntés értelmében június 15-től Tervzáró-aknáról 120 dolgozó került át a Miskolci Bányaüzemhez, a legtöbben már be is kapcsolódtak a tényleges munkába. Pál Gyula aknásszal az éjszakai műszakot követően találkoztunk, akitől elsőként az iránt érdeklődtünk, hogyan fogadta az áthelyezés hírét? ! — Ha őszinte akarok lenni, s akkor azt kell mondanom, hogy első hallásra meglepett a dolog. 1963-tól dolgozom a bányászatban, első munkahelyem Tervzáró-akna volt, s ez alatt az idő alatt már megszoktam az ottani körülményeket. Tudtam azonban, hogy ez a döntés nemcsak a vállalat, hanem a népgazdaság érdekeit is szolgálja. Amellett könnyített a helyzeten, hogy a most áthelyezett dolgozók közül többen már dolgoztak Lyukóbányán és jó emlékekkel tértek vissza Bükkaljára. — Milyen volt a fogadtatás? — Június 15-én töltöttük az első napot a Miskolci Bányaüzemben. Megérkezésünkkor az üzem gazdasági, pártés tömegszervezeti vezetői fogadtak bennünket. A következő napokban átestünk a formaságokon, lezajlottak a felkészítések, s ki-ki megismerhette elkövetkezendő munkahelyét. • Mikor kezdték a munkát, és milyen feladattal bízták meg az üzemnél? —Én, személy szerint az elmúlt héten, hétfőn kapcsolódtam be aktívan a munkába, Lyukóbányán is a korábbi munkaterületemre osztottak be. Az elővárosi körlet aknászaként tevékenykedem majd. — Van-e különbség az itteni és a tervtáras elővárosok között? — Igen. Tervtáron együtemű volt a technológia, a lyukói elővárásokon pedig kétütemű. A két módszer közül az utóbbi a gyorsabb és hatékonyabb, ugyanis a biztosítás kiépítésével egy időben a csapat előre is haladhat. — Történt-e változás a bérezésben? — Azonos bérrel kerültem át a Miskolci Bányaüzemhez, de a körülményeket és a lehetőségeket mérlegelve meggyőződésem, hogy később sem lesznek bérezési gondjaim. Úgy érzem, megtalálom a számításaimat. — Egyike azoknak, akik munkásszállón kérték elhelyezésüket. Elégedett a körülményekkel? — Szabolcsi születésű lévén, eddig is távol éltem családomtól, s már megszoktam ezt az életformát. Jelenlegi körülményeimmel meg vagyok elégedve. Lyukóbányán sokkal jobban biztosítottak a pihenés percei, mivel a szálló erdőségben, szép környezetben épült, s ami a legfontosabb csend veszi körül. Elismerőleg kell szólnom a belső körülményekről is. Kulturált környezetben tölthetjük el a művelődés, tanulás és szórakozás perceit is. — Eddig még nem ejtettünk szót a jövőről. A szakember szemével, hogyan látja a kibontakozás lehetőségét? — Még csak egy hete dolgozom Lyukóbányán, de tapasztalataim alapján annyit már elmondhatok, hogy ennél az üzemnél nagyobb önállóságot biztosítanak a mindennapi munka során. A szakmai készségek kibontakoztatásának nagyobb teret adnak az üzem vezetői, ennek arányában természetesen többet is követelnek mindenkitől. Munkánk elismerése most már attól függ, élünk-e a felkínált lehetőségekkel. Úgy érzem, az üzem vezetése mindenkinek megadta a lehetőséget, hogy minél rövidebb idő alatt beilleszkedjen új környezetébe, s hasznos tagjai legyünk a nagy hírű munkáskollektívának. (csákó) 1981. Július *. A fegyelmezés csak eszköz lehet Ormosi mérce Erősödő pártalapszevezetek Egy kimutatás szerint a vállalat területén az ormosi pártalapszervezetek adták az elmúlt öt év folyamán a legtöbb pártfegyelmit. Milyen következtetéseket lehet levonni abból, hogy összesen 35 esetben indítottak olyan fegyelmi eljárást, amelyet jóváhagyott a párttagság? Sok ez, vagy kevés? Egyáltalán, el lehet azt dönteni, hogy mennyi az optimális, a sok, vagy a kevés szolgálja legjobban a célt: a pártegység a pártfegyelem erősítését? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Seper Lászlóval, az Ormosi Bányaüzem pártbizottságának titkárával. — Az első kérdésem mindjárt az, hogy véleménye szerint sok, vagy kevés a harmincöt fegyelmi? — Amennyiben a vállalati átlagot vesszük alapul, akkor soknak tűnik, viszont nekem és a párttagságnak is szilárd meggyőződése, hogy annyi fegyelmi eljárást indítottunk csak, amennyit a fegyelem megszilárdítása követelt. Nem azt néztük, hogy más üzemek mennyi fegyelmit adtak, hanem azt, hogy a mi mércénk szerint mennyi párttagunk követett el fegyelmi vétséget. — Nem magas az ormosiak mércéje? — Erre nem tudok választ adni, mert konkrétan nem ismerem a többi pártbizottság követelményeit. Egyébként a mérce nem lehet mindenütt azonos, hiszen nincs két egyforma ember. Az igaz, hogy a párttagokkal szemben támasztott követelmény mindegyik alapszervezetben egyforma, de a fegyelmi eljárások mögött emberek vannak, akik sokban különböznek egymástól. Azt tudom mondani, hogy a jelenleg érvényben levő mércét az alapszervezetek önmaguknak állították fel, s ennek figyelembevételével bírálják el, minősítik a vétségeket. Igen következetesek és nagyon ügyelnek a fokozatosság elvének a betartására. Ez a magyarázata a harmincötös számnak is, ugyanis ebből csak öt volt a kizárás, tehát nagy többségben figyelmeztetést, megrovást, vagy végső figyelmeztetést szabtak ki az alapszervezetek. Ez akkor azt is mutatja, hogy a harmincöt fegyelmi nem harmincöt párttagot jelent. — Nem bizony, hiszen az öt kizárt párttag korábban sorra megkapta az enyhébb pártbüntetést is. Ezenkívül — ami nem szerepel a statisztikában — történtek egyéni elbeszélgetések és az alapszervezet előtti figyelmeztetés is, ami még nem számít fegyelminek, mivel elsőőorban preventív szerepe van: nevelő, figyelmeztető célzattal történik. Biztos vagyok abban, hogy valamennyi, a döntésben résztvevő kommunista nyugodtan alszik, nincs lelkiismeret-furdalása, hiszen az alapszervezetek nagyon emberségesen, következetesen megvizsgálták a vétségeket, s megfontolták döntésüket. Bizonyítéka ennek, hogy egyetlen határozat ellen sem történt fellebbezés, tehát a fegyelmezetlenkedők is egyetértettek a kollektíva döntéseivel. — Kollektív döntésről beszélt, eloszlatva ezzel azt az egyesek által terjesztett tévhitet, hogy a pártfegyelmiket az üzemi párttitkárok adják. — Nem ők, de még nem is az alapszervezeti titkárok. Mi csak javasolhatjuk az eljárás megindítását, de azt, hogy legyen-e büntetés és milyen súlyos legyen, azt a tagság dönti el. A tagság feladata, hogy a hatáskörébe tartozó fegyelmikről a pártdemokrácia szellemében döntsön. Jóváhagyhatja, elvetheti, súlyosbíthatja, vagy enyhítheti az alapszervezeti vezetőség javaslatát. Az a tény, hogy az elmúlt öt évben harmincöt fegyelmit hagytak jóvá, csak egyet jelent, hogy abban az időszakban sokat javult a párttagság igazságérzete, önmagukkal, s másokkal szemben is magasabb követelményeket határoztak meg. — Valamennyi párttag elfogadta ezt a mércét? — Nem, amit bizonyít az öt kizárás és a néhány önkéntes kilépés is. Ez bizonyos mértékű tisztulást jelent, ami nagyon fontos dolog, mondhatnám követelmény is. Az elkövetkezendő években a párttagsággal szemben nagyobb követelményeket támasztanak a határozatokban rögzített gazdasági és politikai célkitűzések. Félreértés ne essék, nem a fegyelmi eljárások megnövekedett száma bizonyítja azt, hogy a tagság elfogadta a határozatokat. Nem, hanem az igényesség, a következetesség, valamint a pártegység szüntelen erősítésére és az egységes cselekvés megvalósítására való határozott törekvés mutatja ezt. Akik nem tudnak lépést tartani a többséggel, azok már kiléptek, vagy mi búcsúztunk el tőlük. Tudom, hogy néhányan szigorúsággal vádolnak bennünket. Ez így, csak a számokat figyelembe véve, nem fedi a valóságot. Csak annyira vagyunk szigorúak, amennyi ahhoz szükséges, hogy jó szellemű, egységes és megerősödött pártalapszervezetekkel fogjunk hozzá az előttünk álló feladatok megvalósításához — mondta befejezésül Seper László. Fónagy I. Szerkesztőség: 3525 Miskolc. Kazinczy u. 19. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 14«. Telefon: 17-884, 18-461. Felelős szerkesztő: TÖRÖK ALFRÉD. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsy- Zsilinszky út 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Telefon: 36-131. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Index: 25 904. Készült a Borsodi Nyomdában, Miskolcon. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA.