Borsodi Bányász, 1982. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)
1982-01-07 / 1. szám
II 2 BORSOM ВД VT4SZ 25 éves a Munkásőrség Alapító tagok voltak Aki sztrájkol, nem eszik — Tudjátok, korcs kutya volt — meséli Soltész István. — Amolyan feketefehér keverék. Aztán megdöglött. Űzték, hajszolták, meg is gyepálták többször. Én sajnáltam. Hiszen köztünk nőtt fel. Odalett Emlék. Rossz emlék. — Akkoriban? Higgyétek el, hogy sokan itt, Alberttelepen csak a szesztől pofáztak. Attól is elbódultak, meg egynéhány háttérből uszító dumájától. Ez az igazság. Nem azok voltak veszélyesek, akik hőbörögtek, mert ezeknek odavágtunk szóval, érveléssel, vagy egy tenyeressel, a hallgatagok, a sumákok, akikről nem lehetett tudni, kik is valójában, azok voltak veszélyesek. — Ebben a házban lakott Loy Árpád. Mondja az egyik: még a függönye is vörös az ablakon! Te, hát nem látsz, mondom neki, színvak vagy, hiszen bordó az a függöny! — Bányatűz keletkezett 56-ban. Sokan csak ittak, dolgozni nem akartak, hát sztrájkoltak. A bányamentők nem sztrájkoltak. — Az volt a célunk, hogy az embereket levigyük a bányába, legyenek együtt. Odalent más világ van. De egyesek még ott se nyugodtak. Például leállt a kaparó. Mi van? Miért áll? Tíz perc cigarettaszünet mondja az egyik. Igen? Na, aki sztrájkol, szabotálja a munkát, az nem eszik. Lógni, inni, pofázni? — Mindig magunkkal vittük a fejszét. Más fegyverünk még nem volt. Egyébként néhányan azt a feladatot kapták, hogy épüljenek be a munkástanácsba. Tudjuk, miről beszélnek. — Itt Alberttelepen végül is nem volt olyan nagy, vagy hogy is mondjam, véres összecsapás. Nekünk se kellett fegyvert használni. — November 4-e után ’ szerveztük újjá a pártszervezetett, aztán a Munkásőrséget. Alberttelepen 1 raj, Rudolfon és Kurityánban szintén egy-egy raj. Később Kurityánt elvitték, s ide szerveződött Alberttelepre még egy raj. — Én, 1958 január 1-től vettem át, és húsz éven át voltam szakaszparancsnok. Mit mondjak? A feleségem akkoriban... szóval ha baj volt, mire kijöttünk a bányából, már összeállt a csapat, mert mindenkit kiértesített. Tartottam itthon kézigránátot Ha jönnek, dobd oda ezt a bádogbögrét, mondtam a feleségemnek, majd elintézi a vendégeket. Szerencsére nem került rá sor. Egyébként volt, aki golyószórót tartott otthon. — Tényleges tag vagyok ma is. Az emberben feltolulnak a régi emlékek, események, s azt érzi, hogy nem árt tudatosítani mindenkiben, főként a fiatalokban, hogy mi minden megtörténhet. Pontosan azért, hogy soha többé ne legyen se 56, se egymás bolondítása, uszítása, se háború. — Az elején is mondtam, hogy sokan nem is értették az eseményeket, össze-vissza beszéltek. Például egy nagygyűlésen felszólal egy volt cseléd. Rossz ez a rendszer, mert nem lehet eleget inni. Ejnye az anyád, mondtam neki, hát te nyivákolsz, mikor olyan szegények voltatok, hogy télen csak egyikőtök mehetett ki vizelni, mert egy cipője volt a családnak. Nézd csak meg, a fiaid építkeznek, gyarapodnak. Nem szégyelled magad? Elhallgatott. K. I. la felszólalására. Elmondta, hogy nem szabad leállni a termeléssel, szükség van a szénre, nem maradhatunk áram, fűtés nélkül. Ezután egy számomra ismeretlen férfi kezdett beszélni, alig ismerték egy páran, pedig sokan voltunk, körülbelül négyszázan. Lázítani kezdte a tömeget, s azzal vádaskodott, hogy azért szállunk szembe velük, mert lekenyereztek minket. A tömeg tapsolni kezdett. Láttuk, igazán tenni kell valamit. 1957. március 12-én párttaggyűlést rendeztünk, s egyben ez volt a Munkásőrség alapító gyűlése is. A pártvezetőség javaslatot tett a leendő tagokra. Azonban az egyik jelölt nem vállalta a tagságot. Ekkor én jelentkeztem. A taggyűlés jóváhagyta. Kezdetben „csak” a fegyverzetünk volt meg, az egyenruhánk nem. De nem is az volt a lényeg, hanem igyekeztünk a fegyverkezelést kifogástalanul elsajátítani. Ezért minden vasárnap foglalkozást tartottunk. Géppisztolyos lövész voltam, akkoriban még a lakásunkon tartottuk a fegyvert Májusban mi, a munkásőrök felvonulást szerveztünk itt, Sajószentpéteren. Központi helyünk az üveggyár volt, innen indult a három szakasz — az üveggyári, a bányász és a vegyes — a Tanácsház téri megemlékezésre. Jelszavunk: „Munkásököl vasököl, oda üt, ahova köll.” így válaszoltunk a MÚK (Márciusban Újra Kezdjük!) jelszóra. Akkoriban gyakran teljesítettünk rendfenntartói szolgálatot a rendőrséggel együtt. 1970-ig tartoztunk a járási századhoz, aztán megalakult az önálló bányászszázad. 1963-ban rajparancsnok, 1967-ben szakaszparancsnok-helyettes, 1973- ban szakaszparancsnok lettem. Két éve, 1980. január 1-től tartalékos munkásőr vagyok. Bár régen elmúlt az ellenforradalom, testületünkre ma is szükség van. Ott vagyunk a mezőgazdasági munkák besegítésénél, az elemi csapások, például árvíz által okozott károk helyrehozásánál is. Egyszóval, ahol szükség van ránk, Sz. G. Soltész István Válasz a MUK-nak Sajószentpéter, Bükkalja út 41. A lakás egyik szobájában ülünk le, s Miszkály András nyugdíjas, a Szelesakna volt aknásza beszélni kezd. — 1926. március 31-én születtem, Balkányban. Ez egy kis tanya Szabolcs megyében. Apám gazdasági cseléd volt, s tizenkét testvérem közül négyen maradtunk. A felszabadulás után nyolc hold földet kaptunk, ezt műveltük, de nem volt elegendő a hattagú család megélhetéséhez. Ezért 1947. október 1-én Kondára, a Haria-bányához mentem dolgozni. 1950-ben, a vájártanfolyam elvégzése után beiratkoztam az ózdi bányaipari technikumba, s üzemet változtattam. A Farkaslyuki Bányaüzem dolgozója lettem, s 1954 júniusában érettségiztem. Közben, még az iskola elvégzése előtt, megnősültem, s mivel feleségem sajószentpéteri volt, idekerültem. Itt dolgoztam, II. aknán, aknászként. 1956 augusztusában a Borsodi Szénbányák igazgatóságának gépkísérleti kutatócsoportjának főelőadója lettem. Ebben a munkakörben ért az ellenforradalom. Berentére, Hariára, Sajószentpéterre jártunk ellenőrző útra, s így mindhárom helyen láthattam, tapasztalhattam a sztrájkhullámot. Egyre válságosabb lett a helyzet. Ekkor a helyi művelődési házban munkástanácsgyűlést rendeztünk. Emlékszem Jóni Gyu Miszkuly András Nyugdíjasként is szolgálatban — Akkor más időket éltünk — legyint a múltra Stefán József —. Már tizenkét évesen dologra fogtak, hogy valamelyest könnyítsen a megélhetésünket. Négy év se telt bele, már bevitt apám a bányába. Rudabányai tősgyökeres bányászcsaládból származón, nem volt hát ismeretlen a föld mélye, de azért nagyon kemény próbát jelentett. Műszak után mentem a módos gazdákhoz aratni, kaszálni, hogy legyen elegendő élelmünk. — Aztán jött a felszabadulás ... — Teljesen új élet kezdődött. Valóban felszabadultunk. Dolgoztam, tanultam, másfelé próbáltam szerencsét, de a szívem visszahúzott a bányához. Végleg megtelepedtem Ormoson. A mozgalmi életbe még 1945-ben bekapcsolódtam. Különböző megbízatásokat láttam el. — Hogyan emlékszik vissza 1956-ra? — Zavaros eszmék és zavaros fejű emberek időszaka volt. Ormoson is felfordult a világ. Elégedetlenkedtek az emberek rossz körülményeik miatt. Sokakat megfélemlített a fegyveres bandák garázdálkodása. Én?... Megvallom: értetlenül álltam az események előtt. Váratlanul ért és megdöbbentett az egyre veszélyesebbé váló káosz. Meggyőződésem azonban megtartott elvtársaim között. Sztrájkba se léptünk, pedig lőtték az akna bejáratát, nehogy dolgozhasson valaki. Szerencsére nem sikerült az ellenforradalmi célokat megvalósítani. — Mi történt november 4-e után? — Az emberek munkába álltak. Megindult a normális élet. A munkástanács földosztását követően megalakítottuk az új pártalapszervezetet Megválasztottuk a III-as akna titkárának. S egyúttal megkezdtük a munkásőrszázad szervezését. Sokan nem értették a testület létrehozásának szükségességét. Néhányan nem is vállalták a szolgálatot. Mi volt a feladatunk? Fontos objektumok őrzése, gyanús elemek megfigyelése, ideológiai felvilágosítás. Ránk hárult a visszaigazolások hálátlan feladata is. Ekkor derült ki, mennyi embert tévesztett meg az ellenforradalom. Persze, a főkolomposok megszöktek, még tizenötezer forintot is magukkal vittek, az üzemi pénztárból mondván, hogy ENSZ-küldöttséget szerveznek. Sose láttuk viszont őket, sem a pénzt. Csak az utóbbit sajnáltuk. — Mi volt a beosztása a testületben? — A golyószórót vettem vádamra 25 évvel ezelőtt. Hű maradtam e posztomhoz. Hogy nehéz-e? Az, de sosem ezt néztem. Bármilyen megbízatást kaptam — teljesítettem. A Munkásőrség is a pártfeladatok egyike. — És a munka? — Az mindennél legfontosabb! — mondja komoly arccal, de mindjárt el is mosolyodik. — Tudja hány napom van még hátra? Három. Aztán nyugdíjas leszek. De a pártmunkát továbbra is vállalom! T. T. Stefán József 1982. január 7. A vezetők és a dolgozók között A bizalmiak szerepéről A közelmúltban vállalatunknál is kialakultak a munkahelyi, az üzemi szakszervezeti fórumok, amelyek lehetővé teszik a dolgozók vezetésbe történő bevonását Megvan tehát a mód és a lehetőség a dolgozók jogainak gyakorlására. Az említett fórumokon lehetőség nyílik arra, hogy a dolgozó közvetlenül, vagy közvetve az általuk választott bizalmiak által beavassa magát a helyi körülmények kialakításába, a kollektívájukat érintő ügyek eldöntésébe, végrehajtásába, valamint azok ellenőrzésébe. Ennek a megnyilvánulásnak nagyon jó példáját látni üzemünknél, minden hónap végeztével, amikor a gazdasági vezetők mellett a kiteljesített munkák átvételekor egy olyan szakszervezeti funkcionárius is részt vesz, mint a dolgozók érdekképviselője, aki maga is tisztában van a bányamunkamindenféle csínjával-bínjával. Legjobban ő, aki maga is kétkezi dolgozó, tudja kellően mérlegelni, hogy az egyes munkahelyeken végzett kiteljesítés mennyisége és minősége mennyire van egyenes arányban az oda kidolgozott szakmánnyal Olyankor külön, külön minden munkahelynek az ilyen-olyan nehézségeiről szakértelemmel konzultál a munkát átvevő gazdasági vezetőkkel. Megmagyarázza, ha ő ott dolgozna, mire és mennyire lenne képes a brigádjával. Bizonyára meg is értik, mert véleményezésének hitele van, hiszen őt a dolgozók, a munkahelyi kollektívák választották erre a posztra. Természetesen együttes munkájuk akkor lesz még gyümölcsözőbb, ha mind a két részről — a bizalmiak és gazdasági vezetők — a dolgozók érdekeiben cselekednek, ha ezt szem előtt tartva alakul ki a kölcsönös bizalomból fakadó kontaktus. Az idei szép eredményeinkért dicséret illeti bányászainkat, de különösen beszélnünk kell a bizalmiakról, akik talán a legtöbbet tettek az eredmények ilyen alakulásáért. Minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy üzemeinknél a munkaszüneti napokra szervezett termelések sikereinek aktív szervezői voltak. Mert ilyen irányú kötelességei is vannak a bizalmiaknak. Ezt ők nagyon jól tudják és tudták akkor is, amikor politikai nevelő munkával mozgósítottak a nem könnyű feladatok végrehajtására, azért, hogy ilyen formában is megnyilvánulhasson a dolgozók közös ügyéért tett cselekvésre ösztönző képességük. Nagyban hozzájárultak a legutóbb megtartott kommunista szombat ünnepi hangulatához, melyen csaknem 100 százalékos volt a bányászok termelésben való megjelenése. A jó kedv, a tudat, amit éreztek, amiért akkor leszálltak a mélybe, érződött az arcokon, tudták, hogy az a széntöbblet, amit azon a napon küldenek a felszínre, közös javukat szolgálja. Kétségtelen és ezt senki sem vitatja, hogy a feladatok kidolgozása és megszervezése a gazdasági vezetők feladata volt eddig is és marad a jövőben is, de a sikeres végrehajtásért, céljaink tudatosításával és az arra való ösztönzéssel a bizalmiak is sokat segíthetnek. Sokan úgy gondolják, hogy a szervezés csak az arra hivatott vezetők feladata. Holott ez így nem teljesen fedi a valóságot, mert gyakran panaszkodtak már bizalmiak: a bányában azért, mert akadozott az üres csilleellátás, a műhelyeinkben meg azért, mert munkájukhoz hiányoztak az alkatrészek. Mondani sem kell, hogy az ilyen esetek hátrányosan hatnak a munkakedvre, különösen a szakmányban dolgozókra, nem beszélve arról, hogy mindemellett akadályozva van még a munkaidő teljes kihasználtsága is. Ilyenkor a bizalmiaknak kell mozgósítani a csoportja minden tagját, hogy ők is keressék, tárják fel a veszteségidők okait, tegyenek javaslatokat azok felszámolására. Ha a bizalmiak hozzásegítenek abban, hogy a munkaszervezés is közügy legyen, akkor a jó munkamenet rövid időn belül éreztetni fogja hatását, úgy a fegyelem javulásában, mint a hatékonyságban egyaránt. A bizalmiaknak semmiképpen nem szabad elhallgatni, sőt felszínre kell hozni a becsületesen dolgozók véleményét, vagy bármilyen javaslatait azért, hogy azok hasznosításra is kerülhessenek. Bizony még napjainkban gyakran előfordul, hogy elnézik a vétkezők hibáit attól tartva, hogy megsértődik az illető, inkább nem teszik szóvá, csupán csak azért, hogy a közösségen belül megmaradjon a belső békesség. Éppen ezért a bizalminak mindenképpen következetesnek kell lennie tagjaival szemben. Értesse meg mindenkivel, hogy a hibák felett való elnézés, árt az egészséges ügynek. Mert ilyenkor bizony a legszorgalmasabb dolgozók fejében is felvetődik a kérdés: miért hajtok én annyira hűségesen, amikor mások napról napra lóghatnak, fegyelmezetlenek lehetnek és még csak felelősségre sem vonják érte? Egy szó, mint száz, valahol valahogy itt is létre jöhetne a segítségnyújtás, a kölcsönös bizalom. Gazdasági vezetők és bizalmiak között, hiszen mind a két „fél” tudja, hogy a rend és a fegyelem mindenkire egyformán vonatkozik. Persze, majd akkor is igazságosan kell dönteni, amikor a részesedési alap felosztására kerül sor. Mert az elosztásnak is híven kell tükröznie az egyes dolgozók és brigádtagok hűségét és szorgalmát. A munkahelyi demokrácia jó úton jár, a továbbfejlesztése pedig társadalmi feladatunk. És mint ilyen, egyben politikai követelmény is. Ugyanakkor egyúttal megteremti a jó munkahelyi légkört, a vezetők és bizalmiak folyamatos együttműködésé. Végül, de nem utolsósorban létrehozza a közös gondolkodást és elősegíti az együttes cselekvést. Paranai János В 0 fis 0 Dl BANYA5Z BORSOD Г В Л tóvá S ZT) К , HM I L Д P j A Szerkesztőség: 3525 Miskolc, Kazinczy u. 19. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 14«. Telefon: П-В84, 10-461. Felelős szerkesztő: TÖRÖK ALFRÉD. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Telefon: 36-131. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Index: 25 904. Készült a Borsodi Nyomdában, Miskolcon. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA.