Borsodi Bányász, 1986. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-03 / 27. szám
1986. július 3. BEA jött [UNK] látták és győzött (Folytatás az 1. oldalról) iránt, mint például az erdészet, mert az élő munka megtakarítás számukra se közömbös. Visszatérve a központi anyagtérre, a rendszer és a rendszer további állomásaira. A különböző — a BEA elemeinek használatával — kiszállítják és beszállítják a munkahelyre A rendszer végén található a BFK—l típusú automatikus támberakó, amely szintén az én szülöttem. — Иоду halad az elterjesztés a különböző üzemeknél? — Már csak a Szuhavölgyi Bányaüzem van hátra, de ebben az esztendőben ott is alkalmazzák. A helyi igényeknek megfelelően fejlesztés alatt állnak hordót, gumihevedert, oxigén palackot szállító speciális BEA elemek. — Hogyan fogadták a dolgozók a BEA-t? — Viszonylag gyakran tapasztaltam a segítőkészség nagymértékű — esetenként teljes — hiányát, főleg az üzemek vezető beosztású munkatársai részéről, de a dolgozók hamar megkedvelték, hiszen munkájukat könnyíti meg ez a rendszer Használatával csökkenthetők a balesetek, javulhat a termelő gépek kihasználtsága, mérsékelhető a szállítóeszközök leterheltsége — fejezte be a tájékoztatást Balinkó László. Mindehhez csak annyit tehetünk hozzá, az ilyen és az ehhez hasonló újítások, találmányok, a szűkös lehetőségek korában felértékelődnek. Amikor mindenki innovációról, takarékosságról, ésszerűsítésekről beszél és valami nagyon bonyolult dolgokra gondol, figyelmébe ajánlom a cikkben leírt rendszer viszonylagos egyszerűségét, hasznosságát. — pusztai — a Csere futómű összeszerelését végzi Varga István és Ladányi András «00 milliméter átmérőjű kerékbetét hajtását présgépen Horváth Sándor lakatos készíti Egyetemes marógép nagyjavítás utáni összeszerelés közben, Róth Béla és Rózsa Gábor lakatos BORSODI BÁNYÁSZ 3 Egymillió tonna jakut szén japán exportra 1985 augusztusában a Szovjetunió csendes-óceáni partvidékén Vosztocsnij kikötőből újabb kokszolható kőszénszállítmányt indítottak útnak Japánba. Ez a kereskedelmi gyakorlatban mindennaposnak számító esemény széles körű visszhangot kapott mindkét ország sajtójában. A helyzet ugyanis az, hogy ekkor szállították japán exportra az egymilliomodik tonna nyerjungri szenet. Valamikor tíz évvel ezelőtt ezt a nevet talán csak a geológusok ismerték. Mára viszont több száz gépszállító és sok ezer szénfelhasználó került kapcsolatba Dél-Jakutföld óriási (a teljes szénkészletet 44 milliárd tonnára becsülik) lelőhelyével. Az importőrök közé tartozik az a több mint ötven vállalatból, társaságból és bankból alapított japán egyesülés, amely kompenzációs szerződést kötött a Szovjetunióval. Ennek feltételei szerint az egyesülés 450 millió dollárnyi hitelt adott (pénzben és természetben — gépjárműveket, bulldózereket, fúróberendezéseket, stb.), a Szovjetunió pedig vállalta, hogy húsz éven keresztül szállít Japánnak kokszolható szenet, összesen több mint 100 millió tonnát. És bár a lelőhely termelésbe állításának költségei lényegesen meghaladják a japán részesedést, a 100 millió tonna szén ára viszont nemcsak hogy fedezi a hitelt, hanem még milliárdos bevételt is hoz. A kezdeti áruszállítások és a beruházás finanszírozása fontos szerepet játszottak az új ipari központ kialakításában. Százezer lakosú város nőtt itt fel, termel a bánya (évi 13 millió tonna szén, ebből 9 millió tonna kokszolható), a 9 millió tonna kapacitású szénosztályozó üzem és a hulladék szenet hasznosító hőerőmű első egysége. A kereskedelmi partnerek augusztusban találkoztak egymással Nyerjungriban, ahol nem csak a szénprogram sikeres megvalósításáról esett szó. A vélemények megegyeztek abban is, hogy még sok területen vannak lehetőségek rendkívül perspektivikus együttműködésre. (APN) Gyönyörű környezetben impozáns épületcsoport — röviden így lehet jellemezni a hévízi bányász gyógyüdülőt, mely az autóbuszállomástól mindössze pár perc járásra van. Már távolabbról szembeötlik a modern megoldású, világos és sötétbarna színek ízléses kombinációjával az azték piramishoz hasonló épület. A bejáratnál öntöttvas tábla hirdeti: Hévízi bányász gyógyüdülő. Vajon hányan pihennek ebben a két gyönyörű épületben? — Egy turnusban több mint négyszáz vendéget fogadunk — tájékoztat dr. Lukács Ferenc, az üdülő helyettes vezetője. — Ez évente több mint tízezer főt jelent. — Ez igen magas létszám. Hogyan tudják biztosítani a megfelelő szintű ellátást? — Több mint kétszáz fős személyzet gondoskodik az itt pihenőkről. A mozgás- szervi betegségekre olyan hidroterápiás és egyéb kezelést tudunk biztosítani, mely európai színvonalon is korszerűnek, sőt egyedülállónak mondható. Sok a visszatérő vendég, akiknek a kezelés hosszabb időre szóló gyógyulást ad, és utána igyekeznek ők a kezelést megismételni. — A bejáratnál tábla hirdeti: gyógyüdülő. Az itt pihenők mennyire tartják be a házirendet? — Az üdülőkkel nincs problémánk. Mindenki tudja, hogy a kezelések az ő érdekükben történik, és be is tartják az előírásokat. De jó lenne — komolyodik el —, ha mindenki megértené: ez gyógyüdülő. Ne nászutasoknak adják a hévízi beutalókat, hiszen a mézesheteket máshol is ragyogóan el lehet tölteni. Az ilyen beutaltak azok elől veszik el a helyet, akik ténylegesen gyógykezelésre szorulnának. Sajnos, olyan eset is előfordul, hogy felületes az előzetes orvosi vizsgálat. Ezúton is nagyon komolyan kérek minden körzeti és üzemi orvost, hogy végezzék lelkiismeretesen az orvosi vizsgálatokat. A szívbántalmakban szenvedőkre, magas vérnyomásúakra a mi üdülőnk nincs jó hatással. Az országban nagyon sok üdülési lehetőség van, a mienket hagyják meg azoknak, akiknek erre ténylegesen szükségük van. A jó közérzet egyik tényezője, hogy milyenek az étkezési feltételek. Az ebédlőben az asztalokon sorszám, így mindenki pillanatok alatt megtalálja a helyét, és a sürgő-forgó felszolgáló lányok már hozzák is az ízletes és választékos ételeket. — Hogyan bírják ezt erővel egész nap? — Gyermekkorom óta hozzá vagyok szokva a nehéz fizikai munkához — válaszol Gaál Marcella, a mindig kedves és mosolygós lány. — Részemre ez nem jelent különösebb megterhelést. Igaz, hogy estére már elfáradok, de ez vele jár a munkával. — Honnan van annyi ereje, hogy még este is mosolyogva és kedvesen tud elköszönni minden vendégtől? — Tizenöt éves korom óta önállóan intézem a sorsomat — komolyodik el kissé a derűs arc. — Részemre ez nem munka, hanem hivatás. Nemcsak megszokásból kérdezem meg a vendégektől, hogy ízlett-e az étel és elég volt-e, mert én annak örülök, ha mindenki elégedetten távozik innen. A szabad idő okos kihasználásához ad segítséget Szarka Lajos, az üdülő kulturfelelőse. Mindenki csak Lajos bácsinak szólítja, nemcsak a kora miatt, hanem azért, mert olyan közvetlen kapcsolatot tud teremteni az emberekkel, hogy a hivatalos formaságokat mindenki mellőzi. — Két országos rekordot is tartok — mosolyog huncutul Lajos bácsi. — Az ország üdülői kulturásai közül én végzem legrégebben ezt a munkát, több mint tizenhárom éve. A másik rekord, hogy ezt az időt egy üdülőben, itt töltöttem el. Hogy mi kell ehhez a munkához? Elsősorban hivatásszeretet. Másodsorban, a meglevő ismereteket állandóan karban kell tartani, hogy újat tudjak mondani azoknak is, akik nem először hallják az elmondottakat. Ez elég nehéz, mert az itt üdülők általános műveltségében igen nagy a szórás. Itt kell megtalálni a helyes arányt, érteni kell a hangulatból, hogy mit és hogyan mondjak el. Nem vállalkozhatunk arra, hogy a teljes gyógyító munkáról átfogó képet adjunk, hiszen kb. huszonötféle kezelésre van mód. Találomra választottuk ki az egyik fiatal embert, Vadon Attilát, aki a víz alatti masszázs, vagy ahogyan itt nevezik, a tangentor szakembere. — Régebben is egészségügyi vonalon dolgoztam — válaszol a kérdésre. — Egy szaktanfolyamot kellett elvégezni, ahol általános masszőr képzést kaptunk. Ennek egyik ága a víz alatti masszázs. Lényege, hogy ezzel a módszerrel az izmokat mélységben is fel lehet lazítani, míg a kézi masszázs csak a felületi izmokra hat. Az udvaron a nap szerelmesei igyekeznek megszerezni az egészséges bőrszínt, de pattog a pingponglabda, és késhegyre menő csaták folynak a rexasztalnál is. A kezelések mellett van idő és lehetőség a sportolásra is. Elgondolkodom, hogy milyen nagy összeget emészthet fel ennek a gyönyörű üdülőnek a fenntartása, de a büfé forgalmát látva megnyugszik a lelkiismeretem: miattunk nincs szükség a vízvezeték-hálózat bővítésére. Az egész üdülőben kitűnő a hangulat, könnyű az ismerkedés, a barátkozás. Napozás közben, a fürdőmeedencékben valóságos szakmai tapasztalatcserék folynak. Hiába, a munkától itt sem tudunk elszakadni. Este sokan tesznek hosszabbrövidebb sétát, ismerkednek a környezettel. Egy kisebb csoporttal kisétálunk a tóhoz, s régi római szokás szerint aprópénzt dobunk a patakba, hogy visszakerüljünk erre a vidékre. Némán ballagunk visszafelé, mert a csend, a nyugalom, a gyönyörű környezet elmondja mindazt, amire emberi szó nem mindig képes. Talán mindenki egyre gondol: jó lenne, ha a viszontlátás Hévízzel mielőbb megvalósulna ... Csörnök Zoltán Egy turnusban négyszázan Л / MI/re ír r Gyógyüdülő Hévizén