Borsodi Bányász, 1987. január-június (30. évfolyam, 2-25. szám)

1987-01-15 / 2. szám

11. január 13. Bü­kkalja Jóformán alig teltek el az ünnepek, máris az után érdeklődtünk, hogy az el­múlt esztendőt hogyan érté­kelik a szakemberek. Ilyen­kor még végleges adatok ter­mészetesen nem állnak ren­delkezésre, de akik együtt lélegeznek az üzemmel, azok bőséges tudnivalók birtoká­ban vannak. — Sikeres esztendőket tud­hatnak maguk mögött Bükk­­alján. De minden bizonnyal ezek a sikerek nem szület­tek könnyen. Az eredmények mellett, kérem beszéljen a felmerült nehézségekről. Azokról is, amelyekkel idő­ben — még a tervezés idő­szakában számolni tudtak — s amelyek a munka folya­mán kerültek­­­ felszínre”. — Valóban nem lehet­­ okunk panaszra — kezdi a tájékoztatást Simon Lajos üzemi főmérnök. Majd így folytatja: Az előző esztendő kiemel­kedő sikereket hozott. Sze­les-akna félmillió tonnás teljesítménye a második nagy borsodi sikernek számí­tott Edelény is határidő előtt teljesítette e tervét. S mindezek után kellett olyan üzemi terveket kimunkálni, amelyek hosszú távon is megfelelnek az üzemünk iránt támasztott k­övetelmé­­nyeknek. Itt elsősorban a termelés-el­várás összhang­jára szeretnénk utalni. Ha most visszatekintek a ’86-os évre, azt kell monda­nom, terveink reálisak vol­tak. Mert a vállalat aknái közül elsőként az edelényiek mondhatták el magukról, hogy — októberben — telje­sítettük a tervünket. Így még 45 ezer tonna mennyi­séget tudtak többletként a felszínre küldeni. — Nem történt alulterve­zés? — Nem! Egyszerűen arról van szó, hogy a geológiai viszonyok a várakozástól sokkal kedvezőbben alakul­tak. S mivel a IV-es aknai­aknál kiváló a tempó, és a munkaszervezés, akkor ért­hető ez a teljesítmény. Ez utóbbi részben a legfonto­sabb, ami igazolja kijelenté­semet, hogy zökkenőmentes volt a frontátállás, s tonna­kiesés nélkül hajtotta végre a Szép László és az öröké­be lépett Fazekas István csa­pata. — Szeles-aknának a terve 100 000 tonnával volt keve­sebb az elmúlt évi teljesít­ményhez viszonyítva. Miért? — Jó előre tudtuk, hogy a szelesiek kritikus évnek néz­nek elé. De megelőzve a közbevetendő kérdést, min­dennek oka nem a kiugró termelés volt. Egyszerűen szólva, kedvezőtlen változá­sok voltak. Főleg a földtani viszonyok — talpvíz, főtevíz, nyomás —, valamint a me­zők elhelyezkedése. Ugyan­akkor az új mező bekapcso­lása is rendkívüli erőfeszíté­seket kívánt a szelesiektől. De minden tervezett és vá­ratlan gond ellenére, a Pen­gő és Fucskó András által vezetett csapatok hozták a tervüket. — A termelés-vágathaj­­tás összhangját megoldot­ták-e? — A számadatok önma­gukért beszélnek. Szelesen 1100, Edelényben 250 méte­res többletteljesítést tudhat­nak magukénak a csapatok. Előbbi aknán F-géppel, míg utóbbin ECHOR-ral szület­tek kimagasló havi eredmé­nyek. Ezek a jövő szem­pontjából életbevágóan fon­tosak voltak. — Tervtárán ütemterv szerint haladtak a bezárási munkálatok? — Igen. Itt meg kell em­líteni a tmk-sokat, akik nagyban hozzájárultak ah­hoz, hogy az almai berende­zések felújítása, karbantar­tása, elvárás szerinti színvo­nalon, s főleg kellő időben történjen meg. — Sokan „irigykedve” hallgatták a radostyáni kül­fejtés eredményeit. Valóban minden ilyen szép volt? — A külfejtéssel egyrészt újabb teher került a vál­lunkra, másrészt jó iskola is volt ez nekünk. De a­­ Vo­lán dolgozóinak is. Dicsére­tesen javultak eredményeik a tapasztalatok szaporodá­sával. Ami a 205 ezer ton­na termelvényt érinti, azért „csak” ennyi, mert több már nem volt. De arról so­kan elfelejtkeznek, hogy az időjárás kegyei nélkül nem születhettek volna ilyen eredmények. — Milyen létszámmozgá­sok történtek? — Üzemen belüli és vál­lalati létszám-átcsoportosí­tások történtek az év folya­mán. Szükségszerűségből — Szelesre. Mindezt a jövő megfelelő körülményeinek kialakítása érdekében. Két­ségtelen, hogy az összetétel­lel nem lehetünk elégedet­tek, de úgy csoportosítjuk a rendelkezésre állókat, hogy az eredmények a továbbiak­ban is hasonlóan alakulja­nak. — Az év közben született Állami Tervbizottsági elvá­rásoknak — a 120 forint/ Gigajoule értékhatárnak — eleget tudtak tenni? — Igen. Várhatóan 115 Ft/ GJ határ körül fogunk zár­ni, s azt kívánom minden bányásztársunknak, hogy hasonló vagy még jobb gazdálkodási ered­mén­yekből számolhassunk be egy év múlva is. — s — Kitérő Az idős szaki ahogy be­lépett az irodába, sapkáját levéve rögtön szabadkozni kezdett. Hozott valakit, aki a sógora csapatában dolgo­zott a szomszéd aknán, hos­­­szú ideig, és most itt keres munkát. Egyértelmű a ve­zető kérdése: — Miért? A jól öltözött fiatalos, csendes hangú, de magabiz­tos férfi tömören előadja kis ’tö­ténetét, és érdeklődik, hogy van-e felvétel. Választ nem kap egyértelműen, sem igent sem pedig elutasítást, r ' v'mstop? Remeg a leve­gőben a ki nem mondott kérdés. De biztatást azért kap. — Tojjon vissza, akkor ha bent lesz az aknaveze­tő mert a jó szakemberre szükség van. A 43 éves férfi köszön, és ez távozik. Vajon miért jönne vissza? Mert szavai­ból kiderült, hogy ez a hely­z­e­t. Azon az aknán ahonnan ismeri az idős szakit, 18 esz­tendőt húzott le csillésként. A fizetéséből is kiderült, hogy nem akárkinek a csapatába dolgozott. Abba a gárdába nem tűrtek meg lustaságot. Meg csillést kaphattak vol­na akármennyit. Aztán át­helyezéssel került máshova. Annak az aknának a kör­nyékére költözött, s az első helyén ezt megértéssel vet­ték tudomásul. Nem így a második helyén ahol — fele annyi fizetésért — töltött el három évet. Újabb családi gond adó­dott, s ez megint költözést eredményezett. De az ottani vezető nem járult hozzá a visszahelyezéshez. Indok nem volt. Így emberünk fogta magát leszámolt, s há­rom hónapra máshol helyez­kedett el. De húzta a szíve, vissza irányába. Meg — s nem szégyellte bevallani egy kicsit a pénz is. Hogy most mi lesz vele? Egyelőre ma­rad a régi helyén. — Kivá­rom míg visszakerülök. Nem tudok én már a bánya nél­kül élni! — sgy — BORSODI BÁNYÁSZ * Sikeresen zárult az elmúlt esztendő a Bükkaljai Bánya­üzem Edelény-aknáján, tájé­koztatott Balla László bánya­mester. — A tavalyi terve­ket az aknák közül elsőként teljesítettük, így maradt időnk a többlettermelésre, amit ki is használtunk. Büsz­kén mondhatom, hogy az a százötvenezer tonna szén, ami éves tervünk volt, negyvenötezer tonnával gya­rapodott az év végéig, de vágathajtásban sem maradt el a túlteljesítés. A kétezer­háromszáz méteres elővárosi tervet kétszáznegyvenhét méterrel szárnyalták túl vá­gathajtó brigádjaink. Nem törte meg lendüle­tünket az augusztusban sike­resen végrehajtott — egyéb­ként kritikus munkafolyamat — vágatharántolás sem. Év végén négy frontszerelést is megoldottunk, amelyek azon­ban mégsem okoztak kiesést a termelésben, addig ugyan­is egy tartalék front vette át a szerepét az éppen szerelés alatt álló egységnek. A ket­tes telepi, még kitermelésre váró terület előkészítettsége nagyon jónak mondható. Két évvel előre meg van­ oldva az elővárás, szinte csak a frontszerelést kell végrehaj­tani, és termelhetünk tovább folyamatosan.­­ Az akna igazi jövőjét a D/IV-es telep feltárása je­lenti. Igen nehéz körülmé­nyek között dolgoznak itt az elővájók. Egy erősen vízdús homokréteget kell harántol­­niuk, hogy aztán szintesen haladva, várhatóan 1988-ban találkozzanak a Szeles aknai fronttal — amellyel egyesül­ve, közösen kezdjük meg az új terület­ kitermelését. A négyes ereszke vágathaj­tása olyan feladat, amelynek megoldása jelenleg a legna­gyobb szakértelmet, óvatos­ságot és tűrőképességet is megköveteli az ott dolgozók­tól. A helyszínt látva megbor­zong az ember. Nekem egy hajóépítés belső munkálatai­nak is mondhatnák, ha nem tudnám, hogy bányában va­gyok. — Ezeket a szavakat már Nagy Ragályi Béla fő­aknásznak mondom, aki bá­nya­járásunkat vezeti. Hatvan-hetven métert kell ebben az úszó homokréteg­ben haladni, úgy hogy méte­renként húsz centimétert lejtsen az akna — mondja vezetőnk. Víz mindenütt, pedig kitartóan zümmög a szivattyú. Bári Ferenc brigádvezető irányításával bélelik körbe a vágatot. Eddig még ilyen módszert nem alkalmaztak, talán ez is oka a rendkívül lassú előrehaladásnak. Öt­hat műszak alatt haladnak egy métert előre, de lehet, hogy a húsz százalék víz­­pótlék nem elég ösztönzés az elemekkel való elszántabb harcra. A talpgerendák öt­ven centiméterenként köve­tik egymást, rájuk kerül az ácsolat, a köztes részt pedig precízen illesztett bélésdesz­kák töltik ki. A vizes homok visszatartására azonban még ez sem elég, a deszkák kö­zötti réseket szalmával kell betömni, hogy csak a víz hatolhasson át a bélésen. A homokbetörés végzetes len­ne.­­ A munka szépsége ép­pen a veszélyessége, és a nagy pontosságot igénylő szakszerűsége volna, ha egy kicsit gyorsabban menne. Egyelőre nem érezzük, hogy a rendkívüli körülmények a fizetési borítékon is látsza­nának — mondják a brigád­tagok. Kézzel szinte kön­­­nyebbnek látszik a homokot csillébe rakni, mint lapáttal. Ha elromlik a szivattyú, a víz hamar elönti a vágatot. Nagyon kell vigyázni, ne­hogy rossz helyre kerüljön egy ácskapocs, mert akkor nincs ami visszatartsa a ho­mokot. Ilyen munkát még nem végeztek, de gyakorlat teszi a mestert és a mesteri eredményeknek meglesz a méltó jutalma is. — Az ak­na jövőjéről van szó! Egy olyan akna jövőjéről, amelyik a legjobb minősé­gű szenet adja Borsodnak, és bár nagyságrendileg csak Farkaslyuk kisebb tőle, Sze­les-aknával egyesülve a jö­­­­vő nagy­ széntermelője lehet. — Idei terveink megegyez­nek a tavalyiakkal Remél­jük sikerül majd hasonlóan sikeres évet zárnunk, lendü­letünk töretlen, a hangulat jó, a szorgalom és a szakér­telem lehet biztosítéka az ismételt sikernek — mondja bányajárásunk végén Bálla László, bán­yamester. L. I. Küzdelem vízzel, homokkal Elővájóknál Edelényben Balról jobbra: Kmecó László, Kresák Tibor, Tolvaj István, Bári Ferenc Gondjaik okozója a homok Szűk a hely, nehezen halad a munka Gyakran a lapátra is szükség van Néha jó szolgálatot tesz a bányászcsákány Szivattyú nélkül itt elképzelhetetlen a munka

Next