Borsodi Szövetkezeti Élet, 1984 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1984-01-01 / 1. szám

1984. JANUÁR ÖUrtbULb . ..«.it C­L­C I3 A fogyasztási szövetkezetek munkaprogramja írta: Szunyogh János, a MESZOE elnöke A m­egye fogyasztási szövetkezetei (áfeszek, takarék- és lakásszövetkeze­tek) középtávú tervidőszaki tevékeny­ségét az elmúlt év szeptemberében ér­tékelte a MESZÖV elnöksége, majd a december 16-án­ megtartott küldöttköz­gyűlés szintén behatóan elemezte a me­gye fogyasztási szövetkezeti mozgalmá­nak tevékenységét és kijelölte, megha­tározta az 1934. évi főbb feladatokat. Az értékelésekből világosan látszik, hogy szövetkezeteink VI. ötéves tervü­ket — időarányosan — és 1983. évi főbb •célkitűzéseiket az áruellátás, -termelte­tés, lakossági pénzügyi szolgáltatás, la­káskarbantartás területén összességében teljesítették. — bár az elmúlt években több olyan központi intézkedésre került sor, amelyek szigorították a működés feltételrendszerét és mérséklőleg hatot­tak a gazdasági növekedésre. Mindeze­ket a körülményeket figyelembe véve szövetkezeteink megfelelő alappal ren­delkeznek ahhoz, hogy 1984. évben is a saját maguk által kitűzött, valamint a lakosság, tagság és a társadalmi-gazda­sági irányító szervek által velük szem­ben támasztott követelményeknek ele­get tudjanak tenni. Az áfészek 1984. évi legfontosabb fel­adata, hogy­ termeltető- és áruellátó te­vékenységükkel hozzájáruljanak a la­kosság életkörülményeinek szintentartá­­sához, s társadalmi közérzetének javí­tásához. Mindezeket a korábbi évekétől feszesebb és szigorúbb közgazdasági környezetben kell teljesíteniük úgy, hogy közben gazdasági eredményeik le­hetőleg ne romoljanak. Tovább kell ja­vítani a vásárlási körülményeket, töre­kedni a kulturáltabb kiszolgálásra, biz­tosítani, hogy a lakosság szükségleté­nek kielégítése legalább az elmúlt évi szinten maradjon. Már most látható, hogy szövetkezete­ink számottevő fejlesztést, hálózatbőví­tést — a pénzügyi források szűkössége miatt — nem tudnak végrehajtani, ezért előtérbe kell helyezni a rekonstrukci­ót, az egységek állagának szintentartá­­sát. Fontos, hogy a folyamatban levő beruházások határidőre, a takarékos­ság messzemenő figyelembevételével ké­szüljenek el. A megemelkedett utazási költségek a vidéken élő lakosságot áru iránti igé­nyének helyben történő kielégítésére ösztönzi. Szövetkezeteinknek ehhez al­kalmazkodni kell úgy, hogy a falusi települések boltjaiban bővítsék a vá­lasztékot, profilrendezést hajtsanak vég­re, s gondoskodjanak az ehhez szüksé­ges pénzügyi források megteremtéséről, illetve átcsoportosításáról. A lakosság és a szövetkezet tagjai­nak áruvásárlási és szolgáltatási igé­nyeit azok jövedelmi viszonyainak meg­felelően a rendelkezésre álló eszközök­kel, s a lehetséges áruválaszték bizto­sításával ki kell elégíteni. Szövetkeze­teinkre fontos feladat hárul a vidéki lakosság áruellátásban. Megyénk jel­lemzően aprófalvas, s az itt élők ellá­tásáról szinte kizárólag a szövetkezetek gondoskodnak, hozzájárulva ezzel a kis­települések népességmegtartó képessé­gének javításához. A vendéglátóiparban a nyersanyag­ár-emelkedés kihat a fogyasztói árakra is. Ez a tény szövetkezeteinket arra kell, hogy késztesse, hogy az eddiginél nagyobb arányban biztosítsák egysége­ikben az olcsóbb ételek választékát, s gondoskodjanak a higiéniai követelmé­nyeknek megfelelő kulturált kiszolgá­lásról. Szövetkezeteink még korántsem hasz­nálták ki az­­ egymással és más gazdál­kodószervekkel­ történő együttműkö­désben rejlő lehetőségeket. Az árukí­nálat bővítése, valamint gazdaságossági szempontból egyaránt indokolt, hogy növeljék közvetlen beszerzéseiket és a két nagykereskedelmi jogosultsággal rendelkező szövetkezet (Mezőkövesd és Unió), valamint a SKÁLA—SZÖVKER nagykereskedelmi tevékenységére foko­zottabban támaszkodjanak. Ugyancsak az áruválaszték bővítését szolgálja a kishatármenti és áruházi cserében rejlő árualap-növelési lehetőség fokozottabb kihasználása. Tisztában kell lennünk azzal, hogy egyre fokozottabb mérték­ben a hazai árualapokra kell támasz­kodnunk, s ez megköveteli a gazdasági kapcsolat- és információs rendszer fej­lesztését, a piac­ orientáltság erősítését. Fontos feladat a szakcsoportok, vala­mint a háztáji és kisegítő gazdaságok termelőtevékenységének segítése. Innen származik az exportárualapon túlmenő­en a szövetkezetek árualapjának egy része is. E területen lényeges, hogy olyan körülményeket teremtsünk, ame­­lyyeik a termelés, s ez ár­ai a­ felvásárlás folyamatosságát hivatottak szolgálni. Ez megkívánja, hogy a tagság és lakosság termeltetési tevékenységét szaporító- és tenyészanyag, szerszámok, kisgépek, mű­trágyák, növényvédő­ szerek megfelelő kínálatának biztosításával elősegítsük. A közgazdasági szabályozórendszer egyes elemei 1984. január 1-től történő változtatása új, rugalmas alkalmazko­dást és egy sor intézkedés megtételét követeli szövetkezeteinktől, amely ga­ranciát nyújt arra, hogy gazdasági eredményeiket szinten tartsák. A bér­járulék növekedése az élőmunkával való takarékosabb gazdálkodásra kell hogy késztessen. Az élőmunka jelentős drá­gulása következtében sürgős feladat a létszám, a termelékenység felülvizsgá­lata, összefüggésben a belső érdekeltsé­gi rendszer fejlesztésével. Bár a szabá­lyozás szigorító és elvonó jellege foko­zódott, azt is meg kell állapítanunk, hogy ugyanakkor ezzel együtt nőtt a gazdálkodószervek önállósága. Elég csak utalni a nyereségtartalék képzé­sének lehetőségére, melyet a szövetke­zetek az érdekeltségi alapok kiegészí­tésére korlátozás nélkül, bármikor igénybe vehetnek. Az önállóság növekedése viszont kö­vetkezetes és perspektivikus szemléletű személyzeti és kádermunkát feltételez. A mind bonyolultabbá váló, s egymás­sal­ szoros egységet alkotó feltételrend­szer változásának nyomon követése, a szabályozók hatásmechanizmusának fel­mérése, a tervtől való eltérések okai­nak feltárása, a szükséges beavatkozá­sok — döntések — megtétele sokolda­lúan felkészült, megfelelő szemlélettel bíró vezetőket és munkatársakat köve­tel. Az emberi tényezők szerepe a gaz­dasági hatékonyság növelésében egyre nagyobb súllyal bír, s ez meghatározó­­lag kell hogy hasson a szövetkezetek, s megyei szövetségünk személyzeti és kádermunkájára is. Itt jegyzem meg, hogy a megyei szövetség korszerűsítet­te ügyintéző szervezetét, melynek so­rán a szövetséget az a cél vezérelte, hogy a szervezet jobban alkalmazkod­jon a megváltozott körülményekhez, s a munka végzésének tartalmi színvo­nala emelkedjen. Szövetkezeti mozgalmunk fontos ága­zatát képviselik a takarékszövetkeze­tek. Tagságuk létszáma mintegy 122 ezer fő, megközelíti az áfészek taglét­számát (130 ezer fő). Az elmúlt évek­ben a takarékszövetkezetek tevékeny­ségi köre és gazdasági eredményeik számottevően fejlődtek, gazdálkodásuk­ban megvalósult az úgynevezett válla­lati jellegű érdekeltség, méretüknél fog­va rugalmasak, a szoros tagsági kap­csolat, s a választott testületek haté­kony működése nyomon követhető a szövetkezetek tevékenységében. 1984- ben legfontosabb feladatuk, hogy ak­tív betétgyűjtő tevékenységükkel, saját erejük növelése révén kielégítsék a la­kosság — a társadalmi célokkal össz­hangban álló — hitel iránti keresletét. Kölcsönzési tevékenységükkel pedig közvetve hozzájáruljanak tagjaik élet­­körülményeinek szintentartásához, illet­ve javításához. Szövetkezeteink egyre több célra nyújthatnak hitelt. Az új hi­telfajtáknak tevékenységükbe való be­illesztése szakszerű, kulturált, a banki ügyintézésre alkalmas színvonalú mun­kát követel. Ebből adódóan fontos fel­adatuk a mintegy­ 250 dolgozójuk ál­landó képzése, illetve továbbképzése. Az egyéb pénzügyi szolgáltató tevé­kenységük évről évre újabb szolgálta­tások végzésével színeződik. E szolgál­tatások fejlesztésér­ek több irányú cél­ja van; egyrészt tagsági igényeket elé­gítenek ki, másrészt kapcsolatot terem­tenek ezeken keresztül a betétszerve­­zéshez, nem utolsósorban javítják az élőmunka-kihasználtságot és ebből a szövetkezetnek gazdasági eredménye is származik. Tevékenységüket korábban kizárólag községekben fejtették ki, je­lenleg már lehetőségük van városok­ban is létrehozni új kirendeltségeket, illetve betétgyűjtő pénztárakat. 1984- ben, s az azt követő években komoly felmérésnek és mérlegelésnek kell meg­előznie a városokra történő tevékeny­ség kiterjesztését. A működési terület növekedésének együtt kell járnia gaz­­­dasági erejük további fokozásával, ez­zel is elősegítve kölcsönzési tevékeny­ségük bővítését. A lakásszövetkezetek jelentős társa­dalmi-gazdasági szervei a népgazdaság­nak. Működésükben egyre fontosabb feladat a takarékosabb gazdálkodásra való törekvés, összhangban a munka minőségének javításával. A belső tar­talékaik feltárása a jövőben még in­kább sürgetővé válik, ha figyelembe vesszük, hogy egyrészt az üzemeltetési költségek, másrészt a lakásépítkezések­hez szükséges anyagok árai emelked­tek. A lakásberuházások szakszerű előké­szítése a szövetkezetek tagjainak jogos igénye A félkész lakások iránti igény növekedése olyan irodák létrehozását teszi szükségessé, amelyeknek tevé­kenységi köre kiterjedne a lakásépíté­sek műszaki előkészítésére, a kivitele­zés megszervezésére, az OTP-vel törté­nő hitelszerződések megkötésére, az építéssel kapcsolatos számviteli munkák végzésére. Az ehhez szükséges tárgyi feltételek biztosításában a helyi taná­csok segítségére is számítunk. A lakás­­helyzet javítása a korábbinál nagyobb erőfeszítéseket igényel, s ebből a la­kásszöveteknek is aktívan ki kell venni részüket. Jelenleg 50 lakásfenntartó szövetkezet kezelésében több mint 18 ezer lakás van, melyekben mintegy 80 ezer állam­polgár lakik, így a gazdasági jelentő­ségén túlmenően politikai szempont­ból is indokolt minden érintett szövet­kezet részéről egy olyan program ös­­­szeállítása, amely a feladatok meghatá­­rozásával — sürgősségi sorrend alap­ján — biztosítja a lakásállomány meg­felelő szintű fenntartását. A megyében 9 lakásszövetkezetnél karbantartó társulás működik, melyek mintegy 70 millió Ft teljesítményérté­ket produkálnak egy év alatt. Ezek a karbantartó szervezetek összehangolt program esetén a szövetkezeti lakásál­lománynak mintegy felét lennének ké­pesek megfelelő műszaki állagban tar­tani. Fogyasztási szövetkezeti mozgal­munkban 1984-ben is kiemelt feladat­ként kell kezelni a tagsági kapcsola­tok ápolását. A tervek végrehajtása so­rán nem nélkülözhetjük tagjaink sze­mélyes és anyagi közreműködését. A tagság anyagi közreműködésének fel­tételrendszere kedvezően változott, ja­vultak a részjegyek, célrészjegyek után a tagokat megillető osztalék-, illetve részesedéskondíciók. Fontos feladat, hogy szövetkezeteink éljenek a koráb­bitól kedvezőbb lehetőséggel, mert ez mindkét fél számára kölcsönösen elő­nyös; saját döntési hatáskörükben al­kalmazzanak változatos módszereket. A célrészjegy-kibocsátás egyaránt irányul­jon az ellátási, szolgáltatási tevékeny­ség feltételeinek javítására, valamint a jövedelmező tevékenység fejlesztésére. A szövetkezeteknek a soron követke­ző küldöttgyűlésükön már dönteniük kell a részjegy után járó osztalék, va­lamint a célrészjegy utáni részesedés új mértékéről. Célszerű lenne, ha szö­vetkezeteink a lekötési időt rugalma­san értelmeznék és a kifizethető ös­­­szegek­­ alapjául a maximális mértéke­ket állapítanák meg. Jelenleg a maxi­mális mértékek: részjegy utáni oszta­lék 9 százalék, célrészjegy utáni része­sedés, döntéstől függően 1«, illetve 12 százalék. Szövetségünk meggyőződése, hogy szövetkezeteink és tagjaik széles kör­ben fognak élni az említett lehetősé­gekkel, mozgósítva ezzel a tagsági pénzeszközöket társadalmi és gazdasági céljaink megvalósításához. Az 1984. évi feladatok végrehajtása megfeszített, felelősségteljes kezdemé­nyező munkát követel szövetkezeteink valamennyi dolgozójától. Meggyőződé­sünk, hogy szövetkezeteink együttmű­ködve a tagsággal, a párt-, a társadal­mi és az állami szervekkel, az 1984. évi fel­adataikat teljesítete tud­tak. A juhtenyésztés teljesítéséről tanácskoztak és szakmai bemuta­tón vettek részt az elmúlt év őszén megyénk állattenyésztő szak­emberei a geleji Dél-borsodi Halászati Termelőszövetkezetben. A bemutató egyik mozzanata: a vértelen csonkolás. Bemutatta Ko­vács Béla, az AGROCOOP szaktanácsadója. Fotó: F. t. Az állattenyésztés tartalékai megyénkben A VI. ötéves terv1 célki­tű­­­zései szerint a mezőgazdaság legfontosabb feladata: a ga­bona- és húsprogram telje­sítése. Megyénk mezőgazda­­sági szövetkezeteinek többsé­ge elmondhatja, hogy a ga­bonatermelés fokozásában már jelentős eredményeket ért el. Nem mondható ez el egyértelműen a húsprogram­­ról, az állattenyésztés terüle­téről. Fogalmazhatunk úgy is, hogy bár az utóbbi évek­ben jó néhány termelőszövet­kezetünk ért el az állatte­nyésztésben számottevő ered­ményeket, nem lehetünk elé­gedettek, mert nagyok még az adósságaink a színvonal, a gazdaságosság és a terme­lés tekintetében is. Rendkí­vül nagyok még a „különb­ségek”, nagy a „szóródás”. Hogy miért? Erre igyekezett választ ad­ni és az „adósságok” okát, de sokkal inkább a kiveze­tő utat kereste, a tenniva­lókat próbálta összegezni a MÉSZÖV termelésfejlesztési és közgazdasági osztályának a mezőgazdasági szövetkeze­tek állattenyésztésének és gyepgazdálkodásának helyze­tét elemző jelentése, ame­lyet legutóbbi ülésén vita­tott meg a szövetség elnök­sége. És tegyük hozzá, hogy az elnökség e napirend vi­tájára meghívta az állatte­­nyésztésben élenjáró szö­vetkezetek vezető szakembe­reit, akik nagyon őszintén el is mondták véleményüket. • A megvitatott és a TE­­SZÖV elnöksége által elfoga­dott jelentés rávilágított az állattenyésztés gondjaira, az adósságaiban, elmaradásban szerepet játszó „külső” té­nyezőkre, de őszintén rámu­tatott arra is, hogy az előbb­­relépéshez elsősorban a „bel­ső” okokat kell ostorozni és felszámolni. Mert megállapít­ható az, hogy a közgazdasá­gi szabályozók változása ne­gatívan érintette a megye állattenyésztését; tovább csökkent az állattenyésztés jövedelmezősége: a beruhá­zási állami támogatások­­csökkenése következtében ke­vés új, korszerű férőhely épült, differenciáltan nőtt a korszerűtlen, nullára írt fé­rőhelyeken tartott állatok 4­ aároa, de ugyanakkor fel kell sorolni a „belső” okokat, a kellően ki nem használt­­ lehetőségeket, a sokat emle­getett, de csak kevés gazda­ságban mozgósított tartalé­kokat is . Ez utóbbiakról szólva — voltak, akik a vitában így summázták véleményüket: nagyon sok szövetkezetben nem is beszélhetünk állatte­nyésztésről, legfeljebb vala­miféle kezdetleges állattar­tásról. A juhállomány fejlődött legintenzívebben megyénk szövetkezeteiben, s erről az ágazatról hangzott el az: ha sikerülne csupán egy mini­mális követelményszintet megteremteni, betartani, már az is rendkívül­ nagy válto­zást eredményezne, s a juhá­szat sehol sem lenne ráfize­téses. Nem hagyhatunk említés nélkül még egy ilyen, „bel­ső” dolgot: a gyepgazdálko­dás rendkívül alacsony szín­vonalát. Megyénk termelő­­szövetkezetei 110 ezer hek­tár gyepterülettel rendelkez­nek, s ezzel a megyék kö­zötti sorrendben országosan az első helyen állnak. És mi­vel a jelentés megállapítja, hogy kisebb befektetéssel egyszerűbb és gazdaságosabb ma az évtizedek óta elha­nyagolt gyepterületek termé­sét 10 százalékkal emelni, mint a szántóföldi szálas ta­karmánynövények termését 1—2 százalékkal növelni. — ez azt is jelenti, hogy legje­lentősebb kihasználatlan tar­talékunk továbbra is a nagy kiterjedésű természetes gyep­területeinkben van. Mindezek figyelembevéte­lével a szövetség elnöksége summázta a legsürgősebb, elodázhatatlan tennivalókat, s azokat ajánlás formájában eljuttatja megyénk vala­mennyi mezőgazdasági szö­vetkezetéhez. És­ mivel gaz­­­daságaink legtöbbjében az állattenyésztés területén so­kat kell tenni, ha teljesíte­ni akarják legfontosabb fel­adatuk „második” részét, a húsprogramot, ideje lenne az ajánlások eléggé „ismerős” és nem is túlságosan magas követelményszintjét betarts­on,

Next