Borsodi Szövetkezeti Élet, 1985 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
»85. JANUÁR BOPSODI SZÖVETKEZETI ESET Javuló terméseredmények, növekvő pénzügyi gondok... Termelőszövetkezeteink helyzetéről Beszélgetés Hartman Bálinttal, a megyei TESZOV titkárával Két esztendő fordulója az élet minden területén összegzésre, önvizsgálatra ösztönzi az embert. Ilyentájt számba veszi feladatait, lehetőségeit, cselekvéseit, megtett és meg nem tett lépéseit, vagyis mérleget készít. Mindezzel pontosítja helyét az úton, amelyiket járnia kell, s egyben e koordináták alapján fogalmazza meg az új esztendő új úticéljait. Nem kivétel e pozíciómeghatározás alól a mezőgazdasági ágazat sem, sőt megyénk közel száz termelőszövetkezetében hivatalosan is a december és január első fele a mérleg és tervösszeállítás ideje. De amíg a termelőszövetkezetekben a különböző méretek, az eltérő termelési szerkezet, a más termőhelyi adottság miatt mindenhol az egyedi mérleget vonják meg ilyenkor, mi — az általánosítható jellemzőkből, sajátosságokból — a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei termelőszövetkezeti mozgalom 1984-es mérlegének elkészítésére (egyes területeken körvonalazásra) kértük fel Hartman Bálintot, a Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek megyei szövetségének titkárát. — Gadászszemmel nézve •— hiszen ön sok éven át a termelésben, mint termelőszövetkezeti elnök dolgozott •— hogyan értékeli az 1984- es esztendőt? — Ha az alaptevékenységeket, ezen belül is a növénytermesztés eredményeit vizsgáljuk, akkor az idei időjárásra nem lehet panaszunk. Egyes térségeinkben az aszály ugyan éreztette hatását, de összességében a terméseredményeinkkel senki előtt nem kell szégyenkeznünk. A megye búzából 49 mázsa fölötti átlagtermést takarított be. Ez rekord, hiszen ilyen magas termésünk még soha nem volt. A szövetkezetek közül 75 mázsás átlaggal kiemelkedik a bekecsi Hegyalja Tsz, de 70 mázsa felett arattak a taktaharkányiak és a fancsaliak is. Tavaszi árpából a mezőkövesdi és a homrogdi tsz ért el 60 mázsa körüli átlagot. Kukoricából, igaz volt már jobb termésünk is, de az idei átlaggal is nyugodtan büszkélkedhetünk. Itt elsősorban a hernádnémeti és a bodrogolaszi tsz eredményeit emelném ki. Jó volt a napraforgótermésünk is, túlteljesítettük a 20 mázsás átlagot. A kesznyéteniek például 28 mázsát takarítottak be egy hektárról. A cukorrépa úgy a mennyiséget, mind a minőséget tekintve mindenfelé ragyogóan fizetett, s ez a burgonyáról is elmondható, hiszen 280 mázsás hektáronkénti átlagot értünk el. Talán csak a szőlő az, ami mennyiségben, minőségben elmaradt a várt szinttől. Mindent összevetve, én a szó szerinti mezőgazdasági termelés, ill. annak termelési mutatói alapján mint jó évre gondolok vissza 1984-re. — S ha nem csupán a mezőgazdasági terméseredményeket nézzük? Ezt azért kérdezem, mert úgy tapasztalom, megyénkben annak ellenére, hogy a termelési mutatók az utóbbi években jelentős mértékben javultak (elsősorban a növénytermesztés egyes területein), ez a kedvező változás nem járt együtt a gazdaságok eredményeinek javulásával. Sőt... — Ha az 1984. év kapcsán nem csupán az alaptevékenység terméseredményeit vizsgáljuk, hanem szélesebb körben a gazdálkodás feltételeit, lehetőségeit, forintban kifejezhető eredményességét, akkor azt kell mondanom, hogy szövetkezeteink, legalábbis jó részük nincsen rózsás helyzetben. Elsősorban a pénzügyi nehézségek miatt. Már 1978— 80. között, amikor megyénkben megindult a melléküzemági tevékenység, a nyereség zömét nem az alaptevékenység, hanem az ipari üzemágak hozták. A növénytermesztés és állattenyésztés már akkor sem volt túlságosan nyereségtermelő. S hiába termeltünk, termelünk mi többet évről évre, az érte hozott invesztícióval ez a többlettermelés nem volt, s ma sincs arányban. A költségek (műtrágya, növényvédő szer, gép, munkabér stb ) nagyobb mértékben nőnek, mint azt a terméseredményeink elbírnák. Vagyis hiába jók vagy javulók a terméseredmények, a nyereségtermelő képességük rendkívül alacsony. — Az érdekeltség hiánya kézzelfoghatóan jelentkezik egy-egy üzemág elhanyagolásában, más ágazatok stagnálásában. Jelenleg milyen területeken találkozunk ilyen jelenséggel? — A szántóföld és a fólia alatti zöldségtermesztésben régóta, ezenkívül a tejtermelésben, a juhászatban, sőt egyes helyeken a húsmarhatartásban is. A szanált tzeinkben évek óta a veszteség egyik forrása az állattenyésztés, legfőképp a szarvasmarha-tenyésztés. S itt van egy óriási ellentmondás, mert megyénk adottságainál fogva a kérődző állatok Mekkája lehetne! Mondom lehetne, ha ... Ugyanis az adottság önmagában édeskevés, s pénz nélkül nehéz kiutat találni. Véleményem szerint a mezőgazdasági termelői árrendszeren kellene finomítani, termelési programokra lenne szükség. Ilyen országos programot éppen a juhászat esetében három hete megyénkben hirdetett meg dr. Magyar Gábor miniszterhelyettes. Bízom benne, hogy meglesz az eredménye. — Melléküzemág, ipari tevékenység. Nyolc-tíz évvel ezelőtt még eretneknek számított, aki ilyen vállalkozásba belevágott. Később — országosan megkésve — megyénkben is zöld utat kapott a melléküzemág. Sőt, véleményem szerint sokan át is estek a ló másik oldalára, ugyanis egyes-egyedül ettől vártak pénzügyi csodát. Egynéhány „csodácska” talán történt is, de jöttek a vállalati gmk-k és más szervezeti formák, az adózásban, az elvonásban is történtek esetünkben kedvezőtlen változások, sőt itt-ott az ellenőrzés, a pénzügyi fegyelem hiánya — főleg budapesti melléküzemágaknál — országosan is kiteregetett botrányokat okozott. Hol a helye, s mi a szerepe 1984 végén, 1985 elején az ipari tevékenységnek? E kérdésben mi a szövetség állásfoglalása? — Le kell szögeznünk: az ipari tevékenység sem csodaszer. Akik a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején vágtak bele — mint például Borsodszirák —, azoknak, akkor a kritikákból, a bírálatokból bőven kijutott. Ám ezek a szövetkezetek akkor meg tudták szilárdan alapozni a melléküzemági tevékenységüket. Ma olyan biztos alapjuk van, ami sok, az ipari tevékenységbe később bekapcsolódott tszünknél nincs meg. 1981-ben tömegével indultunk el Budapestre „szerencsét próbálni”. Ezek a vállalkozások hoztak ugyan pénzt a megyébe, ez kimutatható, de annyit mégsem, hogy abból idehaza sikerült volna megalapozni a melléküzemágakat. Ezenkívül egyik-másik gazdaságunk erejéhez, tehetségéhez képest többre vállalkozott. S úgy jártak, mint az a gyerek, aki hirtelen megnyúlt, s kinőtte a nadrágját, kabátját. Ez is rövid, az is, és hiába próbálja bokájáig, csuklójáig megnyújtani, nem sikerül. De hogy példákat is mondjak: Taktaharkány például idén talpon tudott volna maradni, ha nincs az a sok melléktevékenysége, így viszont valószínűleg veszteségbe szalad. Pálházán is az ipari tevékenység miatt van elsősorban gond. A sajóvámosi tsz-nél úgyszintén. Tavaly pedig Edelény és Monok járt hasonló cipőben. Mit tudunk tanácsolni ? Semmiképpen sem azt, hogy ne csinálják. Csinálják, de dolgozzák ki a tevékenység különböző alternatíváit. Sajnos, eddig csupán azt számoltuk, mit hozhat a vállalkozás, azt nem, hogy mit vihet. S feltétlenül javasoljuk, ha lehet, az ipari tevékenységet idehaza a megyében építsék ki szövetkezeteink. — Mezőgazdasági üzemeinkben kevés az a pénzforrás, amelyet fejlesztésre, beruházásokra tudnánk fordítani. Márpedig ez előbbutóbb visszaüt a termelés színvonalára. Hogyan változtat ezen az idei esztendő? Vagyis hogyan zárják az 1984-es évet megyénk tsz-ei? — Megyénkben mindössze két-három szövetkezet van, amelyik hitelfelvétel nélkül gazdálkodik. Például Harsány, illetve Erdőbénye. A többi gazdaság rászorul a bankra, a hitelfelvételre. Szövetkezeteink döntő hányada (részben mert neki nem tudtak a partnerek fizetni, részben mert a tsz nem tudott időben fizetni) az év folyamán hosszabbrövidebb ideig sorban állt, áll a banknál. Akad, amelyik csak „promthitelekkel” tud például munkabért fizetni. Ilyen gazdaságoknál a normál kamat mellett a büntető, késedelmi kamatok 20 százalékot is kitesznek. Ha Borsod mezőgazdasága 20 százalékos nyereséget tudna átlagban biztosítani, nem fájna a fejünk. A gondjaink sajnos ott kezdődnek, hogy a hitelek magas kamatterhét a nyereséghányadból nem tudjuk lefedezni. A mi véleményünk szerint — mivel megyénk természeti és közgazdasági adottságai jóval kedvezőtlenebbek az országos átlagnál — szövetkezeteink 40 százaléka saját erőből képtelen az egyszerű újratermelésre. A másik 40 százalék képes ennyire. A gazdaságok 10 százaléka ettől valamivel többre is. És marad 10 százalék. Ezek a gazdaságok, például Borsodszirák, Szentistván, Mezőkeresztes, Hernádnémeti képes a bővített újratermelésre is. Egyikük-másikuk azonban stagnáló, vagy csökkenő nyereséghányaddal. Hogyan zárjuk az idei évet? Erről talán még korai szólni. Az eddigi számítások szerint összességében kevesebb nyereséggel, és több veszteséggel, mint tavaly. A veszteséges üzemek száma ugyan nem nő — 20—22 gazdaság —, de növekszik a veszteség mértéke. A tavaly szanáltak közül a gondok idén is jelentkeznek Hernádkércsen, Bódvaszilason. — A következő években szabályozórendszerünk fejlesztésének egyik fontos kérdése lesz, hogy képes-e kiküszöbölni a mezőgazdasági nagyüzemek mainál szélesebb körében az egyszerű újratermelés zavarait, másrészt tágítani azt a vállalati kört, amely egyúttal rendszeres bővített újratermelésre is képes, harmadsorban megállítani, majd megfordítani a jól gazdálkodó — a szektor húzóerejét képező — nagyüzemek jövedelmi helyzetének ma még tapasztalható romlását. — Mezőgazdasági nagyüzemeink vezetői tisztában vannak azzal, hogy mindazt, ami a termelékenységet, a jövedelmeket növelheti, nem kívülről árban, állami támogatásban, pénzügyi kedvezményben várhatják elsősorban, hanem a termelés dinamikus emelésével, nekik kell megteremteniük. Semmi jel sem mutat arra, hogy felelősségüket mások vállaira szeretnék rakni. A legjobb vezetői hozzáértés és szaktudás, a legnagyobb szorgalom sem tudja azonban ellensúlyozni azokat a külső körülményeket, kedvezőtlen anyagi és pénzügyi feltételeket, amelyek a gazdaságok egy részét egyszerű újratermelésre korlátozzák. Ezek a korlátok nem csak a népgazdaság jelenlegi helyzetéből adódnak, hanem abból az aránytévesztésből is, hogy a szükséges ipari termelői ár, illetve az importbeszerzési árak emelésével egy időben csökken az állami támogatás, miközben a mezőgazdasági termelői árak csak mérsékelten emelkednek. Ezekre a változásokra megyénk mezőgazdasági üzemei érzékenyebbek — kedvezőtlen adottságuknál fogva —, mint például Békés vagy Hajdú-Bihar üzemei, ahol a kedvező termőhelyi adottságok részben kompenzálják az effajta negatív hatást. Melyek azok a területek, ahol lépnünk kell? Csak egyetlen módon lehet. Valamilyen módon meg kell teremteni a bővített újratermelés lehetőségét. Vagy állami szubvencióval vagy árszabályozással. Hosszabb időszakra előretekintve pedig a mezőgazdasági szabályozó rendszert olyan irányba célszerű fejleszteni, hogy a vállalati önállóságot anyagilag is jobban alátámasztva, a vállalati és a személyes ösztönzést még inkább a mezőgazdasági eredményhez, a gazdaságos termelésnöveléshez kapcsoljuk. Hajdú Imre < Gyarapodik a környéki mezőkövesdi építi példás helütálla E lap hasábjain örömmel számolhattunk be a múlt tavaszon arról, hogy a Mezőkövesdi Építőipari Szövetkezet elnyerte a Kiváló szövetkezet kitüntető címet. Olyan időben kapták az elismerést, amikor a nagy építőipari vállalatok is óriási gondokkal küszködtek (küszködnek), mert nehéz gazdasági viszonyaik közepette nem jut elegendő pénz a fejlesztésre, beruházásokra. A mezőkövesdi szövetkezet sem dolgozik más környezetben, ám hogy mégis sorra megnyeri a versenytárgyalásokat, annak titka ugyan nincs, de oka annál több. Idejekorán berendezkedtek egy új korszerű technológiára és olyan szerencsésen döntöttek e technológia, a „no fines " mellett, hogy nagyobb adósságba sem kellett belebonyolódniuk, mert a no fines-diktálta gépeket már akkor hasznosítani tudták, amikor még nem volt együtt minden. A szakmai és társadalmi elismerést emellett olyan „egyszerű” tényekkel vívták ki, mint a határidőre, jó minőségben elvégzett munkák. Mindezek mellett a versenytárgyalásokon cseppet sem közömbösek az árajánlatok. Nyilván, nincsenek irigylésre méltó helyzetben a vezetők, amikor „farigcsálni”, kell az áraikból, mégis megteszik, mert nem szeretnék elveszíteni a környékben élő beruházók bizalmát. És hogy emiatt ne károsodjék a tagság, hogy az ott kedvező árajánlatoknak ne legyenek negatív kihatásai a szövetkezetben, előveszik a tartalékokat. Szellemi tőkében sem szegény ugyanis a szövetkezet: politikailag és szakmailag kvalifikált vezetői újabb és újabb szervezési intézkedéssel állnak elő a versenyképesség megtartása érdekében. És munkamorálból sem kell „leckét venniük” a kövesdi építőknek: előbb-utóbb „elűzik” maguk közül a rendbontókat. (Egy ilyen esetről néhány éve helyszíni tudósítást közöltünk az Egri útról.) Nos, a szövetkezet kitüntetési ünnepsége óta még nem telt el egy év, de a mezőkövesdi építőkről többször hallottunk azóta is. Lakatosüzemük termékei, a garázs és a víkendház szép elismerést hozott a miskolci ipari kiállításon és a BNV-n is. Az egész megye — közügyekre figyelő — nyilvánossága örült, amikor a szentistváni gyerekek birtokukba vehették gyönyörű új iskolájukat, tornatermüket. Természetesen nem lehetnek mindig a helyszínen a sajtó képviselői, ha átadnak egy-egy épületet, még akkor sem, ha az az építőnek és építtetőnek egyaránt nagy öröm. Így hát nem voltunk ott tavaly az AUTOVILL szociális épületének, az Agrokémia központi raktárának átadásakor és akkor sem, amikor az Egri úton elkészült a 79. lakás is. Egy szép kis lakótelep olyan lakásokkal, amelyeket igencsak irigyelhetnek praktikumuk, kivitelük miatt a házgyári lakások tulajdonosai, lakói... Többször is jártunk viszont a mezőkövesdi belvárosban, a garzonház és a 26 lakásos, úgyszintén nomines technológiával épülő ház építkezésén. Jártunk ott nyáron 30 fokos melegben és most télen, amikor 20 fok hideget mértek. Mindkét hőmérséklet indokot ad(na) a „pihenésre”, ilyennel mégsem találkoztunk. Találkoztunk ellenben egy olyan munkabrigáddal, amelyet éppen az előző nap vezényeltek át Szentistvánból, az ottani szolgálati lakás építkezéséről, mivel ott befagyott a habarcs. Itt meg le kellett bontaniuk, mert sürget a határidő, egy 6X10 méteres, ősrégi épületet. Le kell bontaniuk, mert az a ház, amely egyébként igen sok nosztalgiát ébreszt a kövesdiekben, rontaná a belváros igen szépen kibontakozó új arculatát. Ezt az új arculatot egyébként nekik, a szövetkezet tagjainak is köszönheti Mezőkövesd. Beszélgettünk ezzel az „átvezényelt” brigáddal és nem lehet meghatottság nélkül regisztrálni ezt a találkozást. Fiatalok, idősebbek, szóval vegyeskorúak dolgoztak a brigádban és első szavuk az aggodalom volt, mert a brigádvezetőjüket egy nappal korábban szállították be a kórházba — szívinfarktussal. (Őszintén reméljük, Ali József azóta már jól van. Kérjük, vigyázzon magára, tartsa be az orvosi utasításokat, mert csak úgy épülhet föl teljesen. És üzenjük, a brigád továbbra is az ő szellemében dolgozik, emiatt ne is nyugtalankodjék.) Ali József brigádja a találkozásunkkor olyan hideg vasakkal veszkődött, hogy azt már nem is hidegnek, inkább forrónak érezték. „Sütött!” És mégis dolgoztak. Amikor megkérdeztünk egy fiatalembert, menne-e inkább fagyszabadságra, élénken tiltakozott. Mert kell a pénz, a teljes fizetés, három kicsi gyereke van, a felesége még gyermekgondozási szabadságon. Egy másik kőműves a fagyszabadság mellett voksolt. Nagyon-nagyon fiatal, nem is élhetett még meg ilyen telet — szánkózó kisgyermekként sem igen. Időnként nagyon nehéz vezetőnek lenni. Az elnökasszony szobájában föl, s alá járkálva igyekezett dönteni fagyszabadság ügyében, amikor rányitottunk. Mert, ha fagyszabadságra küldi a munkásokat, késnek az építési munkálatok, csúsznak esetleg a határidők. Ha fagyszabadság lesz — sok év után először — keveset keresnek az emberek, holott „rájuk fér” a teljes kereset, mert meg sem közelíti a bérük a csábító kisiparos béreket. Megcsörren a telefonja, a környező építő vállalatok (ezúttal egy) Báró Józsefnétól kérnek tanácsot fagyszabadság és „fagyszabadságos bér” ügyében. (Hirtelen az jutott eszembe, hogy néhány évtizede, sőt még később is megkérdőjeleztük egy kicsit a szövetkezeti rangot iparszerkezetünkben.) Az elnökasszony végül is úgy döntött, hogy szavazzanak az emberek, a munkások; lesz fagyszabadság, vagy nem. Elmondta nekünk,jobban félti a kezeket, lábakat, veséket — az embereket, mint a hitáridőket. Az idén ugyanis ismét nagy feladataik lesznek az építőknek. folytatják a városépítést Mezőkövesden, ipari üzemet építenek egy jól prosperáló vállalatnak és gyártják továbbra is a már országos érdeklődésre szert tett garázsokat, hétvégi házakat, konténeres munkásszállókat... Lévay Györgyi