Brassói Lapok, 1972 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1972-04-08 / 14. szám

BL • • Ürmösi hétköznapok A gólya, avagy milyen az ürmösi ember Előzőleg szó az ingázókról volt, amikor megkérdeztem : milyen az ürmösi ember ? „Mint a néptanács gólyája“ — hangzott a válasz. Aztán megtudtam, s láttam is, hogy milyen ez a gólya. Ott „foglalatoskodott“ éppen hatalmas fészkében, a néptanács épülete egyik kéményének tetején. Tavalyelőtt késő ősszel a néptanács elnöke „tűzbiztonsági okokból“ leszedette az elköltözött gólya fészkét s azt — egyébként dicséretes tett — nem messze a székháztól újra felépítette. A tavasszal hazaérkező gólyapár azonban nem akarta tudomásul venni elköltöztetését, s új fészket épített magánnak a régi helyén, a néptanács épülete kéményének tetején. S ott él most is. Ennyi ragaszkodás láttán végül is mindenki beletörődött : maradjon a gólyafészek a néptanács kéményén ... Hazafelé jövet még egyszer megcsodáltam, féllábon állt, mozdulatlanul figyelte a gólyapár a községet. A múltról — néhány mondatban Orbán Balázs múlt századbeli látogatásakor Ürmösnek alig négyszáz lakosa volt. Öregek mesélik — mert írott nyoma a múltnak a községben nincsen —, hogy I. Rákóczy György adományozta volna a helységet egy vadászat után élete megmerítőjének. Mások szerint — többen ezt a változatot ismerik — a községet elkártyázták, illetve kártyán nyerték. Az utolsó „földesurat“ az idősebbek közül sokan személyesen ismerték. Hozzávetőlegesen 150 hektárnyi birtoka volt. Háza ma a termelőszövetkezet székháza. „De — mondják — szegényen halt meg, mert a húszas években mindenét lefoglalták, mivel nem tudta visszafizetni a hatalmas bankkölcsönöket.“ A nagymama A termelőszövetkezet székházában idős asszony érdeklődik : mi járatban vagyok, mert mindenki a mezőn van. Az asszonyt Bódi Margitnak hívják, hatvankilenc éves, és azt mondja : ő a termelőszövetkezet kifutója. Látja, hogy csodálkozom „beosztásán“. Helyesbít : „Én vagyok a termelőszövetkezet mindenese.“ Hogy mit csinál ? Viszi, hozza a postát, takarít, emberek után megy, ha azokat telefonon keresik... — A tavaly — mondja — 233 munkaegységem volt, nekem elég, én megélek belőle. S lesz annyi az idén is. Gyermekei, unokái felől érdeklődöm. — Vannak — mondja. — És az unokák mellé nem lenne szükség Bódi nénire ? — kérdem. Szinte haragosan mér végig . — Neveljék csak a szülők. Amíg élek, a magam kenyerét akarom enni. Ezzel a „véleménnyel“ már találkoztam Ürmösön, s nem egészen értettem. — Szereti az unokáit ? — kérdem Bódi nénit. — Persze, hogy szeretem — mondja. — De hadd neveljék a szülők. Én még tudok dolgozni. A dajkaság annak való,aki már csak tipeg-topog, így már értettem... Az orvos és betegei Az orvosi rendelő a kultúrház épületében van (három éve beszélnek, de csak beszélnek egy orvosi rendelő építésének szükségességéről), s olyan csendes a koradélutáni órában, mintha Ürmösön a betegség ismeretlen fogalom lenne. Maria Vátav ápolónő a szolgálatos, az orvos, Ileana Mirica a déli vonattal Brassóba utazott „egy kimutatással.“ Az orvos egyébként brassói lakos, naponta ingázik, de — állítja az ápolónő — minden héten, kedden és csütörtökön „hosszú napot“ tart, délután öt óráig rendel. Figyelmeztettem az ápolónőt, hogy éppen csütörtök van. Kedvesen bólint! „Igen, telnek a napok.“ Valóban telnek... Az ápolónő Ágostonfalváról jár be Ürmösre. „Kőhajításnyi a távolság a két helység között“ — mondja az ápolónő. Ez is igaz... A csend az, amivel nem békülök. Se kint, se bent semmi mozgás. Az ápolónő megnyugtat: „Ilyenkor errefelé nem betegek az emberek.“ El kell hinnem ... Aztán belelapozok a rendelési naplóba, s csodálkozva tapasztalom, hogy több mint harminc beteget vizsgált meg aznap délelőtt az orvos. Mély csendben telik el a rendelőben az egész délután. Jó két-három óra múlva tudom meg a csend okát: látták, amikor az orvos vonatra ült, és elutazott... „Új szita .. Alig két hónapja új elnöke van a mezőgazdasági termelőszövetkezetnek s Bófsi György. Lejegyeztünk néhány véleményt az új elnökről : „Új szita szegen függ“ — mondta az egyik szövetkezeti tag. „Ügyes, hozzáértő, nekünk való ember — állítja egy másik —, reggeltől késő estig ott van, ahol lennie kell, ahol szükség van rá.“ „Máris bizonyított — mondja egy harmadik —, többet szerzett két hónap alatt (egy tehergépkocsit és egy billenőkocsit), mint más évek alatt...“ És egy semleges vélemény is: „Régi ismerősöm Bódi György — mondta Péter Jenő, az apácai gépállomás vezetője. — Mezőgazdasági gépészetet tanult ő is, mindig a legjobbak között emlegették. Fiatal, nyugodt természetű, tud az emberek nyelvén beszélni, meggyőződésem, hogy helytáll mint elnök.“ Nyilván, Bódi Györgynek ezután kell bizonyítania. Mert bizonyítási lehetőség az igazán van Ürmösön. A kereskedő Gyuri bácsi, a büfés életfilozófiája kimondottan „egyéni“ : „Bűnösök vagyunk mindnyájan. Elnézem ezeket az embereket, hogy szaporodnak, mint tavasszal a fű, a rajkókat aztán itthon hagyják, ők pedig járják a világot. Legalább nyolcszázan vannak a községben. Vannak köztük dolgos emberek is, olyanok, akik szeretik a munkát. Kérem, ne értsen félre, én az embereket nem a bőrük színe után ítélem meg, nekem a vendég az vendég, óriási tervem van, több mint félmillió lej, azt ugye meg kell csinálnom, nincs mese“. Gyuri bácsi büféjében tévé van és táskarádió Azt mondja : „A tévét szívesen nézik a vendégek, itt ülök én velük éjfélig is, ha kell, egy féldeci ide, egy deci oda, nagy a terv, hiába, óriási a terv, de a vendég az mindenek előtt. Mert, ha a vendég jól érzi magát, az betér kérem akkor is, ha nem akar. A kereskedelem az lényegében művészet, csak kevesen tudják, ez a szomorú. A bárszekrény tartalma pedig ne csapja be önt. Amit benne lát — liliputi perec, néhány csokoládé —, az csak díszlet. Mert az ürmösiek nálam nem esznek. Ha étkezni óhajt, jelentse be bátran, hogy mit óhajt, nálam még senkit sem ért csalódás. Pardon, egy pillanatra...“ Vendégek érkeztek, Gyuri bácsi egyikük kezéből kivesz egy fejszét! „A fészínek itten nincs helye. Ha végeztél, megkapod“ — szól a vendég felé. A fejsze tulajdonosa beleegyezően int. A vendégek „fehéret“ isznak sziruppal. Szinte észrevétlenül népesedik be a helyiség. Gyuri bácsinak mindenkihez van egy-két jó szava. Dél van, de a csúcsforgalom délután kezdődik, s eltart késő estig. Délután érkeznek haza az ingázók ... Falvédő Falvédő-készítőt kerestem, mutatták: ott megy az egyik (sokan vannak Ürmösön), de ne nagyon „zaklassam“ az illetőt, mert nemrég vonták meg tőle az iparengedélyt. Nem akartam zaklatni, csak elbeszélgetni vele. — Hallottam, hogy falvédő-készítéssel foglalkozik. — Megfúrtak — mondja —, s azt is tudom, ki volt, higgye el, hogy tudom, egy... — Beszéljünk inkább a falvédőkről. Tetszett, amit csinált ? Szépnek találta, szépnek látta ? — Én csak gyönyörű dolgokat adtam ki a kezemből ! — Tudja mi az a giccs ? — Egy szín ? — Nem, nem szín. Tudja, mi tetszik az embereknek ? — Persze, hogy tudom. Azt csináltam. És csak én csináltam olyant ! — Mi tetszett az embereknek a maga készítette falvédőkön ? — A hattyúk. Azok nagyon. De az ezek is. — Jó üzlet a falvédő-készítés ? — Nehéz, nagyon nehéz a munka, de meg lehet élni belőle. De engem megfúrtak, s azt is tudom, ki volt, és én majd intézkedni is fogok, és még visszakapom az engedélyem ... — Azt nehezen hiszem. Az elnök egy napja Viorel Husaru, a néptanács elnöke ágostonfalvi, családja, sziljei ott élnek, ő naponta onnan ingázik. Kértem, mondja el egy nap eseményeit reggeltől addig, amíg haza nem tér. — Reggel hat óra húsz perckor érkezem — kezdte —, szinte mindig találkozom Juliskával, a takarítónőnkkel, odaadom neki az aktatáskámat, vigye be a székházba, én körülnézek az istállóknál. Falusi szülök gyermeke vagyok, emlékszem, hogy reggel hat óra tájt apám kiment az istállóba, s anyámnak jóval kilenc óra után sikerült behívni a reggelihez. Akkor is morogva jött, és mondta : „Az állattal, hogy adjon, foglalkozni kell.“ Tőle tanultam, hogyan kell foglalkozni. .. Mindig érdekelt , mi foglalkoztatja az embereket, mi a gondjuk-bajuk. Nem panaszkodhatom, negyvenen-ötvenen keresnek fel naponta. Ha csak öt percet foglalkozom egy emberrel, akkor is jó néhány óra eltelik ezzel. És mindenki kérni jön. Ki jogosan, ki nem, ki sírva, ki kiabálva. Hiába, emberek. Délután gyakran járok a községben. Az asszonyok közül sokan a házak elé ülnek ki kötni — ez bosszant. Mondom is nekik : „Ej Juliska, Mariska öt lejt ér az egész délutáni munkátok, mennyivel jobban jönnétek ki egy-két sertés vagy borjú nevelésével !“ Volt, aki hallgatott rám, s most nekem ad igazat. Késő délután érkeznek haza az ingázók, ők másutt dolgoznak, de itt élnek köztünk. Erre pedig egyiküket sem kell figyelmeztetni. Megtelik a kultúrház, az emberek szórakoznak, próbál a színjátszó csoport, a tánccsoport, látni akarom, látnom kell őket. Kilenc óra körül indulok az állomásra, fél tízre érek haza, eszem s lepihenek, mert reggel ötkor talpon kell lennem. Bedőék Bedő Ákost és feleségét nem vigasztalja az a tény, hogy csak a községhez tartozó Ágostonfalváról 35 mérnök, 4 igazgató, 4 orvos került ki és tucatszám a középkáder. Ők nem tudnak belenyugodni abba az elméletbe, miszerint a tanult embernek városon kell élnie. Igazuk van. Tanítók mindketten, húsz esztendeje élnek a községben, a községnek. A nyolcosztályos iskolának valamikor tizenkét tanerője lakott, élt Ürmösön. Ketten maradtak, Bedő Ákos és felesége, a többiek valamennyien ingáznak. A község — nagyközség — kultúrélete lényegében kettőjükre van bízva. Bírják ? Még igen Mert a lelkesedés, a tenniakarás egyikükből sem apadt ki. Bírják addig, amíg bírják idegekkel, fizikummal... Szeretik Bedőéket az ürmösiek, talán még jobban a fiatalok, azok, akik a kezük alatt nőttek fel. És ezek sokan vannak. Ezt a hivatásának élő emberpárt azonban bántja valami. Talán az, hogy az „utasítást adók“ mindennap már kora délután csapatpapot hagyva sietnek az állomásra. Talán az, hogy pedagógusi tevékenységüket, képességeiket olyanok kifogásolják, bírálják, akik nemrég még az iskola padjaiban ültek. Talán az, hogy a kollégák éreztetik is velük : ők „falusiak“. Talán az, hogy alig-alig részesültek dicséretben mindazért, amit eddig a községért tettek Pedig nagyon-nagyon megérdemelnék. Szenyei Sándor iHMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIillilillllllllllliül llllllllllilIlllllllllililIlllilIllllllllllllltHIWHţ# 14. SZÁM 2, oldal Egy statisztika — és ami mögötte van Egy nemrég közzétett orvosi statisztika tanúsága szerint, az utóbbi években a gyermekek átlagmagassága 7 centiméterrel, testsúlya pedig 7,1 kilogrammal növekedett 1950-hez viszonyítva. A közegészségügyi intézet felmérésének statisztikai számadatai azt bizonyítják, hogy hazánk lakosságának legifjabb nemzedéke fizikailag sokkal fejlettebb, mint a 15—20 évvel ezelőtti gyermekgeneráció, ami érthető is, mert a jelenlegi életfeltételek, a fokozott egészségügyi és orvosi gondoskodás lényegesen kedvezőbb fejlődési lehetőséget biztosítanak az újszülöttek, a csecsemők és a gyermekek számára. Ez a nagy méretű testsúly és magasságbeli növekedés a születéstől a pubertás koráig a gyermekkor minden szakaszában tapasztalható, s jelentősen meggyorsítja a biológiai és pszichikai fejlődést. Egy régebbi felmérés például azt bizonyítja, hogy 1926-ban a lányok életük tizenötödik évében érték el a pubertás korát, az újabb kutatások szerint viszont napjainkban a városi lányok ezt már tizenhárom, a falusiak pedig tizennégy éves korukban érik el. A falusi gyermekek lassúbb fejlődése nemzetközi jelenség Hazánkban a hajdani gátló tényezők — az orvosi felügyelet és ellátás hiánya, a gyermekkori nehéz munka stb. — már ismeretlenek, s minden lehetőség adva van, hogy a lemaradást „behozzuk“. Kedvezően befolyásolná a falusi gyermekek fejlődését az észszerű táplálkozás, amelynek biztosítására ez ideig nem fordítottunk kellő gondot. Falvainkban bölcsődék, óvodák gondoskodnak a kisgyermekekről, az iskolákban azonban még sok a tennivaló, mert a mezőn dolgozó anyák gyermekei a legtöbb esetben nem jutnak megfelelő ebédhez. Az iskolák, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és a szülők segítségével, falun is biztosíthatnák —a városi iskolákhoz hasonlóan — a tanulók számára a tízórait és az ebédet. A gyermekek fejlődésének fokozódó üteme tehát a családot, az iskolát, egész társadalmunkat új feladatok elé állítja. Biológiailag és szellemileg gyorsabban fejlődő gyermekeink iskolázása és nevelése mind nagyobb körültekintést és gondoskodást igényel. K. F.