Brassói Lapok, 1922. augusztus (28. évfolyam, 173-197. szám)
1922-08-03 / 174. szám
Főszerkesztő: SZELE BÉLA dr. Előfizetési ár Vidékre egy hóra 26 le . negyed évre 75 . , fél évre 145 . , egy évre 280 . Helyben 1 hóra 20 le . negyed évre 60 . ÍA I 1 Ofl B m w»»v ‘'w a , egy évre 240 « Kézbesítési díj 5 lei POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: KOCSIS BÉLA XXVIII. ÉVFOLYAM. BRASOV-BRASSÓ, 1922. Augusztus 3. (Csütörtök) 174. SZÁM. Az országos Petőfi-ünnep Segesváron. A magyarság halápozása, testvéri ölelkezése és esküje Petőfi sír.ánál. Hitvallás a magyar hitvallásos iskolák mellett A Brassói Lapok kiküldött munkatársától. Félegyházától Fehéregyházáig. (Segesvár, jul. 31.) Azokon a szent és dírágá rögökön rovoml a kezdő sorokat, melyek alatt porladnak, minden jel szerint, a szabadságért elvérzett magyar honvédek csontjai. A múlt megihleti lelkemet, s mialatt a fájó emlékezés könnyűi arcomról aláperegnek és beszivárognak e némaságukban is oly beszédes hantok közé, megjelenik előttem a legdicsőbb honvéd, a legdicsőbb magyar: Petőfi glóriás alakja. Itt tárta ki vágyaktól és indulatoktól izzó köblét, a vad kozák lándzsájának, itt folyt Le az ifjúi Vérlángoló szivéből s itt folyt hajtott utolsót élete, költészete ragyogó ideáljáért a világszabadságért, és arra gondolok e látomás fogvat tartó varázsán, hogy az a nép, melynek egy Petőfije van, már örök betűkkel írta be nevét az emberi művelődés aranykönyvébe, az már el nem enyészhet az idők és világok rombolásától, ez. ..vp olya halhatatlan, mint örök életük költője. 5á fejéregyházi síkon tartott nagyszerű ünnepség, az a tűz, mely az ünneplő ezrek lelkében lobogott, az az áhitat, mely a hősi önfeláldozás s i a prófétai beteljesülés nyomain a tömeget megragadta, az a nagy megértés, mely Petőfi szellemét és hatását az ünnepi szónokok szavain és szellemén át felfogta, a legszebb reményeket fullasztotta föl a jövőre. "Petőfi fejéregyházi sírja a magyarság Szentföldje, Mekkája marad, ahová áhitatos lélekkel fogunk elzarándokolni mindenkor, mikoriúgy érezzük, hogy a balsorsban vigaszra, a küzdelemben bátorságra, a munkában és hivatásban kitartásra és önfeláldozásra van szükségl. Idei nagy nap előestéjén. A szélrózsa minden irányából özönlenek a jó, a lelkes magyarok. Készülnek a győzelmes csatára, melyet a nemzeti kultúráért, a magyarság legszebb jövőjéért kell megvívni, s melynek egyik nevezetes állomása a segesvári Petőfi- ünnep. A vonatok hozzák a magyarokat Brassóból, Csikból, Háromszékből, Marostordából, Kolozsvár felől, a Kükülő vidékeiről, össze vannak zsúfolva hering módjára, hihetetlen tortúrát állnak ki, míg célhoz érnek, de mindegy, ha idekerültek, a testvériesülés öröme, a nagy nap várakozása megenyhíti őket. A pályaudvar előtt Nagy Béla unitárius lelkész, a rendezőbizottság tagja üdvözli lendületes szavakkal a vendégeket kiérve, hogy a nagy költő emlékéhez s az ünneplő magyarsághoz méltóan tartson mindenki fegyelmet. A brassói magyar dalárda válaszolt ez üdvözletre jeligéje eléneklésével. Ezazonban csak néhány percig tartott. Még csak nem is pihennek a vendégek. Alig szállásolja el őket a rendezőbizottság, mely rendkívüli munkál rendkívüli odaadással s majdnem teljesen kifogástalanul végez, s alig enyhitik szórájukat s éhségüket a vendégek a rom. kath. polgári iskola étkezővé, alakított egyik tantermében, — hol iskolás leányok kedves készséggel szolgálnak fel — már szerenádra gyülekeznek a magyar dalosok. A brassói magyar dalárda, mely Szemlér Ferenc elnök vezetése mellett, több mint hatvan taggal jelent meg, kezdi meg az ünnepi programmot. Az amfiteátrumszerű főtéren (ma Ferdinánd király-tér) harsan föl az est csöndjében, nagy érdeklődő magyar, szász és román közönség tömöttt koszorujában több dala. A hang betölti a térséget, gazdag erővel száll szét, s zajos tapsokra költi a hallgatóságot. Stadtler József karnagy kitűnő vezetése alatt pompásan énekeltek. Majd a sepsiszentgyörgyi dalárda tölt Tihanynak riadó leányaival s néhány gyönyörű kuruc nótával hallatja szép, férfias, fegyelmezett énekét, ami szintén zajos tetszést vált ki a térséget betöltői s a házak ablakaiból és erkélyeiről gyönyörködő közönség soraiban. A dalosok énekei közt fönn a dr. Teleki Jenő bankigazgató, emeleti lakásának ablakából egy tárogató, zengő, epedő, bánatos, fájdalmas hangja bug ki, mintha a magyar bánatát sírta volna' ki belé tó, átjárva, a' * k'dt, s fenégt a magyar ünnep iránt sok rokonszenvet, érdeklődést és támogató barátságot tanúsító segesvári szász közönséget is mélyen meghatva. A tárogató derék művésze ifj. Antal István szászrégeni fiatal iparos. Az ünnepség színhelyén. Szombaton este, amikor még Arad, Temesvár, Kolozsvár felől is százával érkeztek, váratlanul szeles eső hullt,mely az ünnepi hangulat lázát ép úgy, mint a tikkasztó levegőt lehűtötte. De vasárnap reggelre már elült az eső, s ha a nap nem is mutatkozott, legalább biztatóan sejttette, hogy jönni fog. Kellemes és megnyugtató hűvösség a természetben, de fokozódó melegség a szívekben: oda történik zarándokolás a fehéregyházi térre, ahol Petőfi és honvédtársai dicső halárt haltak. Előbb azonban minden templomban istentisztelet, melyen az ünneplők felekezetük szerint vettek részt. Aztán valóságos zarándoklás indult meg kocsin, autón, szekéren, gyalog, tömegekben és csapatonként vonult ki kamcnság Fehéregyházára (háromnegyed óra gyalog a várostól) mely most már a reggel érkező udvarhelymegyeiekkel és más vidékről érkezőkkel is meggyarapodott. Az ünnepség színhelyéül, súlyos technikai okokból,nem magát a súr emlék környékét, hanem vele szemben egy, a nagy tömeg befogadására igen alkalmas magaslatot választottak, ami a híres csatatér áttekintését is lehetővé tette. Fönt és lent, a halom lejtőjén, s az ünnepély színhelyét szegélyező, erdők szélén is tarkállott a sokaság, melyben egy-egy festői csoport (bánffyhunytadi, gyergyóujfalusi, és marostordai leányok és legények) vonta magára a figyelmet Az egész csatolt területek magyarsága képviselve volt, kulturális intézményeivel együtt. A romániai magyar dalosszövetségbe tartozó brassói, háromszéki, temesvári, nagyenyedi, gyergyószentmiklósi stb. dalárdák, a nagy szebeni magyar iparosegylet és önképzőkör s az ottani polgári kör, a brassói polgári kör, a brassómegyei ev. egyházmegye és lelkészegyesület, a hétfalusi Emke-dalkör és ev. polgári iskola, a kolozsdobokai esperességkerület, az Enese sportegyeselet. Marosvásárhely város, a marostordamegyei magyar szövetség, a marostordamegyei földmives szövetség (búzavirággal), a gyergyószentmiklósi gazdasági egyesület és ipartestészet a nagyszebeni protestáns nőegyesület (Erdélyszky Mihálynéval), a nagytenyedi iparos önképzőkör, s az udvarhelyi, székelykereszturi, kézdivásárhelyi dicsősztmártoni, nagyenyedi, erzsébetvárosi, sepsisztgyörgyi, fogarasi kulturszervek is képviselve voltak. Nagykárolyból, Szalmárról és vidékéről is jöttek résztvevők. A bukaresti magyar egyesület öt tagja jelent meg. Gróf Majláth Gusztáv erdélyi róm. kath. püspököt Miklós István kanonok, Kragy Károly református püspököt Makkay Sándor egyházkerületi főjegyző képviselte. A magyar tudományos akadémia és a Kisfaludy Társaság, valamint a temesvári Arany János társaság Szabolcska Mihályt bízták meg a képviseletükkel. dr. Kiss Ernő, az Erdélyi Irodalmi Társaság titkára a Petőfi Társaság képviseletében volt jelen. De képviselve voltak az aradi Kölcsey-egyesület és a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond irodalm társaság is. Az ünnepélyen megjelent Prescurea Ioan Nagyküküllő vármegyei prefektje, dr. Adleff Dániel városi tanácsos, Bendorfean Joan városi főjegyző, Diaconescu Teodor rendőrprefekt, Mircea Vasilie sziguranca főnök, Agriceriu Remus segédtanfelügyelő, dr. Lupas Joan egyetemi tanár (Kolozsvár) is. ^ ■ M *c vi IV . r . az ünnepély. Kis lombsátor, amely minden oldalon nyitott, a szónokok számára, mögötte a dalosszövetséghez tartozó énekkarok, melyeket Stadtler József vezényelt kiváló gonddal. Petőfi Honfidalát énekelték tele bensőséggel, szárnyaló érzéssel, összhangzatosan, megragadó hatással. A megnyitó szózat. Most Dózsa Endre, az Erdélyi Irodalmi Társaság elnöke mondta el megnyitó beszédét, korát meghazudtoló írui hévvel, messze hallatszóan, nagy hatással. A minden izében művészi, emelkedett szellemű, és költőiességben gazdag beszéd így hangzik: Mélyen tisztelt Ünneplőközönség ! E díszes helyen, * Petőfy-emlék előtt te közöttem érzem, hogy igénytelen szavaimmal csak az a hárskürt vagyok, mellyel egykoron kezdetét jelezték a székely gyülekezeteknek.Az a háriskürt, melynek hangját elkapná a szellő, elfojtaná a messzeség, vissza nem verődnének a gyejtige hangok hatalmasabban és fenségesebben ezen a Síkságnak, és ezt konzúrozó bérceknek történeti emlékeiből, és a ti ünneplő léketeknek magasztos érzéseiből. Ezek az érzések és nem a mi szerény szavaink kell, hogy emeljenek mindnyájunkat Petőfi lánglelkének magaslatára, az ő születése Százzadik évfordulójában az ő ősök élete és ebben a mi örök dicsőségünk tudatára. Valamikor Petőfit ahoz a mesebeli halászhoz hasonlítottam, aki nap után kijárt a tenger partjára, soha embertől nem járt zátonyokon keresztültörve váltakozó szerencsével halászhatott, de esténként, mikor hazakerült, csodálatosan azsines regéket mondott a najádokról, Mntha csak a tenger kagylóitól szedte volna el a drága, gyöngyöket, gazdag képzelete úgy teremte a csodálatosnál csodálatosabb regéket . Egyszer aztán leverten tért haza,regélő ajka elhallgatott örökre. Mikor kérdezték, miért nem regél tovább, szomorúan mondtál most már valóban láttam, a najádokat. Ilyen mesebeli halász Volt a mi örök dicsőségünk, Petőfi Sándor. Az ő tengere az Alföld rónasága volt,ott az Alöldi tengereik vidékén ott vagyok from, ott az én világom, börtönéből szabadult sas lelkiem, ha a rónáit Végtelenét látomt.» Ennek a sas léleknek is megvolt anagy naládja, a csodálatos elvérzettel telített hajó riadók: «Miért nem születtem ezer év előtt», «Véres napokról álmodom», «Rákóczi», «Fekete piros dal», «Az ítélet» mindmegannyi látnoki traáit. De mikor valóban meglátta a harcnak annyiszor megénekelt fenségét és borzalmait, itt a fehéregyházi síkon — amint kívánta, amint megjósolta, úgy történt. Itt esett el aharc mezején, és hott testén át futó paripák száguldoztak a kivivód diadalra, és bizony összetiporva hagyták itt valahol az ő poraival megszentelt sikon kihűlt tetemét. I I ) 1 Látta a najádokat, de élőszóval nem mondhahatott többet soha nemzetének csodás regéket, nagy tettekre, nagy szenvedések hordozására, egyaránt lelkesítőket, nem korbácsolhatta fel újra meg újra a tetterőt, az áldozatkészséget, a fufiig letekig menő hazaszeretetet, a véglekig menő önfeláldozást, a magunk erejébe vetett önbizalmat az isteni igazságba vetett rendíthetetlen hitet. De elmondotta — és mondani fogja időtlen időkig az ő hulló csillagpéldájával itt s ezen a síkon az ő halhatatlan szellemének mindnyájunk lelkében nemzedékről-nemzedékre szent örökség gyanánt hátrahagyott örökkön égő tüze Ez nekünk Petőfi Sándor... Ám az egész műveit világnak egyik elismert lánglelke ő, mert az egész művelt világnak szórta szét lelkének kincseit. íz Lelke egy volt a világszabadság eszméjével és azokkal az örök magasztos emberi érzésekkel, amelyek szeretettel ölelik fel az egész világot. Születésének századik évfordulóját ünnepeljük. Ám e távolság nem vesz el semmit abból a nagyságból, melyet lánglelke örök életűvé alkotott. Költészete a gyermeknek, az ifjúnak és az aggnak lelkéhez egyaránt közel maradt mindörökre, és e közelségben miként a magas hegylétkét, mindig nagynak, mindig fenségesnek látjuk.* I. tecr a h-nsig n-nisz'ora.t.par.-a -tott és nem szoritkozhatik egy országnak szűk határai, sem egy nemzetnek bármily büszkén a lőtt dicsősége gyanánt kizárólagos sorompói közé. 111 A Világ világosságai a fény mindent febiró erejével terjednek a végtelenbe. Hogy mi az emberiségnek a költő és a költők közül te az, krek isteni sziklra lángralobbanása adta meg az erőt, hogy embermilliók lelkébe maradandó értjükként oltsa be gondolatait idézem önmagáról Petőfit önmagát: Tanuljátok meg mi a költő, és bánjatok szépen Vele, ti Tanuljátok meg, hogy a költő Az Istenség szent levele, Melyet leküld magas kegyében Hozzátok, gyarló emberek, Amelybe örök igazságé Saját kezével óta meg. Ez az örök igazság az örök szépnek, az Örök jónak kultusza, Az, amely összehozza a legérzékenyebb szervnek, a szív érzésének megnyilatkozásait a Világ minden nyelvén. Ez az örök igámig tettsznti meg a mindenkivel közös eszményeket és az eszmények kultuszában a Petőfi Sándorok viszik bele nemzetük sajátságait. Minket a nagy világban elsősorban Petőfi utján és Petőfiről ismernek meg. Az a kultusz tehát, amellyel Petőfi emlékének áldozunk, egy része a világ kultuszának. Ám a mi részünkről ebben a kultuszban újra meg újra forgatván munkáiban letett szent hagyományainak lapjait, keresnünk kell és felidéznünk kell azokat az intelmeket, melyeket nekünk magyaroknak mondott. " Tartottunk volna össze, nem törülnénk Szemünkből annyi fájó könyvt, Midőn forgatjuk reszkető kezünkkel Történetünknek sötét lapjait, A porszemet, mely csak magában áll, Elfujja egy kis szellő, egy lehelet, De hogyha összeolvad, összenő, Ha porszemekből szikla alakul, A fergeteg sem ingathatja meg! Fontolják ezt meg elvált magyarok, amit mondtam nem ij, de szent igaz. Tanuljuk ideg tőle, hogy ha magunkat el nem hagyjuk, elhagyatva nem vagyunk. Tanuljuk meg, hogy öszszetartásunkban az ő magasztos szelleme emlékezetének áldozunk, és tanuljuk meg tőle, különösen a szülőföldhöz való hű ragaszkodást, ezt az igazi alapját a hazaszeretetnek. Ne vegyük kezünkbe a vándorbotot, mert ma már az isteni gondviselés akaratának látszik, hogy Petőfi lel-