Brassói Lapok, 1925. január (31. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-25 / 20. szám

16. oldal- 26. szám. VASÁRNAP 6C3Sl9&7®a9­aKea96«ea9eS9e6^^ Walter Gyula : Kalóz vagy dala Portyázni, mint szabad kalóz, a tengeren, nem volna rossz. Gyűjteni, mik most nincsenek, halomba mind a kincseket Megállítani a megrakott gőgös, pompás kalmárhajót Egyet kettőt és tizet is. Lenni a rontó nemezis ! S mondani zordúl: ki ellenáll, sorsa a hűsmarkú halál Ha szép lány, bor akad elém, prédálni őket kedv-henyén. Bosszulni mind, mit nem adott a sors, mámort kincs-garmadot Szabad vizen szabad kalóz ki rontásként átviharoz. Átviharoz a tengeren szolgáljon szolgámul nekem. — S ha majd egy erősebb akad, tápláljam én a halakat (Kolozsvár.) Csathó Kálmán: Lábnyomok a hóban Óva intem önöket, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, hogy hitelt adjanak a rágalomnak, amely azt állítja, hogy a Csokonai Lillája Lé­vai Istvánná korában kárpótolta volna a költőt azért, amit Vajda Jalis korában vétett ellene. Ez a dolog most már teljesen tisztázva van : az irodalomtörténet kiderítette, hogy Cso­­konai Komáromban tartózkodott ugyan egy pár hétig ezernyolcszázkettő farsangján, de Lillával ezalatt csak egy ellen egyszer találkozott. Ennek a találkozónak az emlékét őrzi „A szépség ereje a bajnoki szíven” egy példánya allt egybe a költő sajátkezűlét írt pár ajánlá­sait Lillának. Minthogy ilyen írott bizonyíték nincsen több találkozásról, az Irodalomtörténet szerint világos, hogy többször nem is találkoztak Az irodalomtörténetnek elvégre is joga van hozzá, hogy abból az elvből induljon ki, hogy ahol irodalom nem történt, ott nem történt semmi,­­ és irodalom ennél az ajánlásnál több való­ban nem történt ebben az időben Csokonai és Lillája között Az irodalomtörténet szerint Csokonai ja­nuár legelején érkezett Komáromba és március huszadikán tért onnan vissza Pestre, majd haza Debrecenbe. Ezalatt megalkudott A tavasz című Kielst fordításának kiadására Weinmüller Bá­lint tipográfusnak az özvegyével, irt egy párt­­fogást kérő instanciás levelet gróf Széchenyi Ferencnek, kapott tőle választ, irt neki ujból, majd irt a grófnénak is. Ennyi irodalom tör­tént Csokonaival két és fél hónap alatt Ko­máromban. . Hogy más egyéb történt-e, azt irodalom­történet nem kutatja, s ha irodalomtörténetire válnék, valószínűleg én sem kutatnám, mint­hogy azonban nekem ez a mesterség jutott ré­szül, hogy hézagos adatok között is megtalál­tam a kapcsolatot és irodalmat próbáljak csi­nálni abból, ami az irodalmon kívül történt, alaposan utána jártam a dolognak és sikerült kiderítenem, hogy mivel is töltötte hát az időt tíz hétig Csokonai Vitéz Mihály azonkívül, hogy egy pár levelet kapott és irt és meg­alkudott a könyvnyomdáiéval. Mert pletyka, amint említettem, volt már erről és ennek mibenlétét próbáltam kideríteni, aminek során meggyőződtem róla, hogy még­is az irodalomtörténetnek van igaza és most már hónál is tisztábban ragyog előttem úgy a Lilla, mint a Csokonai Vitéz erkölcse. Az egész pletykát Édes Istvánná találta ki és terjesztette. A gyanú bolháját is ő eresz- t­tette a város fülébe, aljas merénylete azonban megtört a rágalmazottak ártatlanságán, továbbá a Vajdáné, a Lilla anyja és Bédi Jánosné, ne­mes Fábián Juliánná, a kitűnő költőnő és fő­­kötő varrónő, egyébbként városi szenátor és csizmadia mester felesége erélyén és buzgósá­gán. Lévai asszonyom erényét ők mosták tisz­tára a gyanú szennyétől, mire azután azontúl a gonoszlelkű rágalmazótól, Édesnétől fordult el minden tisztességes ember, amit meg is érdemelt. Hiszen valójában ő rontotta el a költőnek a Lillával való dolgát is annak idején, felhíva a Vajdáék figyelmét a Mihály és a leányuk közt szövődő szerelemre, csak azért, hogy Bé­­dinét, aki ezt a dolgot pártolta, háttérbe szo­ríthassa és megvádolhassa. A faluban minden ilyen gonoszságot azért cselekedett hogy Bédi­­nét kissebbítse, mert féltette tőle az urát és mert irigy volt rá egyébként is. Vajdáék meg is hidegedtek akkoriban Béd­r­­liánt és leá­nyukat elvonván az ő befolyása alól, elrágal­­mazták előtte Mihályt és nagy hirtelen hozzá­adtak a már nem egészen ifjú, de annál jobb módú Lévai Istvánhoz. Harmadik évfordulója közeledett ma­­n­nak az esetnek, mikor Csokonai, aki akkor a Balaton környékére bujdosott csalódásával és a tihanyi Echónak panaszolta el magányos á­va szíve jajjait, egyszerre csak váratlanul ismét felbukkant Komáromban. Elsőnek Ferberné asszonyom látta meg a Kajtár uccán, éppen amikor behajtott szekeré­vé,­ a Lakyék udvarára. Futott is a jó Tercsi asszony a hirrel tüstént Szarkánéhoz, elujsá­­golván azt utközben fűnek, fának, úgy hogy mire a Lakyné asszonyom átszalasztotta a he­test az urához, a szolgabirói hivatalba, tudtul adandó a Mihály megérkezését, Laky uram már akkor értesülve volt arról pontosan, pedig a sem késlelkedett és nem is laktak messze a vár­­ege házától. A költő .meg­­érkezésének hire nagyon különböző érzelme­ket keltett városszerte. A férjik mulatós része örült, mert a Mihály társasága vidám estekre nyitott kilátást, de tudós professzorok a kol­légiumban gyanakodva fogadták, mert féltették a rossz példától a tanítványaikat. Az asszo­nyok nagy többsége attól ijedt meg, hogy Mi­hály korteskedésre fogja csábítani férjüket, vol­tak azonban, akik ezzel nem gondoltak és csak az járt eszükben, hogy milyen pompás mulat­tató az a ragyásképű fiatalember mindennemű társaságban és milyen vidámmá tudja tenni a társalgást m­indenféle disznótorokon, név­napokon és keresztelői lakomákon. Ebből is kitetszik, hogy csupán világi vonatkozásában ítélték meg Mihályt és nem volt senki, aki Mihálynak a költészetével is törődött volna, ha csak az egyetlen Bédi asz­­szonyom, ki azonban nem annyira a Mihály, mint inkább a saját verseire gondolt, hogy az Újabban gyártottakat majd felfogja Csokonai­nak olvasni. Sokan voltak azonban, akitenek a költő­ről azonnal Lévai Istvánná jutott az eszükbe és délután már azzal édesitgették egymás ká­véját, hogy találgatták: fel fogja-e keresni Csokonai Lévaiékat Almáson, avagy nem. — No bizony ! — szólott Szarkáné asz­­szonyom — már hogy mehetne oda hozzájuk. Lévai uram talán be sem eresztené, vagy ha igen, éppen csak azért, hogy ne az utcán üsse agyon, amiért a felesége után mer járni. ... Ferberné nevetett. — Ugyan már! — mondta. — Minek bántaná Csokona­i Lévai uram, m­ikor egész Komárom megyében ő az egyetlen, aki azt sem tudja hogy az ő felesége volt ama Liba, akit ez a vagabundus poéta szemérmetlen da­laival kipellengérezett? Hiszen talán el se vette volna ! . Édesné a fejét rázta. — Tudja azt Lévai uram igen jól ! Sőt azt is, hogy„ Juli odaígérte már a kezét Cso­konainak. Ő maga mondta el nekem még vő­legény korában. Ez igaz is volt annyi módosítással, hogy az utolsó mondatnak a valósághoz híven így kellett volna hangzani: — ha magam mondtam el neki vőlegény korában ! Szarkáné diadallal fordult Ferdéméhez. — Na látod ! Mondtam ugye, hogy nem me­het oda! Mire ismét Édesné vette fel a szót ilyen­formán : — Jaj, édes lelkem ! Minek is menne oda! Majd talál arra Juli alkalmat, hogy bejöjjön Almásról; fogadom a Bédiné noseája ott van már nála azóta valamely főkötővel, amelybe titkos kis levelet varrt s Juli azóta épen úgy tudja, hogy Mihály megérkezett, akár jómagunk. — Ne mondd már! — szörnyüködött Ferberné. Főkötőben küldi neki a levelet? Édesné bólintott. — Abban hát ! De most az egyszer vi­gyázzon magára, mert ha észre veszek valamit, nem fogom kímélni sem őt, se Julit Olyan derék, becsületes, szép embert, mint Lévai uram, nem tehet egykönnyen nevetségessé tenni. A másik asszony, aki szintén erősen el­határozta, hogy résen lesz, Vajdáné volt, Juli­nak az anyja, ő azonban nem beszélt róla senkivel, még Vajda urammal se, mert mások előtt még a hűtlenség gondolatát sem engedte közeledni a leányához; elég baj volt neki, hogy ő maga gyanakodott. Hiábavaló volt azonban minden készülő­dés" egyelőre, mert eltelt egy hét is, anélkül, hogy akár Lévainé bejött volna a városba, akár Csokonai kiment volna belőle. Világos volt tehát, hogy nem találkoztak és a gyana­­kodók ébersége és érdeklődése lankadni sertett Mihálynak különben minden percéről tudtak. Az ő életében nem volt semmi rejte­getni való. Rendesen délig aludt, délután a Csóka nevű kávéházban ült, estefelé ellátoga­tott vagy Bédiékhez, vagy valamely más is­merős házhoz, este pedig, ha nem volt vacso­rára hivatalos, vagy a janicsári pincében bo­­rozgatott késő éjfélig, vagy otthon dolgozott hajnalig mécsvilág mellett. Közben mindössze annyi történt, hogy Lévai uram bent járt az ipánál Komáromban és többféle csomagokat küldött haza a felesé­gének az igás szekérrel, amelyet főképen, egy­­némely, a gazdaságban szükséges bogná mun­kák­­lazaszállítása rendelt be Dunaalmásról Az igáskocsi sötét hajnalban indult el a Vaj­dáék udvaráról és Vajdáné csak később tudta meg, hogy a csomagok közt, amiket Lévai haza­küldött, egy új tökölő is volt Bédinétől. Haragudott is a vejére, hogy miért nem mu­tatta meg neki, mielőtt hazaküldte. De Lévai uram azzal vágta el a dolgot, hogy nem hogy megmutatni, de még megnézni sem jutott eszébe. Ebből azonban bajos lenne azt követ­keztetni, hogy csakugyan levél lehetett a főkö­­tőbe varrva, mert azt talán még Édesné se tételezte volna fel Bédinéről, hogy ilyen kényes híradás továbbítására éppen magát Lévai ura­mat merészelje felhasználni. Az történt azonban, hogy egy újabb hét is eltelvén, Komáromban járt hetivásáros em­berek arról adtak hírt Lévaiéknak Dunaalmá­­son, hogy Vajdáné asszonyom nagyon átbüjt a minap, disznóöléskor és ágynak is esett. Két nap múlva felkelt ugyan, de még mindig fáj­lalja a hátát és nincs is valami jó szinten. No megijedt erre Juli, tüstént fogatott és hiába próbálta az ura vigasztalni, sírt keser­vesen és hallani sem akart róla, hogy haza se menjen az édesanyját ápolni. Lévai uram nem mehetett vele, mert nála épen akkor ütött be a birkaszaporiság, amit nem lehetett csak úgy a juhászok gondjaira bízni, így hát a felesége egyedül ment be a városba. Ezen sem ütközhetik meg azonban senki és bajos volna,épen abban keresni a hibát va­lakinél, hogy a beteg édes­anyját m­egyen ápolni. Különösen, minthogy Vajdáné asszonyo­mat csakugyan igen köhögös,­­ göthös ál­lapotban találta és igen hasznos volt a jelen­léte a háznál, több hízó várván még leölésre, aminek bizonyosan újabb megfázás lett volna a következménye, ha minden dolgot ő nem sietett volna elvégezni helyette. T­erette ezt annál is inkább, mert ő már akkor túl volt a disznóölésen, míg Vajdáék hízói érthetetlen módon megkéstek abban az esztendőben. (Folyt, köv) Bit ASS­AI LAPOM 1925. január 23. Allando raktár COLITIKISN TÁL, TRIUMPU­S 5 s. Ro­kk írógépekben. Fizetési könnyítések. HAWS CLOOK 8 tta S S O ----- SEGESVÁR Fekete-ucca 10. £07. KuMér 1. sz.

Next