Brassói Lapok, 1926. július (32. évfolyam, 144-169. szám)

1926-07-02 / 144. szám

2. oldal. 144. »ála. tntények mii­at­ti mély aggó­­­l,­tannal el­telve kárhoztatja a nemszeri­nt a­­korü­­tm­ányt azért a könnyelmű c . t, amely­­lyel a választási siker kled".''[ t társult a 'm­agyar párt jelenlegi vezér­r­el, a ro­­m­án állam* konszolidációjána' k ellensé­geivel, a delm­okrácia legelszán­­t­ ellen­zőivel, s nyílt utat engedteti e­zel a for­m­án állami érdekei ellen megindítandó el­lenséges agitációnak. Igaz az is, hogy ezeknek a­­kisebbségi politikai csopor­toknak a segí­ts­ége nélkül a kormánynak sohasem sikerült volna m­egsz­ereznie azt a többséget, a­m­elyet a liberális választó­­jogi törvénybe ez a nemszetelm­ives és aktív demokrata törvény biztosított neki. En­nek a többségnek a m­egszerzése után most már a parlamentbe bejutott ki­sebbségi csoport egyáltalán nem­ vesz részt a kormányzati felelősségben. — A nem­zeti párt — folytatta Popo­­vici — a kisebbségiektnek az állalmi életben való miinél nagyobb részvétele elvét vall­ja, de ne­ml engedhető m­eg, hogy a kor­mány a kisebbségi problémát üzleti nye­részkedésre használja fel, s hogy ezzel befolyást enlgzedjen az állalmi élet irányí­tásába. — Ez a választási siker annál szomo­rúbb, miért annak során a kormány meg­­alázta a rom­án választókat, s nemi elég hogy m­egkínozta azokat, d­e elm­ent ad­dig is, hogy r­o­mán választókat öl­etett meg, olyanokat, akik szembeszálltak ez­zel a romboló politikával. Ezeket mondotta a nemzeti párt deklarációja amely oly szeretettel emle­geti a kteránlány antidtembkratiku­s maga­tartását. Vájjon kell-e antidte­mbkratik­u-­ sabb álláspont, m­int az, amielyet ez a n­emzetipárti d­eklaráció a kisebbségiekkel szem­ben vall? A deklaráció álnolki szemí­­forgatással hangoztatja az egyik m­on­­d­atban, hogy a párt a kisebbségeiknek­ az állalmi életben való részvétele elvét válla, a következő mondatban egyetlen szó­val ledorongolja ezt az elvet, a­mikor kifogásolja, hogy a m­agyar kisebbség be­folyást kapott az állalmi élet irányításába. Nagyban egészben m­ind a két nematláás­­zat, a liberális­ok­é is, a nacionalisták­é is tisztán pártszermi pontokból és nemi az álla­mi érdek szempontjából kezeli a kérdést, s ez az egyetlen tény elegendő ahhoz, hogy tisztában legyünk m­ind a két deklaráció értékével. Elengedik a válasz­tási büntetéseket A tegnapi minisztertanács BUKAREST. (A Brassói Lapok tudó­sítójától.) A KOTimláiny tagjait tegnap dél­előtt tizenegy órakor minisztertanácsot tartottak Averescu táborno­ki elnöklete alatt. A m­inisztertanács foglalkozott a vagonja­vítások kérdésével, a bacaui gá­láéi, bureul , almás tűz és árvízkárosul­tai ki segélyezésével, az áradások által m­egron­­gált hidak és utak kijavításának Ügyeivel a zsidóság szenátusi képviseletével, majd a belügyminiszter előterjesztésére elha­tározta, hogy a Választásokkal kapcso­­latosan kirótt min­den­n­emű büntetést és bírságot a­m­elyet a választójog nemi gya­­t­orlása m­iatt róttak ki, akár a csendőr­­ség akadályozta m­eg őket joguk gyakor­lásában, akár önszá­ntukból nelml szavaz­tak. Az összes választási bírságolások e határozat alapján felfüggesztettnek Majd Imrég a pénzügyi alállamtitkárnak az olasz kölcsönre vonatkozó előterjesztését hallgatták m­eg. A­ minisztertanács fél kettőkor ért véget. Kicserélik az orosz-ráci szerződés ratifikáló okmányait BERLIN. Stresamfann külügyminisz­ter és Kresztinszky Szovjetorosz­ követ tegnap a ném­et külügyi hivatalban kicse­rélték a Németország és Szovjetoroszor­­­szág között 1926. április 14-én Berlinben aláírt szerződés és a hozzátartozó jegy­­­zőkvelttv ratifikáló Oii­oOKS.­ • - - » ? M­L . k­ü ' % / a'* 1326. Július 2. Basel gyaknálás hipnózis Híján vették ki a vallomást Őrültséget szimulált és álmában azt is bevallotta NAGYVÁRAD. (A Brassói Lapok tu­dósítójától.) Emlékezetes az a gyilkos­­ság, amelynek Bad­ar nagyszalontai tk­e­­reskedő lett az áldozata. A gyilkost, Trestine Carslint őrizetbe vették. A gy­ilko­s néhány nap óta erd­ebetegséget színlelt, mi­re beszáll­ították az oltasregyógyi intézetbe, ahol Bustea főorvos hipno­fcikus álalmába merítette. A gyilkos álmá­ban elmondotta, hogy a gyilkosságot ő követte el, sőt bevallotta azt is, hogy, az őrültséget csak szilmlulálja, s hogy ha­marosan őm­eg akar szökni a fogságból. E valto­m­ás után tmrég ma visszaszállitották az ügyészségi fogházba s ügyében hama­rosan megtartják a főtárgyalást A bartasági csángó-magyarság ünnepe Gyámintézeti közgyűlés Pürkerecen BRASSÓ. (A Brassói Lapok íalunika­­társától.) Péter és Pál napja jelentős ha­tárkő a barcasági magyar evangeli­kusbik­ életében. Netvenegy év óta ezen a nap­on gyűl össze Brassólm­egye derék csángó­­im­agyar népe, hogy az »Erdélyi Magyar Ágostai Hitvallású Evengelikus Gyámin­tézet« rendes közgyűlésén m­eleg testvéri szeretettel összeöl étkezzék és a Gyá­mínté­­zet nelmtes mimikájához erőt merítsen. A kultúra és jótékonyság magasztos ünnepe ez a nap, am­elyen­ a Gyámintézet beszámol áldásos működéséről és kiosztja a se­gélyeket. A barcasági csám­gósmagyar nép lel­kes vezérei 41 évvel ezelőtt alapították m­eg a Gyá­mjintézetet, hogy támasza le­gyen az egyházaknak és istápolója a se­gélyre ráutalt és arra érdelmes tanulói ifjuságnak. Negyvenegy esztendő lelkes és nemi, egyszer küzdelmekkel teljes munkája olyan szellemi és anyagi erő­forrássá építette ki ezt az intézményt, mely örök időkre képes biztosítani a csángó-magyar nép hitéleti buzgalmát, faji virágzását és szellelmi fejlődését. Ez a nemies egyesület tegnap tartotta m­eg Pürkerecen a hegyen épült topon­záni evengelikus templomban ez évi rendes közgyűlését Az Isten házának­ tá­gas csarnokát megtöltötte az evangélikus hivőkinek a szép csángó falvakból ösz­­szeséregitett hatalmas tö­mlege, jeléül és biz­tosítot­ául annak, hogy a csán­gori magyar­­ság tudatában van a fajával és egyházá­val szemben tartozó kötelességlen­nek és áldozatos lélekkel kész is azokat teljesí­teni.A közgyűlést délelőtt 11 órakor ün­nepi istentisztelet vezette be. Bodiczkyi Pál, a bácsfalusiiak kiváló lelkésze mbnt hiák­ gondolatokban gazdag, igazán mé­lyen szántó egyházi beszédet, utána pe­dig Pürkerec talentulmjos papja, Argay György ím­ond­ott imát és áldotta meg a gyülekez­etet. Az istentisztelet szépségét és elmélyülő hangulatát fokozta az EMKE dalárda két sikerült énekszámra. Az egyházi szertartás befejezte után Bálint András világi elnök és Dávid Kár­­oly egyházi­ elnök elnöklete alatt kezde­tét vette a Gyálmlintézet közgyűlése, me­lyet Bálint András tartalmas és lendületes beszéddel nyitott m­eg. A közgyűlés Dávid Károly indítványára elhatározta, hogy a lelkeket magával ragadó imlegnyitóbeszé­­det jegyzőkönyvében megörökíti. Ezután Argay György pürkereci lel­kész, a Gyá­miintézet jegyzője mondott köszönetet egyházközsége nevében a Gyámiintézetnek azért, hogy ez évi közgyű­lését Pürkerecen tartja imleg és azután üd­­­vözölte a Gyámintézet vezetőségét, tag­jait és a­­m­egjelent vendégeket. Kiss Árpád­ csernátfalusi lelkész a Gyá­mlintézet örökös tiszteletbeli elnö­kje, m­éltatta ezután az elnökség értékes mimi­káját,­am­elyet az Emlékkönyv kiadása kö­rül fejtett ki, majd az előző évi jubiláns közgyűlés szépen kidolgozott jegyző­­könyvének­­felolvasása után az hitelesít­tetett az e célra felkért Nik­odémiusz Ká­roly alesperes és Miklós István által. A köztízülés Pere Epidre­dje a nívósan is­egszerkesztett jegyzőkönyvért külön köszönetet nyilvánított Argay, Györggyel szemben. Dávid Károlynak, Zajzon jeles lelki­pásztorának, a Gyá­mlintézet egy­házi elnö­kének költő- elmlelkedettségü­kben gazdag évűi jelentését nagy tetszéssel fogadta a közgyűlés és indítványára a Gyámintézet érdekeinek buzgó szolgálatáért köszöne­tet nyilvánította Bodliczky Pál bácsfalusi lelkésznek, a d­r. Papp Endréné szül. Kü­pe Annus alkotó és teremtő vezetése alatt buzgólkodó Négyfalusi Nőegylettel, a Gyámlintézet választm­ányával és az ada­kozóikkal, az Em­ke dalárdával és pür­kereci egyházzal és ennek Vezetőivel szemben. Papp Endre dr. is­m­­ertette ezután a Gyámintézet nefmies céljait és méltatta a vezetőség értékes Imfuniklassáigiát Indítvár­nyára a közgyűlés az elnökségnek és vál­la­sztalánynak jegyzőkönyvi köszönetet nyilvánított és Dávid Károly iroda­lm­i színvonalon álló évi jelentéseinek jegy­­zőkönyvi megörökítését határozta el.­­ Sípos András pürkereci eV. tanító, a Gyálmlintézet buzgó pénztárosa terjesz­tette ezután elő az évi számadásokat és tette Imreg javaslatát arra nézve, hogy az ezen évben tanuló ifjak segélyezésére ren­delkezésre álló 20500 lej­­k­ilenc szorgal­mas csángó diák között osztassák szét. A segélyben részesített ifjakhoz Dávid Ká­roly elnök intézett oktató, buzdító be­szédet, melyre az ifjak nevében Kiss Béla VIII. gi­mb­azista diák válaszolt igen talpraesetten. A gyűlés befejezte előtt Bál­int András­­idózo­tt k­egyel­etes szavakkal a Gyárt.H intézet legutóbb elhunyt alapítótagjai: Sí­pos Jánosné szül. Bereczki Anna, Moór Gyula és Maszlny­e Gyula em­lékjének. A­­mindvégig ünnepi hangulatban le­folyt szép közgyűlés után Zajzonba­n a Concordia vendéglőben közebéd követ­kezett. A felszolgált ízletes ebéd alatt két felköszöntő hangzott el. Kiss Árpád a Gyá­miintézet elnökségét és választmányát éltette, Feyér Árpád pedig Szele Béla dte.­ képviselőt és Barthos Bélát a Brassói Népbank igazgatóját, Ik­öszöntötte. Délután a zajzoni fürdő pompás sé­tányán táncmulatsá­ggal fejeződött be a szép nap. Jugoszláviában ujbál Meseseft ysstafe m sLasz simMH ellen BELGRÁD. Az olasz-jugoszláv szerző­dés ratifikálása ellen tegnap újból nagy­arányú tüntetések volta­k, főként Snala­­tóban, Szerajevóban és Laibachba . Vala­­m­ennyi helyen többé-kevésbbé­r­úlyos összetűzés volt a rendőrség és t­­üntetők között, s­­mindkét részről több olyos se­besülés történt. Kávéházban, étteremben és minde­nütt, ahova magyarok járnak, kö­vetelje a­­BRASSÓI LAPOK­­ at, Románia legelterjedtebb magyar napilapját.

Next