Brassói Lapok, 1926. július (32. évfolyam, 144-169. szám)
1926-07-02 / 144. szám
IS 20. Juns 2 Kedvesben intézik el a szászváros! kollégáim tildét BUKAREST. (A Brassói Lapok tudósítójától.) A szászváros református kollégiumi ügye örvendetes fordulat előtt áll. Az új közoktatásügyi miniszter még kezdetben megígérte, hogy minden lehetőt megtesz az ügy kedvező elintézése érdekében, viszont a Magyar Párt parlamenti csoportja sem mulaszt el egyetlen alkalmiét szírni, hogy felszínen tartsa a magyarságra nézve oly nagy fontossággal bíró kérdést. Ma délelőtt tizenegy órakor tisztelgett a közoktatásügyi minisztériumban a Magyar Párt parlamenti bizottsága nedvében dr. Laár Ferenc és dr. Weisz Sándor képviselő, valamint az iskola megybízottja. Cleteles Hann, államtitkár fogadta a küldötteket és előttük nagyon fontos kijelentést tett a kormány nevében. Tekintettel azonban az, hogy a tárgyalások imréig délután folytatódnak, a marglyar imtegbízottak vonakodnak mindennemű nyilatkozattételtől. Ez érthető is, mivel tudott dologi, hogy az ügynek számos ellensége Van, akik minden eszközt latbavetnek asiker imteggátlásáért A minisztériumiban szerzett biztos információnk alapján közölhetjük, hogy a szászváros kollégiumi ügye néhány órán belül kedvező megoldást nyer. Kolozsvár külvárosai víz alatt állnak Kedden délután óriási felhőszakadás omlott le a városra . A Monostori út egy része és a Cigánysor víz alá került KOLOZSVÁR. (A Brassói Lapok tudósítójától.) Tegnap, kedden délután több órán át tartó hatalmas felhőszakadlás hullott le Kolozsvárra. A felhőszakadásnak katasztróffális következményei voltak: a Szamos, valamint a várost átszelő és a város határában folyló patakok megdagadtak, igen sok helyen kiöntötte, az ár házakat bútorokat sodort magával, s számos családot hajléktalanná tett. * A legnagyobb a pusztítás a Malomárok mellett és a Monostori után, a legkritikusabbá a helyzet pedig a tisztviselő telepen vált, ahol az eldugult csatornák miatt felgyülemlett víz elöntötte a környező utcáikat, behatolt az üzletekbe, a házaikba,a hatattomas károkat okozva. Dánián hat óra tájban a Tordrai útról és az úgynevezett agyag dombról hatalmas víztömeg zúdult le, amely megdagasztotta a Hedrai utca melletti Cigánypatakot, amely kicsapott imbökéből és elárasztotta az utca mélyebben fekvő baloldali sorát. A víz behatolt a pincékbe, a szuterénekbe, ahol főként szegény sorsú emberek laknak, akiik fejvesztve menekültek a halálai fenyegető fák elől, ingóságaikat otthagyva a kimseletlen áradat prédáijaul. A Hel Lan-utcán áír bútordarabokat, székeket, asztalokat sodort magával. Az áradat, amely ezennl hallatlan erővel pusztított, behatolt a Cigánysorra, annak alacsony házait rombadöntötte, súlyos károkat okozva a Györgyfalvi-út és a Tisztviselőtelep lakásaiközött. A víz hatalmas tömegekben rohant a Zlokai-utcán végig a Tanítók Házáig, s ezen az útrészen minden összeköttetés megszakadt. A tűzoltóság szivattyúkkal, a katonájáig pedig mentőszázlaldokkal vonult ki, s a mentési munkálatok egészen a hajnali órákig folytak. A Tanítók Háza és a törvényszék környékén egész éjszaka óriási kiváncsi tér meg nézte a mentés munkálatait. Várjon az áradás következtében emberéletben esett-e kár, azt eddig megállapítani nem sikerült,, aminthogy nem állapították meg az anyagi kárt semi, amely egészen biztosan milliókra rúg. Este fél nyolc fombor az Eperjes u utcában, a város mássik részén, a Malomárok öntött ki. Itt is behatolt a víz a házakba és az üzletekbe, s a kivonult csendőrség és tűzoltóság hozzálátott a Malomároknak zsilippel vagy gáttal való elzárásához. A Monostori út végén, a sörgyár közelében a patak áradása okozott nagy károtaialt. A megdagadt patak vize eldugaszolta a csatornákat, s az innen kitömülő víz teljesen elöntötte az alacsonyabban fekvő házakat. A Monostori út 139. számú hulzámaik előbb a kerítését, majd az egyik falát ragadta magával az áradat. Nemsokára az így megrongált házból kimosta a víz a berendezést is, amit ellenállhatatlan erővel vitt magával az utcán lefelé. A Pap utcában a Kis -Szamos csapott kimedréből, elöntve az utca udvarait és lakásait. A víz a Ferenc József út 112. számú házban elöntötte Nagy Árpád asztalos műhelyét, de nyagy károkat okozott a Záh pólya/ Esterházy és a Györgyfalvi utcákban is. Egyébként tegnapról Erdély csaknem minden részéből óriási felhőszabadlásokat jelentenek. Újabb megállapítások szerint az árvíz által Kolozsvárott okozott kár meghaladja a két milliót. A Brassói Lapok munkatársa beszélt a kolozsvári polgármesterrel, aki kijelentette, hogy a károsultak felsegélyezésére társadalmi akciót indít. Egyben intézkedés történik, hogy alkalmias garcákkal a jövőben elejét vegyék a hasonló szerencsétlenségeknek. Marostordában is felhőszakadás volt Ategnapi nap folyamán Marostorda miagye felett is hatalmas felhőszakadás volt. A legtöbbet szenvedtek Nyánádszeredla, Nyárádremete, Köszvényes és Mikehászla községek. Deményházán pedig több ház került víz alá. Vonat, amely két víz közé szorul Érdekes körülmények között akadt el a Deményháza és Marosvásárfilely között közlekedő helyi érdekű vonat. A vonatvezető látva, hogy a tömési árvíz fenyegeti a vonatot a nyílt pályán, a híd előtt megállította., Alighogy megáll a vonat a víz már el is sodorta a hidat. A vonat erre visszafelé indult, hogy a legközelebbi állomáson menedéket találjon. Ide azonban tíz nem juthatott el, mert közben a vonat mögött is elmosta a töltést, így a vonat két víz közé került, s hosszú időbe telt, míg segítség érkezett. A forgialom a vonalon most természetesen szünetel. A marostorda megyei pusztítás óriási károkat okozott, ami annál is fájdalmasabb, mert szinmagyarok lakta vidékről van szó. | Szemét? 1 szállási ! ui Fiat-autóval az ország bármely Most jelent meg! KösigvuLidosnissigír Most jelent meg! BETTAUER: A VÉRZŐ SZERELMES !A részében vállal MELKUHN BANDI, fia 1 Schiel-garázs. Telefonszám 766 H . ..........10 KRASSOI lapos 3olnak 144. százai. Praktikus pálcásra megy a felkar! Ifjúság Kedvező érettségi eredmények NAGYVÁRAD. (A Brassói Lapok tudósítójától.) Hétfőn és kedden folytak le Nagyváradon az érettségi vizsgák, amelyre kétszázan jelentkeztek. Nagyváradról 99-en, amiig a többiek Belányosről, Nagykárolyról, Szilágy Somlyóról és Zilahról. A százkét vidéki vizsgázó közül a szóbelinálimfent 55, a többit ismétlésre utasították, s ezek az ősszel újra vizsgáznak. Az érettségi vizsgák a Go jelű líceumiban folytak le, Dragotoin tanár elnöklete alatt. A bizottsági tagjai Imajd kiemi valamiennyien magyarul is tudnak s nagymegértést tanúsítanak a diákokkal szemtben. Az írásbelin a Gojdu líceumi román sectióján 33 érettségiző közül hármatutasítottak vissza, a imfegyar section 15 közül hetet. A zsidióliceulmi 19 érettségizője közül 8 bukott imlegi, az Oltea-Doaimba — leánygilmmáziulmi román sectióján 14 érettségiző közül egy bukott, a magyar sectión 18 közül egy se bukott meg. Öszszesen 99 érettségiző közül 32 utasítottak új vizsgára. Ez olyan eredmény, amit az eddigi évek nem tudtak felmutatni. A diáksok közül legtöbben praktikus pályákra készülnek, mérnök, orvos, iparos, kereskedő lesz belőlük, és csak kevés van köztük, aki ügyvédi vagy más szellemű pályáim akarna mienn. Egészségesek, kisportoltak, van bennük életerő: egy új feltörő erős generáció előhírnökei ezek a fiatalok, akik imár cigarettázva sétálnak az iskola folyosón, az amelyet évek nehéz során át tapostak. ) — Kérelmi, — ímondja az egyik ifjú aki jól tudjuk, hogy most dolgoznunk kell Az élet vár nekunk. Hát ne várjon hiába!