Brassói Lapok, 1927. január (33. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-01 / 1. szám
2. oldal, 1. szálak Hogy lettem én vádlott? írta: SÁNDOR JÓZSEF volt kamarai képviselő, jelenleg szenátor Azt olvasom a hírlapokban, hogy márciusára főtárgyalás lesz a brassói törvényszéknél fölöttem, továbbá dr Deák Gyula, dr. Grandpierre Énol, dr. Paál Árpád és dr.Thury Kálmán urak fölött, izgatás bünüete miatt. Meglep ez azért, mert engem eddig még meg nem idéztek, ki nem hallgattak, a törvényhozástól ki nem kértek és csak másoknak korábban kézbesített idézvényből tudom, hogy a Magyar Párt 1924. dec. 14 iki brassói orsz. nagygyűlésén én is részese lettem volna annak a „büró“-nak vagy irodának, mely a nagygyűlés rendezésével és vezetésével foglalkozott és szóhoz engedte Csetri János marosvásárhelyi iparost is, aki azóta állítólag kommunistának találtatott. Mondanom sem kell, hogy a párt szabályai szerint ilyen külön „büró“ nincs és nem volt, arra nézve semmiféle írásbeli vagy más bizonyíték nem létezik s hatáskörmnél fogva mint az akkori 12. betűrendes alelnök egyike, kinek mandátuma akkor le is járt, s aki az ügyvezetés által egyébként is mellőztettem, a nagygyűlés közvetlen rendezésére és vezetésére be nem folytam, abban részt nem vettem, azért tehát semmiféle jogos felelősséggel nem tartozom. Ellenben mint a korábban üldözöttek névsorából láttam, úgy jutottam a krédóba, hogy mint a nagygyűlés egyik fölkért előadója a többiekkel együtt én is fennültem a kakasülőn, vagyis a színpadon és a tárgysorozat szerint vártam a sorrendemet. A lapok fölsorolva az itt ülőket, így jött létre, bírói föltevés szerint, a „báró“ és annak dicső tagja gyanánt csekélységem is. Hogy semmi hivatalos szerepem nem volt, mutatja a következő kis incidens is. Ugyanis közvetlenül a nagygyűlés előtt a közös gyülekező helyen, a „Korona“-kávéházban, amely szállóban laktam is, külön asztalnál egyedül reggelizve (mert előadói tisztemről gondolkoztam), láttam és hallottam, hogy néhai dr. Hajdú István, a lelkes hazafi, a kávéházban egy fiatalember jelenlétében nagy örömmel hirdette, hogy — íme — a nagygyűlésen egy szociáldemokrata szónok is lesz, akit ő hozott, ő ajánlott, mert közös lakóhlyükről, Marosvásárhelyről régóta jól ismeri stb. Fontos volt ez azért, mert az akkori liberális kormány, illetve Tatarescu kisebbségi miniszter, a magyar párti vezetők felvétele kívánásával is azzal vádolta a pártot, hogy az nem demokrata, vagyis nem törődik a néppel, illetve a dolgozókkal, mint mágnás, illetve arisztokrata párt Földész kiküldött sok volt a nagygyűlésen, de szociáldemokrata munkás egy sem, mert a párt központjával nem álltunk összeköttetésben, sőt a kommunisták épen a nagygyűlés alkalmából Brassóban és másfelé falragaszokat tűztek ki a Magyar Párt ellen, melyeket a rendőrségnek és csendőrségnek kellett eltávolítani. Faluhelyen még az udvarra is bedobálták e plakátokat Dr. Hajdú István meglátva engem, asztalomhoz is elhozta és bemutatta Csetri,akivel a következő rövid párbeszédem fejlődött ki : Én: Szociáldemokrata ön ? ő: Az, a marostordamegyei (vagy marosvölgyi) szociáldemokrata párt tagja és kiküldöttje, melynek nevében akarom üdvözölni a nagygyűlést. Én: Van-e megbízólevele? (Ezt azért kérdeztem, mert tudtam, hogy a nagygyűlésen mindenkinek szabályszerűen kiállított megbízólevéllel kellett bírnia.) Dr. Haydú (Csetri helyett): Ez a kérdés el van intézve az ügyvezető alelnökkel. Én : Akkor az ügy nem tartozik reám. Hanem, Csetri úr, ismeri-e ön a Magyar Párt programmját s tudja-e, hogy mi nemzeti demokrata (tehát nem osztály) alapon állunk ? D : Ismerem és tudom. Én: Akkor kérem, hogy üdvözletében óvakodjék a tulajdonjog kérdését és azzal öszszefüggő agitációkat (antiszemitizmus stb.) érinteni, mert ellenkező esetben kénytelen volnék nyomban fölkelni. Önt megszakítani és kérni a nagygyűlést, hogy vonja meg öntől a szót. . : Nem fogom érinteni! Ezzel dr. Hajdúval együtt eltávoztak, illetve tovább mentek a vendégközönség felé. Véletlenül, asztalomhoz lépve, tanúja volt e beszélgetés lényegének: dr. Pál Gábor, akkor ügyvéd Csíkszeredából -Laki ezt esküvel is kéz bizonyítani. De idém tagiAdhatja Csetri sem, ha becsületes errejer. ív* Mondtam pedig a fentieket nem mint olyan, akinek egyik előadói tisztemen kívül (volt vagy húsz előadó) egyéb hivatalos hatásköröm is lett volna a rendezés és vezetés körül, hanem mint egyszerű párttag és tisztességes, becsületes ember,aki mindig és mindenütt a törvényes rendet és a komoly munkát keresem nemcsak az országgyűlésen, hanem az életben is. Csetri, a nagygyűlés elnökének megkérdezése alapján, a gyűlés engedélyével szóhoz jutva, egy Petőfi féle multszázadbeli üldvözlő szabadság-dlythiambusszal meg is tartotta ígéretét sőt tapsokat is aratott. Rövid beszédén a jelen volt nagyszámú rendőrségi és szigurancatagok közül sem ütközött meg senki, különben magától érthető, hogy erről az oldalról sem hagyták volna egy pillanatig sem tovább beszélni. Később hallottam magától Tatarescu minisztertől a Kamara miniszteri szobájában mondani, hogy Csetrit utólag elfogva, más ügyben állítólag kommunistának találták. A részletek iránt nem érdeklődtem, mert nem tartozott reám. De úgy látszik, ide vonatkozik az elhunyt volt liberális miniszter, Al. Constantinescunak a jelen parlamenti ciklus elején a szenátusban felém tett ama kiáltása, hogy én is gyanú alatt állok, amit fölháborodással utasítottam vissza, midőn a fentiekből kitetszőleg én honpolgári kötelességet teljesítettem s azért nyilvános elismerést, polgári koszorút és nem üldözést érdemelek. Hallottam Tatarescu minisztertől később azt is, hogy egy vagy két postai levelemet is elfogták, amelyekben én a nyilvánosság számára a párt megbízásából utólag a Csetri-ügy voltak éi kidolgozásával foglalkoztam. Ez a liberális éra emléke azért, hogy én a múlt ciklusban az országgyűlésen mint képviselő a kisebbségi érdekek védelmével oly lelkiismeretesen foglalkoztam. Vagy már tisztességes emberek sem lehetünk büntetlenül ? De hiába, mert a román közmondás szerint is: Ki Istennel kezdi, Istennel is végezi ! Ő pedig igaz bíró. De kinek áll érdekében ezt az ügyet még most is így fenntartani ? ! Bukarest, 1926. dec. 24 karácsony szám- Gulliver nálunk írta: Molier Károly Kisázsia felől érkezett, átgázolt a tengeren, imnt valami nagy mocsáron és megállt a Fekete-tenger partján, a néhány méteres vízben. Derek a paloták tetejével ért egy magasságba, s megrémültek a dobrudzsai parasztok, babonás tatárok és előkelő fürdőzők, azt hitték, viharfelhő ágaskodik előttük. Amikor lélegzett az óriás, cuklonnak érezték a tüdejéből kilökött légoszlopokat, lihegett Gulliver és míg meglassult ziháló melle, időjárási zavarokat okozott erre mifelénk. Arcáig föl se láttak, hiá néz az orkán arcába? Pedig az az arc jóságos volt, kicsit kiváncsi, bár utazó angolok flegmája borította, százados utasé, aki örökifjú, ha kalandra gondol és rég elfelejtett csodálkozni a kontinentáisi erkölcs gyarmati válfajain. Látszott azonban, messzebbről meglátszott, hogy Gullivernek angol az apja, most is a világ urának képzelte magát ez a hónhorgas fia; a hajócskákat egymáshoz lökdöste, fedélzetükön pánikot okozott, miért fröcskölni kezdte a rajtuk reszkető törpéket.Egy közeli gyárnak beleköpött a kéménybe, úgy, hogy menten elaludt ebben a munka, egy kicsit mókázott, bár módjával, mert ha kacagott volna, mennydörgésnek hitték volna hangját a Boszporuszig. Egyszerre csak lecsapott a parton Gulliver keze. Egy rohanó automobilt szedett föl az Esplanaderól s kikotort abból egy lakkcipős, frakkos, riadtszivü emberbogarat, egy vén gavallért, aki cérahangon sikoltott a szörnyű marokból segítségért. Gulliver dörmögve szemlélte ennek a kalimpálását, megértette sikoltálásából, hogy a sofőr elmenekült és hogy ez a legényke valami liliputi bankár, vagy miniszterke. Erre letette a földre. — Milyen ragadós vagy, te emberizunk! — dörgött reá, mire ez, a talpa alatt talajt érezvén, egyszeribe elszökött. Gulliver nem is ügyelte, inkább az automobil érdekelte, elkezdte kurblizni, miután jó távol tartotta el magától annak benzinbüze miatt. Mikor jelezte, tudta már, hogy nyugati gyártmánnyal van dolga. Nem is engedte ki kezéből, míg a hátuljára spárgát áem kötött. — drótkötél lehetne nálunk, — és útnak eresztette a játékjánművecskét. »Gyi!« — mondta és lehajolt, hogy a kötelet kényelmesen eressze a gépkocsi után. Olyan volt most Gulliver, mintha vízből halászna szárazon. Hármat hunyorgott a szemével s ez a három szemnillantása fölért időtartamban három napunkkal, három éjszakánkkal. Mire negyedszer hunyorított, már vissza is rántotta a kicsi gépkocsit, míg ezalatt mélyen bent fért vaza az ország belsejében. Sáros is volt, mint iszapból kihúzott háló, de Gulhorr szm” nem látott i'ym minueió’us mérretekben piszkot, a motort is félkörmével csitította el ,’s szímnévre vette a tárgyaira, melyek játékához tapadtak és a személyeket, akik énen lvetévedtek. Elől a motornál két baba izgett-mozgott. Egyiknek sarka volt a fején, szemén vastag papasszem, városi ifjúnak látszott, halovány volt, remegő és elegáns. Komikus volt Gullivernek, amint ez jobbjával a kormánykereket el nem akarta ereszteni s baljával egy siró leányzót tartott átölelve. Fájdalmas penicilus-hangon rimánkodtak minel ketten: — Kegyelmezz, Rettenetes Nagyar, ne ölj mg! Elmondunk őszintén mindent, csak irgalmazz! Gulliver meglepődve mosolygott. Ugyan mi bűne lehet ilyen apróságoknak? És tenyerén magasra emelte a két bábut autóstul: — Mit vétettetek, csöpségeim? Szeretitek egymást és szökni akartatok? A városi ifjúr vacogta térdre borulva: — Nagy Szellem, mi ártatlanok vagyunk. Nagyon szeretjük egymást és kedvesem apja elől — — Apám elől szökni akartunk. Javában búsultunk az uccán, a bankunk táján, mikor — — Arra láttuk menni ezt a gépet, amelyik — Épen a mi gépünk. A gép a bank előtt megállt, de úgy látszik, csak szokásból — — Mert nem ült rajta senki. S ahogy beleültünk s én megfogtam a kormány kerekét, hát, uram bocsa , mint a szél, csak megindult az az átkozott gép visszafelé. Ki se lehetett ugrani, mert villámgyorsan idekerültünk a Te kezedre, Uram! — Szóval ez a ti gépetek? — kérdezte Gulliver szelíden. — Édesapámé! — sinogta a leányka. — Mi gazdagok vagyunk és kedvesem szegény. Gulliver mind élénkebben érdeklődött: — Néhány pillanattal ezelőtt raktam ki egy urat ebből az autóból. Alighanem mád volt az, leányom! Mit kereshetett az erre? A tengerparton? Vájjon nem a távoli keres? BRASSÓI LAPOK 1977* Január 1 1927 - 1927 BRASSÓI LAPOK gazdag tartalma, díszes kiállítása KÖNYVNPTÁRAI Nagy Regélő Naptár 45.— lej Magyar Gazda Naptár 35 — „ Szent Családi Naptár 30— „ Kis Családi Naptár 25.— „ Postán porta és ajánlási dij 5.— lej. Viszonteladóknak utánvéttel magas rabattal szállítjuk.