Brassói Lapok, 1930. március (36. évfolyam, 49-74. szám)
1930-03-01 / 49. szám
DOBOL-E A VÖRÖS RÉM? BESZARÁBIA... Brassói Lapok kiküldött munkatársának cikksorozata a titokzatos tartományról , ,, , , Kisinev, február 27. Lassan, fásultan baktat fel az állomástól a város központi részébe vezető, lejtős utcán az „izvorcsik , az aprókerekű, karcsú, csak szorosan két személyre szabott orosz frakker. Az ember valahogy mindig azt várja, hogy a vonattól hirtelen berepüljön kellős közepébe a városnak, amelybe érkezett. Nos, itt egyszerre lehiggasztja a tempó, mert még a villamnos is alkalmazkodik hozzá. Van idő, mire rohanni! Nincs sok néznivaló, ez a városrész rendezetlen, nyomorúságos, balra még az ócska Kisinev, a modernebb, az igazi beljebb, jobbra terpeszkedik lomhán ezen a lapos, enyhe lejtőjű fennsíkon,— megszólítom az öreg zsidó kocsist, aki kopott kaftánjában, tányérsapkával a fején, közönségesen nógatja a piszkos-fehér gebét: — Nu, kák gyelá? (Hogy állnak az ügyek?) — N vicsevó pa szibje. Bednotá! (Semmi különös. Szegénység van.) Hát persze, az orosz, még az orosz zsidó is, mindent a fatalisztikus, nihilisztikus „nyicsevóval“ intéz el. A világtörténelem legnagyob forradalma is „jsgicsevó“ volt neki, áruig nem érintette közvetlen®, a saját egyéni bőrén. — A kák gz-bolssevikám? Pridnili? (Na és a bolsevikok? Igaz-e, hogy jönnek?) — Minden három hónapban jönnek. —asaadja gúnyosé«. Mér tiz éve mindig jönnek. Bratianu Vintila a közvéleméntet ijesztgeti a Vörös Rémmel, méh csak ronggyal tömött madárijesztő. Nekem „vszjo ravnó“, egészen mindegy, a zab úgyis drága és kereset nincs. A „nyicsevo“ és a „vszjo-radnó“ teszi ki az orosz kisember minden állásfoglalását. Óvatosságból is ez a legjobb, bár a „mindegy“-gyel mégis elégedetlenséget fejez ki. Kisinev — Máramarossziget. Közben beérkeztünk Kisinev főuccárára, az Alekszandrovszkij proszpektre. (Ma Bulevardul Alekszandru cel Bun.) Erről csak az orosz regényekből jól ismert pétervári Nyevszkijproszpekt juthat az ember eszébe. És van is köze ehhez. Aki ismeri az orosz városokat, tudja, hogy ezek modern része az utóbbi 4—5 évtizedben épült a Pétervár-ciánzás és az amerikaiasság szellemében. Nyílegyenes, széles bulvárok, párhuzamosan és derékszögben egy K1S1NEV másra: a villamos is csak keresztben, csupán két irányban jár. Rögtön megérti az ember a beszarábiai hangulatot s helyzetet, ha a viszonyokkal jól ismerős moldvai románnal, vagy pláne orosszal beszél. Elégedetlenség persze, hogy van, egy sereg ok van rá. Az ostromállapot megszüntetésével bizakodva lélegzett fel ez a szerzsétlen tartomány. Amikor tavaly nyáron itt jártam, mindenki ezt mondta: — Na, még csak jó termés búzában és kukoricában s akkor minden rendben lesz. Lesz pénze a falunak, lesz kereskedelme a városnak és kiknzolódnunk az eddigi nyomorúságból. A termés szép volt, de a paraszt nyakán maradt. Az árpa ára augusztusban 50 ezer lejjel indult, ma 20 ezer, a kukorica szintén. Meg kellene fizetni a tavalyelőtti ínséges gabona és a vetőmag árát, de honnan? A földműves a nyáron a kormányra hallgatva vért a termése értékesítésével s most sok helyütt inkább tüzel a kukoricával, mintsem potom áron elvesztegesse. A városokban tetőfokára hágott a válság, amely elsősorban a zsidó lakosságot sújtja: csődök lavinája és munkanélküliség eddig ismeretlen arányokban. S hozzá a cuzisták kisinévi és cahuli antiszemita heccei, zsidóverés és rombolás. Itt pedig ki ne gondolna a cárizmus borzalmas emlékű pogromjaira és azok célzatára? Kommunizmus? Bolsevik veszély? — Nálunk, Beszarábiában, sokkal csenevészebb a kommunista mozgalom, mint például Erdélyben, — mondja Moldoveanu tartományi igazgató, aki higgadt és megfontolt ember és kitűnően ismeri az állapotokat. Ami van, azt nagyrészt a magával me hasonlóit, féligtanult jóság csinálja. —Az orosz, meg az orosz zsidófiatalság mindig is vonzódott a forradalmi romanticizmushoz, hisz ez valósággal tradíciója lett. Egy ,,csámájá“-ban (teázóban) hárman négyen Moldovain összedugják a fejüket és világmegváltó eszmékért fűtődnek a párolgó teától. Hogy menynyire a romantika, a regényesség és kalandvágy fűti őket, mutatja az, hogy több milliomos zsidó nagykereskedő és nagyiparos fia játszik vezető szerepet köztük, vagy vértanúskodik a datinban. — Na igen, Délbeszarábiában, ahol különösen pusztított a szárazság és a tatarbánári amnesztiáitok, meg a Dnyeszteren túlról küldött agitátorok erősebben dolgoznak, valamivel komolyabb a dolog. Ha ott a komunisták feltűnőbb eredményeket értek el a közigazgatási választások eddigi során s ha Tighinában száz tűz az Alekszandrovszkij-proszpekt Broadway-ja Andrássy-útja a beszarábiai fővárosnak amely egyben Románia második legnagyobb városa is. De ha az ember nem tudja ezt, tapasztalatból semmiesetre sem fogja megállapítani. Mert életének mozgalmasságát tekintve úgy hat ez a tartományi főváros, mint a megbénult Máramarossziget. Élénkség, nagyvárosi mozgás csak az Alekszandrovszky-proszpekt derekán levő központban van, sőt itt is csupán a délelőtti és kora esti órákban. A széles mellékbulvárok valósággal kihaltak. Mindenütt unalmas csend, lusta kedvtelenség, kopott nagyvonalúság és visszaroppant lendület. Hol van a liberálisoktól falrafestett izgalom, kommunista lázadás, a puskaporszag, a fegyvercsörgés ? Ami idegesség, ingerültség érezhető, annak mind a regátiak túlzott elevensége a forrása, a lázas tevékenység látszatába bujtatott tétlenség. És csak a civileké. A katonatisztek higgadtan járnak-kelnek, csak a kacsulás regáli civilek gyors, túláradó temperamentuma, szenvedélyes beszéde borzolja fel a flegmatikusan, simán hömpölygő orosz szófolyam nyugodt tükrét. — Zdravsztvujtye, doszvidánja, jó egészséget, a viszontlátásra, — hangzik mindenütt az üdvözlés, amely olyan normális, rendes, mint mindig. Az Alekszandrovszkij két-három utcasarkán lézengő zsidók jiddises társalgásának a tónusa sem árul el semmi izgatottságot. Bolsevik veszély, támadás, nem hisz ebben itt csak az, akinek feltétlenül izgalomra, emócióra van szüksége. A zsidónak, orosznak üzlet kell, kereseti lehetőség, mert pang minden és az életszínvonala folyton sülyed. Hal több szavazatot kaptak, mint a kormánypárt, akkor ez csak azért van, mert hatóságaink és különösen a rendőrség kompromittálta a kormány igazi politikáját. Emellett, mint különben Európaszerte, a bolsevik propaganda fokozottabb, vakmerőbb lett. Mindez azonban távolról sem jelent közvetlen veszélyt. A közigazgatás decentralizálásával gyökeresebben fogunk foglalkozni a speciális helyi sérelmekkel, könnyítünk a paraszt valóban súlyos helyzetén, munkát adunk a városokban és főkép megváltoztatjuk a bánásmódot a rendőrség és csendőrség alapos átszervezésével. Csak megértés kell ide s akkor senki sem kovácsolhat politikai tőkét magának abból, hogy néhány tucat újonc tüntet a Moszkva által sűrűn rendezett „vörös napokon“, meg hogy jelentéktelen katonai gyakorlatokat végeznek odaát, a Dnyeszter Balpartján. A London-szállótól átmegyek a fehér „szobor“, a székesegyház körüli parkon a gyönyörű Puskin-kertbe, amely még mindig dísze ennek az oroszosan nagytestű, szélesen fekvő, lompossá nyorcorodott városnak. A padok előtt és körül csak ugy tarkállik a föld a hires „szemicski“-héjtól Szóval a kisinevi oroszok még mindig buzgón ropogtatják a napra forgó magot s köpködik szerteszéjjel a héjját. Nem, itt még nem lehet baj, nem lehet nemcsak forradalmi, de igazában nyugtalan sem a közhangulat. Mert a szemicski-vágás a világ legflegmatikusabb türelem-szórakozása. Aki képes literszámra ropogtatni a „szemicski“-t az több, mint közönyös, az szenvtelen, apatikus és a lemondó fatalizmus szemüvegén át nézi a dolgok fejlődését Ha majd nem fogja a szemicski, akkor igen, akkor aggódni kell, mert elérkezett az orosz türelem határa. Egyelőre — amint a „bakalennájá‘‘-kban, a nyomoruságos fűszerboltokban mondják csak csökkent a kereslet a „szemicski "-re,... ——! A beszarábiai helyzet Forradalmáról a teázóban Várerne 13