Brassói Lapok, 1935. február (41. évfolyam, 25-48. szám)
1935-02-23 / 44. szám
2. oldal Tettleges incidens lakó és háztulajdonos között vti . Kolozsvár, február 22. Leftner FilTop dr., közismert kolozsvári orvos, ma délelőtt bűnvádi feljelentést tett az ügyészségen lakója, Berger Izsó ellen, aki távollétében feleségét súlyosan inzultálta. Az ügy előzménye, hogy Berger Izsó szabómester, aki régebb idő óta lakik Leitner Eötvös utca 20. szám alatti házában, már több hónapja nem fizette a házbért. Az orvos beperelte lakóját, aki kijelentette, hogy záros határidőn belül kiegyenlíti házbérhátralékát és kiköltözik a lakásból. Ennek ellenére az orvos távollétében, fizetés nélkül, titokban akart kihurcolkodni, amit Leitnerné észrevett, lezárta az ajtót és kijelentette: — Fizetés nélkül nincs költözködés. A feldühödött szabómester szóváltásba keveredett Leitnernével, majd tettlegesen bántalmazta az úriasszonyt. A vizsgálat az ügyben megindult Az Adeverul szerint Bolgár, örmény görög is romén származású politikusok Irányilják a romániai falvégeimet A nemzeti-parasztpárt nemzetvédelmi sofort-programot dolgozott ki Bukarest, február 22. ’A fővárosi lapok jelentős eseményként könyvelik el a besszarábiai nemzeti-parasztpárti zsidók megmozdulását, a pártban jelentkező fajvédelmi törekvések ellen. Közük a tegnap Kisenevben megtartott tiltakozó gyűlés határozatát, amelyben a besszarábiai nemzeti-parasztpárti érzelmű zsidóság elégtétellel veszi tudomásul, hogy a párt vezetősége viszszautasította Vajda javaslatát, mely így elszigetelt s teljesen egyéni jellegű akciónak tekinthető. Tömörülésre szólítja fel a zsidóságot, egyben megállapítja, hogy a zsidó népet, mely az ország kormányzásában nem vett részt és nincs képviselve a hadseregben, az igazságszolgáltatásban, valamint a közoktatásban, a mai gazdasági helyzetért semminemű felelősség nem terhelheti. A határozatot, amelyet többek között volt képviselők és polgármesterek írtak alá, a lapusna megyei tagozat teljes egészében magáéval tette és erről Mihalachet is értesítette. 'A FAJKUTATÁS EREDMÉNYEI POLITIKAI TÉREN NEM ALKALMAZHATÓK 'Az Adeverulban ma figyelemreméltó cikkjelent meg Ugrec doktornak, a lap neves főmunkatársának tollából. Az etnikai származás kritériumait boncolgatja a cikk szerzője s arra a megállapodásra jut, hogy az egyén akaratán kívül, amellyel hovatartozását meghatározza, nincs más mód é és nem lehet más eszköz a nemzetiség megállapítására. Idézi Románt, a nagy francia filozófust, aki ötven esztendővel ezelőtt a Sorbonne-on tartott egyik előadása keretében megmondotta, hogy a fajkutatás eredményeit nem lehet politikai téren alkalmazni. Az ösztönös öntudat — jelentette ki — amely megvonta Európa földrajzi térképét, nem volt tekintettel a faji szempontokra. Az európai nemzetek: kevertvérű nemzetek. Azember akarata és beleegyezése határozza meg bármely nemzethez való hozzátartozását. — Azóta — írja Ugrec doktor — amióta Németország „tudományos“ laboratóriumai közzétették kutatásaik eredményét, amely szerint a dobrudzsai román elem vérkeveredése szempontjából igen veszélyes a tiszta északi ifajra nézve, mert „ázsiai elemekkel fertőzik meg a nemes germán fajt“, fajvédőik, akik a fajvédelemből valóságos kultuszt űztek, módosították szótárukat és a faj szót, az „etnikai“-val helyettesítették. Most minden türelmetlen, népbutító megmozdulás, mely ezer és ezer, századok óta az országban élő és dolgozó állampolgár szabadságára és a megélhetéshez való jogára tér, nem a fajra, hanem az „etnikai eredetre“ hivatkozik. Egy újságíró, aki ezeket a barbár eszméket terjeszti, tegnapi cikkében csodálkozását fejezte ki azon, hogy a komoly pártok nem hajlandók felvenni programjukba a munkához és az élethez való jognak etnikai kritériumok alapján történő megadását. Hogyan is lehet VI ■ 1 , IV,— Rendszeresen elolvastam — folytatja a cikkíró — az egyik bukaresti lap „népszámlálásra“ (A Curentul akciója. Szerk.) beérkező válaszokat. Nagyon meglepett az egyik, egész oldalt betöltő válasz, türelmetlen, soviniszta hangja. Meglepetésem még nagyobb volt, amikor megállapítottam, hogy a szerző egy fontos pozíciót betöltő orvossal azonos, akinek életkörülményeit véletlenül jól ismerem. Az illető többek között követelte, hogy az új orvosi kinevezések etnikai alapon történjenek s az állami adminisztrációból távolítsák el mindazokat az orvosokat, akik nemzeti szempontból nem „szobaképesek“. Nos, ha a lap igazgatója kissé utánanézett volna a dolgoknak, megtudhatta volna, hogy ez a soviniszta orvos bolgár származású s nevét is csak később románosította meg. Egyik fivére Szófiában él, mint ügyvéd és az „of“-val végződő ősi nevet viseli. „Az etnikai elem védelme?“ Mi ez? Ne feledjük, hogy Jorga, az ország büszkesége, ő sem átallja bevallani, hogy ereiben tiszta román vér csörgedez... GYÖNGE VISSZHANG AZ ÓKIRÁLYSÁGBAN A Dimineata megállapítja, hogy Istrate Micescu felhívása az ókirályság városaiban gyönge visszhangot keltett. Iasiban néhány, szélsőséges pártokhoz tartozó, fiatal ügyvéd körlevelet küldött a kamara tagjaihoz. Toborzásuk azonban nem járt számbavehető eredménnyel. Az egyik krajovai újság közölte tegnap, hogy a dolji kamara testületileg csatlakozott Vajda mozgalmához. A hír valótlannak bizonyult. Újabb jelentések szerint ugyanis mindössze az történt, hogy két ügyvéd, akik Argetoianu agrárligájában tevékenykednek, javasolta, hogy a krajovai ügyvédek küldjenek üdvözlő táviratot Vajdának. Megszövegezték a távirat szövegét is s elindultak aláírásokat gyűjteni. 300 ügyvéd közül azonban mindössze 40-en járultak hozzá a távirat elküldéséhez. Jellemző, hogy a nemzeti parasztpárt ügyvédtagjai közül csupán Jovipale, a volt doljmegyei prefektus írta alá az üdvözlő táviratot. A kamara vezetősége testületileg megtagadta aláírását. Hogy mi értelme van a numerus valabicnsnak Dolj megyében, azt csak Vajda Sándor krajovai hívei tudnák megmondani. 180 nyilvántartott ügyvéd közül ugyanis mindössze 5 zsidó. Az „etnikum“ és a különböző „numeruszok“ apostolai Kolozsváron is jelentkeznek már. Néhány fiatal kolozsvári ügyvéd beadványt intézett az ügyvédi kamarához, amelyben kérték, hogy kartársaik minél nagyobb számban csatlakozzanak a fővárosi „keresztény ügyreilyen álláspontra helyezkedni, amikor köztudomású, hogy a román szellemi élet élén olyan személyiségek találhatók, akiknek etnikai származása többirányú s talán e vérkeveredésnek köszönhetik ragyogó szellemi képességeiket. Az „etnikai“ közvélemény szigorú alkalmazásával a megboldogult Dissescu mestert, a nagy tudóst is le lehetne operálni a nemzet testéről. A mozgalom furcsasága és komolytalansága leginkább abból a tényből tűnik ki, hogy az újkeletű koponyabúvárok vezetői csaknem kivétel nélkül bolgár. Szerb, örmény, görög, albán, rutén stb. eredetűek, deki programjához. Javasolták továbbá, hogy a román ügyvédek ezentúl csak többségi ügyvédjelöltet és hivatalnokokat alkalmazzanak. A Patria közli, hogy Vajda Sándort felkereste a kolozsvári orvostanhallgatók küldöttsége és kérte, hogy vasárnapi előadásában térjen ki a romániai orvosok és orvostanhallgatók sérelmeire is. A FAJVÉDELEM A „MÓDOSÍTOTT“ STATISZTIKÁK TÜKRÉBEN A kisebbségellenes mozgalom hatást keltő eszközeire jellemző az a kimutatás, amit a napokban közölt az Universul és hű csatlósa, a Tara Noastra. Ezek a lapok ugyanis „hivatalos“ statisztikát tettek közzé, amelynek „megcáfolhatatlan“ számadatai szerint az ilfovi kamarának 2373 zsidó tagja van 2173 kereszténnyel szemben, Jassiban pedig 200 zsidó ügyvéd működik 220 keresztény ügyvéd mellett. Illetékes helyről most annak megállapítását kérik, hogy a közölt statisztika nem felel meg a tényleges helyzetnek. Az ilfovi kamara véglegesített ügyvédeinek száma 1985, akik közül csupán 277 zsidó vallású. A Ja*! kamarának pedig 180 keresztény és 74 zsidó tagja van. A „FECSEGŐ HAZAFIASSÁG“ Jamandi Viktor tárcanélküli miniszter, akinek emlékezetes kamarai beszédét, amint tudjuk, „hazaárulásnak“ minősítette a szélsőjobboldali sajtó, könyvalakban megjelentette a kisebbségi és a városok elrománosításának kérdésével foglalkozó parlamenti beszédét. Könyve előszavában Jamandi megjegyzi, hogy nem védekezni akar, mert nem érzi magát bűnösnek, mindössze azt szeretné, hogy a józan közvéleménynek felvilágosítással szolgáljon a nemzeti kérdésben mindig azonos célokat szolgáló magatartása felől — igyekeztem — írja —, hogy rávilágítsak a kisebbségek és a városok elrománosításának nagy problémájára, kivonva azt a fecsegő hazafiasság érdekköréből. Ezek a beszédek nem alkalmi megnyilatkozások, hanem egy kijegecesedett és a különböző szelekre nem reagáló álláspont kifejezői. Hiszem, hogy az építő hazafiasság számára értékes tájékoztató anyag lesz. Amit mondtam, a valóságon alapszik, ellentétben azzal a nacionalizmussal, amiben a hivatásos izgatók élik ki magukat. A NEMZETI-PARASZTPÁRT NEMZETVÉDELMI SOFORT-PROGRAMJA A nemzeti-parasztpárt tanulmányi körének nemzetvédelmi bizottsága, a párt tábornok és ezredes tagjainak részvételével ülést tartott. Hosszú megbeszélés után a bizottság a következő sürgős jellegű fegyverkezési programot fektette le: 1. A legrövidebb időn belül be kell szerezni mindazokat a hadianyagokat, amire a hadseregnek szüksége van. 2. A hiányzó hadianyagokat az országban állítsák elő. Mivel azonban a belföldi gyárak nincsenek abban a helyzetben, hogy ennek a követelménynek megfeleljenek, a rendelést külföldön kell eszközölni, azzal a kötelezettséggel, hogy az illető cégek vegyenek részt a belföldi gyárak átszervezésében és a megfelelő szakmunkások kiképzésében. 3. A szükséges repülőgépeket az országban állítsák elő. A bizottság végül úgy vélekedik, hogy a hadsereg felszerelésének problémája nem lehet politikai harcok és egyes ipari csoportok versengésének tárgya. A szenvedő beteg nőket reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József“ keserűvíz 2—3 óra alatt könnyű, lágy bélkiürüléshez segíti és ezáltal igen sok esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre. A női betegségekre vonatkozó tudományos irodalom több nagynevű alapvetője írja műveiben, hogy a Ferenc József vízzel élért kitűnő eredményekről saját kísérletei útján is alkalma volt meggyőződést szerezni. Az „etnikai ereile*“ alászulz írásai is Tessék kivégni és eltenni 12 . sz. SZELVÉNY , a B. L. februári regény ajándékára. 1915-ig sorszámmal ellátott 15 darab februári szelvény és 4 lej befizetése ellenében a B. L. minden példányvásárlója megkapja a B. L. ajándék regénytárának 1935 február havi kötetét. — A szelvények és a 4 lej beszolgáltathatók Bukarestben : a B. L kiadóhivatalában (Calea Morilor 59), vagy a főbizományosnál .Cosraopolis, Calea Grivitei 101 Brassóban: a B. L. kiadóhivatalában mindenütt máshol : a helyi bizományosnál. Előfizetőknek nem kell a szelvényeket gyűjteniök, a 4 lejt befizetik az előfizetési díjjal egyidejűleg, a könyvet ugyanolyan úton kapják meg, mint az újságot. BE. 1935. február 23 púder és kölnivíz MINDIG EGYÜTT HASZNÁLANDÓ PARFÜMERIE ORTIER Tizenöt halottja van a szlovéniai parasztlázaddstiak Golyózáporral verték vissza a Szlavonbrodba vonult telhelőket Belgrád, február 22. A Szlovéniában levő Szibinje községijén történt véres parasztzendülésnek tegnap folytatása volt, mégpedig még súlyosabb következményekkel. A csendőrség vérengzése azt indította a falu lakosságát, hogy a közeli Bród városba vonuljon s ott követeljen elégtételt. Ennek hírére csendőrség, majd gépfegyveres osztagok vették körül a várost, hogy visszaverjék a parasztokat, akik át akarták törni a kordont A városban kihirdették az ostromállapotot. A városba vonuló parasztok és a karhatalom között újabb összeütközés támadt, amelynek során a csendőrség sortüzet adott le a tömegre. A londoni News Chronicle tudósítása szerint az eddigi veszteséglista 15 halott és 8 súlyos sebesült. Az angol lapok igen behatóan foglalkoznak a Szlavonbród környéki zavargásokkal s megállapítják, hogy minduntalan megújuló és kirobbanó népi elégedetlenségről van szó. A Daily Telegraph úgy tudja, hogy a forrongások fő oka a horvátok és szlovének súlyos gazdasági helyzetében, továbbá azokban az ellentétekben rejlenek, amelyek a jelenlegi jugoszláv kormány és a horvát nacionalisták között dúlnak. A szerb hatóságok egyébként Zágrábban elfogták Praskics lelkészt aki a szibinjei parasztságot a csendőrség ellen vezette. Praskics mint horvát szeparatista agitátor ismeretes s ebből arra következtetnek, hogy a lázongásnak politikai jellege vedd.