Brassói Lapok, 1938. július (44. évfolyam, 146-172. szám)

1938-07-03 / 148. szám

1­938 Julius Serpesi Ernő: Irodalomtörténet szonettben SOMLYÓ ZOLTÁN () hazamentél a „szűk Könyök­ utcán", Egy hajnalon, mely izét Tőled nyerte, Bizony, követjük sorsod útját szerte A versek fordulóin, sokszor jutsz ám Eszünkbe, mikor emléked idézzük, Te Boldogtalan Költő, kinek sorsa A Vers, akár a koldusnak a morzsa­ Csak elnézted, hogy milyen dús a részük Azoknak, akik olcsó bókot dobnak A Hazugságnak, e pózos nábobnak — De Te csak igaz s tiszta költő voltál: Az Aranyborjú Néked nem volt oltár. Jól tudtad: erősb az ököl a jognál S ha ma élnél, — ma is csak nyomorognál.­ ­ Kíphatft mtaétau fisMfSzIdtbss 6* gyógynarMr&en. Az ásványvízből kivont természetat~*ő­­­elValitus készítésre. VICHY-ETAT PASZTILLÁK ! 2-3 pasztilla étkezés után megköny­nyíti az emésztést VICHY-ETAT TABLETTÁK Az emésztést elősegíti 2-3 toblette egy pohár vízben feloldva. Óvakodjunk az utanzatoktoi *s hamisitvanvoktoU Európa három évtizede szobafogságban W M HOZIMBI az eviCIRK­ Ef Ouf CHr&OClCB f Irta : Hálósi Sándor Az eviani kongresszust, amelyen a né­metországi és ausztriai zsidság eltanácso­­lásából folyó helyzetet rendezni és megol­dani akarják, nemcsak filoszemita és hu­manista, de gazdasági szempontból is üd­vözölni kell. Majdnem három évtizednyi szünet után végre ezen a kongresszuson arról fognak tárgyalni, hogy a telített Európából, aki ki akar menni, vagy aki­nek ki kell menni, hova mehet. 1910 kö­rül kezdődött az az áramlat, amely a ki­vándorlást szabályozta és a bevándorlás ellen gátakat emelt. Azóta oda terebélye­sedett ez a „tilos sorompó” rendszer, hogy e percben már senki sem mehet sehová és sehol senkit be nem fogadnak. A fej­lődésnek ez az állomása nagyon is érthe­tő. A fajok kihangsúlyozásával túlzott jelentőséget kaptak a határok között élő nemzeti területek és e­nnek megfelelően a vérségi megkülönböztetések nyomán és logikájából folyóan tabuvá magasztosult az államtesten belül való élet­jog. Ott tartunk tehát, hogy ma az ország jobban elkülönült, mint a század elején a világ­rész és ilyenképpen az emberiség gaz­dasági horizontja hovatovább a politikai határok látóhatárára szűkült össze. Az öt földrész testén ma az a helyzet, hogy az ember dinamikus, a gazdasági lehetősége viszont sztatikus. Az ember szaporodik, életcélt akar megvalsítani, terveket ková­csol, ezzel szemben térbeli lehetőségei mozdulatlanok és változatlanok. Még egy­szerűbben szólva: megbolondulunk attól a gondolattól, hogy nem mehetünk oda, ahol életünk céljait jobban és teljesebben megvalósíthatónak hisszük és ingerlé­kennyé tesz bennünket az a tudat, hogy a jelenlegi helyzetünkben és viszonyaink között maradni és tovább élni lehetősége­ink minden va­riánsa. Nem véletlenség az, hogy a nagy népi egységek vezérei valaha vándorútra vit­ték tömegeiket. Hol népvándorlás alakult ki ebből a mozdulatból, hol hódító és rab­ló foglalásiból békés előrevonulás. Való­­teljesen egyre ment, hogy Dzsingisz a vagy Nagy Sándor tömegeinek út­ra indításával mit ért el. Egyedül az volt a fontos, hogy a tömeg megindulhatott és mehetett. Az ember egyik legrégibb és leg­őszintébb megnyilvánulása a vándorlási ösztön. Nem a fiatal emberről szólunk, a­ki látni akar és nem az öregről, aki meg­pihenni szeretne és ezért keres nyugalmi tuszkulániumot, hanem a teljes körű és teljes erejű emberről, akiben munkaláz van és eredményt váró és vivő akarat. Voltaképpen ők azok, akik igazán menni akarnak, mert hitük, tudatuk, vagy kép­zetük azt diktálja, hogy új honalapítás­­sal, új munkakörben, vagy új munkafel­tételek mellett valahova eljutnak majd. Nem imperialista hitek fűtik a kivándor­lót, nem azért menne a székely földműves vagy a mócvidéki erdőmunkás Ameriká­ba, hogy elfoglalja az amerikaiaktól az Egyesült Államokat, hanem mindössze azért, mert azt reméli, hogy ott félre te­het valamit, meggyűjthet valamennyit, alapot rakhat élete-munkája épülete alá. Egyáltalában nem biztos, hogy valóban eljut-e a kivándorló oda, ahova álmai mutatnak, még az sem, hogy megszerez-e elképzeléseiből akárcsak törteket is, de tény és valóság, hogy ha nem mehet, úgy csalódott, kedvtelen és ideges lesz, békétlen és munkaképtelen. Európa most — e harmincesztendős szobafogság után — itt tart, békétlen és munkaképtelen. Nem igaz, hogy az egyes államokon be­lül azért nincs megfelelő megélhetési és kiélési lehetőség, mert ez a nemzetiség, vagy az a fajta, ez a szakma, vagy az az osztály szemben áll ellenlábasával. Az igazság és valóság az, hogy a rabságban élő ember­csoportnak nincs más önigazo­lása és ön­megnyugtatása, minthogy az ön­maga hibáiért, tunyaságaiért és nem arra­­valóságaiért — a másik szidja. Európá­ban — egész Európában és nemcsak a nemzetiségekkel, idegen fajtákkal és zsi­dókkal teletűzdelt államokban — belhá­­boru van, mert az indulat és vágy kifelé nem tudja kiélni magét. Szinte egy c­spásra megszűnne ez a sok fojtott és korlátok között tartott gyű­lölet, ha holnap reggel engedelmet adná­nak arra, hogy mindenki, aki csak akar, mehet, még­pedig oda, ahova akar. Mél­­táztassék elképzelni azt az európai nép­­vándorlást, mely az engedelem másnap­ján megindulna. Aki belefáradt, megha­­sonlott, elhasználódott és szárnyaszeget­­ten már mindent feladott, venné a vándor­botot és útnak indulna. Átrétegeződnék Európa népi megoszlása, vagyoni struk­túrája, termelési iránya és művi után ki­alakított és fenntartott gazdasági irány­vonala. Dél-Európa megindulna, mert ma Dél-Európa azt hiszi, hogy „ott jobb”, „ott” kilátásosabb, és „ott” igazságosabb. Ez a csuda azonban — belátható időn belül — nem következhetik be. Az oka: 1. nem érdeke a kivándorlás azoknak a hatalmasságoknak, amelyek az egyes ál­lamokat birtokukban és uralmuk alatt tartják és 2. nem érdeke a bevándorlás azoknak, akik gyarmati és gyéren lakott területeket birtokolnak. Egyetlen ország sem akar népességben, tehát katona és adózó anyagban, munkás kézben és tőke­erőben meggyengülni és egyetlen gyarma­ti birodalomnak sincs szüksége arra, hogy a gyarmati bennszülött munkaerejének hozamából és a gyarmati terület nyers­anyag-bőségének monopol-jogából még többen gazdagodjanak, mint amennyien eddig gazdagodtak. Az európainak, ha kivándorol, az a legfőbb hibája, hogy a kül­világ­részeken is európai marad, tehát igényesebb, okosabb és nyitottabb szemű, míg a kivándorolni szándékozó tömeget Európa sem szívesen engedi ki, mert hi­szen ez a réteg Európában az ázsiai, azaz a kihasználható, a felhasználható és az engedelmeskedő. Európának gazdaság-, pénzügy és katona-politikai okokból szük­sége van erre az el nem menekülhető em­ber­ masszára, a többi világrészeknek vi­szont nincs szükség az olyan ember-ára­datokra, amelyek — bizonyos idő és asz­­szimilálódás után — ugyanolyan jó ben­­szülött hajcsárok és gyarmattartók len­nének, mint azok, akik ezt a pozíciót most tartják és ezt a hivatást most gyakorol­ják. A sorompó­rendszer tehát fennmarad, legfeljebb a leírhatatlan gazdasági és po­litikai nyomások napjaiban jelentkezik egy-egy eviani konferencia. Ilyenkor amg fognak néhány százezer vagy millió em­bert és elteszik az útból. Ilyen volt a gö­­rög-görög kicserélési akció másfél évti­zeddel ezelőtt, ilyen volt Ausztrália bené­pesítése százötven esztendővel ezelőtt, így készült emberlakta teleppé a cári Szibé­ria. Így népesíti most be a Szovjet a sark­vidéki részeket. Csak azt az európai em­bermennyiséget engedik ki, amely — akár tömegében, akár idegfeszültségében — már túlcsurrant. Amíg az edénybe még fért valami, nem jelentkezett a brit biro­dalom, amely most a német és osztrák zsidók esetében, azzal az ajánlattal jön, hogy „blokk-szerűen" hajlandó a domi­­niumokban és gyarmatokon az eltanácsolt ember-százezrek részére „telepeket" léte­síteni, amennyiben a telepítés költségeihez — hozzájárulnak és amennyiben a telepe­sek — vagyonukat is hozzák. Ez még nem az a jelentkezés, amely észszerű és indu­lat-levezető volna. Ez még mindössze üz­let, amelynél nem szabad attól tartani, hogy a brit­ kalmár rosszul jár. Arról van és lesz tehát mindössze Evianban szó, hogy a Németországból és Ausztriából el­tanácsolt gazdag és félgazdag, szegény és félszegény zsidóság hol kezdhet mindent élőiről. Lehet, hogy az eviani konferencia a német és osztrák zsidók problémáját átmenetileg megoldja, de nem oldja meg azt a problémát, amely hangos és leírha­­tatlan és amelynek az a lényege, hogy az európai ember harmadik évtizede idegté­pő börtönben él. És mégis üdvözölni kell Eviant, mert ott mégis csak szóba kerül ez a helyzet is, ez a művi állapot is, ez a megcsúfoltató röghözkötöttség, amelyhez viszonyítva a középkor embere szabad madár volt, aki előtt nyitva állott az a világ, amelyből a mai ember elől napról-naprtt és egyre többet elzárnak. És valószínűleg komo­lyan szóba kerül Evianban e kérdés kap­csán az is, hogy a béke­ mű­ve ott kezdő­dik, ahol az európai embert és vele együtt az európai szellemet szabadon engedik. Amíg az ember és szelleme, amíg a gaz­dasági egyed és munkája csak a politikai és katonai határokon belül zárulhat, addig az emberi élet — ostorpattogás közben, körbe-körbe a fűrészporon —­, csak a cir­kuszi porondon — „vágtat”. P€froi€inngázf0zőh s !»Jobb k kül­földi márkák m­ert biható, olcsó, veszélytelen! Vezérképviselet: A£addin. S. A. R. BUCURESTI. Cluji egyedárusítás: Str. Memorandul­ Nr. 13. HBHaHiSHaniKEmaBnsaaraBBHBBnyHMMMMHMBanaa Utazás K. Laci körül ír­ta : lomcsa Sándor Odorheiu—Sz.-Ud­varhely, juh 1. Azt hiszem, efféle minden valamire va­­ló ember gyerekkorában előfordult. Mert kétségtelen, hogy elszántság és a roman­tikus kalandvágyon túl valami nemes elé­gedetlenség és az ismeretlen utáni izzó vágyódás kell, hogy az illető útnak in­duljon. Reggel, mikor még a család al­szik, vagy azzal az ürüggyel, hogy át­megyek Balihoz és elkérem a számtan­­könyvét. Mi — emlékszem — csónakkal akar­tunk menni. A Kikü­llőből a Marosba, majd a Tiszába és így tovább, hogy vég­re kikössünk Winnetou hazájának föld­jén. Úgyszólván minden megvolt már: iránytű, két csomag vaj és egy tőrös­bot s az egész terv csak azon borult fel, hogy Brock­ot rajtacsípték, amikor vitorlának ellopta az ágylepedőt. Bizonyára K. Laci is így gondolta. Persze korszerűbben. Legalább is kerék­párral. Néhány barátjával kirándult a közeli Homoród-fürdőre. Ott pár perc­nyi pihenő után kerékpárjára ült és azt mondta, csak ide megy. Amint utólag ki­sült, ez alatt Amerikát értette. A barátai Laci nélkül jöttek vissza. Laci eltűnt. Akkor már ez is, az is emlé­kezett Laci kijelentéseire Amerikával és az eltűnéssel kapcsolatban. Valami cé­dulát is találtak egyik ruhája zsebében. Érthető, hogy az eltűnést milyen aggo­dalom és letás-futás követte. Most aztán megoldódott a rejtély. Le­velezőlap jött Gáláéiból, Laci írta, Ceru­zával irta, láthatóan a térdén. Hogy küldjenek valami igazolványt és egy kis pénzt és hát megemlítette, hogy otthon mégis más, mert itt a bokrok alatt hát és fél az igazoltatástól. Természetesen az apja rögtön elindult Galajiba és az apai intelem m­ellett bizo­nyára vitt egy kis hazai szárazkolbászt és szalonnát is. Mi­ként jutottunk el Galái­g sem. Utó­lag határozottan sajnálom. Kevés remény volt, hogy megláthatnám a tengert. Mi­lyen szép lett volna b­ringani a Dunán. S aztán tovább. Heverni a csónak fene­kén, amerikai mogyorót rágni és nézni a szálló fellegeket. Integetni a hajóknak, versenyt úszni a delfinekkel és ha indiá­nok támadtak volna meg, hűséges tőrös botunk elvégezte volna a magáét. De pechünk volt. Blochot rajtacsípték, kapott három pofot, mire dühében bele­rúgott a két csomag vajba. Én pedig az iránytűt visszaloptam a nagybácsim óraláncára. Az iránytű még most is megvan ,— úgy látszik teljesen ér­téktelen — és ha olykor-olykor kezembe akad, kiteszem magam elé és keresem a régi irányt, de érzem, hogy elszántságom dadog és nemes, izzó elégedetlenségem beletörődéssé aljasult. Mindössze annyi maradt, hogy néha veszek ezért amerikai mogyorót és rá­gom, rágom. . . 13 oldal Abbáziai Hotel QIN­SISANA & EPEI fürdőszezon! Legszebb központi fekvés. Teljes kénye­lem. Kitűnő konyha. Május—június: Előszezonárak. PROSPEKTUST KÉSZSÉGGEL KÜLDÜNK

Next