Brassói Lapok, 1938. július (44. évfolyam, 146-172. szám)
1938-07-03 / 148. szám
1938 Julius Serpesi Ernő: Irodalomtörténet szonettben SOMLYÓ ZOLTÁN () hazamentél a „szűk Könyök utcán", Egy hajnalon, mely izét Tőled nyerte, Bizony, követjük sorsod útját szerte A versek fordulóin, sokszor jutsz ám Eszünkbe, mikor emléked idézzük, Te Boldogtalan Költő, kinek sorsa A Vers, akár a koldusnak a morzsa Csak elnézted, hogy milyen dús a részük Azoknak, akik olcsó bókot dobnak A Hazugságnak, e pózos nábobnak — De Te csak igaz s tiszta költő voltál: Az Aranyborjú Néked nem volt oltár. Jól tudtad: erősb az ököl a jognál S ha ma élnél, — ma is csak nyomorognál. Kíphatft mtaétau fisMfSzIdtbss 6* gyógynarMr&en. Az ásványvízből kivont természetat~*őelValitus készítésre. VICHY-ETAT PASZTILLÁK ! 2-3 pasztilla étkezés után megkönynyíti az emésztést VICHY-ETAT TABLETTÁK Az emésztést elősegíti 2-3 toblette egy pohár vízben feloldva. Óvakodjunk az utanzatoktoi *s hamisitvanvoktoU Európa három évtizede szobafogságban W M HOZIMBI az eviCIRK Ef Ouf CHr&OClCB f Irta : Hálósi Sándor Az eviani kongresszust, amelyen a németországi és ausztriai zsidság eltanácsolásából folyó helyzetet rendezni és megoldani akarják, nemcsak filoszemita és humanista, de gazdasági szempontból is üdvözölni kell. Majdnem három évtizednyi szünet után végre ezen a kongresszuson arról fognak tárgyalni, hogy a telített Európából, aki ki akar menni, vagy akinek ki kell menni, hova mehet. 1910 körül kezdődött az az áramlat, amely a kivándorlást szabályozta és a bevándorlás ellen gátakat emelt. Azóta oda terebélyesedett ez a „tilos sorompó” rendszer, hogy e percben már senki sem mehet sehová és sehol senkit be nem fogadnak. A fejlődésnek ez az állomása nagyon is érthető. A fajok kihangsúlyozásával túlzott jelentőséget kaptak a határok között élő nemzeti területek és ennek megfelelően a vérségi megkülönböztetések nyomán és logikájából folyóan tabuvá magasztosult az államtesten belül való életjog. Ott tartunk tehát, hogy ma az ország jobban elkülönült, mint a század elején a világrész és ilyenképpen az emberiség gazdasági horizontja hovatovább a politikai határok látóhatárára szűkült össze. Az öt földrész testén ma az a helyzet, hogy az ember dinamikus, a gazdasági lehetősége viszont sztatikus. Az ember szaporodik, életcélt akar megvalsítani, terveket kovácsol, ezzel szemben térbeli lehetőségei mozdulatlanok és változatlanok. Még egyszerűbben szólva: megbolondulunk attól a gondolattól, hogy nem mehetünk oda, ahol életünk céljait jobban és teljesebben megvalósíthatónak hisszük és ingerlékennyé tesz bennünket az a tudat, hogy a jelenlegi helyzetünkben és viszonyaink között maradni és tovább élni lehetőségeink minden variánsa. Nem véletlenség az, hogy a nagy népi egységek vezérei valaha vándorútra vitték tömegeiket. Hol népvándorlás alakult ki ebből a mozdulatból, hol hódító és rabló foglalásiból békés előrevonulás. Valóteljesen egyre ment, hogy Dzsingisz a vagy Nagy Sándor tömegeinek útra indításával mit ért el. Egyedül az volt a fontos, hogy a tömeg megindulhatott és mehetett. Az ember egyik legrégibb és legőszintébb megnyilvánulása a vándorlási ösztön. Nem a fiatal emberről szólunk, aki látni akar és nem az öregről, aki megpihenni szeretne és ezért keres nyugalmi tuszkulániumot, hanem a teljes körű és teljes erejű emberről, akiben munkaláz van és eredményt váró és vivő akarat. Voltaképpen ők azok, akik igazán menni akarnak, mert hitük, tudatuk, vagy képzetük azt diktálja, hogy új honalapítással, új munkakörben, vagy új munkafeltételek mellett valahova eljutnak majd. Nem imperialista hitek fűtik a kivándorlót, nem azért menne a székely földműves vagy a mócvidéki erdőmunkás Amerikába, hogy elfoglalja az amerikaiaktól az Egyesült Államokat, hanem mindössze azért, mert azt reméli, hogy ott félre tehet valamit, meggyűjthet valamennyit, alapot rakhat élete-munkája épülete alá. Egyáltalában nem biztos, hogy valóban eljut-e a kivándorló oda, ahova álmai mutatnak, még az sem, hogy megszerez-e elképzeléseiből akárcsak törteket is, de tény és valóság, hogy ha nem mehet, úgy csalódott, kedvtelen és ideges lesz, békétlen és munkaképtelen. Európa most — e harmincesztendős szobafogság után — itt tart, békétlen és munkaképtelen. Nem igaz, hogy az egyes államokon belül azért nincs megfelelő megélhetési és kiélési lehetőség, mert ez a nemzetiség, vagy az a fajta, ez a szakma, vagy az az osztály szemben áll ellenlábasával. Az igazság és valóság az, hogy a rabságban élő embercsoportnak nincs más önigazolása és önmegnyugtatása, minthogy az önmaga hibáiért, tunyaságaiért és nem arravalóságaiért — a másik szidja. Európában — egész Európában és nemcsak a nemzetiségekkel, idegen fajtákkal és zsidókkal teletűzdelt államokban — belháboru van, mert az indulat és vágy kifelé nem tudja kiélni magét. Szinte egy cspásra megszűnne ez a sok fojtott és korlátok között tartott gyűlölet, ha holnap reggel engedelmet adnának arra, hogy mindenki, aki csak akar, mehet, mégpedig oda, ahova akar. Méltáztassék elképzelni azt az európai népvándorlást, mely az engedelem másnapján megindulna. Aki belefáradt, meghasonlott, elhasználódott és szárnyaszegetten már mindent feladott, venné a vándorbotot és útnak indulna. Átrétegeződnék Európa népi megoszlása, vagyoni struktúrája, termelési iránya és művi után kialakított és fenntartott gazdasági irányvonala. Dél-Európa megindulna, mert ma Dél-Európa azt hiszi, hogy „ott jobb”, „ott” kilátásosabb, és „ott” igazságosabb. Ez a csuda azonban — belátható időn belül — nem következhetik be. Az oka: 1. nem érdeke a kivándorlás azoknak a hatalmasságoknak, amelyek az egyes államokat birtokukban és uralmuk alatt tartják és 2. nem érdeke a bevándorlás azoknak, akik gyarmati és gyéren lakott területeket birtokolnak. Egyetlen ország sem akar népességben, tehát katona és adózó anyagban, munkás kézben és tőkeerőben meggyengülni és egyetlen gyarmati birodalomnak sincs szüksége arra, hogy a gyarmati bennszülött munkaerejének hozamából és a gyarmati terület nyersanyag-bőségének monopol-jogából még többen gazdagodjanak, mint amennyien eddig gazdagodtak. Az európainak, ha kivándorol, az a legfőbb hibája, hogy a külvilágrészeken is európai marad, tehát igényesebb, okosabb és nyitottabb szemű, míg a kivándorolni szándékozó tömeget Európa sem szívesen engedi ki, mert hiszen ez a réteg Európában az ázsiai, azaz a kihasználható, a felhasználható és az engedelmeskedő. Európának gazdaság-, pénzügy és katona-politikai okokból szüksége van erre az el nem menekülhető ember masszára, a többi világrészeknek viszont nincs szükség az olyan ember-áradatokra, amelyek — bizonyos idő és aszszimilálódás után — ugyanolyan jó benszülött hajcsárok és gyarmattartók lennének, mint azok, akik ezt a pozíciót most tartják és ezt a hivatást most gyakorolják. A sorompórendszer tehát fennmarad, legfeljebb a leírhatatlan gazdasági és politikai nyomások napjaiban jelentkezik egy-egy eviani konferencia. Ilyenkor amg fognak néhány százezer vagy millió embert és elteszik az útból. Ilyen volt a görög-görög kicserélési akció másfél évtizeddel ezelőtt, ilyen volt Ausztrália benépesítése százötven esztendővel ezelőtt, így készült emberlakta teleppé a cári Szibéria. Így népesíti most be a Szovjet a sarkvidéki részeket. Csak azt az európai embermennyiséget engedik ki, amely — akár tömegében, akár idegfeszültségében — már túlcsurrant. Amíg az edénybe még fért valami, nem jelentkezett a brit birodalom, amely most a német és osztrák zsidók esetében, azzal az ajánlattal jön, hogy „blokk-szerűen" hajlandó a dominiumokban és gyarmatokon az eltanácsolt ember-százezrek részére „telepeket" létesíteni, amennyiben a telepítés költségeihez — hozzájárulnak és amennyiben a telepesek — vagyonukat is hozzák. Ez még nem az a jelentkezés, amely észszerű és indulat-levezető volna. Ez még mindössze üzlet, amelynél nem szabad attól tartani, hogy a brit kalmár rosszul jár. Arról van és lesz tehát mindössze Evianban szó, hogy a Németországból és Ausztriából eltanácsolt gazdag és félgazdag, szegény és félszegény zsidóság hol kezdhet mindent élőiről. Lehet, hogy az eviani konferencia a német és osztrák zsidók problémáját átmenetileg megoldja, de nem oldja meg azt a problémát, amely hangos és leírhatatlan és amelynek az a lényege, hogy az európai ember harmadik évtizede idegtépő börtönben él. És mégis üdvözölni kell Eviant, mert ott mégis csak szóba kerül ez a helyzet is, ez a művi állapot is, ez a megcsúfoltató röghözkötöttség, amelyhez viszonyítva a középkor embere szabad madár volt, aki előtt nyitva állott az a világ, amelyből a mai ember elől napról-naprtt és egyre többet elzárnak. És valószínűleg komolyan szóba kerül Evianban e kérdés kapcsán az is, hogy a béke műve ott kezdődik, ahol az európai embert és vele együtt az európai szellemet szabadon engedik. Amíg az ember és szelleme, amíg a gazdasági egyed és munkája csak a politikai és katonai határokon belül zárulhat, addig az emberi élet — ostorpattogás közben, körbe-körbe a fűrészporon —, csak a cirkuszi porondon — „vágtat”. P€froi€inngázf0zőh s !»Jobb k külföldi márkák mert biható, olcsó, veszélytelen! Vezérképviselet: A£addin. S. A. R. BUCURESTI. Cluji egyedárusítás: Str. Memorandul Nr. 13. HBHaHiSHaniKEmaBnsaaraBBHBBnyHMMMMHMBanaa Utazás K. Laci körül írta : lomcsa Sándor Odorheiu—Sz.-Udvarhely, juh 1. Azt hiszem, efféle minden valamire való ember gyerekkorában előfordult. Mert kétségtelen, hogy elszántság és a romantikus kalandvágyon túl valami nemes elégedetlenség és az ismeretlen utáni izzó vágyódás kell, hogy az illető útnak induljon. Reggel, mikor még a család alszik, vagy azzal az ürüggyel, hogy átmegyek Balihoz és elkérem a számtankönyvét. Mi — emlékszem — csónakkal akartunk menni. A Kiküllőből a Marosba, majd a Tiszába és így tovább, hogy végre kikössünk Winnetou hazájának földjén. Úgyszólván minden megvolt már: iránytű, két csomag vaj és egy tőrösbot s az egész terv csak azon borult fel, hogy Brockot rajtacsípték, amikor vitorlának ellopta az ágylepedőt. Bizonyára K. Laci is így gondolta. Persze korszerűbben. Legalább is kerékpárral. Néhány barátjával kirándult a közeli Homoród-fürdőre. Ott pár percnyi pihenő után kerékpárjára ült és azt mondta, csak ide megy. Amint utólag kisült, ez alatt Amerikát értette. A barátai Laci nélkül jöttek vissza. Laci eltűnt. Akkor már ez is, az is emlékezett Laci kijelentéseire Amerikával és az eltűnéssel kapcsolatban. Valami cédulát is találtak egyik ruhája zsebében. Érthető, hogy az eltűnést milyen aggodalom és letás-futás követte. Most aztán megoldódott a rejtély. Levelezőlap jött Gáláéiból, Laci írta, Ceruzával irta, láthatóan a térdén. Hogy küldjenek valami igazolványt és egy kis pénzt és hát megemlítette, hogy otthon mégis más, mert itt a bokrok alatt hát és fél az igazoltatástól. Természetesen az apja rögtön elindult Galajiba és az apai intelem mellett bizonyára vitt egy kis hazai szárazkolbászt és szalonnát is. Miként jutottunk el Galáig sem. Utólag határozottan sajnálom. Kevés remény volt, hogy megláthatnám a tengert. Milyen szép lett volna bringani a Dunán. S aztán tovább. Heverni a csónak fenekén, amerikai mogyorót rágni és nézni a szálló fellegeket. Integetni a hajóknak, versenyt úszni a delfinekkel és ha indiánok támadtak volna meg, hűséges tőrös botunk elvégezte volna a magáét. De pechünk volt. Blochot rajtacsípték, kapott három pofot, mire dühében belerúgott a két csomag vajba. Én pedig az iránytűt visszaloptam a nagybácsim óraláncára. Az iránytű még most is megvan ,— úgy látszik teljesen értéktelen — és ha olykor-olykor kezembe akad, kiteszem magam elé és keresem a régi irányt, de érzem, hogy elszántságom dadog és nemes, izzó elégedetlenségem beletörődéssé aljasult. Mindössze annyi maradt, hogy néha veszek ezért amerikai mogyorót és rágom, rágom. . . 13 oldal Abbáziai Hotel QINSISANA & EPEI fürdőszezon! Legszebb központi fekvés. Teljes kényelem. Kitűnő konyha. Május—június: Előszezonárak. PROSPEKTUST KÉSZSÉGGEL KÜLDÜNK