BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 11. (1999)
1999 / 3. szám - BÍRÁLAT - Gyáni Gábor: Történelem: tény vagy fikció? (Hayden White: A történelem terhe)
mányválogatása, de nem ad segítséget White „történeti tropológiájának”-nak megértéséhez. Nem mintha hiányoznának a magyar kötetből White e témáról szóló tanulmányai. Ellenkezőleg, a kötet terjedelmileg nagyobbik része - a hat írásból négy - kifejezetten a narrativitással foglalkozik. White gondolkodói életművének sajátos alakulása miatt azonban ez a hazai tanulmánygyűjtemény inkább csak távolról sejteti, semmint bemutatja a szerző sokat dicsért és még többet kárhoztatott reprezentációelméletét. Ezek az írások szinte kivétel nélkül azok közé tartoznak, amelyekben White újabb és újabb érveket keresett a Metahistoryban kifejtett elképzeléséhez. Kansteiner például egyenesen azt állítja, hogy White az 1980-as években (és az 1990-esekben is) azért érdeklődött mind hevesebben a narrativitásnak az irodalomban és irodalomkritikában felmerülő kérdései iránt, mert a Metahistoryt erről az oldalról érték a szakmai szempontból legigényesebb bírálatok.13 A historikusokat és a történetfilozófusokat (különösen az analitikus filozófiai iskola képviselőit 14) többnyire hidegen hagyta, vagy egyenest elutasításra késztette White historiográfiai elmélete. A bírálatokra reflektálva White (a magyar kötetben közölt tanulmányai némelyikében is) úgy fogalmazza át a tény és reprezentációja közötti kapcsolat problémáját, hogy az egészet a ténybeli és a fikcionális beszédmód pólusai közötti térben helyezi el. Erről a szellemi utóvédharcról alaposan tájékoztat a magyar kötet. Nem érzékelteti viszont azt, hogy miről folyik az érdemi diskurzus. Az itt olvasható írások tekintélyes része (a hatból három) ugyanis White 1987-es gyűjteményes kötetéből (The Content of the Formból) való, és ezek feltűnően hallgatnak a „trópusok elméletéről”, holott az a Metahistory legfontosabb elvi alapvetéséhez tartozott. Ebben a korai műben White olyasféle szerepet szánt a metaforikus tudatnak a történelem megragadása és megjelenítése során, amilyennel utóbb az értelmezés politikáját ruházta fel.15 Elég lett volna a Metahistory bevezető fejezetét, A történelem poétikáját felvenni a kötetbe, s a válogatás máris eleget tett volna a vele szemben joggal támasztható elvárásoknak, így viszont a magyar kötet - noha intellektuálisan érdekfeszítő szövegekkel ismerteti meg a honi érdeklődőket - összességében inkább gátolja a hazai recepciót. A hiányolt szöveget maga White is fontosnak ítéli. A külön a magyar kiadáshoz írt Előszó első mondata így hangzik: „Úgy vélem, hogy a munkám iránti esetleges magyarországi érdeklődés elsősorban Metahistory: The Historical Imagination in Nineteenth Century (!) Europe című könyvem népszerűségének köszönhető.” (7. old.) A jóhiszemű szerző téved: munkája iránt az érdeklődést biztosan nem a Metahistory hazai népszerűsége váltja ki, hiszen e műve itthon mind a mai napig úgyszólván teljesen ismeretlen (ismertségére, sőt elismertségére egyedül a honi irodalomkritika és esztétika berkeiben akad néhány példa).16 De White legalább megpróbálja pótolni a hiányt: az előszóban jószerivel nem is tesz egyebet, mint válaszol azokra a kérdésekre és bíráló megjegyzésekre, melyeket Roger Chartier, a francia kultúrtörténész még a Metahistory kapcsán fogalmazott meg. Mivel a magyar olvasó Hayden White első hazai kötetét átolvasva sem ismerheti meg maradéktalanul a Metahistory koncepcióját, bizonnyal nem lesz teljesen fölösleges röviden rekonstruálnunk annak lényegét. Ez nemcsak a tájékozódni kívánót segíti hozzá, hogy jobban megértse a kötetben foglaltakat, hanem számunkra is megkönnyíti a helyenként elkerülhetetlen kritikai elemzés munkáját.17 A TÖRTÉNELMI REPREZENTÁCIÓ ELMÉLETE A XIX. századi történetírást és történetfilozófiát elemezve White abból indul ki, hogy minden történeti munka olyan nyelvi szerkezet, amely a narratív próza diskurzusának formáját ölti magára, mikor a múlt eseményeit és folyamatait modellálja, vagy amelyben az események és folyamatok ikonként jelennek meg, és ez a megjelenítésük egyúttal a magyarázatukat is adja.18 19 20 Ebben a - talán túlságosan is tömör - definícióban az az elgondolás a lényeges, hogy a múlt magyarázata (vagy akár csak puszta megértése) feloldódik a múlt megjelenítésének (reprezentációjának) aktusában. Ahogy a szerző fogalmaz: „úgy gondolom, hogy a történelem »fikcionalizálását« a történelem »magyarázataként« éljük meg, pontosan abból az okból, [... amelyből] egy kitűnő szépirodalmi munkát a szerzővel közös világunk megvilágosodásaként élünk át.” (101. old.) 13 ■ Wulf Kansteiner: Hayden White's critique of the writing of history. History and Theory, XXXII, 3 (1993) 284-285. old. 14 ■ V. William H. Dray bírálatával a szerző The Content of the Form című könyvéről. History and Theory, XXVII, 3 (1988) 282-287. old. 15 ■ Ankersmit: History... i. m. 13-17. old. 16 ■ Kulcsár Szabó Ernő: Történetiség, megértés, irodalom. Universitas, Bp., 1995. különösen 88-89. old. 17 ■ White kétségkívül szaggatott életművének a bemutatása többféle módon is megoldható. Áttekintésünk során elsősorban Jenkins módszeres (és didaktikus) rekonstrukcióját vettük figyelembe. Keith Jenkins: On 'What is History?’ From Carr and Elton to Rorty and White. Routledge, London, 1995. 134-180. old. 18 ■ Hayden White: Metahistory, 2. old. 19 ■ Az elnevezéssel természetesen nem azt kívánja sugallni, hogy a krónika és a történet úgymond „tökéletlen történelmek”, hanem úgy tekinti őket, mint a történelmi valóság lehetséges elképzeléseinek olyan termékeit, amelyek a teljesen kifejlett történeti diskurzus alternatívái (111. old.). E téren, megítélésem szerint, Croce ösztönzésére hallgat, aki szerint a „krónika és a történelem nem úgy különböztethetők meg, mint a történelem két formája, amelyek kölcsönösen beteljesítik egymást vagy egymás alárendeltjei, hanem mint két különböző szellemi magatartás." Benedetto Croce: A történelem filozófiája. Történelem és krónika. In: Uő: A szellem filozófiája. Válogatott írások. Gondolat, Bp., 1987. 557. old. 20 ■ Northrop Frye: A kritika anatómiája. Helikon, Bp., 1998. 139-205. old.