BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 19. (2007)
2007 / 2. szám - BÍRÁLAT - Fejes László: A szótármány (Etimológiai szótár Magyar szavak és toldalékok eredete)
FEJES - ETIMOLÓGIAI SZÓTÁR vagy szelkup) megfeleltetése, akkor uráli kori; amennyiben valamelyik finnugor nyelvben (a finnpermi nyelvek közül a zürjénből, a votjákból, a cseremiszből, a mordvinból, a finnből vagy az észtből, a lappból) van megfelelője, akkor finnugor kori; amennyiben pedig az ugor (a vogul és az osztják) nyelvekben, akkor ugor kori a szó.” A kötetben nem szerepel az uráli nyelvek családfája, azaz a szerzők feltételezése szerint ez az átlagos magyar beszélő tudásának része, noha az uráli családfát a magyar szakos diplomások többsége sem tudná felvázolni. Ráadásul ha ismerjük is a családfát, de járatlanok vagyunk az etimológia módszertanában, joggal tehetjük fel a kérdést: mi van akkor, ha mondjuk a szamojéd és az ugor nyelvekben is találunk megfelelést? További magyarázat híján aligha lehet világos a válasz. (A választás az uráli népek többféle elnevezése közül részben ízlésbeli kérdés, de az utóbbi évtizedekben a jurák helyett a nyenyec elnevezés jelentős túlsúlyba került mind a szigorúan tudományos, mind a népszerűsítő szakirodalomban — ha a laikus olvasó valamelyiket ismerheti, hát éppen ez utóbbit, egy népszerűsítő műnek tehát ezt kell választania.) Az előszóban azonban olvashatók hamis, sőt egyenesen értelmetlen állítások is. Például az a megállapítás, hogy a magyarban hangtörténeti okokból nincsenek (többek között) dz- és ty- kezdetű ősi szavak. Mivel dz- kezdetű szavak egyébként sincsenek, ennek nem tulajdoníthatunk nagy jelentőséget. Az egyetlen ty- kezdetű szavunk, a tyúk szókezdő ty-je viszont viszonylag későn, r-ből keletkezett, és ugyanilyen véletlenszerűséggel egy t- kezdetű ősi szó elején is keletkezhetett volna tv. A magyar szókészlet finnugor elemei című szótárról megtudhatjuk, hogy „egyfajta rétegszótár, mely nyelvünk biztos vagy lehetséges szavait tartalmazza betűrendben”, noha lexikológiai közhely, hogy egy nyelv összes szavát nem lehet felsorolni, az összes lehetséges szavát pedig végképp nem. Két útját látom a tudományos eredmények népszerű ismertetésének: vagy bizonyos mértékig bevezetjük az érdeklődő laikust a tudomány elméleteibe, módszertanába, problémáiba, vagy egyszerűen elhagyjuk a kutatónak fontos, de a laikusnak érdektelen információkat. Az első úthoz az ESZ bevezetőjének vázolnia kellett volna a magyar nyelv történetét, a hang- és jelentésváltozások típusait, az etimológia módszereit stb. Ehelyett még a szótár használatához szükséges tájékoztatással is adós marad. A hangjelölést bemutató táblázatból alapvető jelek hiányoznak (például zárt e, e), és nem derül ki, miként kell kiolvasni az y-t a török vagy a cigány szavakban. A rekonstruált alapalakok megfejtéséhez hiányzanak a palatalizált mássalhangzók jelei (T, n, s, ő stb.), illetve a pontosan nem rekonstruálható magánhangzók jelei, a fordított epszilon (pl. a köcsög szócikkben). Hiányzik a hangsúly jelének magyarázata is. A XX. oldalon szereplő felsorolás szerint a betű alá tett, lefelé domborodó félkör a magánhangzó hátrébb történő képzését jelöli perzsa adatokban azonban h alott is felbukkan. Ilyen hiányosságok mellett a laikus ki sem tudja olvasni az eredeti alakot. Az idegen nyelvű adatok közül a latin betűs írásúak kiejtésére semmilyen támpontot nem ad, holott akár egy olasz adat kiolvasása is okozhat gondot a műveltebb, de éppen az olaszt nem ismerő szótárhasználónak, egy középiskolás diákról nem is szólva. A szócikkek további rejtélyeket is tartogatnak: köcsög: „A magyar szóbelseji és (a szabályos s helyett) vagy ősi nyelvjárási különfejlődés emléke, vagy egy későbbi sócs változás eredménye.” Egy laikus aligha töri hosszan a fejét, hogy egy alapnyelvi c-ből miként lesz mai magyar cs (ugyanakkor arról, hogy a szlovák sáskából miként lesz a magyarban csajka, a szótár semmit nem mond), ráadásul a fenti megjegyzés aligha magyaráz meg bármit is. Mi az az „ősi”, és mi az a „későbbi”? Akár mindvégig megmaradt az affrikáta, akár szibilánssá vált és újra affrikálódott, a magyarázat mindenképp elmarad. - íny: „A zűrjén, illetve a votják szavak szó eleji magánhangzójának fejlődését feltehetőleg a zűrjén an ’állcsont’ és a votják ar ’ugyanaz’ alakok befolyásolták.” Aligha valószínű, hogy a magyar nyelvtörténetben járatlan olvasó épp a permi nyelvek adatain akad fenn, mint ahogy szerencsére az sem aggasztja majd, miért egy nyelvjárási adat került be rotják példaként a szótárba. - könyv: „a mai könyv hangalak elvonás a szabályosan létrejött vs tőváltozatot tartalmazó toldalékos alakokból.” Aligha mond ez bármit is a laikus olvasónak. Nehéz lenne felmérni, mekkora helyet foglalnak el a kötetben az értelmezhetetlen nyelvi adatok és magyarázatok, de bizonyos, hogy a vásárlók egy kisebb kötetnyi olyan szöveget is vesznek a szótárral, amelyet nem tudnak értelmezni. Ami a TESZ szócikkeinek átfogalmazását illeti, helyenként kevésbé érthetők, mint az eredetiben. Jó példa erre a srác, ahol a megadott héber eredeti jelentés - ’féreg, gyerek’ - nem mutatja meg, hogy a két jelentés miként kapcsolódik egymáshoz, míg a TESZ- ben szereplő ’férgek, nyüzsgés, gyerekek’ szinte feleslegessé tett minden további magyarázatot. Az ESZ szerzői tehát éppen a megértéshez szükséges információt törlik. (Arról, hogyan kellene közérthetően írni a szó etimológiájáról, lásd Nádasdy Ádám írását, Magyar Narancs, 2006. október 5.) Vajon megtalálhatók-e a szótárban azok a szavak, amelyeket az olvasó kereshet? Mondhatnánk, hogy ha valami nincs benne a TESZ-ben, az valószínűleg nagyon perifériális része a szókincsnek, és nincs is megfelelő etimológiája. A kérdés mégsem ilyen egyszerű. Először is a nagyközönség nyilván kíváncsi jó pár olyan beszélt nyelvi, vulgáris elemre, ami a TESZ-ből kimaradt, ráadásul feltehetően fokozottan érdeklődik a viszonylag új szavak és jelentések iránt. A baszik természetesen mind a TKSZ-ben, mind az ESZ-ben szerepel, de a vele rokon értelmű kárnak egyikben sincs nyoma. Ennél is meglepőbb, hogy a