Budapest, 1966. (4. évfolyam)
1. szám április - Garai Gábor: Gyönyörűségem s gyötrelmem, Budapest. (Vers)
Aki valóban bölcsen és jól akarja szeretni, annak először is jól kell ismernie Budapestet. Nem kis követelmény! Ez a város Európa egyik legősibb települése. Sem Rómánál, sem Párizsnál nem fiatalabb. És ha sorsát, történelmét tekintjük, nincs még egy, amelynek annyi viszontagság jutott volna osztályrészül. Nem holmi sovinizmus mondatja velünk, így van. És hozzá is tehetjük: sajnos. Ismeri a pesti ember, az utca embere, a városának történetét ? Azt a nagyon is zajos történetet, amelyről — épp ezért — nagyon is csöndes, csekély és kevés műemlékünk beszél? Igazán ismeri ?... És ismeri-e valamelyest a végletek közt feszülő mai budapesti társadalmat? Gondoljuk meg: itt sűrűsödik az ország ipari termelésének a fele, de ugyanakkor tízezrek élnek mezőgazdasági munkából. Új városok emelkednek a városunkban, egyetlen ötéves terv alatt néhány Dunaújváros felépül. De itt van, Budapesten, az egyik legnagyobb magyar falu. Itt a legsűrűbb a kulturális intézmények hálózata, de itt a legfekehérebbek a fehér foltok. Itt van a legtöbb orvos, de itt van a legtöbb magatehetetlen, ellátatlan beteg. Itt születik a legfrissebben az új, és itt bújik meg a legkonokabbul a régi. Itt vagyunk legtöbben, és itt szakad ránk a legfeketébb magány... Bárhol érintjük, bármely oldalról mérjük: végletek közt fekszik ez a város! Az egész magyar élet diapasonját mutatja. De még többet is. És gondoljunk az erkölcs végleteire, s a kontrasztos színekből összetett paradox jellemképre: a „pesti emberre"! A gondgyötört bohémre, aki „közmegegyezéssel kialakult hátsó gondolatokkal" beszél, és halálosan komoly vicceket kelt naponta... Ha időszerű volt a harmincas években — és időszerű ma is — a falukutatás, akkor azt kell mondanunk : még időszerűbb volna megindítani a fővároskutatást. (Hiszen még a statisztikai adatokat sem ismerik az emberek széles körben, holott ha ismernék sem tudnának sokat, a statisztika csak annak érthető, a számok csak annak beszélnek, aki közelről megnézte a hús-vér valóságot is.) A demokratizmusnak fontos eleme a beleszólás és bírálat. De így, önmagában, csupán formális elem. Lényege: az eredményes, hatásos beleszólás és bírálat. Annak pedig egyik feltétele: a szakszerűség. Túl vagyunk már a negyvenötös romantikus időkön : „Fogd a munkát, ahol éred, jól-rosszul, valahogy, de mindenképp lelkesedéssel, őszintén, önzetlenül!" Van egy és más, amit abból a korból meg kell őriznünk! De mert itt már nem romokból építjük föl a várost, sőt, már nagyon is sok féltenivaló értékünk van, vigyáznunk kell: a dilettáns vakbuzgalom árthat. A pesti utca embere jól érzi ezt, és a fővárosi ügyekhez szakszerűen akar hozzászólni. Akkor pedig ismernie kell a főváros gondjait, problémáit, a megoldás lehetőségeit, a terveket. A még távoli, csak vázlatos terveket is. Mennyivel inkább a kész, a kötelesen megvalósuló terveket. Nemcsak joga ez a pesti embernek, hanem kötelessége. Hiszen ő itt a gazda, hiszen minden, ami van ebben a városban, és ami lesz, az ő keze alkotása. Ezt a várost sok nemzedék munkájából ő kapta örökségül; kötelessége megőrizni nemes hagyományait; de kötelessége, hogy különbül, szebben, gazdagabban hagyja örökbe az utódoknak. A tett legméltóbb rugója: a perspektíva. Hogy nem a szükség kényszerít, s nem is csupán az anyagi érdek, hanem hogy látom a célját, értelmét annak, amit cselekszem, így illik a szocialista emberhez a munka, így illik az emberhez. Budapest nem csupán a budapestieké. Budapest Magyarország fővárosa. Szépségére az egész ország büszke, kudarcait az eggész ország bánja. Ha sokkal kisebb város ,volna is, ha csak tizede és nem ötöde az országnak, akkor is: az ország sorsa — sokkal nagyobb mértékben az arányosnál — itt fordul. A főváros divatot formál, példát ad, rosszat vagy jót — az egész országnak. Mindezzel pedig elmondtuk lapunk programját. És azt is, hogy bár a főváros folyóirata vagyunk, szeretnénk hinni: országos folyóirat leszünk. A lap szerkesztő bizottsága és munkatársi gárdája az impresszumon bemutatkozik. Régi fővárosi közszereplők, talán van némi hitelük a bizalomra. De hogy milyen lesz a lap, az végül is nem tőlünk, nem csak tőlünk függ. Ez a lap akkor lesz jó, ha az olvasó munkatársul is mellénk szegődik, akkor lesz jó, ha a fővárosi közélet fórumán tízezredet ösztönöz megszólalásra. Vagyis Önöktől, nagy részben Önöktől is függ, pesti emberek! Kérjük szíves pártfogásukat. GARAI GÁBOR: Gyönyörűségem s gyötrelmem, Budapest Kora reggeli utcák friss zúzmarás varázsa, asztmás öreg buszok nyers fék-csikor dúlása, kibuggyant-pezsgő-színű fürdők nyári szeszélyes főhivatali lépcsők végtelen meredélye, bundákba varrt hideg nők — kifosztott idegenség —, füstbe és ködbe burkolt nagy téli naplementék, pipacs-szirom szoknyákban kibomló könnyű lányok, villany-sikátorok közt derengő látomások, — ez vagy te, s izzító vonzásod el nem ereszt, gyönyörűségem s gyötrelmem, Budapest. Szöknék tőled örökké, — csak innen, innen el! S ha elhagylak, — a mérged, a mézed máris visszaperel. S mint csöndes szülőfalumba — mert az nekem nem adatott —, sietek hozzád szorongva: mint változott arculatod?! Akár egy kurta hét alatt is: nem lettél-e idegen ? Ó, visszaérkezések, zokogó zötyögések kelenföldi síneken ... ó, Naphegy, gyerekkori bozótok, andalgók a Tabánban, Körúti beteg telefonfülkék a sietség örült kábulatában, — ez vagy te, és vibráló vonzásod el nem ereszt, gyönyörűségem s gyötrelmem, Budapest. Új utcák, gyöngy-fehér házak szelíd sora; esőben villamosra várók keserves ostroma; éjjel-nappal ziháló, hűséges gyári gépek; népek, kik hűlt szobákból zsúfolt járdákra lépnek . . . Hidakkal megvasalt gyöngéd s gyilkos Duna ... Csavargók hajnala: — hova kallódsz, hova! — ó, film-sebes jövendő változó ékszere, tékozló napjaim józanító jege, csüggeteg éjeim fölszító tűzvilága, te hoztál a világra s te dajkálsz a halálba, te szülőm s gyilkosom, vonzásod el nem ereszt, gyönyörűségem s gyötrelmem, Budapest, H. Montarier rajza