Budapest, 1970. (8. évfolyam)

7. szám július - Siklós László: A kőbányai sör

akkor megjelent a Haggenma­cher család. A gazdasági dekon­juktúra idején valamennyi sör­gyárat lehengerelte és magába olvasztotta­ a legnagyobbat, a Drehert úgy, hogy a két család gyermekeit összeházasította. Az új részvénytársaságban kevesebb részvényével — a köztudattal ellentétben — a Dreher csak név, csak márka maradt... Az államosítás után a sörgyá­rak nemzeti vállalattá egyesültek. 1959-től a Magyar Országos Söripari Vállalat részét képe­zik. Megosztva, profilírozva, és átalakítva ma öt kőbányai gyár­telepen folyik a termelés. Mi kell a sörhöz? Árpa, komló és víz. A szak­emberek némelyike változtatna ezen a sorrenden. Elsősorban víz, árpa, komló, mondanák. De hiába az eltérő sorrend , mindre szükség van. A Föld különböző országaiban és népeinél másból és másból készítik a sört. Búza, rozs, köles, rizs, kukorica, méz, lótej, teve­tej, szamártej, pálmamagié az alapja. Mi, magyarok ősidőktől árpából állítjuk elő. Az erre a célra termelt külön­leges sörárpát állami gazdaságok és téeszek szállítják közvetlenül, szerződéssel, vagy a Gabona­trösztön keresztül. A sörgyárak­nak évi 8000 vagon árpára van szükségük. A szállított minőség és mennyiség kielégítő. Különö­sen jó árpatermő vidék az ország északi része, és a Dunántúl nyu­gati megyéi. A kiváló minőséget nemesítések, fajtakísérletek biz­tosítják, amit az állami gazda­ságokon kívül a mezőgazdasági kutatóintézetek, növényneme­sítő intézetek, kísérleti tangaz­daságok végeznek. S bár az idő­járásnak ki vagyunk szolgáltatva, a gazdasági ösztönzők, ármeg­állapítások biztosítják, hogy elég sörárpa teremjen. Annál nagyobb gond a komló­ellátás. A második világháború előtti viruló komlóskertek nagy része kipusztult, újak tele­pítésére csak az ötvenes évek közepétől került sor. A konti­nensen működik az Európai Komlótermelők Irodája, amely­nek ülésein hazánk megfigyelő­ként vesz részt. Innen tudjuk, hogy a hazai holdankénti ter­mésátlag a világ átlagszintjének a fele, az Irodához tartozó orszá­gokénak kb 35—40 százaléka. Pedig Európában a mi éghajla­tunk a legkedvezőbb a komló termesztésére! A természet meg is teszi a magáét, de amit az embernek kellene hozzá­tenni: időben történő kezelés, szedés, gépesítés, beruházás — az elmarad. Ennek következté­ben a termésátlag alacsony, s nem kifizetődő a termelés. Fejlesztés helyett a meglévő kertek is pusztulnak, van, amelyiket éppenséggel irtják. A sörgyárak importból fedezik szükségletük egy részét. Amikor a pincék kedvéért a serfőzők elhagyták a Dunát, azonnal vízről kellett gondos­kodniok. Egy kilogramm maláta — csíráztatott, aszalt, pörkölt, darált árpa — előállításához 20 liter vízre van szükség, egy liter sörhöz 40 liter vízre. 1968-ban például a sörgyárak 4,41 millió köbméter vizet fogyasztottak. A gyártelepek a víz nagy részét saját kútjaikból nyerik. Egyszerre 18—20 mélyfúrású kút van üzemben, s rendelkez­nek saját víztárolóval. Egyik a szépnevű Shampania-medence. A Fővárosi Vízművektől csak kevés vizet kapnak. Amikor Főzőüstök 11

Next