Budapest, 1970. (8. évfolyam)
7. szám július - Siklós László: A kőbányai sör
akkor megjelent a Haggenmacher család. A gazdasági dekonjuktúra idején valamennyi sörgyárat lehengerelte és magába olvasztotta a legnagyobbat, a Drehert úgy, hogy a két család gyermekeit összeházasította. Az új részvénytársaságban kevesebb részvényével — a köztudattal ellentétben — a Dreher csak név, csak márka maradt... Az államosítás után a sörgyárak nemzeti vállalattá egyesültek. 1959-től a Magyar Országos Söripari Vállalat részét képezik. Megosztva, profilírozva, és átalakítva ma öt kőbányai gyártelepen folyik a termelés. Mi kell a sörhöz? Árpa, komló és víz. A szakemberek némelyike változtatna ezen a sorrenden. Elsősorban víz, árpa, komló, mondanák. De hiába az eltérő sorrend , mindre szükség van. A Föld különböző országaiban és népeinél másból és másból készítik a sört. Búza, rozs, köles, rizs, kukorica, méz, lótej, tevetej, szamártej, pálmamagié az alapja. Mi, magyarok ősidőktől árpából állítjuk elő. Az erre a célra termelt különleges sörárpát állami gazdaságok és téeszek szállítják közvetlenül, szerződéssel, vagy a Gabonatrösztön keresztül. A sörgyáraknak évi 8000 vagon árpára van szükségük. A szállított minőség és mennyiség kielégítő. Különösen jó árpatermő vidék az ország északi része, és a Dunántúl nyugati megyéi. A kiváló minőséget nemesítések, fajtakísérletek biztosítják, amit az állami gazdaságokon kívül a mezőgazdasági kutatóintézetek, növénynemesítő intézetek, kísérleti tangazdaságok végeznek. S bár az időjárásnak ki vagyunk szolgáltatva, a gazdasági ösztönzők, ármegállapítások biztosítják, hogy elég sörárpa teremjen. Annál nagyobb gond a komlóellátás. A második világháború előtti viruló komlóskertek nagy része kipusztult, újak telepítésére csak az ötvenes évek közepétől került sor. A kontinensen működik az Európai Komlótermelők Irodája, amelynek ülésein hazánk megfigyelőként vesz részt. Innen tudjuk, hogy a hazai holdankénti termésátlag a világ átlagszintjének a fele, az Irodához tartozó országokénak kb 35—40 százaléka. Pedig Európában a mi éghajlatunk a legkedvezőbb a komló termesztésére! A természet meg is teszi a magáét, de amit az embernek kellene hozzátenni: időben történő kezelés, szedés, gépesítés, beruházás — az elmarad. Ennek következtében a termésátlag alacsony, s nem kifizetődő a termelés. Fejlesztés helyett a meglévő kertek is pusztulnak, van, amelyiket éppenséggel irtják. A sörgyárak importból fedezik szükségletük egy részét. Amikor a pincék kedvéért a serfőzők elhagyták a Dunát, azonnal vízről kellett gondoskodniok. Egy kilogramm maláta — csíráztatott, aszalt, pörkölt, darált árpa — előállításához 20 liter vízre van szükség, egy liter sörhöz 40 liter vízre. 1968-ban például a sörgyárak 4,41 millió köbméter vizet fogyasztottak. A gyártelepek a víz nagy részét saját kútjaikból nyerik. Egyszerre 18—20 mélyfúrású kút van üzemben, s rendelkeznek saját víztárolóval. Egyik a szépnevű Shampania-medence. A Fővárosi Vízművektől csak kevés vizet kapnak. Amikor Főzőüstök 11