Budapest, 1977. (15. évfolyam)
12. szám december - Korek József: A jubiláló Magyar Nemzeti Múzeum
Korek József A jubiláló Magyar Nemzeti Múzeum A XVIII. század végén Pest szellemi életét felpezsdítette a Nagyszombatból áttelepített egyetem. S bár az egyetem magyar jellege erősödni kezd, arra nem alkalmas, hogy a nemzeti kultúra felvirágoztatását oly mértékben szolgálja, mint a nyugaton már megalakult új intézménytípus : a könyvtár, illetőleg a múzeum. Ezek az intézmények mindenütt a nemzeti kultúra fontos központjaivá váltak. II. József központosító törekvéseinek kudarca robbanásig fokozta a felvilágosodás, a francia forradalom hatására felforrósodott légkört. Az 1790-re meghirdetett országgyűlés, a koronának Pozsonyba való visszahozatala, az első magyar nyelvű újság megjelenése — ez mind kevés volt a felfokozott várakozás kielégítésére. A nemzeti kultúra kibontakoztatásának óhaja késztette Széchényi Ferencet (1754—1820) arra, hogy nagy anyagi áldozattal öszszegyűjtött Hungarica gyűjteményét, könyvtárát, kézirattárát, földabroszgyűjteményét, közel 3000 darabot számláló érem- és régiséganyagát — az 1802-re összehívott országgyűlés alkalmával — felajánlja hazájának, azzal a céllal, hogy megvesse alapját első közgyűjteményünknek. Széchényi Ferenc gyűjtőszenvedélye tudatos tevékenység volt, munkájával nemzetét kívánta felemelni és a megújhodás útjára vinni. Ugyanez a törekvés vezette fiát, Istvánt, amikor a nemzeti gazdagság és a nemzeti műveltség pallérozásán fáradozott. A könyvtár-és múzeumalapító Széchényi Ferenc fő törekvése a gyűjtemény méltó elhelyezése, illetőleg további gyarapítása volt. A megoldást József nádornak, a múzeum gondviselőjének kellett megtalálnia, ő már túllépett az alapító XVIII. századi eszményképén a közgyűjtemény tartalmát illetően, s megvolt a hatalma és a lehetősége is egy olyan épület emelésére, amely meghatározója lett Pest arculatának is. Tartalmilag a nádor lényegesnek tartotta a könyvtár és a régiségtár mellett egy kézműtár kialakítását, elsőrendűen a fejlődő ipar, a tanulóképzés segítésére; a Természetiek Tárát — benne a nyersanyagok mintagyűjteményét — a haladottabb bányászat érdekében ; a növény- és állatvilág bemutatását a mezőgazdaság segítésére; a képtárat az egyetemes és nemzeti művészet megismertetésére. Az 1807-ben meghirdetett országgyűlés elé terjesztették e nagyszabású tervet, amelytől a még céhes keretek között működő iparosréteg, az értelmiség és a középnemesség egyaránt a hazai műveltség hathatós fejlesztését várta. A magyar nyelv és tudományosság ápolása is a Nemzeti Múzeumra hárult, mivel a régóta tervezett Magyar Tudós Társaság (Akadémia) megalapítása még mindig késett. 1815 és 1836 között például — Marczibányi István, Teleki József és mások alapítványainak kamataiból — pályadíjakat tűztek ki a nyelv, a jog, a történelem, a természettudomány területén búvárkodó tudósoknak, diákoknak. A múzeumi gyűjtemények célja is az volt, hogy a tudósok és érdeklődők számára alapot teremtsenek a kutatáshoz. Ezért folyt az oklevélmásolás, csakúgy, mint a növény- és állatrendszertani gyűjtés, olyan kutatók közreműködésével, mint Horvát István, Sadler János, Fridvalszky Imre. A régészeti és művelődéstörténeti anyaggal a dicső múltat kívánták bemutatni honfitársaiknak és a külföldi látogatóknak. A nemzeti képzőművészet támogatásával is segíteni kívánták a nemzeti törekvéseket, s egyúttal hozzáférhetővé tenni a képzőművészetet a szélesebb néprétegek számára. A múzeumépület első tervét 1807-ben készíti el Hild József. Az akkori tűzoltói előírás csak térre engedélyezett közgyűjteményi épületet, így — szerencsére — a mai Hungarotex irodaháza helyére tervezett szerény épület nem valósult meg. Azzal, hogy 1819-ben megvásárolták a Batthyány családtól a pesti városfalon kívül az Országút mellett fekvő öt holdas telket, a leendő múzeumépület máris meghatározója lett Pest legkorábban kiépült körútjának. E terület a XVIII. század közepén Klobusiczky Péter kalocsai érsek tulajdona volt, ő alakította ki a francia parkot, ahol a század végén a főnemesség lovasbemutatóit rendezték. Ez a hagyomány éledt fel 1827-ben, a mai Pollack Mihály téri oldalon létesített lovasiskolával, amely 1837-ig, a múzeum építkezésének megkezdéséig működött. Az Országút és környéke városképét a Pollack Mihály által tervezett és kivitelezett múzeumépület, illetőleg a környék rendezése alakította, végső kibontakozása pedig 1860—66 között történt, amikor a mai Bródy Sándor utcában és a Pollack Mihály téren a főúri paloták, majd a Múzeum utcában a lakóházak felépültek. A múzeumkert megrövidítésével megnyílt a lehetőség az Országút menti házsor felépítésére; ez együtt járt a már korábban elbontott Kecskeméti és Hatvani kapuk közötti városfal egyes részeinek végleges elbontásával, illetve eltakarásával. A múzeumépület Pest legnagyobb palotája volt a maga idejében, messze kirítt a környezetében álló földszintes házak szinte tanyaszerű csoportjából. Az impozáns hatást a kert kopársága csak fokozta. A nagy pesti árvíz megnegyedelte a faállományt, az építkezés miatt pedig a megmaradt növényzetet is kivágták, az alapokból kiemelt földet pedig a helyszínen szétterítették. Az épületre az 1832—36-i országgyűlésen megszavazott 500 000 forintból nem tett sem a belsőépítészeti kialakításra, sem a környék rendezésére. A hiányt társadalmi összefogásból kellett pótolni. A pompás díszterem 1848 tól a főrendiház ülésterme, s egyben Pest kulturális életének centruma is volt. Itt tartotta közgyűléseit és felolvasó üléseit a Magyar Tudományos Akadémia. Ez volt a színhelye a Kisfaludy Társaság évi közgyűléseinek. Sok más fontos esemény kötődik még e teremhez, a Széchenyi Istvánt gyászoló emléküléstől Teleki László, Pálóczi László, Dósa Elek temetéséig, hogy csupán a dualizmus korszakának kezdetéig nyúljunk vissza. És ez a terem lett a hangversenyek központja. A múzeum 1852-ben engedélyt kapott „zenélyek" tartására, hogy a hangversenyek jövedelméből a múzeum kerítésének, bútorzatának költségeit fedezni tudják. Itt hangversenyezett a Pesti Hangászegylet, a Filharmóniai Társaság, a Dalfüzér, itt énekelt Hallássy Kornélia, Markovits Ilka, és itt tárogatózott Suk. Itt vezényelte Liszt 1858-ban az Esztergomi misét, Erkel Ferenc pedig Berlioz Rákóczi indulóját, fergeteges siker közepette. A díszterem kulturális szerepköre 1867 után megszűnt. A főrendiház ülésterme 1903-ig maradt ott, az épület pedig nemzeti pantheonná vált, ahonnan Eötvös Józsefet, Jókai Mórt, Kossuth Lajost, Rákóczi Ferencet és Ady Endrét temették. A múzeumi küludvar puszta volt, ahol a Nemzetőrség gyakorlatozott a polgári forradalom kitörésekor. A „múzeumpusztát" — ahogyan a korabeli sajtó emlegeti — a társadalom ereje fásította be, s ugyancsak közös erőből készült el a díszes kerítés 1865-ben, az eddigi ócska deszkapalánk helyén. A megsegítést szolgálta a terménykiállítás, amelyet 1851-ben rendeztek meg először. Bach Sándor kopói azonban észrevették a terménykiállítás politikai célját, ezért „a széplelkű Hölgybizottság" növényi és gyümölcsbemutatókat kezdeményezett helyette. 1862-ig öt alkalommal rendeztek ilyen bemutatót. Ezek emléke az 1852-ben Wagner János tervei szerint épült kertészház. A múzeumkertben az első kapavágásra 1855-ben került sor. A csemetéket részben a nagybirtokosok szállították, a legszebbeket Sina Simon bankár, gödöllői uradalmából. De a megyék is küldtek egy-egy bokrot, csemetét, szinte az egész ország faállományát képviselve. Az önkényuralom alatt kezdték meg a szobrok felállítását. 26