Budapest, 1982. (20. évfolyam)

10. szám október - Endrődi Szabó Ernő: Meg lehet-e fejteni egy kerületet?

Végtére is magánházban járok­jártam, és magángyűjteményt néztem végig az előbb. — Látta azt a szépen faragott pipát az előszobában, ugye ? — kérdi a házigazda. — Na, har­minckét éves koromban kaptam a nagyapámtól. Az volt a gyűj­teményem első darabja. Gondolatban ismét végigjá­rom a ház minden zegét-zugát, amelyben a szó szoros értelmében a padlástól a pincéig mindenütt végigkalauzolt Laky Károly, és megkísérlem legalább darabszám­ra fölbecsülni azt a hihetetlen mennyiségű tárgyat, használati eszközt, díszítőelemet, ruha- és bútordarabot és még ki tudja mi mindent, amit másfél-két évtized szenvedélyes gyűjtőmunkája hal­mozott föl, és amelyek között olyan különlegességek láthatók, mint kunhímzés, sváb paraszt­szoba-bútor vagy a méltatlanul elfeledett népi iparművészek szép vonalú, kecses kerámiái. De meg­becsülni sem tudom, hány darab lehet. Kinn ülünk az udvaron. A szé­pen gondozott kert hangulatát varázsossá teszik a különleges fák, cserjék, virágok, egy ház­magas szőlőprés, pajta, pásztor­kunyhó és a szabadban elhelye­zett fa- és kőszobrok. Igen, vará­zsos, ez a legjobb, legalkalmasabb szó. Valami megfoghatatlanul ne­mes mágia folyik ebben a házban. Ismét fölütöm a nemszeretem vendégkönyvet. Próbaképpen le­fordíttatok egy orosz nyelvű be­jegyzést: »Meglátszik, hogy ez az ember mélyen és meggyőződés­sel szereti hazáját és a népét« — hangzik a hevenyészett átültetés. Kissé lejjebb: „Magyarságodért szívből becsüllek." Dátum és aláírás: 1982. július 29. Mátyásföld, Kalitka utca 1. Csöngetek. Kijön. Ismerősöm ismerőse, így hát ismerősökként üdvözöljük egymást. Bevezet a tágas, vadonatúj házukba. Kávé­val kínál, majd a félszobányi méretű teraszra visz. Nádszékek, dohányzóasztal. Fiatal, jóalakú, gyesen van két gyermekével. — Bennszülött mátyásföldi vagy? — Igen. A szüleim dunán­túliak, éppen akkor jöttek ide ötvennégyben, amikor én szü­lettem. A ház, amibe beköltöztek, tényleg az uraké volt, mert ez az egész terület az urak helye volt, tudod. Szepesfalviéknak hívták őket és nagyon mérgesek voltak a szüleimre, mert, tudod, akkor kötelesek voltak átadni a lakáso­kat. — Azt mondtad, mindig itt él­tetek, itt éltél. Milyen érzés kert­városinak lenni? — Nagyon érdekes kérdés, tu­dod, mert amikor olyan... szó­val, amikor még tini voltam, amikor még úgy vonzott a bel­város, akkor mindig azt mond­tam, hogy jaj, hát innen mindig be kell utazni, és hogy milyen jó lenne ott benn lakni. Aztán olyan tizennyolc-tizenkilenc éves koromban homlokegyenest meg­változott ez. Azóta örülök, hogy itt lakunk. Iszonyú néha bemenni. Te, amikor terhes vol­tam, attól a bűztől ott benn, nyá­ron, szabályszerűen rosszul let­tem. — Tehát megérlelődött ben­ned a mátyásföldi büszkeség. — Igen. Mondom, csak amikor tini voltam. . . — És mit értesz azon, hogy: mátyásföldi ? — Tudom azt, hogy itt nyuga­lom van, meg sokkal másabbak az emberek. Inkább vidéki jellegű ez a rész, de mégsem vidék, mert azért nem lefetyelnek úgy például a szomszédok, hogy ez meg az. — Na és megkapod itt — a nyugalom mellé — mindazt, amit a Belvárosban is megkapnál ? Ér­tek ezalatt mindent: kereskedelmi és kulturális ellátottságot és így tovább. . . — Hát nem, ezt nem. Mert boltot sem, vagy, szóval árut. Meg a kultúrához is be kell utazni. Bár most a Jókai-lakótelepen van a HNF-nek egy nem tudom milyen háza, ott szoktak a gyere­keknek különböző műsorokat csi­nálni. Az Ikarusba nem nagyon járok. — Állítólag az az egyetlen igazi művelődési ház a kerület­ben. — Igen, de szerintem nem szervez olyan sok műsort, klubot, mint amennyit kellene. Mondjuk a Hurka, az tényleg nagyon jó, azt láttam egyszer. Ez egy amatőr társulat. Az Ikarus színháza. Itt működik. — Azt mondtad a beszélgeté­sünk elején, hogy csak a Tanácsról ne kérdezzelek, mert arról csak roszszat tudsz mondani. Mit és miért ? — Nahát ez nagyon érdekes dolog. Hogy is mondjam. .. Na jó, képzeld el, hogy itt, ahol a böl­csődét építették, végig mogyoró­bokor volt a kerítés mellett, de végig, rengeteg mogyoróval. Mi volt az első dolog az építkezés­nél ?! Hogy kiirtották az egészet. És itt kértem a munkásokat, hogy ne tegyék, hát meg vannak őrülve, hát milyen jó lenne a gyerekeknek a mogyoró! De nem használt, nem, végig mindent kiirtottak, így kezdődött. Aztán nézd meg ezt a bölcsődét! Úgy néz ki, mint egy istálló, legalábbis ne­kem. Ráadásul egy építész bará­tunk azt is mondta, hogy nem illik ebbe a városképbe. Én nem értek hozzá, de most tényleg, nem ?! Mondjam tovább... ? Na jó, a gáz itt megy el az orrunk előtt, de nem vezetik be. Ez még hagyján, de az óvodába meg a bölcsődébe se. Azután itt van a szemét, a kukát egy héten egy­szer viszik el. Egy ilyen háztar­tásban, ahol két gyerek van, ugye, rengeteg szemét fölgyűlik egyet­len nap is. De hagyjuk, mert csak fölmérgesítem magam. Szóval, iszonyú, de iszonyú fejetlenség van­na, amit én látok. — Most jó lenne, ha monda­nál valamit az utcanevekről! Úgy tudom, hogy történt egy-két keresztelés, amely nem aratott osztatlan sikert. — Na, jó, hogy mondod! Itt vannak a Farkas utcák. Ezek az­előtt számozott utcák voltak végig a Bökényfalvi út hosszában, sok, nem is tudom mennyi és most Farkasdomb, Farkashegy, Farkas­halom, Farkasfű, Farkasfog meg mittudomén milyen Farkas, Farkas, Farkas, hogy már az is be­lehülyül, aki ott lakik, hát még más. Mind ilyen hülye név, ami... semmiért... szóval csak úgy kitalálták. Az ember úgy ke­veri, hogy szörnyű. Mindenki föl volt háborodva, akit csak én ismerek. — Vagy itt van ez a Natasa, a Natasa út, hát ez egy külön csúcs. Ott tudod, hogy mi volt? Egy kis könyvtár volt, még oda­jártam gyermekkoromban, és ar­ról ábrándoztam, hogy majd ott leszek könyvtáros. De mire oda jutottam volna, addigra már ott nincs könyvtár. Ott van a Natasa. Egy presszó. Most könyvtárba Sashalomra járunk, de oda busz­szal kell bumlizni. Jár ugyan mozgókönyvtár, láttam már, de az legfeljebb az öregeknek jó, ha jó. — És nincs szó arról, hogy kulturális létesítményeket kapná­tok?! Legalább egy klubkönyv­tárat ... — Ugyan! A lakótelepekhez sem épültek, ha jól tudom, egy­általán, de különben a kerület­ben, most jut eszembe, a Mo­solygó Antal Művelődési Ház van. De hát az Szentmihályon van. Nagyon jó programok van­nak, egyszer voltam ott, de hát képzeld el, innen lassabban érek el odáig, olyan rossz a közleke­dés, mint ha bemennék Pestre. Képzeld el, háromszor kell átszáll­ni, hogy ugyanannak a kerület­nek az egyik pontjáról a másikra eljussak, a szomszédba. A közle­kedés szerintem az egész kerü­letben általában rossz, minden­hol... Most eszembe jutott, amit Laky Károly gyűjteménye

Next