Budapest, 1982. (20. évfolyam)

3. szám március - Vámos László: Fényképeim Kodályról

Kodály Zoltánt 1932 decem­berében Kecskeméten ismertem meg, amikor szülővárosa az 50. születésnapján ünnepelte. Em­lékezetem szerint a Vásárhelyi­kórus énekelt. A műsor után ró­zsacsokrot adtak Kodálynak, amit ő azonnal szétosztott kö­zöttük. Ott álltam a színpad szé­lén, talán azt gondolta, odatar­tozom. Mosolygott, mikor kö­zölte, hogy nekem nem jutott. Nem is járt nekem, véletlenül voltam ott. 1961-ben a Magyar Híreknél voltam fotóriporter. Kodály 80. születésnapjára készültünk. Sok képet akartunk közölni. „Válla­lod?" — kérdezte tőlem Szántó Miklós. Gondolkodás nélkül igennel válaszoltam. Kodályék lakása pár lépésnyire volt a szer­kesztőségtől. Bemutatkoztam, elmondtam, mi a tervünk s mi a feladatom, illetve feladatunk. „Hogy-hogy? Az én feladatomat is meg akarja magyarázni?" — kérdezte Kodály. Még mielőtt válaszolhattam volna, elmesélt egy történetet: „Tudja, az Aka­démián volt a munkahelyem, és egy napon beállít hozzám Vikár László, hogy őt idehelyezték. Miért, — kérdeztem —, talán maga kakaskodni akar a szemét­dombon? — Lehet — mondta Vikár. —Jó, jó, de a kakast idő­vel levágják, de a domb marad". Azután elmondtam, hogy sze­retném elkísérni útjain, iskolák­ba, próbákra, sétákra és minden­hová, ahol érdekes fényképeket készíthetnék. Soha semmiféle nehézség nem volt. Saját kocsi­jukon is elvittek, de néha a Vi­lágszövetség Cadillacje is meg­tette. (Kodály ebben az időben elnökségi tagja volt a Magyarok Világszövetségének.) Sokszor iz­gultam kocsikázás közben, hátha nekem is szolmizálni kell. Biztos, hogy nem sikerült volna, így nagyon jól jött, hogy elég sokat tudtam Goethéről, Adyról, Beethovenről, Hindemithről, de Sosztakovicsról majdnem min­dent Kodálytól tanultam meg 1961 kora nyarán új program­ra tettem javaslatot: „Szeret­ném, ha Tanár úrék néha fel­jönnének a budai Várnegyedbe". „Nem bánom, felmehetünk, de ha valamit kérdezek a Várne­gyedről, tud arra válaszolni?" „Tessék kérdezni!" „Miért neve­zik a kaput Bécsi-kapunak?" Szerencsém volt, tudtam, hogy régen Szombat-kapunak hívták. A mai elnevezés török kori em­lék, Becs-kapuszu. Hozzátettem: a mostani kapu akkor készült, amikor a Budavári Te Deum. A vári séták igen jól sikerül­tek. Nem volt több kérdés, in­kább én tanultam sokat. Például, hogy mi volt a Hébé-kút. Az Úri utca majd minden lépcsőházába, udvarába bementünk. A Szent­háromság téri Pallas Athéné­szoborról is megtudtam, hogy hol van az eredeti. Amikor úgy láttam, hogy fáradtak — én leg­alábbis az voltam —, javasol­tam, menjünk be a Ruszwurm cukrászdába egy kávéra. „Én nem szoktam ilyenkor kávét in­ni" — hárította el a Tanár úr. „Talán a Tanár úr még nem is járt itt benn? Lehet mást is fo­gyasztani, még a Habsburgok is be-betértek ide" — próbáltam érvelni. „Látja, ezért nem vol­tam itt soha" — válaszolta Ko­dály. Erre már nem tudtam mit válaszolni. Végül Sárika segített, mondván: ő megnézné belülről is, és megkóstolná a híres kré­mest, így is lett. Vámos László Fényképeim Kodályról /tszf/ 21

Next