Budapest, 2006. (29. évfolyam)

3. szám március - Varsányi Gyula: Újra otthon, a Csalán utcában

Újra otthon, a Csalán utcában A MAINÁL JÓVAL CSENDESEBB volt a múlt század első évtizedeiben a Pasarét fölötti Gugger-hegy környéke. Nem véletlen, hogy egy belga vállalkozó itt, a Csalán utcában épített szemrevaló villát, amelyet 1932-ben vett bérbe Bartók Béla. Az épület, amely 1981-től emlékházként őrzi a zeneszerző relikviáit, március 25-én, születésnapja országos ünnepén, eredeti formájában helyreállítva, gazdagabb funkcióval nyit újra Budapesten. SZÖVEG: Varsányi Gyula FOTÓ Sebestyén László Bartókot az általa gyűjtött népzene leí­rásában és a komponálásban egyaránt igen zavarta a városi zaj. Ezért mene­kült a Szilágyi Dezső térről a Gugger­hegy lábához, miután felesége, Pásztory Ditta kinézte számára az akkori idők­ben modern stílusba sorolható, három­szintes villát. Várakozása azonban csak részben teljesült. A harmincas években meghonosodott gugger-hegyi motorver­senyek alkalmanként megzavarták nyu­galmát, nem beszélve a telekmegosztás után elkezdett s a közvetlen szomszéd­ságában zajló építkezésekről. Ennek el­lenére olyan jelentős műveket kompo­nált itt, mint a Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára; a Kontrasztok, a He­gedűverseny, az 5. és a 6. Vonósnégyes — amelyek a világ minden táján ismertté tették a nevét. Csak a már javában dúló háború ide­jén, 1940-ben hagyta el a maga ízlése szerint berendezett otthont, hogy ameri­kai koncertutat tegyen. Nem gondolt emigrációra, átmeneti távollétet terve­zett, amíg a háború - úgy vélte, hamaro­san - véget nem ér. A világégés azonban nem látszott lohadni, és kérésére nagyob­bik fia, ifj. Bartók Béla 1941-ben föl­mondta a bérleményt, elköltöztette a berendezést. Ezekből a tárgyakból állí­tottak ki néhányat évtizedekkel a kom­ponista 1945-ben bekövetkezett halála után a Csalán utcában. Szirányi János, a Magyar Rádió volt zenei vezetője (egy időben elnöke) négy éve igazgatja a főváros fenntartásában működő Bartók Béla Emlékházat. Me­séli, az intézmény komoly szerepet tölt be a kulturális turizmusban, sok külföldi érdeklődő megfordul benne. Legalább ötven utazási irodával állnak kapcsolat­ban, japán, angol és német csoportok lá­togatják a legtöbbször. Gyakran zártkö­rű szóló- vagy duókoncertet is rendelnek a vendégek a jeles előadók közreműkö­désével­­, amelyért hajlandók méltányos árat fizetni. Elsősorban az ilyen „ex­trákból" származik az intézmény bevéte­lének jelentős hányada, ez a bevétel nél­külözhetetlen a működtetéshez. Tavaly áprilisban azonban be kellett csukni a kaput, mert megkezdődött a régen várt felújítás. A beruházás finanszírozására, még 1997-ben, nagyvonalú ajánlatot tett Bar­tók hagyatékának, jogainak magyar­országi gondozója, Vásárhelyi Gábor. A fővárossal elhúzódó tárgyalások miatt csak lassan beindult munkálatok költsé­gei mostanra nem csekélyek: legalább százhúszmillió forintnál tartanak. Szi­rányi sorolja, mit végeztek el ebből: meg­oldották a vízelvezetést, kicserélték az épületgépészeti berendezéseket, kiállt- BUDAPEST 19

Next