Budapest, 2008. (31. évfolyam)
1. szám január - Zsidi Paula: Múzeum és városfejlesztés
BUDAPEST Múzeum és városfejlesztés Aquincum a harmadik évezredben Zsidi Paula Budapest azon kevés európai nagyvárosok egyike, amelynek nemcsak egy, hanem három nagy történelmi városmagja is van. A budai Vár és a pesti Belváros szinte egyetlen tömböt alkot, északabbra helyezkedik el Óbuda történeti városmagja. Míg Pest mai vonásai elsősorban az újkor emlékeit mutatják, Buda pedig a középkort idézi, Óbuda egyedi történeti értékét Aquincum maradványai jelentik. A múlt emléknyomainak megőrzése és beillesztése a modern város arculatába és működésébe sokszor nyomasztó felelôsséget ró a döntéshozókra, városrendezôkre, a városvédelemmel foglalkozó szakemberekre. Különösen igaz ez ott, ahol kétezer év hagyatékát kell összeilleszteni a jelennel. Óbudán a modern nagyváros alatt egy korábbi, kétezer éves, ugyancsak összefüggő szerkezetű település fekszik. A két város – úgy tűnik – egymástól független. A föld alatti, letűnt világ látszólag dermedt, türelmesen várakozó tudományos rezervátum, felbecsülhetetlen értékeit gazdaságilag alig hasznosítjuk, azok pénzre közvetlenül nem is válthatók. A felszínt uraló metropolisz ezzel szemben dinamikusan és sokszor mohón terjeszkedik, egyre kevésbé elégszik meg a neki jutó területekkel, s egyre nagyobb teret kíván a maga számára elfoglalni a mélyebb rétegekben fekvő városból – látszólag miattunk, az itt élők miatt – hogy újabb s újabb mélygarázsok, aluljárók, közműalagutak épüljenek. A fenti s a lenti világ viszonya így aligha mondható felhőtlennek. S miközben a régészek jó lelkiismerettel állíthatják, az antik kor nem törekszik a felszínre, a másik fél vitathatalanul s rendszeresen megbolygatja a régmúlt évezredes nyugalmát. Az építők-fejlesztők viszont azt hangoztatják, hogy az egykori kultúra maradványai útjában állnak a modern város fejlôdésének. A két vélemény között építészek, városrendezôk és politikusok keresik a kompromisszumot. S hogy nem mindig eredménytelenül, azt a modern városképben meg-megjelenő antik maradványok és folyamatosan gyarapodó, felbecsülhetetlen értékű gyűjtemények teszik kézzelfoghatóvá. A régész feladata ebben a folyamatban az, hogy megragadja a pillanatot a bontás és az építés között, amikor a múlt rövid idôre elérhetôvé válik a közösség és a tudomány számára. Az idô mindig szorít A fôváros területén az elmúlt húsz évben végzett csaknem ezer régészeti feltárásnak mintegy hatvan százaléka a római kori provinciaszékhely, Aquincum területén, a mai Óbudán zajlott. A két amfiteátrum között, valamint a budai dombok és a Duna által határolt, a mai kerület nagyobb részét kitevő földdarabon alig van olyan terület, amelyen ne kellene régészeti beavatkozást végezni egy-egy beruházás előtt. De a Vízivárosban, Albertfalván s több budai helyszínen folyt feltárások is felszínre hozták a római múlt maradványait. A Budapesti Történeti Múzeum keretein belül működô Aquincumi Múzeum régészeti feltáró tevékenysége már a múlt század eleje óta hagyományosan a várostörténeti kutatásokhoz kapcsolódik. Ez idő alatt a tudományos programjához illeszkedô, de a város fejlôdését célzó építkezésekhez kapcsolódó feltárások a régészeti kutatások sajátos műfaját hozták létre: a városi régészetet. Az intézmény adatbázisát, felhalmozott ismeretanyagát és személyi állományát felhasználva részt tud venni a város- Aquincum rekonstrukciós képe Óbuda a Hajógyári sziget felől 2 2008 január