Budapest, 2008. (31. évfolyam)

4. szám április - Szabó Attila: Kalandtúrán Dréheréknél

BUDAPEST 2008 április néprészének bal oldalán a kerekek magas­ságában ült a kocsis, aki rakodó, számlázó és pénztáros is volt egyszemélyben. Vidám színfoltja volt a fôvárosnak reggeli kivonu­lásuk: valamit megelôlegezett a társadalom legvegyesebb elemeit egy asztalhoz ültetô délutáni sörözések kedélyes hangulatából. Mindezekhez nyugalom, béke és pers­pektíva kellett volna presze, a két háború között viszont ezekből volt a legkevesebb. A bethleni konszolidációt néhány év múl­va a gazdasági világválság követte, majd ahogy abból kilábaltunk, alig múlt el öt év, és Európa újra lángba borult. II. Dreher Jenő közben megvette Bruns­wick gróftól a martonvásári kastélyt, a tor­dasi és a váli birtokokat. A Bécsben szüle­tett fiatalember egyre mélyebb gyökereket eresztett a hazai földbe. Eladta schwechati, trieszti és miskelobi gyárait, hogy választott hazájának, Magyarországnak és Kôbányá­nak szentelje minden erejét és tehetségét. A háború során megnagyobbodott ország bôvülô piaca lehetôséget teremtett, hogy újrainduljanak a leállított gépsorok. Mun­kásjóléti épületeket húztak fel hetek alatt, munkás sportegyesületi klubházak szület­tek, és a gyár saját költségén a Balatonon nyaraltatta dolgozóinak gyermekeit. 1941-ben a Dreher Koncentráció és Pol­gári Serfőzde RT. együtt közel másfél millió hektoliternyi sört tudott értékesíteni. Aztán a béke kis magyar szigetét is elborította a szökőár, s még az 1941-es év nyarán be­lesodródtunk a világháborúba. Négy év múlva az újra csonkává vált Magyarország hétszázezer halottját sirathatta. A harcok befejeztével Dreher Jenő min­den térítés nélkül saját gyári kútjaiból látta el vízzel Kôbányát, villanytelepérôl a környéken lévô két kórházat és a la­kóházakat. A helyreállított gépsorokon hamarosan beindult a termelés, és a sta­bil forint megjelenése után az eladott sör mennyisége is biztatóan emelkedni kezdett. A viharfelhôk azonban lassan elsötétítették az eget. 1948. március 26-i törvény szerint állami kezelésbe vettek minden száz fônél több munkást foglal­koztató üzemet, és ezzel befejezôdött az 1632-ben bajor földrôl indult és Kôbányán véget ért Dreher-történelem. II. Dreher Jenô 1949-ben meghalt, a mar­tonvásári családi kriptában helyezték örök nyugalomra, kiskorúan elhunyt gyermekei mellé, s vele a dinasztia férfiágon kihalt. 1948-1950 között először iparáganként egy kalapba söpörtek mindent, létrehozták a Kôbányai Sörgyárak Nemzeti Vállalatot (késôbb a „Nemzeti” jelzőt már diszkréten elhagyták). 1950-tôl újra növekedett a ke­reslet, csak az volt a baj, hogy az utoljára az elsô világháború elôtt korszerűsített, a második világháborúban szétbombázott és sebtében helyreállított gyárak termelése nem tudott lépést tartani a megnöveke­dett igényekkel. A nyári hónapokra állandósult a sörhi­ány. A terveket viszont teljesíteni kellett: ahogy nôtt a mennyiség, úgy romlott a minôség, addig a határig, amíg a főzetet még sörnek lehetett tekinteni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a bor minôsége pontosan lépést tartott a sörével, így telje­sen mindegy volt, melyiket itta a dolgozó. 1956 után javulás következett, új gyárakat is üzembe állítottak, a minőségi változato­kat is gyártani kezdték, s ez utóbbiak még exportra is alkalmasnak bizonyultak. Csak a nyári sörhiány maradt válto­zatlan. A gyárakat hol trösztösítették, hol önál­lósították, aztán megint összevonták, majd szétdarabolták. A Kôbányai Sörgyárak 1987-ben visszavásárolta a Dreher név vi­selésének jogát, és elkezdték a régi recept szerint gyártani a negyven éve mellőzött italokat. A siker nem maradt el, több lett az illúzió, de ki tudta bizonyítani, hogy az a Dreher valóban olyan, mint az a régi?

Next