Budapest, 2010. (33. évfolyam)
7. szám július - Szabó Balázs: A budai Sziklakórház
BUDAPEST 2010 július olajletöltő a Tóth Árpád sétányon az út és a házak homlokzata között, a fűben rejtőzik. Az üzemanyagot álcázott locsolókocsival, illetve tejszállítóval hozták. Az előbbivel közben locsolni is tudtak, de az utóbbi is két részre osztott tartállyal volt felszerelve. A vízellátás csak a városi közműről volt biztosítható, alapesetben a Lovas útról, de átkapcsolható az Úri utcai vezetékre is. A csatornarendszer is a Lovas úti közcsatornába van bekötve, nagyrészt gravitációs elven működik, de van, ahol szennyvíz-szivattyút építettek be. A létesítmény gyenge pontja az ostrom alatt a vízellátás volt, ivásra sem jutott mindig elegendő, nem beszélve a kórházi és higéniai szükségletekről. A melegítő- és tálalókonyha az Úri utca 34. számú ház belső udvara alatt helyezkedik el. Főzni itt soha nem főztek, az étel a János Kórházból érkezett. Pataky Iván kutatásaiból tudjuk, hogy a várost ért 32 bombázás sebesültjei közül legalább ezret itt ápoltak. A fő feladat a sürgősségi ellátás volt, a sebesülteket utána egy másik, jól felszerelt kórházba szállították. 1945 januárjában és februárjában 650 súlyosan sérült, főleg végtagját vesztett katonát és civilt láttak el egyszerre. Az ostrom alatt bővíteni is kellett, de már nem volt lehetőség a többi kórteremhez hasonló, magas színvonalú helyiségek kiépítésére. A szomszédos barlangokat fadúcokkal megerősítették, és közművesítették. Ide helyeztek el betegeket fapallókra, faajtókra, szalmazsákokra. Ezeknél a sérülteknél a nedvesség és az oxigénhiány miatt gyakran gázödéma lépett fel. A gyógyszerellátás akadozott, legtöbbször egyáltalán nem volt. A háború végén már érzéstelenítő nélkül operáltak és amputáltak. Rengeteg volt a halott, a járványoknak is sokan estek áldozatul. Több helyiséget hullakamrává minősítettek. A halottakat a bombázások szüneteiben (főleg éjszaka) hordták ki a bombatölcsérekbe. Szigorúan titkos objektum A háború után a lepusztult létesítményt ideiglenesen gombatermesztésre és lőtérnek használták, de 1956-ban is üzemelt kórházként, Seibinger doktor vezetésével. Az 1950-es évek végén, ill. 60-as évek elején kezdődött a titkosítás időszaka. A 0101/1 rejtjelű objektumra vonatkozó összes iratot titkos vagy szigorúan titkos minősítéssel látták el, jóllehet addig ilyesmiről szó sem volt. A hidegháború miatt a kórházat megint bővítették, és részben a modern tömegpusztító és biológiai fegyverek ellen is védetté tették. Fertőtlenítő folyosókat, géptermeket, még egy gépházat, vízkezelő- és tároló berendezést alakítottak ki, vízszűrőt építettek be ülepítővel, sőt két barlangüreg bővítésével, összenyitásával és kifalazásával egy újabb kórterem is kiépült. Ez, az V. számú lett a legnagyobb, a maga 145,5 négyzetméterével. A szomszédos barlangban található, úgynevezett „színháztermet” is az 50-es években hozták létre. szükség-kórterem- A III. számú kórterem napjainkban Dégi Tamással és Rádi Gáborral, a Sziklakórház gondnokaival A konyha a második világháború alatt