Budapest, 2015. (38. évfolyam)

1. szám január - Horváth Júlia Borbála: HAJNAL - Újévi evolúció

BUDAPEST HAJNAL Újévi evolúció szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László A dicséret nehéz mesterség. Ritkán hallani olyat, hogy valami szép és jó volt, vagy ha igen, egy gonosz kis szócska, a de mérgezi a lelkesedést. Újév hajnala különösen kényes időszak, mert a babona szerint, ahogyan kezdődik az év, ugyanúgy folytatódik. Az eseményeket legalábbis ideges­kedés előzi meg: hol, kivel és hogyan töltődjék az év legtutibb éjszakája, egyben kezdődjék a legelső. Egyesek – lesz, ami lesz –, nekiindulnak az utcának, tehetősebb népek színházban, vendéglőben, wellnessben ej­tőznek át az óból az újba, másokra munka közben, szinte észrevétlenül virrad az újrakezdés hajnala. A gondos szervezés ellenére mindig akad rossz ómen, egy, csak egy legény boldog felhőtlenül. Metsző szél borzolja a kedvet, tizennégy­ről tizenötre virrad. Figyelmeztetés nélkül, hirtelen támadott a fagy, előtte tavaszias karácsonyfák énekeltek a nyitva felejtett ablakokban. Szilveszter éjszakára azon­ban bekeményített az idő, prémes sapka, sál asszisztál a túléléshez, kelendő kellék utcán át a paprikás forralt bor. „Megadja a színét, kóstolja meg...” – kelleti termé­két a szabadtéri árus, amúgy legényesen, ingujjban állja a mínuszokat. Átmenő for­galomra számított, s úgy is lett: a népek szívesebben maradtak otthon, vagy amint lehetett, iszkoltak fedett helyre. „Nem ér­demes reggelig nyitva tartani, odahaza vár a láb- és lélekmelegítő, na, meg az asszony is már nagyon...” Azzal fáradtan lehúzza a redőnyt, elsején délelőtt bontás, előtte söpörni rontás, a szerencsének is meg kell adni az esélyt, hogy kiszemelje áldozatát. A jó nevű vendéglőben már a búcsúzko­dásnál tartanak. Illendően megvárták a röp­kére sikerült Himnuszt és a tombolai fődíjat, a pirosra roppantott malacot. Szerencsére a szomszéd asztaltársaság nyerte el, így nincs szükség logisztikust hívni a hasznosításhoz. „Annál már csak egy élő disznó lett volna rosszabb...” sóhajt az asztal- és családfő. Egész este szerette volna elkapni a híres emberek pillantását, de azok láthatatlan bu­rokkal vonták körbe magukat. Legalábbis az utolsó fél óráig, amikor Híresnének tán­colni akadt kedve, s annak Híres egyálta­lában nem örült. De az csak a kisebbik baj lett volna, viszont felesége egy vadidegen, klikken kívüli férfival kívánt parkettre vo­nulni. „Szabad?” – lendült ellentámadásba Híres, és válaszképpen szintén egy vad, és idegen nőt próbált táncba vinni, ami persze a Híresnének nem tetszett. „Nem érdekel, hogy mindenki bennünket néz...” – szólalt meg két teljes üveg pezsgő az ő hangján, és ezután kezdődött a heveny csomagolás. „Indulunk, baby!” – zárul a vita, és Híres­né epedve néz a lehetőség után. „Otthon számolunk!” – sziszegi, és a társaság közeli tagjai sokat adnának a rövid bepillantásért, hát még a távolabbiak... A pincérek gyorsreagálású leszedésbe kezdenek, pohár koccan tányérral, szaftos zsírt húzva a rúzsfolt mellé. „Tavaly vere­kedés is volt...” – emlékezik Feri, ő a legta­pasztaltabb, nemhiába választották terem­főnöknek, és meséli tovább a részleteket, nem mellőzve a pontos tulajdonneveket. „Na, elég a pletykálkodásból, Ferenc, kasz­szát kérek, minél hamarabb!” – a főnökasz­szony szétcsap közöttük. „Reggelihez terít­setek, a perui csoport korán szeretne enni!” A fiúk szót fogadnak, a lányok megigazít- 2 2015 január

Next