Budapest, 2015. (38. évfolyam)
10. szám október - Buza Péter: MAGÁNANZIKSZ - Aki Darvassal barkochbázott
BUDAPEST özvegy. Itt kell megjegyeznem, hogy a képeslap címzése pontatlan. Akiket a feladó meglátogatni kíván, nem a Boráros tér 9-ben, hanem a 6-ban laknak. Annak is a második emeletén, a sokkal-sokkal később kettéosztott 2-es számú lakásban. Lehúzott redőnyei egyikén ott a felirat: eladó. Saroklakása a hatalmas bérháznak. Az Angyal utcára s a térre néz. Ha lőnek, s ez azóta, hogy fölépült, Budapesten többször is előfordult, akkor bizony a lehető legroszszabb helyen: a híd, a Duna felől indított taktikai lövöldözések tűzvonalában. Négyen laknak 1946-ban ebben a szép nagypolgári (és így is berendezett) otthonban. Özvegy Saághy-Ruszek Aurélné, húga, özvegy Klement Béláné Janits Irén, valamint Margit két felnőtt gyermeke: Marietta és Miklós. Egy köbcentinyi csokoládé 1956-ban a Saághy (Janits) család egyetlen cselekvőképes tagja, a magánszférában még akkor is használt nevén vitéz nagysághi Saághy-Ruszek Miklós pontosan tudta, hogy neki, aki huszártisztként szolgálta végig a második nagy háborút, nem szabad sokat ugrálnia. A legokosabb, ha csendben marad. Mert még olyan állása se lesz, sőt mint amilyen van. Az orosz fogságból 1947 késő nyarán szabadult haza. A bank, ahol korábban dolgozott – közgazdászként szerzett annak idején diplomát –, már nem létezett. Egy-két év tengődés-kínlódás után kapott végre könyvelői állást a nagy szocialista Húsipari Trösztnél. Annak is a Bélipari Vállalatánál (s megtanulhatta: a pénznek igenis van szaga). Öt-hat évvel később már főkönyvelőként kereshetett a körülményekhez képest elegendő forintot magára, magatehetetlen, gyermekbénulásos nővérére meg a nagynénire, Irénre. (Marietta és Miklós édesanyja 1946. október 23-án halt meg). A forradalom napjaiban ágyúlövés érte a lakást a Boráros téren – immár másodszor, megtörtént ez már 1945-ben is –, és akkor mégis elszakadt a cérna. Nem vitás, hogy emelt hangon szitkozódott munkahelyén a kollégái előtt, aki maguk is lázban égtek a „sajnálatos események” sodrában: „Ezek a rohadtak már megint szétlőtték a lakásomat!” A javát annak, amit a fenti bekezdésben olvashattak, Geszti Istvánné Ilona mesélte el, miután igencsak nehezen, de megtaláltam. Ilona édesapja, dr. Kökény Gyula, közgazdász a közeli Mester utcából, régi kollégája volt Miklósnak, s minden pénteken vendége egy több órás kanasztapartira. Huszárunk egyébként remek bridzs-versenyjátékos volt, s gyakorolta is ezt a tudományát a Hazafias Népfront kártyaklubjában, igaz, majd csak a hetvenes évektől – tudtam meg még informátoromtól. De maradjunk még ötvenhatnál. Mivel „rohadtnak” nevezte a hős szovjet katonákat, meg mert amúgy is horthysta katonatiszt volt, nem is beszélve „bankári” előéletéről, statáriális gyorsasággal börtönre ítélték. Egy zárkában ült Darvas Ivánnal, egész nap reggeltől estig barkochbáztak. – Persze a Bélipar nem fogadta vissza – így tudja Ilona. Anyámnak volt annyi befolyása az Iparművészeti Vállalatnál, hogy vállalták, legyen a bedolgozójuk. Kazeinből esztergált gombokat. Végül csak felvették könyvelőnek a Horizont Áfészhez Kőbányára. Innen ment végül nyugdíjba a hetvenes években. Gesztinétől azt reméltem, hozzájutok néhány dokumentumhoz Miklós hagyatékából. De mindössze két fényképpel meg egy csokipapírral lettem okosabb. A Vorbeck Block csokoládéját Lübeckből küldték egy ötvenhatos segélyszállítmánnyal. Teljes méretére kisimítva két versike olvasható a hátulján. Az aláíró talán egy másik barát. „1956. Október Mars dorbézolt, üvöltve, Üllői út? És a környéke? „Vár állott, ma kőhalom!” Leveszem a kalapom... 1957. március 17. Egy köbcentinyi csokoládé, Itt a gyártó, ez az ország, Szeretetcsomagból való Mint annyi manapság De izlett mégis a csokoládé. Némethy” A két fénykép fontosnak bizonyult. Segítségükkel ismertem rá Miklósra az 1941-ben kelt képeslapon. Édesanyjára is, az Eggenhofer család képeivel összevetve. Ők ketten ülnek egymás mellett a padon, a kerekes kút felőli oldalon, a kámoni aborétum udvarán, 1941. február 27-én. Nagysaághy dr. Saághy Istvánné született kővágó Eörssi Eörssy Iréne asszony temetésekor. És a fényképezőgép objektíve mögött nyilvánvalóan egy Budapesten lakó Saághy állt. Mädy. (Kornhaberné Melanie?) A Saághyak Ruszek ága A német megszállást követően, 1944. június 10-től újra magyar katonákat vezényelnek a frontra. A nyíregyházi lovashadosztályt a Pripjaty mocsaraknál vetik be. Július 3-4-én itt, Timkowiczénél esik át a tűzkeresztségen az a 4/II. huszárosztály, amelyben Saághy-Ruszek Miklós tartalékos hadnagyként szolgál. Felderítési hiba miatt menetoszlopban vonulnak be a településre, egyenesen az ellenség össztüzébe. Sokan odavesznek, a hadnagy is megsebesül. Miklós világháborús szereplésének ez az egyetlen publikált nyoma (Bene János: A nyíregyházi huszárok, Nyíregyháza, 1991). Felgyógyult, aztán az oroszok foglyul ejtik. S a tábort is túlélte. Az édesapjának nem volt ilyen szerencséje. Néhány mondat Saághy Ruszek Aurél gyászjelentéséből: „...négy hónapra terjedő szakadatlan harcok után Szerbiában, a Valjevo melletti ütközetben Királya és Hazája védelmében hősiesen harczolva, súlyosan megsebesült és sok kínos szenvedés és a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után, 34 éves korában, folyó évi (1914) december hó 15-én reggeli 7 órakor, Budapesten csendben elhunyt.” (A nyugat-szerbiai település magyar neve Macsó, itt zajlott 1914. november 16. és 30. között a különösen sok áldozatot követelő kolubarai csata.) Nem csak az őt gyászoló felesége, Janits Margit maradt özvegyen a nagy háború első két évében a Saághy famíliából. Aurél legidősebb nővérének, a már említett Saághy Melanie-nak az első férje, Eggenhofer Aladár 1915-ben esett el. Kulcsár Kálmánné Saághy Margité – Aurél húgáé – 1916-ban. Ő is férjhez ment később újra, Vidosfalvy Ernőnek hívták az urát, lényegében ő volt az egyetlen civil a Saághy-Ruszek családban. (Melanie életében Korhaber Samu K. u. K. ezredes lett a második férj, Malvin – Aurélnak egy másik húga – szintén katonafeleség, ő Dickl Rezsőnek, a monarchia hadbiztosának lett az asszonya, és hivatásos katona volt a legifjabb Saághy-gyerek, Dezső is). A mára végleg elfogyott Saághy-Ruszek gyerekek tehát összesen öten voltak: Melanie, Aurél, Margit, Malvin, Dezső. 1878 - 2015 október