Budapest, 2015. (38. évfolyam)
8. szám augusztus - Bőhm Ágnes: NEM TÜNT EL - Richter Gedeon hagyatéka
2015 augusztus nővérével, Mariettával és édesanyjával együtt élte át Budapesten az ostromot, és a háború után, 1945-ben mindhárman nyomban apjuk után utaztak, akivel végül Olaszországban találkoztak újra. A család minden tagja külföldre távozott, így a nagymama, Anna/Nina néni is, aki férje, Richter Gedeon egyik közeli barátja, üzleti partnere, Max Hotz segítségével – mindent hátrahagyva – Svájcba utazott. Ő a csodával határos módon maradt életben 1944 telén. Amikor férjét a Katona József utca 21. szám alatti svéd védett ház lakóival együtt a nemzetközi gettóból előbb az Andrássy út 60. alatti nyilas pártházba, majd másnap a hajnali órákban fegyveres kísérettel a Duna irányába indították a nyilasok – Rasztik Tibor tanulmánya szerint –, előre rendelték a férfiakat, hátra a nőket. Egy szemtanú emlékezése szerint a 72 éves Richter Gedeon ekkor átölelte feleségét, elköszönt tőle, és beállt előre, a férfiak sorába. Indulás előtt mindenkinek alsóneműre kellett vetkőznie a jéghideg, fagyos időben. A Dunához közeledve egy mellékutcában megállították a menetoszlopot. Az élen haladó férfiak közül az első ötven embert elvezették, és a mai Széchenyi rakparton, a Zoltán utca torkolatánál a Dunába lőtték. A meggyilkoltak között volt Richter Gedeon is. A nagymama, aki 1953-ban Luganóban halt meg, soha nem volt hajlandó minderről beszélni, így a nagypapa meggyilkolásáról sem – mondja Andrea, aki 1948-ban Londonba ment tanulni, ez után a mexikói, kubai és londoni Richter-vállalatoknál könyvelőként dolgozott, majd Olaszországban, s végül Spanyolországban telepedett le. Szülei a nagymama halála után elváltak. László 1963-ban Bécsben hunyt el. A lányok édesanyjukkal, aki után ők is evangélikus vallásúak lettek, az államosított Richter vagyonból lényegében teljesen kisemmizve 1972-ben megvették Budapesten a Délibáb utcai kis lakást. Lobmayer Ilona 2006-ban Olaszországban halt meg, 96 évesen. Richter Gedeon Emléktár Nem sokkal a halála előtt sikerült beszélni vele Budapesten Rasztik Tibor levéltáros történésznek, aki a Richter Gedeon emléktárnak, gyakorlatilag házi múzeumnak az igazgatója. Ekkor derült ki, hogy Richter Gedeon felesége valójában soha nem tért magához abból a sokkból, ami férje megygyilkolásakor a Duna-parton érte. Ugyancsak ő mondta el, hogy 1944 augusztus végén, a Lakatos-kormány rövid, másfél hónapos fennállása idején, Richter Gedeon mentességet kapott a sárga csillag viselése alól. Ahhoz azonban, hogy a Vöröskereszt által neki és feleségének megszerzett svájci menlevéllel külföldre meneküljön – ahogy két évvel korábban megtehette volna –, már késő volt. A 2001-ben, a gyár alapításának centenáriuma alkalmából létesített állandó kiállítást, a Richter-emléktárat a közeljövőben minden bizonnyal megújítják. Ahogy Rasztik Tibor mondja, az új kiállítás néhány friss dokumentummal is bővülni fog. Ezek között lesz például az a fénykép is, amely éppen a Spáh-féle portréfilm levetítése jóvoltából került nemrég elő, és amely 1932-ben, Richter László esküvőjén készült a családról. Gedeonról nagyon kevés fénykép maradt fenn, pontosabban a fiatalkori és idősebb portréin kívül nincsenek olyan fotók, amelyek az irodájában vagy munka közben, a gyárban mutatnak. Egy kivétel akad, amelyen munkatársaival az 1901-ben az Üllői út 105. szám alatt alapított, ma is működő Sas-patikában, az egyik pult mögött látható. Sajnálatos módon az iratok, dokumentumok, hivatalos levelek többsége, sőt Richter Gedeon személyes tárgyai is mind odavesztek. No, nem tűzvész pusztítása következtében, hanem mert – a gyáralapítóról épp könyvet író Rasztik szerint – a kommunista rendszer azokat mint a „kapitalista múlt bűnös maradványait” megsemmisítette. Az íróasztalát meg egyszerűen ellopta valaki. Az emléktár tárlóiban 1901-től 1945-ig, valamint a gyár 1945 utáni korszakától egészen a legutóbbi évekig tartó, a jelenkorról is szóló kordokumentumok vannak. 1929-ben Bethlen miniszterelnök ezt írta Richter Gedeonnak címzett levelében: „Méltóságos uram tájékoztatom Önt, hogy 1929. január 5.-én kinevezték kormányfőtanácsossá”. 1929. január 23-án a Magyar Gyógyszerész című szaklapban Richter Gedeon kitüntetése címmel jelent meg az erről szóló hír és a gratuláció. A zsidótörvények következtében azonban 1942-ben Richter Gedeont már elbocsátották vezérigazgatói állásából. Így 1942. január 20. a keltezése annak a levélnek, amelyet Richter Gedeon az Iparügyi Minisztériumnak írt, kérve annak jóváhagyását, hogy kapjon alkalmazotti végkielégítést. „Az iparügyi minisztérium további alkalmaztatásom ellen kifogást emelt. Ezen idő óta a vállalatnak alkalmazottja nem lévén a vállalat részemre semminemű fizetést nem folyósított. Ellene tiltórendelet van. Kérem a tekintetes Igazgatóságot, hogy fenti kérelmemet mielőbb intézze el. Teljes tisztelettel: Richter Gedeon”.... Ezután pedig 1942 őszén kitiltották a saját gyárából. 1943 végén viszont – egy kis időre – visszaengedték mint szaktanácsadót. A háború végén megjelent újsághirdetés így szólt: „Dr. Richter Gedeon vegyészeti gyárost 1944. december 30.-án a nyilasok elhurcolták és meggyilkolták. Felkérek mindenkit, hogy aki a gyilkosságról és a holttest hollétéről tud, értesítsen délelőtt 9-10, vagy délután 4-5 óra között. Dr. Paris Elemér Bp. V. Honvéd u. 20.” Az ügyvédet a hirdetéssel a család bízta meg. Richter Gedeon holtteste nem került elő. Jelképes sírja a svájci Luganóban, a családi sírboltban van. Halálának első évfordulóján, 1945 december végén egy márvány emléktáblát állítottak fel a Richter gyárban, amelyet aztán 1948-ban megsemmisítettek. Szövegét csak nemrég rekonstruálta Rasztik Tibor az emléktár részére. Richter Gedeon emlékét ma ehelyett az egykori Sas gyógyszertáron és a Katona József utcai lakóházon elhelyezett tábla őrzi. ● BUDAPEST 23