III. kerületi Lajos-utcai polgári leányiskola, Budapest, 1929

II. 1890—1930. Az emlékezés a kegyelet hídja, melyen — nefelejcsek közt haladva — meg­­találjuk a múlt értékeit s erőt merítünk a jelenhez ... AlII. kerületi községi polgári leányiskola e tanév végén, a székes­­főváros közönsége, illetve tanácsa életrehívó s életbentartó jóvoltából, fennállásának 40. esztendejét tölti be. Ezt ünnepeljük, mint azt az Úrnak 1930. évében csonka hazában megülni illik , ünnep s ünnepély nélkül. Ünneplésünk az egész iskolaévi kitartó, ernyedetlen munka volt. Ezt tartottuk a mai időhöz leginkább méltónak. Az ünneplést akarja szolgálni e szerény emlékezés is, mely kiterjed : 1. a 40 éves iskola igazgatóira s az iskola fejlesztésére, 2. az iskola volt tanáraira s nevelés-tanítási munkájukra, 3. az iskola tanulóira s a javukat szolgáló újabb intézményekre. 1. Az iskolának eddig három igazgatója volt. Midőn az első nevét leírom, bár nem ismertem az első igazgatót, megremeg kezemben a toll. Kegyeletes hidam a Kerepesi­ úti temetőbe vezet, hol az iskola megszervezőjét, a tettek emberét, dr. Göőz Józsefet 1909 január 25-én nagy részvét mellett eltemették. Élettörténete röviden a következő : Aszalón, Abaúj-Torna vármegyében született 1855 március 28-án. Atyja korán elhúnyt s ő 15 éves korától maga tartotta fenn magát nagy akaraterővel. Tanulmányait Sárospatakon, Budán, Miskolcon végezte, majd Budapesten fejezte be. Az iskolának nemcsak megszervezője, hanem kezdettől fogva kiváló vezetője volt, aki azt szíve egész melegével szerette, nagy tudásával és befolyásával mindinkább fejlesztette. 1892-ben a III. és IV. osztállyal kapcsolatos nőipartanfolyammal, 1894-ben a polgári leányiskola IV. osztálya fölé helyezett nőipariskolával bővítette. Ennek a kereskedelmi irányú nőipariskolának (a gyakorlati munkákon kívül tanultak gyorsírást, gépírást, kereskedelmi számtant is) az akkori időben nagy létjogosultsága volt, mert a kereskedelmi szaktanfolyamokat jóval később alakították és így ez az iskola az ipari szakképzettség mellett azokat a kereskedelmi ismereteket is nyújtotta, amelyek elsajátítására később az egyéves kereskedelmi szaktanfolyamok létesültek.

Next