Szt. Vincéről nevezett irgalmas nővérek Ranolder-intézete,Budapest, 1927
gyébe, még több a csodálnivaló. Az út hatalmas szerpentinekben kapaszkodik fel a hegyoldalon, egymásután robog át a tunneleken, s a viaduktokról borzongva nézünk le a többszáz méteres mélységekbe. Amikor feltűnik előttünk az Ötscher (1892 m) és még néhány hóbordás hegység, már tudjuk, hogy itt van utunk egyik célja: Maria Zell. Az útnak közösen átélvezett minden szépségétől már lendületet kapott a lelkünk a magasságok felé, úgyhogy szinte himnikus lelkesedéssel énekeltük a sötétkék ég sziporkázó csillagai alatt, mi szegény kis magyar csapat, a kegytemplom felé közeledve : «Máriát dicsérje lelkünk . . .» Sohasem felejtjük el az első benyomásokat. Csak az örök mécses piros fénye világítja meg a kegyoltár gazdag ezüstdísze között a kis Mária-szobrot. Itt térdeltünk, ahonnét annyi nemes szívből és nagy lélekből szállt fel az imádság és ahová annyian hasztalan vágyakoznak. Ott érezzük magunk mellett dicső elődeinket, drága magyar véreinket, akik jó Nagy Lajos királyunk óta oly sokszor és oly buzgón fordultak meg e helyen. És ahányszor csak felcsendültek ajkunkon a szentmiséken a régi magyar templomi énekek, úgy éreztük, hogy eltűnik a távolság térben és időben, és mi mindazokkal, kik régen voltak és messze vannak, együtt énekeljük : «Boldogasszony anyánk . . ., ne feledkezzél meg szegény magyarokról]. Utazásunk második napjának programmja igen gazdag és kedves volt. A napot természetesen gyónással és közös áldozással kezdtük meg. Délelőtt a Bürgeralpe-t másztuk meg (1257 m). Könnyű szerpentinutak vezetnek fel és a vezető «Herr Lehrer» nagyot nézett, látván, hogy a puszták magyarjai mégis nem ezeken sétáltak, hanem a meredek oldalakon kapaszkodtak fel. Gyönyörű kilátás volt a másfélórás mászás jutalma. Lenn a völgykatlanban a városka barátságos házai közül kimagaslik a kegytemplom hármas tornya, a távolban az Erlaufsee tükre csillog, köröskörül sok-sok erdő borította, hófedte hegynek a nevét sorolta el a vezetőnk, dehát ki tudná ezeket megjegyezni ! Lefelé már nem is mentünk, hanem valósággal repültünk. Kevesen vették igénybe az új kötélpályát és magunk is csodálkoztunk a lábunk teljesítőképességén. — Délután már könnyebb, de ugyancsak változatos az élvezet. Társas autókon mentünk, húszasával négy autón ! Volt itt bőven a helyzet nyújtotta szórakozásból is és a vidék szépségéből is. Körüljártuk az Erlaufsee-t, majd végigszáguldottunk a gyönyörű fenyvesek között le a Marienfall-ig. Itt egy mókás stájer fiú ugyancsak megtréfált minket. Egy zsilippel annyira felduzzasztotta a vizet, hogy a vízesés záporként zúdult reánk s majd elsodort bennünket a hídról. — Este egy újabb felejthetetlen élményben volt részünk : a szépen megrendezett gyertyáskörmenetben. Ősi magyar énekekkel és imádsággal jártuk körül a templomot és kegyoltárt, és helyeztük oda nemzeti színnel szegélyezett gyertyánkat a Mária-szobor alá. A körmenet végére meggyarapodott kis csapatunk. Ott tartózkodó magyar férfiak, nők csatlakoztak hozzánk s imádkoztak velünk könnyes szemmel: «Isten, áldd meg a magyart». Pénteken — sajnos — szürke napra virradtunk. Pedig ez is nevezetes nap lesz : az út legszebb részletei ma következnek. Az első rész kétórás autóút a Frein és a März völgyében. Alig győzzük befogadni a szebbnél-szebb képeket. A hegyoldal sziklái néhol egészen az út fölé hajolnak, a hegyi folyócska vize sziklákon átbukdácsolva, mintha versenyt futna velünk s a Todtes Weib vize 50 m magasból szórja szét a vízcseppeket, gyönyörű fehér fátyolt szőve