Budapesti Hiradó, 1846. január-június (311-412. szám)

1846-01-15 / 319. szám

to­ gadja, hogy életében többé soha ezen hibába nem fog esni. És ezen nemes gróf, ki, mint mondá, hivatalt is csak azért vállalt egykor, hogy mint szeretett fió atyjának engedel­meskedjék, ki a 19dik század 46dik évében azon közgyű­lésen, mellynek több százezer békeszerető ember jövendő­jét játszá kezébe a sors , illy modorban képes meg­támadni embert és institutiót, egy hon kormányát, melly, bármilly fokra hágjon is ez vagy amaz, a nemzetet semmi esetre sem képviselő párt részéről ellene a bizalmatlanság, azon zöld asztalnál, hol elvjogainkkal a nép rovására ma­gunk is sokszor bűnhődünk, tiszteltetését joggal követelheti; — szorult szívvel gondolunk rá — magát Deák elvrokoná­nak ’s a pozsonyi oppositio fejének képzeli! Van még a pozsonyi látható oppositiónak egy lába, melly a kir. leiratnak, miután ezt nem kegyelmes parancsnak, ha­nem jéghideg leiratnak tartja, engedelmeskedni nem akar, ’s ha törvényre nem alapíttatnék, engedelmeskedni nem is fog soha. Ez kocsonyáinkból szivárogtatja fel a trónhoz a sötét fellegeket, mellyek a napot tőlünk minden utakon és módokon elfogják ’s minket mindenütt fekete szinben tün­tetnek fel. Ezen sötét fellegek tolták az administratorokat, ezt az átokteljes institutiót is nyakunkra, ’s ez a láb­nak igen kedves szavajárása. Ezen láb, melly a fele­lősség elvén mint gyermek­ pálczán szeret lovagolni, a kantárszárat azonban ott, hol ikrája körül közel pattog az ostor, sehogy sem tudja tűrni, a nmviligu udv. canczellaria minden tagjait feleletre szeretné vonni, ’s pedig a régi szo­kás szerint. Mi ezen szerecsenre vesztegeténk már egyszer szappant e lapokban, ’s ámbár a politikai csúz nagyon el­­hatalmazott rajta, azt hiszszük mégis, hogy nem gyógyít­­hatlan, ’s ha nem is a teremben, találand egyszer orvosra. Éltet a remény, hogy ez más megyében nem történik igy, mert a mi szomorú itt-ott, ’s közelebb Biharban is tör­tént, szeretjük hinni, hogy nem más, mint a személyeske­dések kifolyása, melly az illető személyekkel együtt majdan nyom nélkül sírba száll; de kötelességünknek tartjuk illy jelenetekre figyelmeztetni a magyart, hogy azon, fáradtság­gal szerzett kis politikai reputatiót, mellyet nevelni ellen­zéki és conservativ pártnak egyiránt érdekében áll, veszen­dőbe menni ne hagyja. Jól tudjuk, hogy valamint a sze­relemnek , úgy a politikának is megvan a maga szerelem­­féltési időszaka, ez sem az egyiknek, sem a másiknak nem arany­kora; mi azon hitben éltünk, hogy a magyar politi­kai kiskorúság már lejárt; e hit megrendült ma bennünk, és a kétség nem boldogító. Szálljunk le tehát valahára már a véleményi türelmetlenségnek ’s a felsőbbség iránti vétkes tiszteletlenségnek méreg-mezejéről ; kérjünk tanácsot a históriától, mellyre olly gyakran hivatkozunk,’s mellyben írva van, hogy türelmetlenség veszettségre ’s tiszteletlenség val­­lástalanságra vezet hitben úgy mint politikában, ’s kik a számadás bekövetkező óráját könnyelmüleg felejtik, gon­dolják meg legalább, hogy ha a politikai szeny, melly olly ragadós mint az ásitás a társaságban, azon osztályt megta­lálja,lopni, mellyet a mirigytől, erőködéseink daczára is, eddig maga a természet óvott meg: nem leend­ő földön majd próféta, ki örök nyugalomra szállt keleti fajunkat az élet­nek többé visszaadja. Ezen itt csak in nuc­eo közlött morgadalmas expectora­­tiók után, szinte jól esik a komolyabb vitatkozásoknak ered­ményeiben ugyan nem örvendetes, de nyilatkozataiban már nem annyira darabos terére átlépni. Mint előrebocsátók, az egyik rész az indítványozó gróf motivatióit nem tette ugyan­­ egészen a magáévá, de magára az érdemre nézve vele kezet fogott ’s felírni teljességgel nem akart; a másik rész azon­ban legbecsesb kérelmi jogát nem akarván az eredményei­ben épen olly kedvetlen , mint bizonytalan sérelmi viszke­­tegnek feláldozni, felírást kívánt, alkotmányos polgárhoz illő tisztelettel kijelentendő azt, hogy mit a megye alkotmá­nyos jog­i gyakorlatában, a törvény korlátai közt végez, el­lenszegülésnek nem ismerheti, jobbágyi hódolattal és jogai­nak törvényes érzetét jellemző őszinteséggel kinyilatkoztatan­­dó egyszersmind azt is, hogy az 1770iki­k. rendeletben kö­rülirt utat a rendeletekkeli kormányzást megszüntető 1790 : 12 dik t.czikk útmutatásánál fogva nem követheti, ’s hogy, miután a megye többsége a legközelebbi horvát tartomány­­gyűlést rendező kormányi rendeleteket törvényellenesnek ’s ez okból kormány­ iránti bizodalmát elenyészettnek kijelenté, az ez ügyben keletkezett felírásnak ő cs. kir. felsége kezei­hez leendő juttatására más utat a küldöttséginél következe­tesen nem is választhata * *). Ezen rész azonban néhány szótöbbséggel kisebbségben maradván, négy­ órai vitatkozás után, végre határozatta lön, hogy a k. intézvény a sérelmek sorába iktattatván, ennek a legközelebb tartandó ország­­­gyűlésen előlegesen leendő tárgyaltatására’s orvosoltatására a megye részéről ez ügyben hozott határozatok ’s fokozatos eljárások körülményes leírása mellett, minden m­egye fel­­szóliltassék. — Tudósításunkat azzal rekesztjük be, mikint a végzést hitelesítő ülésben alispánunk azon jelentésére, hogy Pozsony sz. k. városa egy, a megye által szerzett és önszük­ségére fordított városi telken követelt adó­tartozás miatt a megyét sommás perbe fogta, minden bizalmatlankodási ber­zenkedéseink mellett, mégis csak felírtunk, következetesen tanúsítván azt, hogy ha valamelly égi háború közel fenyeget, nolens volens a kormány szárnyai alá vonulunk**). Ren­des levelező. Pozsony, január 5. Mig hittan, ’s politikai véle­mény felett a fegyver hatalma határozott, mig a tudomány föltévő istene a harcz vérontó vasa elöl égi lakába vonult vissza, találkoznak ugyan itt ott erőteljes jellemek, mellyek, mikint a pusztának hajlékony gabonaszála, a tipró vad dulon­­gása közben is ismét felemelkedtek, ’s megtennék gyümöl­cseiket, de virágzó vetés, mellyet a tudomány elevenítő sugára juttatott érlelésre, nem tűnik sehol szemünkbe. Milly *) Az 1790. 12. t.cz. itt egészen helytelenül idéztetik. A örvendetes ellentéte ezen setét időnek a jelen, mellyben törvény, ’s haladás jelszava jön kormánynak és népnek! A nemzetek érdekei, eszméi, mint egy köz családnak, ösz­­pontosulásra irányo­zvák, ’s bár véleményekben különbözők, törekvéseikben egygyek ugyanazon czélfelé, melly a nép boldogsága, ’s a törvény sérthetlen tisztelete. És ezen ne­héz, de jutalmazó pályán a szellemi és anyagi erők naponkint élénkebben terjedő forgalmában ki maradhatna részvétlen, kinek doboghat szive erősebben mint a magyarnak, min­den más európai honnal csupán szellemileg rokon hazájá­ban ; és ha látjuk, miként a tett mezejére átültetett erkölcsi erők magva a szegénységétől elborzadt nemzet jobbra tö­rekvő viszonyaiban, ’s a fele kezet fogó kormány éber lel­kű idében már is virágzásnak indult, lehetlen nem örven­denünk polgárunkban felébredt ama szép jellemnek , melly midőn a jótékony intézeteket önzetlen fáradozással vezető férfiakkal háladatossága jeleit nyilvánosan is érezteti, ezen nemes vonásban maga magát dicsőíti. Illy polgári ünnepnek valánk tanúi tegnap, a megyei közgyűlést megelőző nap estvéjén Pozsonyban. Alig terjedt el városunkban ifj. gr. Zichy Ferenczé méltóságának a helybeli váltótörvény­szék volt elnökének a nagy m. udv. kanczelláriához történt előléptetése, mozgásba jött azonnal a polgároknak kicsinye és nagya , egyrészről fájdalmának, a mélyen érzett vesz­teségen, másrészről örömének tisztelt kegyencze kitüntetésén, utat engedő. A ki ezen koronás városban nemcsak a termé­szet pazarul elöntött szépségének áldozta idejét , de figye­lemmel kisérte mindazon iparmozgalmakat, mindazon jóté­kony intézeteket, mellyeket itt a tisztelt gróf részint alapita, részint vezérle, valóban a háladatosság azon őszinte jelei­nek , mellyekkel a pozsonyi polgárság a tisztelt gróf irányá­ban tisztelkedik, nem maradhatott részvétlen tanúja. Leg­első volt a helybeli országszerte ismeretes takarékpénztár­nak , a pozsony-nagyszombati vasút, és malomvölgyi társa­ság tagjaival egygyé olvadt választmánya , melly üdvözöl­vén a tisztelt grófot, kiben 5 év alatt a hála soha nem ingó érzelmeivel elnökét tisztelé, — mikint értesülve vagyunk — nemcsak a társaság mélyen érzett háladatosságát ismételé, midőn ennek jeléül a tisztelt gróf arczképének hirhatását magának kikérte, hanem egyszersmind azon óhajtását is nyilvánitá, bár a tisztelt grófot ezentúl is szakadatlanul a vállalat élén láthatná! A tisztelkedőknek egymással vetél­kedő seregét számos, és fényes küldöttséggel nevelé a város polgári közönsége , mellynek hálás érzelmeit a küldöttség élén, ’s közszeretetben álló főbírónak szívből szívhez inté­zett komoly szózata tolmácsoló. Estve 9 órakor diszegyen­­ruhájában álla fel a főpiaczon városunknak polgári őrserege, ’s a hatszázat felülhaladó viaszfáklya lángözönében törökzene harsogása közt vonult el a venturatezán keresztül, hol elő­ször is a tisztelt grófnak hazánk szolgálatában megőszült atyját üdvözlé vala, majd a hosszu­ utezában apróbb csapa­rendeleteit törvényekre alapítsa , de ők a magok végzéseiket ön­kényekre alapítják— törvények és nem rendeletek által kivannak kormányoztatni, de magok meg megyei végzések által szeretné­nek mások is az ország dolgai felett disponálgatni — egy szóval semmi más jogot és hatalmat el nem ismernek , mint saját önké­nyüket, véleményeiket, és azon ferde magyarázatot, mellyet ők egyoldalulag adnak az ország törvényeinek és alkotmányának. Hagyta volna csak a kormány a túrmezei nemességet a tártó gyű­lés felett zsarnokoskodni, törülné csak el a kapcsolt részek mu­­nicipális jogait egy tollvonással, eretetné csak reájuk a magyar nyelvet, és bizonyosak lehetünk, hogy ezen urak nem késnének bizodalmi nyilatkozataikkal. Pedig az illyen kormányi eljárások­ban utálatos zsarnokság feküdnék, de mivel az illyen hízelegne az absolutismus köpenyébe burkolt liberalismus tanainak, tehát bizonyosan pártoltatnék is általa. Ebből az foly, hogy az illyen liberalismusnál nincs utálatosabb, mert hypocrisis szükségképemi szövetségese. — Szerk. Ősi honvédelmi rendszerünk ezen ágát várszerkezetnek nevezik. Parancsnokai ezen váraknak a várispánok voltak (comites castri , comites parochiani), katonáik a vár jobbá­ gyok (jobbagyones castri) kik, mint mondák, a várhoz tartozó földet bírtak. Sz. István alatt e várfírségek több tisztjei is for­dulnak már elő, a többi közt a v­árispán udvar bírója (comes curiae comilis parochiani), kinek hatósága szinte az egész várkerületre terjedt,’s ki a várispán helyettese volt és később al­ispánnak neveztetett. E korban tudniillik a polgári ’s katonai hivatalok nem lévén még egymástól elkülönözve, a várispán ’s helyettese az udvarbiró , a várjobbágyok felett az egész egyesült katonai ’s polgári törvényhatóságot gyakorolták , sőt utóbb az egész várkerületben vagy vármegyében, mert ezen intézkedé­sekből fejlett ki az ország politikai felosztása vármegyékre; a várkapitány neve főispánná , udvarbirójának pedig alispánná vál­tozván át, a mai időhöz mérve azonban azon különbséggel, hogy mint érintők nemcsak politikai ügyekben elnököltek, ha­­nem a megyék hadát is kivezették és vezérlék. Sz. István, mint mondók , behozván a keresztény vallást országába, az eredeti alkotmányt is a nyugati Europa példájára hűbérileg alakította át. Vallási újításában tudniillik ellenállásra akadván , mindenek előtt királyi hatalmát erősíteni igyekezett, mi okból az eredetileg örökös várispánságokat nagyobbára eltö­rölte , maga nevezvén ki e helyekre személyeket, a korona-jó­szágokból pedig többeket örök bérbirtokul ada át, katonásko­­dási kötelezés alatt, magyaroknak és idegeneknek, hogy királyi hadát szaporítsa ’s az újításainak ellenszegülő nemzetség­ fejeinek hatalmát megtörhesse, így fejlődött ki végre kétféle had hazánk­ban a királyé ’s a nemességé. Fegyvert általában csak szabad ember, csak nemes, vagy nemesi kiváltságokkal biró hordhatott; a várjobbágyok is e vitézlő rendhez tartoztak, a szol­­ganép ellenben dolgozott ’s adót fizetett. A nemzetség­ fejek ’s főnemesek pedig, kik az ország elfoglalásakor nagy birtokot nyertek , ennek részeit, a király példájára , szinte a kato­náskodás kötelessége alatt másoknak oszták ki bérbirtokul. végrehajtó hatalom csak a törvények értelmében gyakoroltatha­tni, de ebből nem következik, hogy a megyéknek a hivatalos tárgyalás rendes útját egyoldalúlag szabad megváltoztatni. Az i­lyen kísérlet ellen a rendelet egészen helyén van. Ha a felebbi theória állana, úgy minden tárgyat szabad volna ezen küldött­­ségi után előmozdítani akarni, ez pedig képtelenségre vezet, mert ha ezt lehet tenni a horvát-ügyben , lehet százszor is egy évben. Ha nincs bizodalom a kormányban, úgy mirevaló neki panaszt tenni akarni? — S­z­e­r­k. *­) Sok nevetséges handabandákat láttunk már egyszer más­szor , de ennél comicumabbat bizony nem tapasztaltunk. Van ho­nunkban a politikusoknak egy osztálya — szerencsénkre mind­inkább gyérülő — melly azon csalódásban él, hogy szörnyű ke­serűen sújtja a kormányt, ha ellenében bizalmatlanságát emlegeti — pedig ezen handabandázásnak épen ellenkező a sikere. Egy törvényes és alkotmányhű kormány dicsőségének tartja, hogy a politikusok ezen neme benne nem bízik, mert ezen politikusok lévén a liberalismus köpenyébe burkolt absolutismusnak nagy mesterei, önmaga iránt tévedésbe kellene jönni a kormánynak, ha az i­lyenek kezdenének hozzá bizalommal viseltetni. Hogy pe­dig ezen politikusok maguk esnek naponkint az absolutismus azon bűnébe, mellyet másokra kenni akarnának, az a legrövidebb ele­mezés után világos, így például ha eszékbe jut Horvátország fe­lett atyáskodni, készek volnának a kapcsolt részek törvényszen­tesítette jogait egy vonással eltörleni; — ha más megyék felett őrködni csoszszan kedvök, készek volnának megyei végzések ál­tal azok belügyeibe avatkozni — rész néven veszik ha valamelly főhivatalnok elnöki uton ad valami felső rendelést fő- vagy alis­pánnak tudtára , de azért azt hiszik, hogy nekik akár hányszor tetszésük szerint szabad elhagyni a hivatalos tárgyalás rendes út­ját, és felírásaikat anélkül, hogy megkérdeznék őfelségét, várjon el akarja-e azokat ezen rendkívüli utón fogadni, küldött­ség által Bécsbe küldeni; — a kormánytól azt követelik, hogy király és nemesség személyesen tartoztak hadakozni, helyet­tesítés nem engedtetett; a külháborút pedig a királynak saját ha­dával és költséggel kellett megállnia, a nemesség pedig a hazát csak az ország határain belül védelmezte ’s erre is csak a király személyes vezérlete alatt volt köteles. „Alapját ezen polgári, a köztársaság fogalmából eredő kötelességnek , mond szerzőnk, a nemzeti szabadság és örökbirtok ’s azon kiváltsá­gok ’s alkotmányos jogok tevék, miknélfogva a ne­messég nemcsak minden egyéb teher és szolgálattól ment volt, hanem az alapszerződés szerint az országhatalomban is osztozott fejedelmével. Ez oka annak is , miért az alkotmány kebelébe felvett ’s a nemesség minden alkotmányos jogaiban részesített főpapság is személyesen köteleztetett a honvédelemre.“ Elégedjünk meg itt a régi idő homályából még mindig fel nem derített tárgy rövid vázlatával ,s lássuk, mint ítéli meg szer­zőnk állodalmunk ezen első korszakának honvédelmi rendszerét? „És eleint, szól­t, személy- és birtokjog és honvédelmi kö­telesség az Árpádok egész korszaka alatt egyenes arányban és igazságos viszonyban állottak egymással. Minélfogva, nemcsak hogy a több javakkal és jogokkal bírók a honvédelemben is na­gyobb részt venni köteleztettek az alkotmánytól kevésbbé kegyel­teknél , hanem általánvéve a személyes szabadság és birtok olly lényeges feltétele volt a hadakozási kötelességnek, hogy a tu­­lajdonképeni szolga , kinek sem személy- sem birtokjogot az al­­kotm­ány nem adott, még zsoldosként sem állhatott a vitézlő rend sorába. És ezen, korában páratlan szerkezetű honvédelmi rend­szernek köszönheti egyéb alkotmányos intézetei mellett a magyar nemzet mind arany szabadságának fentartását, mindazt, hogy előbb az olly hatalmas német , utóbb pedig — midőn a keleti császárság pislogó élelmécse a fondor , hatalmas Comnen Manuel alatt utoljára olly rendkívüli erővel fellobogott —, a görög be­folyástól el nem nyeletért, és annyi is olly súlyos csapások alatt, minek rajta kivid nem sok népre mérettek, el nem enyészett. Oly körülmények közt alig tarthatta volna fel magát a magyar , ám egyedül zsoldos hadi szolgákra bízza vala magát és szabadságá­t—« ! ■■ ■■ iHi.f— ii i ■ ■■■■———■ ........——mmmmmmwmtm­nak szentséges kincsét. Mert csak a hon és családi tűzhely lélek­emelő szeretetéből származhatik hazafius lelkesedés, mi ismeret­len érzet annak kebelében , kit a nyomorú zsoldnál ’s mit azzal tenget, örömtelen életénél egyéb mi sem köt a róla nem gon­doskodott , reá nézve mintegy idegen hazához ; csak a hon és családi tűzhely felmagasztaló szeretetéböl származhatik az erköl­csi erő azon hatalma, melly daczolhat a veszélylyel is dicső nye­reségnek tartja, ha azt honáról önfeláldozásával elháríthatja. Bár mit mondjanak a mai zsoldos hadak magasztalói, hasztalan, azon, mondhatnám mindenható erkölcsi erőt a zsoldosnak embertelen büntetésteli félelem által kicsikart szolgai engedelmessége huza­mosan soha ki nem pótolhatja.“ Ezen hatalmas szónoklatban sok igazság foglaltatik, de több ferde nézet is. Sajnálkozással kell mondanunk, még történetíró­ink hazafisága sem emelkedik fel azon el nem fogott tiszta poli­tikai nézetre, melly több ellenzéki tagjainkban olly szembeszökő hiány. E védrendszerben a nemességre nézve, igen is jog és kö­telesség arányban állott ’s korában, erős fejedelmek kezében, megfelelt ózdijának, nemcsak a nemzet függetlenségét fentart­­ván, hanem nevét félelmessé is tevén; mert nem csőcselék nép, hanem a nemzet legjobbjai villák annak csatáiban. De az álladal­­m­i tudomány mostani kitisztult fogalmai szerint ítélve, nem alap­­hiba volt-e az: az országban két érdekeire nézve kü­lönböző hadat felállítani? Az egyik a királyi hatalmat törek­vők terjeszteni, a másik a nemesség előjogait. Józan észszel fel­fogva, mi lehetett végre ennek eredménye ? Belháború. És dü­höngött elég ritka szünetekkel úgyszólván sz. Istvántól III. An­drásig, tehát az egész korszak alatt. De ezen rendszer fentarta, mond történetírónk, a magyar nemzet ,,arany szabadságát.“ Mi pedig azt hiszszük, belsőre nézve legalább, semmit sem tartott fon csak az előjogot, melly az igazi szabadság ellentéte , mivel szolgaságot tesz fel. ’) Magyarország, akkor belsejében, mint a­ ­) Ezen általánosságban nem mernék állítani, hogy az előjog szolgaságot tesz fel. Így csupán a politikai jogok általános egyforma­

Next