Budapesti Hiradó, 1846. január-június (311-412. szám)

1846-01-15 / 319. szám

Ezen lapok minden héten négyszer, u. m. kedden, csütör­tökön, pént. és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban 6 ft., postán bo­rítékban 6 ft. ez. p. A hirdetmé­nyek minden apróbetű­s hasáb­­soráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. Csütörtök 319. BUDAPESTI Januar 15. 1846.­­ Előfizethetni Prrnem a kiadóhivatalban, hatvani ut­ozai Horváth-h­ázban 4­3 ik szám alatt földszint, és minden királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példáin okat csak a bécsi császári posta­hivatalnál rendeltethetnek meg. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezés. Elő­léptetés. Hibaigazítás. Ismét a fiumei vasútról! Megyék és vár­o­­sa: Közgyűlés Pozsonyban. Pozsonyi levél (polgári ünnepély). — Budapesti hirharang. Nemzeti színház. Külföld: Olaszország. Schwveicz. Németalföld. Orosz- és Lengyelország. Brazília. Hivatalos és magánhirdetések. IRODALOM és TUDOMÁNY. A magyar honvédelem történeti vázlata. Olvasta, midőn rendes tagi székét elfoglal­ná . Horváth Mihály. ____________________ MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. Ő cs. ap. kir. Fölsége Németh György esztergomi kano­nokot és hétszemélyes táblai ülnököt püspöki czimmel d­iszesiteni leg— kegy. méltóztatott. IGAZÍTÁS. Múlt számunk főczikkében 1 has. alulról 25d. sorb. az ugyanazon esztendei 50d.“ helyett olv.: ,,az 1741 : 50d.“ — to­vábbá alulról 24d. sorb. ,,az 1751: 115“ h. olv. „az 1751: 23.“ 34d. sorban ,a­z o­k , vagy' helyett olv. ,a­z o­k­é.‘ — Ugyan e has. 2. sorban alulról Javaslatain' helyett olv. javas­lata­i.‘—A 2d. has. 9d.sorb. az ,1715 ki‘ után teendő ,és 1741 ki.‘ — Továbbá a harmadik hasábon a második czikk elején 5. ’s­zik sorban e szavak helyett: „melly ezen évben egyszerre majd Hét millióval, t. i. 34 millióról 36 millióra, emelkedett," olvasandó: „melly ezen évben egyszerre majd Hét millióval, t. i. 36 millióról 43 millióra emelkedett." (Újra a fiumei vasútról!) Nem kis és nem kellemes meglepetéssel olvasom a B. P. Híradó 304dik számában, a szerkesztői jegyzetekkel bővített jelentést a vukovár-fiumei vasútra egyesült társaságok szövetkezéséről, mellyből sajonnal értesültem, hogy azon nagyszerű agitatio, melly néhány hónappal ezelőtt olly biztos reményeket ger­jeszteni igyekezett ’s a nemzet általi kamatbiztositást feles­legesnek hirdető, nagy vagy szinlett vajúdásaival mit sem szült és minden sikerét arra alapítja, „hogy a múlt ország­gyűlés által megajánlott kamatbiztositást a jövő országgyű­lés ő felsége kegyelmes hozzájárultával törvénybe iktatand­­ja (minek igénybe­vételét nyilván fen is tartja a társaság)“ ? pedig ennek ellenkezője igen fenhangon volt híresztelve. Tehát ismét csak szavakkal játszottak? ! Jól van, csak tovább is így! akkor legalább nem kellene mindig fellengős ígéreteket devalválgatnunk , mert így lehetetlen, hogy elle­neink máskor hívekre akadjanak. E körülmény tehát már mindenesetre csak nekünk fog szolgálhatni, ha külön nem is tárgyalnók a dolgot; azonban, mivel én is feltételesen capituláltam, most pedig kamatbiztosítás hozatik újra sző­nyegre, lejártnak kell tekintenem a fegyverszünet idejét rám nézve is, és így újra felhíva érzem magamat nem any­­nyira ezen concret tárgyról, mint általánosságban némely­­lyeket előhozni, miket a mostani, az egész világ előtt tudva lévő, pénzügyi események nyomatékosan fognak támogatni. Ha a fiumei vasút tervezői a kamatbiztosításra újra visz­­szatérnek, az egyedül azért történhetik, mert belsőkép szint­­o oly erősen meg vannak győződve mint mi, hogy ezen vasút egyáltalában nem fog jövedelmezhetni. Minek volt tehát az a sok szó, azon végtelen sok czikk és számítás, azon méltatlan megtámadások, mellyek ellenünk szórattak, ha elvégre mégis önkénytelenül bevallják, hogy daczára azon sok millióknak, mellyekkel kevéssel ezelőtt disponálgattak, semmire sem mehetnek,hacsak arra nem birják a nemzetet, hogy ez erszényével segítse először a rész­­vényekkeli nyerészkedést nagyban űzhetni, és ha ezzel némellyek zsebeiket jól megtömték, a vállalat évenkinti deficitjét nagylelkűen fedezni! Mind­azon módok közt, mellyek által vasutak létreho­zattak, a kamatbiztositás a legroszabbik, mert általa a sta­tus meg nem menekül mindazon iszonyatos veszedelmektől, mellyek az apró pénzmennyiségeket mind a börzékre, innen pedig kérlelhetlen szigorral a milliomosok pénzládájába szivárogtatják; de ellenben azt nyeri, hogy a roszul kiszá­mított vállalatokból bizonyosan eredő kár mindig csak őt éri! Ebben első pillanatra úgy látszik, mintha némi ellen­mondás rejlenék, mert mikép nyerészkedhetni olly vállalat részvényeivel, melly vállalat más részről egyszersmind bi­zonyos deficitet láttat előre? és ebben, fájdalom! van is ellenmondás, de ez nem gyökerezik okoskodásunkban, ha­nem az ember természete magyarázhatlan gyarlóságiban, mellyek szerint azt a nyerészkedési vágy a józan ész minden sejtelmein messze túl ragadhatja. Hiszi-e valaki, hogy mindazon vállalatok, mellyek rész­vényeinek hirtelen kelendősége azon borzasztó szerencsét­lenségeket idézte elő, mellyekről a külföldi lapok tudósí­tanak, bizonyos nyereségre nyújtottak reményt? Nem, sok­nál talán egy százlék­ sem volt bizonyos, és mégis hány em­ber tolakodott a börzére, hogy egész vagyonát ezekbe fek­tesse? Még most is lehet valaki, ki előtt nem világos, hogy nem a kamat, nem az osztalék az, mi az ember akaratával illyenekben határoz, hanem hogy a játékdüh a börze zabo­­lázhatlan szeszélye, melly egyszer magára hagyatva, sem­minemű hatalomnak, hanem csak a milliomosok fortélyos­­kodásának engedelmeskedik ? És ha ez i­lyenekkel történ­hetett , nem fog az történhetni még inkább ollyan részvé­nyekkel, mellyek minden kár ellen előre biztosítvák? Igenis, történni fog, és daczára a nemzet áldozatjának az utolsó vevők nem fogják élvezhetni pénzeknek öt­száztaliját. Ha a pesti középponti vasút-társaság, jóllehet az országgyűléshez folyamodott, és megmutatta, hogy kamatbiztosítás nélkül vállalatát nem kezdheti, most részvényeit mégis agróval ad­hatja el minden kamatbiztosítás nélkül, ki fogja állíthatni, hogy kelelök roszabb lenne, ha az akkori szerepvivőknek sikerült volna a részvényesek lehető és be is állandó kárát a nemzet vállaira általvinni ? ! A vasút­társaságok felett a legújabb gyászos események végkép pálc­át törtek. Az angol Times legújabban ezt írja: „A legújabb bukások és az ezekkel járó körülmények olly állapotba helyezték a várost, hogy ha csak egy ötöd­része való­suland annak, minek híre jár, sejteni sem lehet még minden, ebből folyandó következéseket. A rémülés olly fokra hágott, hogy magánosak olly árért hányják el a vasút-részvényeket, miilyenért azokat valaha megvehetni soha senki sem hitte.­ Egy, északi Angliából érkezett levél ezen nyerészkedés szerencsétlen eredményeiről ezeket közli : „A kereskedést fájdalmas zsibbasztás érte, és mindnyájan olly crisistel tartunk, miilyen még ritkán vonult el felet­tünk. Már Hanak öngyilkolását tudja ön: az üzérkedés tönkre tette az egész családot. A— megszüntette fizetéseit, 12.000 font szert, veszve van. F— mérget vett ma reggel, egyedül a részvényjáték következtében. Nagy családja szo­morú jövendőnek néz el­be.Egy húsz­ évi szeplőtelen hírne­vet néhány havi esztelenség így becstelenített meg. P— és társa megbukott, és egy garas sem marad vagyonukból. H— még hat hónap előtt szegődött a házhoz 5000 fnt siggel, ’s ez mind oda van ’stb. ’stb.“ A ,Moniteur Industries Pá­­risból meg ezeket írja: „A részvények emelkednek, talán azért, mert némelly vállalatok javultak? koránsem, hanem azért, mert tehetni még szert áldozatokra. Ezen czél eléré­sére tegnap az árbukás szolgált eszközül, ma meg az emel­kedés­ volla font!­­És mégis nagy szerencsétlenségnek tar­tottak a legújabb események, nem ugyan azért, mert milliók mentek veszendőbe és három-négy erszénybe szivárgottak össze, hiszen azért van az egész úgy elintézve, hanem az­ért, mert vallomások is történtek. Senki sem tagadja ma már, hogy a nagy házak fondorkodnak, tettek és nevek nyil­ván­valók! És a hírlapok, még a legbátrabbak is, felét sem mondják ki annak, mit mondaniok most kellene, mondaniok lehetne! De nem is mondhatnák milliók nélkül, mellyekbe a sok fogság és büntetések kerülhetnének. Némelly lap azt h­érli, hogy ezen vesztett milliók forgásba bocsátva élénkítik a kereskedést és ipart. Hej, de mennyire tévednek ezek! Az ipar és kereskedés iszonyúan szenved és azokra úgy kell tekinteni, mint vesztett csatára. És igy, hogy néhány nye­részkedő halászata ne gátoltassék, megengedtettek ezen sa­­turnaliák, mellyek iparüzeinket tönkre tették és munkás osztályunkat nyomorba taszították!“ Illy tapasztalások után nem habozhatnak a kormányok: a vasutakat ezentúl máskép létesíteni, mint társaságok által; még kevésbbé lesznek hajlandók, a társaságoknak kények és kedvökre hagyni, hol és hogyan építtessenek, magoknak csak azon egy jogot tartván fen, hogy a deficitet mindig ők fizethessék! Ha ezt akarja a status, ha erre szükség van , akkor sokkal egyszerűbb, ha a status maga építi a vasuta­kat, mert akkor sem csalárd játék a részvényekkel, sem botrányos vitatkozások a követi táblánál, sem drágán meg­fizetendő kontárkodások, sem a közönséget zsaroló taristák nem gondolhatók ! — 7. Irodalom és Tudomány. A MAGYAR HONVÉDELEM TÖRTÉNETI VÁZLATA. Olvasta , midiin rendes tagi székét elfoglalná, Horváth Mihály, a magy. tud. társ. Évkönyvei 6. kötetében 298 — 376 lapig. A magyar tud.­társaság Évkönyveinek legújabb — egy pár hét előtt megjelent— kötete, több igen jeles értekezés közt, egy igen fontost ’s országos érdekűt is foglal magában; a magyar honvé­delem történeti rajzát. E tárgy kivált az 1808-i országgyűlésen igen élénk eszmecserére adott alkalmat, ’s midőn az összegyűlt KK. és RRk az elavult bandériumok tömkelegében el nem igazod­hattak , ez ügynek tisztára hozatalára országos választmány ne­veztetett ki, melly azonban tudományos elődolgozatok hiányában teljesen ezért nem érhetett. Mert a gyakorlati politika lévén a nemzet képviselőinek munkatere, illy régi krónikák és okleve­lekből merítendő felvilágosítások nem őket illetik, hanem olly tudósokat, kik e tárgyakkal mint szakbeli tudománynyal fogla­latoskodnak; s így jön , mi hihetetlen de való: Magyarország or­szágos dolgokban tudósokra szorult, azon emberekre, kik mint haszontalan nevetséges pedánsok hazánk félművelt tömege előtt már régóta nem a legjobb hírben állnak. Legelőbb ugyanis Pi­­ringer üdv. tanácsos fogta fel a tárgyat, sok zajt és vitát előidé­ző két kötetű munkájában . „Über Ungarns Banderien,Wien 1810.“ Keservesen esett a magyar nemességnek kivált az előadásából fo­lyó következtetés. A magyar nemesség, ezt mutatá meg, a fen­­álló törvények szerint még mindig személyes felkelésre és a te­­lekkatonaság (portalis militia) kivezetésére köteles; de mivel illy katonaság korunk hadviselete következtében többé nem használ­ható , méltányos, hogy e teher pénzzel váltassék meg. A dolog világos, de kérj a magyar nemestől megváltást, pénzt, szóval a mi adóra emlékeztet, kivált még 1810 —16ban, ’s magadnak tu­lajdonítsd azután, ha nem épen örvendetes czímekkel tisztel meg. Szegény Piringert nem egy magyar oppositionalista a kormány­nak zsoldjában álló hazaárulónak nevezé. Azonban Piringer , minden kétségtelen következtetései mel­lett , mégis egy kissé német szempontból tekinti tárgyát. A ma­gyar alkotmány alapja nem német eredetű, nem a német,vagy ha akarjuk európai hűberrendszernek másolata , mert elébb al­kottatott, mintsem a magyar Európával békés viszonyba lépett vol­na. A magyar nép költözködése idejében 108 nemzetségből ál­lott, mellyek egymással kölcsönös védelemre és együtti hadako­zásra egyesültek. Társaságuk tehát, a görög írók tanúsága sze­rint , mint Horváth Mihály helyesen jegyzi meg, a frigyrend­szeren alapult. Később Árpád Magyarországot elfoglalván , a többi főkapitányokkal, a szeri pusztán , örök szerződésre lépett, ’s itt vettetett meg alkotmányunk alapja, melly ennélfogva min­den idegen befolyás nélkül tisztán a magyar nemzet életéből fej­lődött ki. Ki ezt tagadni merné, emlékezzék reá, mikép a meghó­dított föld mindjárt elfoglaláskor osztatott szét, mi a birtokjo­got megalapítá, mellyből viszont a politikai jogok’s a honvédel­mi kötelesség fejlődtek ki. írott törvényeink , úgymint a keresz­tény egyház alapítása , az igaz, sz. Istvánnal kezdődnek , ő hoz­ta a magyar állodalmat Európával összeköttetésbe, számos idege­neket behozván országunkba ’s átalakitó alkotmányt ’s vallást, a műveltebb nyugoti nemzeteknél divatos hűbéri ’s hierarchialis alakokba. Magyar történetet magyar szellemben ’s magyar nyelven kell írni, ha akarjuk, hogy igazán meg legyen írva; de a mellett a ma­gyar íróknak a nemzeti előítéleteken felül kell emelkedni ’s mű­veltségre’s tudományra nézve a külföldi tudósításokkal egy rang­ra lépniök, máskép feladatuknak azon mértékben meg nem fe­lelhetnek, mint azt török reményleni ’s várni jogosítva vagyunk. Hogy jeles történetírónk Horváth Mihály ezen, Piringertöl hatal­masan megpendített tárgyat német szempontból nem tekinti, ’s magyar szellemben adandja elé, — ezt eleve hittük ’s iránta nem vala kétségünk; de emelkedett-e ki egészen a régi ellenzék még most is köztünk sokaknál divatos álláspontjából, — ezt történeti vázlatának bírálata fogja kitüntetni. A honvédelem és adó minden nemzetnek legfontosabb országos ügyei, mert ezek teszik lehetségessé ’s biztosítják fenállását; a honvédelem szerkezete ’s erkölcsi ereje különösen a lángeszű Müller János ítélete szerint az, melly a nemzetek emelkedését, di­csőségét vagy hanyatlását ’s bukásukat eszközli. Nemzetünk je­lenkorunkban öntudatos haladásra serkent fel, maga körül, hátra ’s előre pillant, ’s átalakulási szakában bizonyosan nem létezik méltóbb tárgy megfontolására; mert nemzetnek, melly ki akar fej­lődni ’s haladni, mindenek előtt fen kell állni ’s függetlenségét biztosítania. Kritika pedig, melly nem csupán az írókat, hanem a nagy magyar közönséget tartja szeme előtt ’s ahoz szól, vizsgá­lódásaira fontosabb tárgyat nem találhat. Horváth Mihály történeti vázlatát négy korszakra osztja : az elsőben előadja állodalmunk honvédelmi állapotját az Árp­ádok; a másodikban az Anjouk alatt, a mohácsi veszede­lemig; a harmadikban, az állósereg felállíttatásáig; ’s a negyedikben, a mostani ideig. Kövessük szerzőnket történeti adatainak fonalán. Az Árpádok alatt, mond szerzőnk, „két, alapjában külön­böző had fejték ki; egyik, mellynek tagjai a köztársaság fogal­mából eredő kötelességkint általánosan , másik , melly azonkí­vül a nyert bérbírtokért különösen köteleztetett a honvédelem­re.1-1 Eredetileg tudniillik minden szabad magyar fegyvert hordo­zott, de csak a szabad, a szolga dolgozott. A szabad magyarok birtokot nyervén ’s ezzel együtt politikai jogokat, érte katonás­kodni köteleztettek. De ha a szabad nép a vezérek alatt hazájá­ból kiszáguldozott, Európát kirablandó, ki őrizte addig a hazát? Elfoglaláskor a magyarok már várakat találtak, ezeket úgy lát­szik utóbb szaporíták , ’s ne­hogy uj hazájokban is úgy járjanak mint a régiben, mint Atelközben , mellyet a bolgárok kirablá­­nak, midőn a fegyver fogható nép Svatopluk elleni háborúban kün táborozott, illy balsors ellen óvakodva, a várakat megrak­ták őrkatonákkal, a várkörüli földet szolgálatuk díjául kiosztván, illegyek. POZSONYBÓL, jan. 5. Mára hirdetett rendkívüli köz­gyűlésünknek azon legfelsőbb kir. leirat vala tárgyául ki­tűzve, mellyben a cs. kir. felsége a rendekkel tudatja, hogy azon küldöttséget, melly a főispáni helytartó által kijelen­tett legfelsőbb utasítás ellenére, a horvát tartománygyűlés tárgyában keletkezett felírás átadásával ismételve, ’s az 1770iki rendeletben kijelölt út mellőzésével megbizatott, el nem fogadja, ’s a megyének illy előzmények után keletke­zett végzését roszalja. Az intézmény felolvasását nyomban követő indítvány következtében, előlegesen kimondatván végzéskép az, hogy a­rok hódolva a kénytelenségnek , a küldöttségtől elállnak, ’s hogy a leiratot magát annálfogva, mert törvényen nem alapszik, sérelmesnek vallják; az in­dítvány második részéből támadt azon kérdés felett folyt a vita: vájjon a kir. leiratra felírjanak - e vagy nem? Az in­dítványozó gróf P. J. ugyanis hivatkozván a históriára — mellyből, úgy látszik, sokat felejtett ’s keveset tanult — a küldöttség által nyilváníttatni akart bizodalom visszauta­sítását hallatlannak mondván, ’s olly leiratot, melly törvé­nyeinkkel ellenkezik, kötelezőnek nem tartván, ezt előle­­ges sérelemkép kívánta fölterjesztetni, ’s visszaborzadván minden érintkezéstől olly kormánynyal, melly a haza inte­gritását megtámadta, minden felírást mellőzendőnek’s magát a horvát ügyben keletkezettet is visszatartandónak*) vélvén, a megyének e tárgyban hozandó végzését minden megyével közöltetni ’s azokat ezen sérelem országgyűlési előleges tár­gyalására ’s alkotmányos jogaik fentartására felszólítatni ja­vasla. Ő , úgymond , csak egy nagy hibát követett el éle­tében , és ez az , hogy egyszer bízott a kormányban, de jo­­ g!) Erre semmi okot sem látunk; a posta azt legbizonyosab­ban és biztosabban elvitte volna az illető helyre , és alkalmasint választ is hozott volna. — S­z­e­r­k.

Next