Budapesti Hiradó, 1848. január-június (723-875. szám)

1848-05-12 / 834. szám

Ezen lapok hétfőt kivéve na­­ponkint jelennek meg. Előfize­­tési ár félévre Pozsonyban és Pesten helyben boríték nél­kül 7 ft, postán borítékban he­­tenkint kétszer küldve 8 ft 24 kr, hatszor küldve 9 ft 12 kr. p. p. A hirdetmények minden négyszer hasábozott apróbetűs soráért vagy ennek helyéért 5 p. kr , a kettős sorért pedig 10 p. kr. fizettetik. Péntek 834 BUDAPESTI Maine 10 10Jft Elefl­eihetnl Pozsonyban a lfldJUS 1*. 10*10. kiadó-hivatalban, ventur-utezai Zierer-házban 114. szám alatt földszint, és Pesten hatvani­­utczai Horváth - házban 583­. szám alatt földszint és min­den kir. postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba és kül - é földre menendő példányok csak * a bécsi császári királyi fő­­postahivatalnál rendeltethetnek meg. HÍRADÓ Nemzetiségek és osztályok közti béke! Monarchia! Alkotmányos szabadság, rend, törvényesség! TARTALOM. A testvériség gyors fejlődése. — Forradalmi és alkotmányos haladás. — Szabadság, egyenlőség, testvériség.— Nógrád. — Hírfüzér. — Austria. — Németország. — Olaszország. — Francciaország. - Anglia. — Nyílt tér mindenkinek. — Hiva­talos és magánhirdetések. A testvériség gyors fejlődése. Ezelőtt alig egy hónappal a bécsi nép, kivált az új­ságírók , nyakába borultak a magyaroknak s őket szaba­ditóiknak, testvéreiknek, Kossuthot pedig megváltó­­juknak hirdették. Ma ugyanezen ujságirók megfeszitik Kossuthot, hűtleneknek, árulóknak , hazug egoistáknak kiáltanak bennünket, s háborúra uszítják ellenünk minden képzelhető ellenségeinket. Olvassátok bár az „Alig. Oest. Zeit.“ május 9diki fő-és május 8iki pótlék lapját. Ezen lap olly méregbe jött a magyar ministeriumnak hazai zi­vataros körülményeink által, küntevő hadaink iránt kény­szerítve tett rendelkezései miatt, hogy magyarosan szól­va , azt sem tudja mit beszél. — Törvényeinket, mellyek független kormányzásunkat újabban megerősítik, erősza­kos kicsikarásnak hirdeti, s igy szeretett jó fejedelmünket gyalázza meg, ki azokat nevével szentesítette. A tör­­vénytapodó bánt, kiről, nem tudjuk micsoda mende­monda után beszélt, hogy a dolgok új rendének el nem ismerését nyilatkoztatta ki, s a „császárokért égő határ­őrök százezreivel“ annak megszorított régi hatalmát visz­­szaállítani ígérte, törvénytelen proclamatióiért az égig magasztalja, s egyenesen lándzsa­törésre ösztönzi „a mo­narchiát és trónt eláruló“ magyarok ellen. A bécsi mi­­nisteriumot inti, nehogy a bán jobb útra térítését sze­mélyesen sürgetni mert minister­elnök gr. Batthyánynak engedjen, sőt ijesztgeti, hogy ha azt tenné — mit a tör­vény parancsol — „a férfias Jelacsics“ majd Ausztria el­len hajtandja végre azt, a­mit érezte tett volna. Szédel­gése e lapnak annyira megy, hogy még azt is meri állí­tani , mikép az ápril 25-én kihirdetett birodalmi alkot­mány óta az egész császári status egy és oszthatlan monarchia; nincs többé sem magyar, sem morva, sem galicziai kérdés; tovább mégis a magyar kapcsolt része­ket és határőrvidéket a monarchia szövetséges tartományai­nak igényli, — és ezt mind­azon czikkben, mellynek ele­jén azt nyilvánítja, hogy a magyar országgyűlés eredmé­nyei „a monarchiát ketté hasították, a kor­mány hatalmát működésében megzsibbasz­­tották, és ha Magyarország mostani hatal­masainak a financziális és hadi ügyekben eddigi irányukat követni meg nem akadá­lyoztatok, úgy a monarchiának összeomlá­sa el nem maradhat.“­­Következő május­odiki számában ezen lapnak dühössége annyira hág, hogy már forró-lázi paroxismusnál egyébnek tekinteni nem is lehet, a­mit reánk tajtékzó szájjal és remegő ajkakkal kiönt. Mint­ha már a mindent elnyelő „Slava“ szörnyetegnek körmei között az utolsót rugnák, olly hangon beszél velünk és azt mondja, olly nevetséges és kevély kárörömmel, mi­nőt képzelni magunknak csak úgy lehet, ha látjuk — és azért alább közöljük is a czikket egészen „Die Verblen­dung der Magyaren“ czim alatt, hogy már most ők, a bécsiek, fogják nekünk a törvényt „diet­ál­ni“ sat. sat. — ha t. i. „még elég korán eszünkre nem jö­vünk!“ No bizony mi, hála istennek­ eszünkön vagyunk és látjuk világosan, hogy amaz Oest. Zeitung-féle újság­íróknak a szokatlan sajtószabadság csak kés a gyermek kezében, mellyel olly vakon hadarásznak magok körül, hogy nemcsak mást, hanem magokat is összemarczangol­­ják vele, és pedig annál veszedelmesebben, minél nagyobb erővel tudják azt forgatni. Ezen lap mindig Németország egysége és nagysága — az ausztriai birodalomnak és dy­­nastiának német alapzata mellett lovagol. Hát ez a mód a monarchiának „egy és oszthatlanul“ fentartására ? ha a tótot, horvátot, szerbet a magyar­, a magyart a német ellen uszítjuk ? ha ezen nemzetiségi kihívások által ma­gukban az örökös tartományokban is elhintjük a szaka­dás magvát? Vagy talán testvéri forró szerelmetek vált egyszerre olly égető és vak gyűlöletté, hogy képesek le­gyetek lemondani önmagátokról, megtagadni históriáto­kat és nemzetiségtöket, csak hogy a titeket „é­s e­­ s­z­ö­­vényei által mindig vízre vivő(!)“ magyart is megfojthassátok a panslavismus óriás karjai között? Vagy épen ijesztgettek? — Ne nevessetek és ne is bosszankod­jatok hazámfiai e talán félelmében megháborodott újság­író deliriumán. Inkább szánakozzatok rajta. És hívek a dynastiához, őszinték a pragmatica sanctióhoz, álljunk szilárdul az ausztriai birodalom szabad, alkotmányos ép­sége mellett, mert a mint e lázas publicista mondá — az ember még paroxismusában is ejthet ki egy okos szót. — „Ha a monarchiának van szüksége reánk, ám nekünk is van reá szükségünk.“ Íme az „Alig. Oest. Zeitung“ nevezetes czikke: ,A magyarok megvakultsága:* „Midőn ,Ma­gyarország magaviselete az olasz kérdés­ben? czímű czikket írta a szerző—így az All. Oest.Zeit.— nem gondolta, hogy az abban kimondott nézetek oliy ha­mar valósuljanak. A magyar ministeriumnak azóta hiva­talosan közzé tett hirdetményei és rendeletei minden két­séget eloszlattak — a híresztelt testvériség gúnynyá lett. Az austriai most már érti, hogy áll Magyarországgal, az öröm elnémult, a magyar nagylelkűség magasztalásai megszűntek. A magyar sajtó siet a már világos tényt még inkább tisztába hozni, kereken kimondja nekünk örü­lünk rajta, s igen szép, hogy megszabadítottátok maga­tokat , egyébiránt rólatok semmit sem akarunk tudni.“ Az angol nekünk németeknek azt veti szemünkre, hogy politikánk inkább az érzés, mint az értelem politikája. Jó, tehát mi is austriaiak nyíltan tartózkodás nélkül fogunk be­szélni, minden rokonszenvet mellőzve egyedül az értelem­től kérünk tanácsot. Ez megmutatja nekünk, hogy — bár a szabadságunk kivívása feletti éljenzésnek rút önzés volt alapja — nagy tévedésben vannak a magyarok, ha azt hiszik, hogy a Separatismus saját érdekeikkel meg­egyez. Az Ausztriától elszakadt magyarságnak nincs jö­vője. A független ministérium, mellyet mi az első öröm­mámorban megadtunk a sürgető magyarnak, a magyar­ság végromlása. A­mit jósoltunk, teljesült. A visszafize­tés napja előbb elérkezett, mint gondolánk. A szlávok fenyegetve állnak a magyarokkal szemközt. Az elsők már önországukban számra sokkal felülhaladva az utóbbiakat, büszkén mutatnak törzsöküknek a szomszéd státusokbani millióira. Esztelenség volna állítni, hogy a magyar nyelv elsőbbsége ezentúl is megmarad, mint előbb volt. Már most is kénytelennek látja magát a magyar a horvátnak és szlavónnak engedélyeket adni, mellyek néhány hó előtt lehetetleneknek tartattak volna. De puszta engedélyek nem lesznek elegendők. A szláv uralkodni akar, mint előbb a magyar. És uralkodni fog, ha a magyar jókor eszméletre nem jó. A magyarnak szorosabban kell mint valaha Ausztriához csatlakozni , elszigetelt állásában Ausztria védelmét nem nélkülözheti. Igen, büszke magyarok, Ausztriának kell titeket védni, ha a népek sorából eltűnni nem akartok! Ti fölháborodtok e szokatlan hangra, de ez az igazság hangja. Nem akartok minket segítni Olaszország elleni harczunk­­ban ? — Olaszország nélkül, sőt Galiczia nélkül is fen fog állni Ausztria; nemzetisége és szabadsága minden körül­mények közt sérthetlen fog megmaradni, mert mögötte és vele 40 millió német áll. De ti egyedül álltok, nemze­tiségtök mi nélkülünk a körülözönlő szláv elem könnyű zsákmánya leend. Ne vádoljatok bennünket többé senti­­mentalismussal, s azért röviden megmondjuk, hogy mi rátok nem szorulunk, és minket illet a ve­letek való további összeköttetés föltételeit életökbe szabni. Ha e feltételekre nem álltok, úgy sorsotoknak hagyunk benneteket. A dolgok állapotja köztünk nem Szerkesztői Jelentés. Részint a több oldalról nyilvánított aggodalom megnyugtatása, részint a félremagyarázások megelőzése végett kinyilatkoztatjuk, hogy lapunk e folyó félévben még Pozsonyban marad. Ezt pedig épen előfizetőink érdekében tesszük. Mert lapjaink szétküldözésével az idevaló posta­­hivatal lévén megbízva, nála vannak letéve e félévre nyomtatott borítékaink is; a budapesti postahivatalok pedig olly rendkívül el vannak hal­mozva az újon szaporodott lapok borításával és szétküldésével, hogy ha most e félév vége előtt tennék át Budapestre lapunkat, annak szétkü­ldö­­tése a legnagyobb zavarba fogna jöni. Tűrjék azért kegyesen tisztelt előfizetőink azon kis késedelmet, mellyel a központi dolgokra nézve még e két hónapban szenvedniük kell. Jövő júliusban okvetetlen Budapesten fog lapunk megjelenni. Addig sem hiányzandunk a haza közügyeit úgy, mint az eseménydús külföldet kiterjedett figyelemmel kísérve, olvasóinkat a lehetőségig kielégíteni. Azon előfizetőinknek pedig, kik ismé­telve panaszkodnak lap­kimaradások és késedelmek miatt, kijelentjük, hogy a szerkesztőségnek ezekben semmi része, még kiadó hivatalunknak sem. A postahivatalokon fekszik a felelősség egész súlya, s miután most már minden ember felelős az ő hivataláért, őket tessenek szorongatni. Mindamellett kiadóhivatalunk — de nem a szerkesztőség — bérmentes levelekre kipótol minden hiányokat. Ezért minden a szétküldést illető igényeket és követeléseket kiadó­hivatalunkhoz kérünk bérmentve utasítani. — Bérmentetlen leveleket csak rendes levelezőinktől fogadunk el; olvashatlanokat, valamint névteleneket, figyelem nélkül hagyunk; illetleneket visszautasítunk, maradhat úgy, mint van, a kötelék nem lehet ránk nézve bilincsesé. Meghajolni vagy megtörni! Nem akarjuk mi magunkat megboszélni, nem akarjuk a sláv elemet elle­netek ingerleni, noha az önhaszon politicája — mellyre ti szünetlen hivatkoztok — ezt kimentené; de meg kell nektek mondanunk, hogy ha a századokon át jó­­s bal­­szerencsében velünk összetestvéresedett magyarnak elvá­lása szivünk érzeteivel ellenkezik : ez elvárás a ti jólér­tett érdekeitekkel még kevésbbé áll öszhangzásban.“ Forradalmi és alkotmányos haladás. A ,Times* egy czikkében illy párhuzamot von a fran­­czia és angol törvényhozás között: „Két nagy képviseleti törvényhozás osztja meg pár nap múlva Európa figyelmét. Azon parlamentben, melly Westminster falai közt nyugodtan kezd ismét hasznos foglalkozásaihoz, egy ős, de erőteljes intézetet látunk, melly hat századon keresztül e birodalom nőttével növe­­kedett, e birodalom erősödésével erősbödött. Azon gyüle­kezet, mellynek tanácskozásai ma hasábjainkat megtöltik, — minden sarkalatos változás nélkül, csupán tagjai szá­mának — hogy a képviseletbe a növekedő álladalom min­den része befoglaltassék — szaporításával, a felelősség lépcsőnkénti kifejlődésével — ugyanaz, melly törvényt szabott a Plantageneteknek, melly függetlenségét meg­védte a Tudorok ellen, melly kárhoztató ítéletet mondott a Stuartokra s a mostani dynastiát trónra emelte. Alapjai mélyen gyökereznek az időben, s elterjedtek az álladalom minden részeiben. A helyhez s históriához kötött eszme­kapcsolatok e parlamentet nem csupán őseinkévé, hanem ezen élő nemzedékévé teszik, s összekötik minden szom­szédsággal, családdal, mindennel, mi jó van intézeteink­ben. Tut a csatornán néhány urak kevés pereznyi tana­kodása és számítása után, egy papírdarab-rendelet követ­keztében 900 férfiú gyűl össze legelőször egy teremben, s azt kérdi egymástól­ ,mihez fogyunk ?* — A brit senatus folytatja munkálatait. Vitatja a törvényjavaslatokat, szá­mon kéri a miniszerektől ígéreteik mikép teljesítését, is­mét fölveszi megszakasztott tanácskozásai fonalát. A szá­razföld bámulatos eseményei, tulajdon­képünk változó szükségei s kérelmei uj ösztönt vagy irányzatot adhat­nak a munkának; de a munka maga ugyanaz, és az emberi intézetek közül — kivévén a kijelentések azon szent lánczolatát, melly a földet az éggel, az idő kezdetét a véggel összeköti — semmi sem múlja felül a brit törvényhozást állandóságban, rendes haladásban s tökéletes azonosságban. Azon egymáshoz idegen embe­reknek, kik olly hirtelen a franczia kamarákba hivattak, más feladatuk leend. Nekik nem annyira törvényeket, mint alkotmányt kell készítniök. Nekik úgy kell tenniök, mint kik közép helyen állnak a jelen s jövő Frankhon közt. Számnélküli viszályok s küzdelmek után Frankhon még egyszer elhagyta a létező állapot előnyeit, s még egyszer löki el a sorsteljes koc­kát valami jobbért. Philo­­sophiai eszmékkel saturálva, majd demoralizálva, három forradalmon átküzdve, anarchia­i huditás vagy lázrohamait állva ki, a nagy politicai játékos újra lök — „kétszeres semmit“ vagy — példa nélküli boldogság — vagy vég­romlásért. Ama 900 véletlenül egybegyűlt férfiú vállán nyugszik a nagy felelősség: békét szerezni meghasonlott státusférfiak és meghasonlott nemzet közt, s ha kelle ellenállni vagy engedni a párisi fegyveres népségnek. Feladatuk akkor is nehéznek látszanék, ha a közelebbi két hó története legmegnyugtatóbb lett volna, de két hónapi háború az ország belsejében, nem hozott volna Frank­honra több szerencsétlenséget, mint e két előkészületi hó­napja a köztársaságnak. Az újonnan szülött szabadság rettegések közt ápoltatott az id. kormány által; a csecse­mő Hercules bölcsőjében a pártok kígyói s a megdöntött hatalmak Nemesise által fenyegettetett, s hogy végórája be nem következett, hogy a legiszonyatosabb anarchia

Next