Budapesti Hiradó, 1848. január-június (723-875. szám)
1848-05-12 / 834. szám
Ezen lapok hétfőt kivéve naponkint jelennek meg. Előfizetési ár félévre Pozsonyban és Pesten helyben boríték nélkül 7 ft, postán borítékban hetenkint kétszer küldve 8 ft 24 kr, hatszor küldve 9 ft 12 kr. p. p. A hirdetmények minden négyszer hasábozott apróbetűs soráért vagy ennek helyéért 5 p. kr , a kettős sorért pedig 10 p. kr. fizettetik. Péntek 834 BUDAPESTI Maine 10 10Jft Elefleihetnl Pozsonyban a lfldJUS 1*. 10*10. kiadó-hivatalban, ventur-utezai Zierer-házban 114. szám alatt földszint, és Pesten hatvaniutczai Horváth - házban 583. szám alatt földszint és minden kir. postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba és kül - é földre menendő példányok csak * a bécsi császári királyi főpostahivatalnál rendeltethetnek meg. HÍRADÓ Nemzetiségek és osztályok közti béke! Monarchia! Alkotmányos szabadság, rend, törvényesség! TARTALOM. A testvériség gyors fejlődése. — Forradalmi és alkotmányos haladás. — Szabadság, egyenlőség, testvériség.— Nógrád. — Hírfüzér. — Austria. — Németország. — Olaszország. — Francciaország. - Anglia. — Nyílt tér mindenkinek. — Hivatalos és magánhirdetések. A testvériség gyors fejlődése. Ezelőtt alig egy hónappal a bécsi nép, kivált az újságírók , nyakába borultak a magyaroknak s őket szabaditóiknak, testvéreiknek, Kossuthot pedig megváltójuknak hirdették. Ma ugyanezen ujságirók megfeszitik Kossuthot, hűtleneknek, árulóknak , hazug egoistáknak kiáltanak bennünket, s háborúra uszítják ellenünk minden képzelhető ellenségeinket. Olvassátok bár az „Alig. Oest. Zeit.“ május 9diki fő-és május 8iki pótlék lapját. Ezen lap olly méregbe jött a magyar ministeriumnak hazai zivataros körülményeink által, küntevő hadaink iránt kényszerítve tett rendelkezései miatt, hogy magyarosan szólva , azt sem tudja mit beszél. — Törvényeinket, mellyek független kormányzásunkat újabban megerősítik, erőszakos kicsikarásnak hirdeti, s igy szeretett jó fejedelmünket gyalázza meg, ki azokat nevével szentesítette. A törvénytapodó bánt, kiről, nem tudjuk micsoda mendemonda után beszélt, hogy a dolgok új rendének el nem ismerését nyilatkoztatta ki, s a „császárokért égő határőrök százezreivel“ annak megszorított régi hatalmát viszszaállítani ígérte, törvénytelen proclamatióiért az égig magasztalja, s egyenesen lándzsatörésre ösztönzi „a monarchiát és trónt eláruló“ magyarok ellen. A bécsi ministeriumot inti, nehogy a bán jobb útra térítését személyesen sürgetni mert ministerelnök gr. Batthyánynak engedjen, sőt ijesztgeti, hogy ha azt tenné — mit a törvény parancsol — „a férfias Jelacsics“ majd Ausztria ellen hajtandja végre azt, amit érezte tett volna. Szédelgése e lapnak annyira megy, hogy még azt is meri állítani , mikép az ápril 25-én kihirdetett birodalmi alkotmány óta az egész császári status egy és oszthatlan monarchia; nincs többé sem magyar, sem morva, sem galicziai kérdés; tovább mégis a magyar kapcsolt részeket és határőrvidéket a monarchia szövetséges tartományainak igényli, — és ezt mindazon czikkben, mellynek elején azt nyilvánítja, hogy a magyar országgyűlés eredményei „a monarchiát ketté hasították, a kormány hatalmát működésében megzsibbasztották, és ha Magyarország mostani hatalmasainak a financziális és hadi ügyekben eddigi irányukat követni meg nem akadályoztatok, úgy a monarchiának összeomlása el nem maradhat.“Következő májusodiki számában ezen lapnak dühössége annyira hág, hogy már forró-lázi paroxismusnál egyébnek tekinteni nem is lehet, amit reánk tajtékzó szájjal és remegő ajkakkal kiönt. Mintha már a mindent elnyelő „Slava“ szörnyetegnek körmei között az utolsót rugnák, olly hangon beszél velünk és azt mondja, olly nevetséges és kevély kárörömmel, minőt képzelni magunknak csak úgy lehet, ha látjuk — és azért alább közöljük is a czikket egészen „Die Verblendung der Magyaren“ czim alatt, hogy már most ők, a bécsiek, fogják nekünk a törvényt „dietálni“ sat. sat. — ha t. i. „még elég korán eszünkre nem jövünk!“ No bizony mi, hála istennek eszünkön vagyunk és látjuk világosan, hogy amaz Oest. Zeitung-féle újságíróknak a szokatlan sajtószabadság csak kés a gyermek kezében, mellyel olly vakon hadarásznak magok körül, hogy nemcsak mást, hanem magokat is összemarczangolják vele, és pedig annál veszedelmesebben, minél nagyobb erővel tudják azt forgatni. Ezen lap mindig Németország egysége és nagysága — az ausztriai birodalomnak és dynastiának német alapzata mellett lovagol. Hát ez a mód a monarchiának „egy és oszthatlanul“ fentartására ? ha a tótot, horvátot, szerbet a magyar, a magyart a német ellen uszítjuk ? ha ezen nemzetiségi kihívások által magukban az örökös tartományokban is elhintjük a szakadás magvát? Vagy talán testvéri forró szerelmetek vált egyszerre olly égető és vak gyűlöletté, hogy képesek legyetek lemondani önmagátokról, megtagadni históriátokat és nemzetiségtöket, csak hogy a titeket „és e szövényei által mindig vízre vivő(!)“ magyart is megfojthassátok a panslavismus óriás karjai között? Vagy épen ijesztgettek? — Ne nevessetek és ne is bosszankodjatok hazámfiai e talán félelmében megháborodott újságíró deliriumán. Inkább szánakozzatok rajta. És hívek a dynastiához, őszinték a pragmatica sanctióhoz, álljunk szilárdul az ausztriai birodalom szabad, alkotmányos épsége mellett, mert a mint e lázas publicista mondá — az ember még paroxismusában is ejthet ki egy okos szót. — „Ha a monarchiának van szüksége reánk, ám nekünk is van reá szükségünk.“ Íme az „Alig. Oest. Zeitung“ nevezetes czikke: ,A magyarok megvakultsága:* „Midőn ,Magyarország magaviselete az olasz kérdésben? czímű czikket írta a szerző—így az All. Oest.Zeit.— nem gondolta, hogy az abban kimondott nézetek oliy hamar valósuljanak. A magyar ministeriumnak azóta hivatalosan közzé tett hirdetményei és rendeletei minden kétséget eloszlattak — a híresztelt testvériség gúnynyá lett. Az austriai most már érti, hogy áll Magyarországgal, az öröm elnémult, a magyar nagylelkűség magasztalásai megszűntek. A magyar sajtó siet a már világos tényt még inkább tisztába hozni, kereken kimondja nekünk örülünk rajta, s igen szép, hogy megszabadítottátok magatokat , egyébiránt rólatok semmit sem akarunk tudni.“ Az angol nekünk németeknek azt veti szemünkre, hogy politikánk inkább az érzés, mint az értelem politikája. Jó, tehát mi is austriaiak nyíltan tartózkodás nélkül fogunk beszélni, minden rokonszenvet mellőzve egyedül az értelemtől kérünk tanácsot. Ez megmutatja nekünk, hogy — bár a szabadságunk kivívása feletti éljenzésnek rút önzés volt alapja — nagy tévedésben vannak a magyarok, ha azt hiszik, hogy a Separatismus saját érdekeikkel megegyez. Az Ausztriától elszakadt magyarságnak nincs jövője. A független ministérium, mellyet mi az első örömmámorban megadtunk a sürgető magyarnak, a magyarság végromlása. Amit jósoltunk, teljesült. A visszafizetés napja előbb elérkezett, mint gondolánk. A szlávok fenyegetve állnak a magyarokkal szemközt. Az elsők már önországukban számra sokkal felülhaladva az utóbbiakat, büszkén mutatnak törzsöküknek a szomszéd státusokbani millióira. Esztelenség volna állítni, hogy a magyar nyelv elsőbbsége ezentúl is megmarad, mint előbb volt. Már most is kénytelennek látja magát a magyar a horvátnak és szlavónnak engedélyeket adni, mellyek néhány hó előtt lehetetleneknek tartattak volna. De puszta engedélyek nem lesznek elegendők. A szláv uralkodni akar, mint előbb a magyar. És uralkodni fog, ha a magyar jókor eszméletre nem jó. A magyarnak szorosabban kell mint valaha Ausztriához csatlakozni , elszigetelt állásában Ausztria védelmét nem nélkülözheti. Igen, büszke magyarok, Ausztriának kell titeket védni, ha a népek sorából eltűnni nem akartok! Ti fölháborodtok e szokatlan hangra, de ez az igazság hangja. Nem akartok minket segítni Olaszország elleni harczunkban ? — Olaszország nélkül, sőt Galiczia nélkül is fen fog állni Ausztria; nemzetisége és szabadsága minden körülmények közt sérthetlen fog megmaradni, mert mögötte és vele 40 millió német áll. De ti egyedül álltok, nemzetiségtök mi nélkülünk a körülözönlő szláv elem könnyű zsákmánya leend. Ne vádoljatok bennünket többé sentimentalismussal, s azért röviden megmondjuk, hogy mi rátok nem szorulunk, és minket illet a veletek való további összeköttetés föltételeit életökbe szabni. Ha e feltételekre nem álltok, úgy sorsotoknak hagyunk benneteket. A dolgok állapotja köztünk nem Szerkesztői Jelentés. Részint a több oldalról nyilvánított aggodalom megnyugtatása, részint a félremagyarázások megelőzése végett kinyilatkoztatjuk, hogy lapunk e folyó félévben még Pozsonyban marad. Ezt pedig épen előfizetőink érdekében tesszük. Mert lapjaink szétküldözésével az idevaló postahivatal lévén megbízva, nála vannak letéve e félévre nyomtatott borítékaink is; a budapesti postahivatalok pedig olly rendkívül el vannak halmozva az újon szaporodott lapok borításával és szétküldésével, hogy ha most e félév vége előtt tennék át Budapestre lapunkat, annak szétküldötése a legnagyobb zavarba fogna jöni. Tűrjék azért kegyesen tisztelt előfizetőink azon kis késedelmet, mellyel a központi dolgokra nézve még e két hónapban szenvedniük kell. Jövő júliusban okvetetlen Budapesten fog lapunk megjelenni. Addig sem hiányzandunk a haza közügyeit úgy, mint az eseménydús külföldet kiterjedett figyelemmel kísérve, olvasóinkat a lehetőségig kielégíteni. Azon előfizetőinknek pedig, kik ismételve panaszkodnak lapkimaradások és késedelmek miatt, kijelentjük, hogy a szerkesztőségnek ezekben semmi része, még kiadó hivatalunknak sem. A postahivatalokon fekszik a felelősség egész súlya, s miután most már minden ember felelős az ő hivataláért, őket tessenek szorongatni. Mindamellett kiadóhivatalunk — de nem a szerkesztőség — bérmentes levelekre kipótol minden hiányokat. Ezért minden a szétküldést illető igényeket és követeléseket kiadóhivatalunkhoz kérünk bérmentve utasítani. — Bérmentetlen leveleket csak rendes levelezőinktől fogadunk el; olvashatlanokat, valamint névteleneket, figyelem nélkül hagyunk; illetleneket visszautasítunk, maradhat úgy, mint van, a kötelék nem lehet ránk nézve bilincsesé. Meghajolni vagy megtörni! Nem akarjuk mi magunkat megboszélni, nem akarjuk a sláv elemet ellenetek ingerleni, noha az önhaszon politicája — mellyre ti szünetlen hivatkoztok — ezt kimentené; de meg kell nektek mondanunk, hogy ha a századokon át jós balszerencsében velünk összetestvéresedett magyarnak elválása szivünk érzeteivel ellenkezik : ez elvárás a ti jólértett érdekeitekkel még kevésbbé áll öszhangzásban.“ Forradalmi és alkotmányos haladás. A ,Times* egy czikkében illy párhuzamot von a franczia és angol törvényhozás között: „Két nagy képviseleti törvényhozás osztja meg pár nap múlva Európa figyelmét. Azon parlamentben, melly Westminster falai közt nyugodtan kezd ismét hasznos foglalkozásaihoz, egy ős, de erőteljes intézetet látunk, melly hat századon keresztül e birodalom nőttével növekedett, e birodalom erősödésével erősbödött. Azon gyülekezet, mellynek tanácskozásai ma hasábjainkat megtöltik, — minden sarkalatos változás nélkül, csupán tagjai számának — hogy a képviseletbe a növekedő álladalom minden része befoglaltassék — szaporításával, a felelősség lépcsőnkénti kifejlődésével — ugyanaz, melly törvényt szabott a Plantageneteknek, melly függetlenségét megvédte a Tudorok ellen, melly kárhoztató ítéletet mondott a Stuartokra s a mostani dynastiát trónra emelte. Alapjai mélyen gyökereznek az időben, s elterjedtek az álladalom minden részeiben. A helyhez s históriához kötött eszmekapcsolatok e parlamentet nem csupán őseinkévé, hanem ezen élő nemzedékévé teszik, s összekötik minden szomszédsággal, családdal, mindennel, mi jó van intézeteinkben. Tut a csatornán néhány urak kevés pereznyi tanakodása és számítása után, egy papírdarab-rendelet következtében 900 férfiú gyűl össze legelőször egy teremben, s azt kérdi egymástól ,mihez fogyunk ?* — A brit senatus folytatja munkálatait. Vitatja a törvényjavaslatokat, számon kéri a miniszerektől ígéreteik mikép teljesítését, ismét fölveszi megszakasztott tanácskozásai fonalát. A szárazföld bámulatos eseményei, tulajdonképünk változó szükségei s kérelmei uj ösztönt vagy irányzatot adhatnak a munkának; de a munka maga ugyanaz, és az emberi intézetek közül — kivévén a kijelentések azon szent lánczolatát, melly a földet az éggel, az idő kezdetét a véggel összeköti — semmi sem múlja felül a brit törvényhozást állandóságban, rendes haladásban s tökéletes azonosságban. Azon egymáshoz idegen embereknek, kik olly hirtelen a franczia kamarákba hivattak, más feladatuk leend. Nekik nem annyira törvényeket, mint alkotmányt kell készítniök. Nekik úgy kell tenniök, mint kik közép helyen állnak a jelen s jövő Frankhon közt. Számnélküli viszályok s küzdelmek után Frankhon még egyszer elhagyta a létező állapot előnyeit, s még egyszer löki el a sorsteljes kockát valami jobbért. Philosophiai eszmékkel saturálva, majd demoralizálva, három forradalmon átküzdve, anarchiai huditás vagy lázrohamait állva ki, a nagy politicai játékos újra lök — „kétszeres semmit“ vagy — példa nélküli boldogság — vagy végromlásért. Ama 900 véletlenül egybegyűlt férfiú vállán nyugszik a nagy felelősség: békét szerezni meghasonlott státusférfiak és meghasonlott nemzet közt, s ha kelle ellenállni vagy engedni a párisi fegyveres népségnek. Feladatuk akkor is nehéznek látszanék, ha a közelebbi két hó története legmegnyugtatóbb lett volna, de két hónapi háború az ország belsejében, nem hozott volna Frankhonra több szerencsétlenséget, mint e két előkészületi hónapja a köztársaságnak. Az újonnan szülött szabadság rettegések közt ápoltatott az id. kormány által; a csecsemő Hercules bölcsőjében a pártok kígyói s a megdöntött hatalmak Nemesise által fenyegettetett, s hogy végórája be nem következett, hogy a legiszonyatosabb anarchia