A Budapesti Hirlap Vasárnapja, 1929. július-december (2. évfolyam, 25-48. szám)
1929-09-22 / 36. szám
1929 szeptember 22. vasárnap Budapesti Hirlap 7. oldal A tüdőbeteg Jókai nyolcvan évig élt és egy könyvtárra való művet írt meg Csokonai Vitéz Mihály „egészen tipikus tüdővész"-ben igazt meg Kisfaludy Károly tüdővészét a túl sok éjszakai munka váltotta ki Petőfi „jóindulatú, jeges tüdőbajban szenvedett" Országh Oszkár dr.,m. kir. egészségügyi főtanácsos, a laikus közönség számára is módfelett érdekes előadást tartott pár hónap előtt az Országos Közegészségi Egyesületben. Az előadás, amelynek elme Híres emberek tuberkulózisának tanulságai volt, most jelent meg nyomtatásban a Gerlóczy Zsigmond dr. professzor és Schuschny Henrik dr. szerkesztésében megjelenő Egészség című folyóiratban. A kiváló tanulmány Assisi Szent Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Kisfaludy Károly, Schiller, Paganini, Laemnec, Dosztojevszki, Mozart, Cho Spin, Rhodes, Goethe, Petőfi és Jókai betegségét ismerteti. Az itt következő négy részt ebből a tanulmányból szakítottuk ki: Csokonai Csokonai Vitéz Mihály 1773-ban született. Apja 39 éves korában halt meg tüdővészben. Költőnk, midőn a debreceni kollégium esküdtszéke templombajárás elmulasztásáért 1791-ben szigorúan megfedte, régi betegségével mentegette magát. Egész életében betegeskedett és lappangó lázban szenvedett. Mint súlyos Tüdőbeteg szekéren indult el Nagyváradra. Ott felszólították, hogy Rédeyné temetésére írjon búcsúztatót. A hideg áprilisi szélben a két énekből, 1000 sorból álló művet, melyet alig pár nap alatt magát borral izgatva írt meg, elmondotta a temetésen s ekkor a már kimerült ember túlerőltette magát. Másnap lázas lett s ily állapotban egy szegény katolikus pap lakásán feküdt elhagyatva, ahol csupán az orvos, Smidorfg dr. látogatta és gyógyította. Ekkor írta neki Tüdőgyulladásomról című költeményét. 1794 április 22-én Debrecen felé ment, ott április végéig a szobában maradt és rendkívül el volt keseredve, hogy váradi munkájáért pénzt nem kapott és nem nyomatták azt ki. Ekkor a következőt írja: „Így telt el az idő, így szenvedett az én becsületem, így az én nyugodalmam, míg más oldalról mellemnek a váradi gyulladás által megromlott belseje mind jobban, jobban fogyatkozni, elmém és kedvem tompulni, szomorodni, komorodni és egész egészségem a maga fő princípiumában bontakozni kezdett". Június elején, művének megcsonkított, elértéktelenített alakban való megjelenése rettenetesen felizgatta. . . — A nyáron kénytelen volt Debrecenben maradni és mohón dolgozni kezdett. 1804 nyarán egész sajátságos ötlettel elhatározta, hogy a nagy kollégium udvarán nyáron a vagyonosabb ifjaknak építeni engedett úgynevezett nyári kunyhók mintájára ő is egy külön öt lépés hosszú szobát építtet házuk udvarában és azt kis háznak nevezte. Június 19-én kezdett építeni, a ház november 4-én lett kész és az saját jegyzéke szerint 326 forint és 16 krajcárba került. Szeptember 13-án Téglásra ment, ahol azonban kevés időt töltött és egész októberben otthon volt. December 6-án fedeles kocsiban Derecskére megy és akkor azt írja: „Mit írjak még, írhatnám, hogy sokkal rosszabbul vagyok mint voltam, a lábam nem bír, nem eszem, amit eszem is, kihányom, hogy a köhögés szakadatlan rajtam és tíz grádussal erőszakosabb, de az efélékkel minek terheljelek, hogy ha meggyógyulok, megírom, ha meghalok, lészen tán, aki megírja.“ December 14-én írt levelében azt olvassuk, hogy már két hónap óta gyógyittatja magát. Azóta ideje jórészét ágyban töltötte. A hó vége felé Debrecenbe tért vissza, többnyire ágyban feküdt, de folyton tanult, matematikai és filozófiai műveket olvasott. Midőn már utolsó olvasmányát nem tudta kézben tartani, mellére állítva olvasta, szenvedéseit csendesen, vidáman tűrte és mindvégig csodálatosan öntudatánál volt. Jókedve, humora egy pillanatig sem hagyta el. 1805 január 28-án halt meg. A nagy lírikus szinte egész életében betegeskedett és lázas volt. Nyughatatlan természete miatt sok kellemetlensége volt, sokat utazott, sokat és rendszertelenül dolgozott. Nagy nyomorúsága nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy betegsége egyre rosszabbodjék és végül 32-ik életévében halt meg. Jellemző az a gondolata, hogy a nyári kunyhók mintájára egy szobát épített magának egy udvar közepén, így tehát elkülönítve, aránylag többet lehetett szabad levegőn, mint egy rendes lakóházban. Betegsége az egészen tipikus tüdővész, amely életének utolsóelőtti évében egész kifejezetté és súlyossá vált. Ilyen állapotban is dolgozott és tanult. Kisfaludy Károly Kisfaludy Károly szilaj, könnyelmű ember volt, féket nem ismerő, vígan élő, 1829 vége felé kezdett betegeskedni. Nem ritkán éjszakáit is felhasználta, annyi odaadással dolgozott, hogy orvosainak komolyan el kellett őt a munkától tiltaniok. Állapota a következő tavasszal jobbra fordult, de javulása csak látszólagos volt s győri útja, amit barátainak intése ellenére tett meg, a legveszedelmesebb fordulatot adta betegségének. Erős meghűlése következtében gyógyíthatatlanná vált küdövésze. Még e betegség kínjai között is gondja volt azonban az Auróra 1831. évfolyamára, amelynek szerkesztését Bajzának adta át. Baját nem tartotta oly veszélyesnek, mint aminő az valóban volt s a politikai pályán óhajtott tevékenykedni. Halálos ágyán is buzdította Szalayt, hogy az „oppozíció és reform zászlaját tűzzék ki.“. Rajongásig szeretett nővérének, Farkas Bábornénak haláláról szóló hír egész lényében megrendítette. Ez időtől fogva szakadatlan bánat súlyosodott lelkére, ágyát többé nem hagyhatta el, míg „sorvasztó láza által végképp kimerülve, magas eszmékben és küzdelmekben gazdag" élete 42 éves korában, 1830 november 21-én ért véget. Kisfaludy Károlyban a betegséget a hányatott és féktelen könnyelmű életmód, a túl sok éjszakai munka váltotta ki. A végzetes rosszabbodás lelki megrázkódtatás után állott be. Petőfi Petőfi Sándor nyurga, barnásbőrű, vézna, hosszúnyakú, előrehajlott termetű fiú volt. Sass dr. írja róla, hogy katonakorában sárgapitykés, zöldhajtókás mandurja, nadrágja, bakancsa úgy lötyögött rajta, mintha nem is reá szabták volna. Károlyvárosban betegedett meg, majd június elejétől júliusig Órácban kórházban feküdt betegen. Az őszi hadgyakorlatok alatt vérköpése volt, teljesen lesoványodott és elgyengült. 1840 októberétől 1841 január 20-ig feküdt a zágrábi ezredkórházban, orvosa ekkor kezdődő tüdőbajra és szívbajra gyanakodott, miért is felülvizsgálatra küldte, amelyen a hadsereg kötelékéből elbocsátották. A felülvizsgálati jegyzőkönyvben a következő adatot találjuk: „Gyenge testalkatú, tüdőbajra és szívedénytágulásra hajlamos.“ A katonaságtól elbocsáttatván, Zágrábtól Sopronig, majd Pá