Budapesti Hírlap, 1853. április (78-103. szám)

1853-04-02 / 79. szám

Pest, Szombat, 79. April 2-án 1853. BUDAPESTI HÍRLAP Szerkesztői iroda van: Ország-ut, 6. sz. a. (Kunewalderház) 2-ik emeletben. Megjelenik e lap, hétfőt s a főbb ünnepek utáni napokat kivéve, mindennap. Előfizetési díj Vidéken : fél évre: 10 frt., évnegyedre: 5 fr. 20 fr. Helyben, félévre: 8 frt. évnegyedre: 4 frt. — A hirdetések ötször halélozott soknak egyszeri beiktatásért 6 kr., többszörért pedig 4 kr. szimitatik. — Egyes szám 20 pkr. Előfizethetni — helyben a lap kiadó hivatalában. I.akáca László könyvnyomdájában Országút Kunewalderházban, vagy a szerkesztőségnél ugyanott 2-ik emeletben , vidéken minden cs. kir. postahivatalnál.— Az előfizetést tartalmazó levelek bérmentesitendők. A „Budapesti Hírlap“ a kormány magyar hivatalos közlönyére az előfizetés vidékre félévre 10 pfrt., évnegyedre 5 pft sor- Helyben félévre , pfrt., évnegyedre 4 pft Előfizethetni helyben a lap kiadóhivatalában, vagy a szerkesztőségnél, vidéken a cs. k. postákon. A t. ez. közönség tisztelettel figyelmeztetik, az előfizetési megrendelés mielőbbi megtételére, hogy a a kiadóhivatal teljes számú példányokkal szolgálhasson. HIVATALOS RÉSZ. Katonai rögtönbirósági ítéletek. Trunger György, félegyházi kunsági szül., 35 éves, kathol, nős, gyermektelen, jelenleg a fehértói korcsma bérlője, a fölötte rögtönbiróságilag tartott vizsgálatban, hiteles tanúvallomások által rábizonyult, hogy egy korcsmájában jelen volt rablót az ott kutató cs. k. csendőrségi őrcsapat előtt egy ismeretes szomszéd csongrádi lakosnak adott ki, s még azután is, midőn a csendőrök távozta után e rabló minden a korcsmában jelen voltak előtt, foglalkozásával azon hozzátétellel dicsekedett, hogy már hat év óta ügyesen menekülni tudott a biztossági orgánumok elől, őt mégis szándékosan fel nem jelentette, hanem inkább vele további barátságos egyetértésben állt. A nevezett tehát egy rablónak tett menedéknyújtás bűnéért az 1852. jul. 8-ki proclamatio 2 .-ának értelmében egyhangúlag lőpor- és golyó általi halálra ítéltetett, és ez ítélet f. é. mart. 19. d. u. 4 órakor Csongrádon, mint e bűnös bekisértetése helyén végrehajtatott. Csongrád, mart. 19. 1853. A szegedi mozgó cs. k. katonai rögtönbiróság. telt, és ez ítélet f. é. mart. 19-én d. u. 4 órakor Csongrádon végrehajtatott. Csongrád, mart. 19. 1853. A szegedi mozgó cs. k. katonai rögtönbiróság. Sághi Mihály, csongrádi csongrádm. m. o. szül., 29 éves, kath., nős, 3 gyermek atyja, birtokos földész. Kovács András, csongrádi csongrádm. m. o. szül. 31 éves, kath., nős, egy gyermek atyja, földész atyja birtokán; Fekete György, csongrádi csongrádm. m. o. sz., 32 éves, kath., nős, egy gyermek atyja, földész saját birtokán; Fekete Albert csongrádi cs. m. m. o. sz. 24 éves, kath. nős, egy gyermek atyja, földész saját birtokán; Túri Kis László, csongrádi cs. m. m. o. sz. 38 éves, kath. nős, 2 gyermek atyja, földész saját birtokán; Roháczy Márton, csongrádi csongrádm.m. o. sz., 33 éves, kath., nős, két gyermek atyja, azelőtt nyárőr, most mezei napszámos; Sáringer Pál, kecskeméti pestm. m. o. sz., 28 éves, kath., nős, gyermektelen, juhász Kovács Józsefnél; Rékasi Nagy János, csongrádi csongrádm. m. o. szül., 35 éves, kath., özvegy, két gyermek atyja, azelőtt postacseléd, most foglalkozás nélkül; a fölöttük rögtönbiróságilag tartott vizsgálatban részint vallomásaik, részint hiteles tanuk által törvényesen rájuk bizonyult, hogy f. é. febr. 22-től 23-káig egy Kovács András által bérelt tanyán három előttük ismeretes és fegyveres rablóval, kik közt az elhirhedt Zsákay is volt, egy társaságban voltak, velük két nap és egy éjjel a Túri Kis László és Koháczy Márton által e végett hozott akó borból dőzsöltek és mulattak , de a rablók e jelenlétéről , a nyilvánságos lehetőség daczára, a biztossági hatóságoknak jelentést nem tettek , sőt inkább velük legjobb egyetértésben álltak , annál fogva rablóknak adott menedék és összejövetelük előmozdításáért, a cs. k. katonai és polgári kormány Pesten 1852 jul. 8. kelt proclausatiója 28-ának értelmében egyhangúlag lőpor és golyó általi halálra ítéltet MMHIVATALOS RÉSZ. Levelezések. Bécs, mart. 31. Bizonyos, hogy ő szentsége a pápa Párisba megy, — bizonyos, hogy nem megy: e két alternativa a lapokban is fölváltva olvasható. — A dolgok prózáján fölülemelkedett philosoph előtt tán igen közönyös — melyike e két lehetőségnek igaz, — de az európai diplomatia aligha ily közönynyel veszi, különben alkalmasint bizonyosat tudnánk már pro rei contra, és semmi kétség, hogy több oldalróli befolyások törekszenek a pápa bölcs határozatára hatni. Mi igen természetesnek találjuk a franczia császár óhajtását, e szent kezektől megkenetni s koronáztatni — de igen sok okunk van azt kissé túlzottnak tartani. Mert ha még oly őszintén hisszük is a franczia császári s a conservativ érdekek azonosságát, nem mulaszthatjuk el a dolgot kissé eltérő szempontból is tekinteni. Mi a katholikus egyház érdekét s a szentatya méltóságát tartjuk először is a világi czél fölött figyelembe veendőnek. Az egyház érdeke pedig s az egyház fejének méltósága itt karöltve jár, nincs szükség az utóbbi csorbulására, hogy az első mozdittassék elő — (mi úgyis már magában hamis tétel lenne). Mi azt hisszük, hogy a franczia császárnak nagyobb szüksége van a katholicismus támaszára, mint ennek az övére. — És nem tartjuk épületes látványnaksoha, ha a kitüntetések nincsenek arányban az érdemekkel. Mi nem tartozunk azok közé, kik Napóleonnak a társadalom egyház iránti érdemeit önérdeke sugallataként becsmérlik, mi elismerjük ez érdemeket, de sokkal magasabb fogalmunk van a pápa általi koronáztatás értelméről, semhogy ebbeli igények bírálatában nagyon engedékenyek lennénk. És e részben a história is mellettünk van , midőn egy ezredévvel ezelőtt a frankok dicső királyának Nagy Károlynak Szent Péter templomában Krisztus helytartója fejére téve a császári koronát — akkor Nagy Károly a kereszténység terjesztésében, az egyház emelésében annyi érdemekkel volt már halmozva, mint előtte csak Constantin, utána senki; e mellett Károly mint világi fejedelem is egy csodaszerű fejedelem volt, ki meghóditá fél Európát, meghódittá nem az önkénynek és barbárságnak, hanem a keresztény vallásnak, és a keresztény civilisatiónak- Midőn ezredév múlva az I. Napoleon hasonló kitüntetésben részesült, — mint a vallásnak Francziaországban restaurátora, világi szempontból pedig mint oly óriási jelenés állt a világ előtt, ki hihetetlen nagy dolgokat vitt végbe; a római pápa általi koronázás új fényt vete reá, és nem épen érdemetlenül, de nem viszont. Még kevesbbé nevelné ezen ezredéves kitüntetések becsét a jelen és utóvilágban, ha abban oly fejedelem részesülne, ki mellett ily nagyszerű tettek nem szólanak. — De ezen egyházi szempont helyett alkalmasint világiabb argumentumok fognak mozgásba tétetni: ugyanis mily értelme volt nagy Károly e koronáztatásának, — mit szeretett I. Napóleon neki tulajdonítani, ámbár nem volt római császárnak koronázva? miben állhat azon „prestige“nek czélja, melylyel a mai császár fejét körülvétetni szeretné? a franczia nemzetre e „prestige“ aligha van számítva, hogy a franczia nemzetnek ő „par la volonté du peuple“ császára, e ténynek megerősítése ezen után tehát egy kis nonsens; — ezt meghatározni a politika dolga. A politika magában véve szükséges dolog ugyan — de világi foglalatosság, melynek czélja különféle; és ha a legjobb is, nem tartjuk a vallás érdekében kívánatosnak, hogy a vallás fénye eszközül tekintessék, mert az magában czél, és pedig a legbensőbb, legszentebb czél. Mi hisszük is, hogy nem fogunk azon várakozásban csalatkozni, miszerint Napóleon, mint buzgón vallásos ember, lemondand oly igényről, mely az egyházra áldozatával arányos jótéteményt nem fog árasztani. Páris, mart. 26. —S.— Granier de Cassagnac ismét egyszer tüzes üszköt vetett a nem kormánylapokra. Mindig ugyanazon reframne: „a legitimista és republikánus hirlapok semmit egyebet nem képviselnek az országban mint önmagukat; ők csak saját csalódásaik és nehezteléseik viszhangjai, senki sem tart velük, Francziaország nem hallgat reájuk, s a kormány megveti őket.“ Mindig csodálkoztam rajta, hogy e párt és olvasó nélküli lapok soha nem kérdezték a kormánylapok íróitól, várjon azt hiszik-e, hogy egy napilap a levegőből élhet, vagy hogy a Presse 20 vagy 25,000 előfizetői p. e lapot csak azért tartják, hogy e felett boszankodjanak. Erre a kormánylapok ugyan azt felelhetnék, hogy annak idején Proudhon ur Voix du Peuple-jét épen azon derék nyárspolgárok nyerték leginkább, kik a híres socialista tanaitól mondhatlanul rettegtek, de nem kell figyelem nélkül hagyni, hogy akkor absolut sajtószabadság uralkodott, mi Proudbounak és társainak megengedé az ő czikkeiket a „rut tulajdonosok“ ellen oly piquantakká tenni, hogy ezek maguk sem állhattak ellent azok olvasása ingerének. De ma! Szeretném látni azon publicistát, ki a párisiak hagyományos ellenzéki vágyait kielégíteni bírná, anélkül hogy a rendőrminiszerrel összeütközésbe ne jönne. Talán jó, hogy ők erre kényszerítve vannak, s nekem nem jut eszembe a sajtótörvényt bírálgatni. Én csak azt akartam kitüntetni, hogy az előfizetők nagy számából annál inkább lehet egy hírlap iránti sympathiákra következtetni, amennyiben csak igen keveset nyújthat olvasóinak. A kormány különben sokkal értelmesebb, mintsem hogy Granier de Cassagnac biztonsági érzetében osztozzék; igen jól tudja, hogy az ország nyugalma csak felszínes, kényszerített, s hogy a pártok, különösen a republikánus, legkevésbbé sem vesztek el. Maupas nem is tarta feleslegesnek Raspail neje eltemettetése után, mely az ismeretes manifestatiora adott alkalmat, következő köriratot intézni a megyei főnökökhez : „A socialista párt úgy látszik ismét izgat, és módokat keres, magát feltűnővé tenni. Kipuhatolván az érzelmeket, melyeknek leginkább hódol a tekintély és a köztisztelet, bizonyos személyek temetésének alkalmát ragadja meg, hogy ily manifestatiokat szervezzen, melyek kizáró politikai jellemet vesznek fel. Bármennyire kész a kormány oly gyülekezeteknek tért adni, melyek családi érzelmek sugallatából alakulnak, mégis meg fogja mutatni, hogy az ily megszentségtelenítéseket nem fogja tűrni, melyek ürügyül egy holttestet vesznek, mely ismeretlen az azt követő tömeg előtt, hogy oly politikai demonstratiót készítsenek, mely mindenkinek szembetűnő.“ A körirat végén felszólítja a megyei főnököket, hogy kellő rendszabályokat foganatosítsanak, melyek a szerfelett nagy tömegek összegyűlését temetkezések alkalmával meggátolják. E körirat nincs meg a Moniteurben, s a többi kormánylaokban, valószínűleg a belügyminiszer iránti teinzetből, kitől főkép kell a megyei főnököknek parancsaikat venniök. De mióta a rendőrfelügyelőségek már nem léteznek, azóta a megyei főnökök kettős viszonya, a belügyministerhez és a rendőrséghez, ismét kikerülhetlenné lett. Hogy visszatérjek Granier azon czikkére (a tegnapi Constitutionnelben), ez titokban már három nappal azelőtt küldetett el a megyékbe, oly manoeuvre, melyet nem lehet lejálisnak bélyegezni. A török viszályok állásáról ön bizonyosan többet tud mint mi; az utolsó tudósítások békés kiegyenlítésről szólnak. Ezt előre láttuk. Lord Stratford -Redcliffenek, ki Párist a nyugtalanító hírek megérkezte előtt hagyá el, telegrafi sürgöny küldetett utána, oly tartalmú, hogy csak a legvégső esetben tegye az angol flottát mozgásba. A pápa egy bibornoki választmányt bízott meg , az Univers és az érsek közti vitály elintézésével. Egyike e bizottmányi tagoknak Antonelli bibornok, ki Veuillotnak, Rómából elutazta előtt, becses ajándékokat adott. Konstantinápoly, mart. 12. (J Mindenki egész bizonyossággal hitte mára Stratford-Redcliffe megérkeztét, s midőn a láthatáron a várt gőzös füstje látszott, mindenki sietett a kiköjtőbe, kifejezni örömét a nagy férfi megérkeztén; azonban a remény csalt, mert Stratford helyett, kit mint kelet megváltóját vártak, csak egy futár érkezett sürgönyökkel az angol követséghez, de Stratford is váratik. Ma Mencsikoff herczeg az agg Chosrew pashának, ki Mahmud szultán alatt oly sok ideig dicsőséggel viselte a nagyvezirséget s ki a jancsárok kiirtásának legfőbb eszközéül szolgált — fényes kísérettel ment látogatására; ezen kilovaglás alkalmával történt, hogy a herczeg talpallója lovára felüléskor leszakadt, s egy közel levő szabó hirtelen felvarrta, miért a herczeg egy aranynyal ajándékozta meg, — ezen tényt az itteni görögök oly büszke öntudattal beszélik el, mintha ezen egyszerű tény által alig egy nép boldogságát alapította volna meg. Amily nagy rokonszenv és pártolásra talál a herczeg a görögöknél , épen oly ellenséges indulat mutatkozik ellene a törököknél, kik közöl sokan azt mondják : Korkarim bi bu muszkov bizze csek karisi ki ik getüredzsek (félek, hogy ez az orosz reánk még nagy zavart hozand) szegény török, nem csoda, ha fél, midőn minden oldalról komoly fenyegetésekkel találkozik, noha félelmében is biztatja magát, mondván, hogy a tett mezején majd elválik, hány zsákkal telik. A múlt heteken uralgott szélvészek rémítő pusztításokat vittek véghez a középtengeren; a Dardanelláknál f. hó 2-án a,,Hadzsi Baba“ nevű török kereskedőhajót ragadta el a vihar, daczára két leeresztett horgonyának, s két vastag kötelének, melyekkel a parton egy erős márványoszlophoz volt erősítve; a hajó egy kiálló szirtfokon szétzúzatott, ugyanekkor „Britannia“ angol brigg a Szetil Bahari várfokhoz juttatott oly erővel, hogy a gyönyörű hajó darabokra zúzva fedi a kibékült tengernek most nyugodt habjait; — a „Combination“ nevű oláh hajó, s a „magos - hegyi Mária Anna“ nevet viselő nagyhajó a sziciliai partokon szenvedtek törést. Egy czukorral terhelt hollandi hajó épen akkor sülyedt el, midőn a szirai kikötőbe való bemenendő, még pedig oly hirtelen, hogy alig sikerült a rögtön siető segélynek a legénység megmentése. Csezméről vett tudósításaink szintén rémes színekkel festik az e hó elején uralgott szélvész rombolásait. A tágas kikötő — így szól a tudósító — tömve volt menekült hajókkal, a vész, melynek iszonyát a folytonosan tartó dörgés és villámlás még nagyobb ita, annyira korbácsolta a habokat, hogy azok a magas várfalakon átcsapkodtak, a lakosok reszketve vonultak lakóikba, melyek remegtek, mintha földingás lett volna. Egyéb apró károkon kívül egy Hamet Musztafa parancsnoksága alatti kereskedőhajó zúzatott szét, kikötőnk torkolatánál, s a veszteglő izmos falai döntöttek le. A Kis-Ázsiában elhatalmasodott rablókról egy csezmei barátomtól vett levél így ír: „Csezme egészen blokkozva van, tengeren nem lehet járni — az elszaporodott tengeri rablóktól, szárazon pedig a rablóbandáktól — a nélkül hogy kifosztás s még megöletésnek is ki ne legyen téve az utas; napokban fogták el, s meztelenre vetkeztetve minden kigondolható kínokkal kényszerítők a smyrnai papírgyár számadóját 250,000 piaszter kifizetésére; a szegény számadó a kiállott kinek következtében meghalt; s mit tett a kormány ezen — s több hasonló esetek után ?— parancsot adott a szomszéd helységek bíróihoz, hogy a rablókat irtsák ki; de mivel? — talán azon 8—10 emberrel, kik rendelkezésük alatt állnak, s kik alig elégségesek a helységbeni rendre felügyelni.. . Ily papirosom rendelkezésnél egyéb nem történvén, még remélni sem lehet, hogy e szomorú helyzet hamar véget érjen, mert az elhatalmasodott rablóknak ha nem is kiirtására, de legalább elrettentésére jelentékeny erő igényeltetnék, ami nem hiányzik, például ha a Szmyrnában heverő katonaságot e czélra felhasználják. Aleppóból vett tudósításaink még mindig szomorú képét adják az ottani helyzetnek, — a vagyon és személy bátorság oly kevéssé van biztosítva, hogy az utczákon a kifosztás, lekéselés s boltok felverése napirenden van, s a rend fentartására rendelt katonaság ahelyett, hogy ezen részok elhárításán működnék, még segédkezet nyújt. A szelíd kormányzó minden jóakarata mellett sem bir annyi erélylyel, hogy ezen merész forrongó néppel birhatna. A kereskedés csaknem egészen megszűnt, s a békés kereskedő osztály, melynek nagyobb részét a félénk örmények alkotják, annyira fél, hogy boltjait is alig meri kinyitni, sőt a módosabbak el is hagyák a nyugtalan várost, Bakutban vagy más városban ülve tanyát, hol békében tölthetik egyhangú életük unalmas napjait.