Budapesti Hírlap, 1853. november (257-281. szám)
1853-11-01 / 257. szám
is még fejlődnie kell, hogy valódi becsét ragyogtathassa. De az iparügynek sehol sem szabad magát hűbériesítenie, az iparnak az egész ország közjavát kell képeznie. A fennemlített kamrák már működésük rövid ideje alatt is elismerést érdemlő hatással voltak, kezdik az ipart minden szakban eleveníteni, szunyadó erőket ébreszteni, s a ügyeimet nem egy fogyatkozásra irányozni, melyek korábban tétlen nemgondolással törettek vagy elnézettek. Levelezések. Bécs, oct. 30. A Az első összeütközés a keleti téren — mielőtt még tudni lehetett, igaz-e vagy sem — nagy érdeket gerjesztő, s az ebbeli hyeroglyphszerü távirdai sürgöny találgatása tölté be a tegnapi napot, mely egyébiránt, mint a tegnapi árfolyam-jegyzetek mutatják, igen derült volt; a „Moniteur“ kétségbe hozza Austria ,,indifferentismusát“ és ezt méltán, de semlegességét a csata mezején kétségbe nem vonja a közönség, a semlegesség és érdekeltlenség két különböző értelmű kitételek. A „Moniteur“-nek Austriát közremunkálásra fölhívó biztatásai s a félhivatalos lapok utólsó időben Austria-ellenes hangulata nem annyira valami súrlódásra hagynak következtetni, mint inkább a francziák számításainak csalódására — s a csalódás keserű!— Mióta egyébiránt a fegyver vévé át az alkudozás szerepét, azóta — Istennek hála, kevesebb a conjectura spythiai oraculum nemébeni jósolgatás, mikbe az egész olvasó Europa belefáradott, most már tények kellenek; s a Bukarestben, Konstantinápolyban, Galaczban s tudja az ég hol létező és nem létező levelezők tényeket írnak, miknek valósága megítélésében ugyan éles szemüvegre van szükségünk,ha meggondoljuk például, hogy a „Bresl. Ztg“-nak mindig a legujabbat tudó helyszinéni levelezői több ízben hivatalosan meghazudtoltatván, mit teszen a „Br. Ztg“ ? — fgyelmezteti olvasóit, miszerint a hivatalos közléseket nem kell hitelre méltatni. Ezt aztán ügyességnek nevezhetni! — A török ügy Schweicz viszonyait háttérbe szorítja, úgy hiszszük méltatlanul, minden jelenség oda mutat , miszerint a török ügy bevégeztével itt vár egy csomó a diplomatia megoldására, mert a mostani helyzet fönn nem tartható. A Romával kötendő concordatum bécsi tervére állítólag nem rég megérkezett észrevételek nyomán fog az ebbeli tanácskozmány folyamatba tétetni; — sok szó van továbbá a pápa ő szentsége s az orosz kormány közt fönnforgó differentiákról; mi alappal ? nem tudjuk. — A nagybirtok jogi viszonyainak az 1851. dec. 31—ki legmagasb elvek szerinti rendezése végleges tárgyalás alatt van. — Nagy érdekkel s a gyámokok s iparosok részéről tevékeny előkészületekkel néznek a három egymásután következendő iparműkiállitás elé; jövő évben Münchenben a német vámszövetségi 1855 Párisban a világiparműkiállitás lévén tartandó, a bécsi (illetőleg birodalmi) 1856- ra tűzetett ki; bátran mondhatni, hogy e három kiállítás elegendő tapasztalatokat nyujtana saját iparunk megítélésére, s sok évekre fogja elhatározni, mely ágai a gyár és műiparnak életképesek, melyek nem ? s igy mily irányt vegyen a nemzeti munka és tőke ? előre feltehető ugyan az elsőről, miszerint iparunk ottani képviselete nagy részben a mostani reform befolyása alatt áll, egyúttal inkább a múltat, az eddigi tökélyt képviselendő— de a három év alatt lehető tökélyesbülését elérhetendő, s igy az 1856-ki lesz tulajdonkép a határozó év; a müncheni kiállítás fontossága azonban abban áll, hogy csak az után képezhetnek a vámegyleti iparosok helyes fogalmat maguknak a febr. 19-ki szerződés mivolta s horderejéről, ott tanulandják ismerni az austriai termelést s ipara fejlődését, melyet alig ismernek közelebbről, mint az oroszországit! — valamint a mi iparosaink is ott fogják megítélni tanulni, miben képesek amazzal az uj vámtarifa mellett versenyezni honn és künn, mily ágakban van erélyes tevékenységre szükség, hogy megállhassa, — mik azok, mikben egyátalán meg nem állhatja a versenyt ? London, october 25. Az orosz császárnak állítólagosan egy újabb s erős hangon írt manifestumáról, mely különösen a nyugati beavatkozás ellen lenne irányozva, a mai „Times“ mit sem látszik tudni, különben e manifestumot arra vonatkozó vezérczikkében érintetlen nem hagyta volna. A „Morning Chronicle“ pedig egyenesen alaptalan hírnek mondja az éjszaki legújabb „nyilatkozatról szóló tudósításokat, s állítja , miszerint a szultán hadüzenete óta az ügyállás sem nem javult, sem nem romlott. Különben az orosz császár válaszát illetőleg e lap is hiszi, hogy az elérkezik, s azt következő elmélkedésekkel előzi meg : Három út áll nyitva éjszak autokratoja előtt: vagy egyenesen szembeszállani a háborút üzent törökkel, s a segítségére magukat elhatárzott nyugati hatalmakkal ; vagy őszintén új alkudozásokat kezdeni; vagy végre, sem egyenesen békére nem lépni, sem pedig határozottan támadást nem kezdeni, hanem a Dunafejedelemségek birtokában nyugodtan megmaradni. Az első útra az orosz császár csak úgy léphetne, ha még kételkednék a nyugati kormányok szövetségének őszinteséges tartósságában, vagy ha meggyőződvén végre az egység solidaritásáról, a koczkát bátran elvetés szerepére tökélné el magát. A második, vagy „bona üde“ alkudozások ösvényére pedig csak akkor léphetne, ha önkényt elállván a gr. Nesselrode ismeretes sürgönyeinek elvétől, s megfeledkezvén a nép- és sereghez intézett korábbi nyilatkozatairól, hatalmát azon nimbustól megfosztani akarná, minővel a külföldön, s a sérthetetlenség azon jellegétől, melylyel az benn az országban bir. Legvalószínűbb tehát, hogy a harmadik utat választandja, azaz : megmarad az oláh fejedelemségekben, s e már elfoglalt állást tovább is megtartja. A mai „Times“ is ugyanezt állítja, mondván: „hogy az orosz kormány, valamint végsőkre nem, úgy a Dunafejedelemségekből kivonulásra sem hajlandó.“ E két kormányközlönynek párhuzamba állított mai elmélkedéseikből ismét csak e következtetések vonhatók ki: az alkudozások, a tulajdonképen olyanok, egy időre megszűntek; a feladat jelen pillanatban, miután a czár a kardcsapás nélkül elfoglalt állást alig fogja kardcsapás nélkül odahagyni, s miután különben is Omer s Abdi pashák seregei, a kivonulásra engedett 15 napi határidő elteltével az ellenségeskedések megkezdésétől alig leendőek visszatartóztathatók, nem lehet más, mint oda igyekezni , mikép a harcz eredményének súlya a hihetőleg London vagy Konstantinápolyban megnyitandó alkudozások mérlegébe vettethessék; a nyugati kormányok a fejedelemségek odahagyása vitájába egyenesen avatkozni nem fognak, minthogy a két oláh fejedelemség fölött, mint a melyeket már 1812, 1829 és 1849-ben is megszállott volt az orosz, a szultán felségi joga az orosz udvarral megosztva van, holott pedig a nyugati státushatalmak, az ozmán birodalom teljes jogait, épségét s függetlenségét kötelesek megvédeni, de támadólag fellépni akkor készen állanának, ha az orosz seregek a tulajdonképeni Törökország területére kelnének át, és ott győzelmesen előre nyomulnának ; végre a nyugati kormányok viadal folytán is oda irányzanák törekvéseiket, miszerint a német nagyhatalmak neutralitása következtében az ellenségeskedések „en champs clos“ tehát „zárt téren“ folyjanak, és onnan tovább ne terjedjenek. Ezek lehetőén a nyugati kormányok politikájának egyes irányai: igen természetes, ha mindjárt azért a mai „Morning Advertiser“ zúgolódik is, hogy egyelőre megtagadók a török kormány azon kérését, mely szerint az európai s ázsiai török seregek élére, Omer és Abdi pashák mellé, angol s franczia tábornokok s főtisztek volnának állitandók. — A „Morning Herald“ is még egyre nyugtalankodik s elégedetlen a kormány eljárásával, melyet ekként jellemz : „Palmerston annyi erélyt sürget, a mennyire Aberdeen lordot reábizhatja; viszont Aberdeen lord annyira halogató, amennyire ezt Palmerston s Russell lordok elbírhatják.“ Ez utóbbiak azt hiszik, hogy a ministerelnök előbb-utóbb határozottabb politikát látand szükségesnek; gróf Aberdeen ellenben azt hiszi, hogy vele ellenkező ministertársai végre mégis meg fognak győződni arról, mikép c célra csak békés eszközök vezethetnek. Ma a vvindsori kastélyban nagy tanácsülés fog tartatni, a parliament továbbrai elhalasztása vagy összehivatása tárgyában. Ha ez utóbbi határoztatnék el, ez tagadhatlanul igen fontos lépés volna, mely a politikai mérlegbe nagy súlyt vetne, mivel a kormánynak komoly és eltökéltett szándékát mutatná. Ha ellenben a parlament öszve nem hívását fogja a nagytanács elhatározni, ez esetben világos teend , hogy a coalitionális kormány még az ügy békés kiegyenlítésének lehetőségét hiszi. A „Morning Post hallgat mai számában a keleti kérdés bonyodalmairól, de következő tudósítással lepi meg olvasóit főczikkében : A franczia császár, valamint az olmützi hadgyakorlatokra Goyon tábornokot, s Angliába a chobhami mezőre Montebello herczeget küldő, úgy a nápolyi király iránt hasonló ügyeimet akart tanusitni. Mivel azonban az egyik a franczia küldöttek közöl régebben egy a nápolyi kormányt sértő munkát irt volna, azon gőzös, melyen jöttek, mint eholera gyanúja alatt álló veszteglési vizsgálat alá vettetett, s igy a rajta levők ki nem szánhattak, s a nevezett küldöttek Francziaországba visszatértek, s mint mondják, a franczia követ Nápolyi odahagyta. E napokban fog Sir Roderick Murchiton elnöklete alatt népgyűlés tartatni, a Franklin keresésében bátor életével áldozott Bellot franczia tengerésztisztnek emlékére hazájában emelendő oszlop tárgyában. Közadakozások e czélra azon meetingen fognak megnyittatni. Ducos franczia hadügyminister elismeréssel értesült a hálanyilvánítás e szándékáról; Russell lord s Lansdowne marquis pedig választmányi tagokul iraták be magukat e czél előmozdítására. — E meetingről szólván a „Daily News“ eszmerokonságnál fogva ismét visszatér a Franklint keresni kiküldött földsark körüli kalandok tárgyára, melyet múlt héten az összes sajtó megvitatott. — Kiemelendők következő sorai : „A remény végsugara, Sir John Franklint vagy derék bajtársait valaha feltalálhatni, eltűnt. Sőt valószínűtlen, hogy valaha csak temetetlen tetemeiket is fellelhetnék. Ebbéli fájdalmunkat növeli annak gondolata, hogy nem létetett elég megmentésükre. Legalább is egy évvel későbben kellett volna utánuk indulnunk. S midőn e czélra egyik hajó a másik után küldeték ki, az illetők mindenütt, csak nem az igazi irányban s helyen keresék az elveszetteket. Franklin,mielőtt Angliából távozók, egyenesen kinyilatkoztató legalább két egyénnek, miszerint útját Wellington csatornájába veendi. E kinyilatkoztatás csak későn, igen későn juttatók köztudomásra. És kezdettől végig azok, kik a nemes kalandra kiküldettek, csak másodrendűnek tekinték a tulajdonképeni czélt, alárendelvén ezt a dicsvágynak : neveiket a földsark körüli felfedezésekről hiresek névsorába iktatni. Ezek kemény igazságok, de most kell, hogy fenhangon elmondassanak, midőn kísérlet létetik a közönség lelkiismeretét lecsendesiteni, az éjszak - nyugati út feltalálásának hozott „hurrah“-kban. Paris, oct. 25. —S.— Mintegy öt nappal ezelőtt azt írtam hogy Sir Edmund Lyons, Stockholmból menve Londonba, itt keresztül utazott, s akként nyilatkozott, mikép egy hadvezénylet,tán egy diplomatiai állás átvételére van meghíva. Azóta az angol lapok azon hírt hozták nekünk, hogy sir Lyons a földközi tengerilotta második parancsnokává van kinevezve, s a „Morning Herald“ nagyon boszankodik ezen, mert Sir Lyons mindig csak a törökök ellen küzdött. Egy londoni levélből úgy érzem, hogy ott lord Aberdeen benső barátjának tartják , s a diplomatiai testület egy tagja ezen megjegyzést téve előttem: „Ha Sir Lyons valóban alkalmazást nyert lord Dundas alatt, úgy missiója az ennek és lord Redcliffenek buzgalmát mérsékelni, s nem lehetetlen, mikép bizonyos esetekre teljhatalmat visz magával, lord Redcliffe helyébe lépni.“ Ez talán nagyon is finomul van gondolva, de tekintve a személyt, kitől e közlést kaptam, mindenesetre érdemesnek tartottam azt közleni. Különben a békeremények itt mindig erősebbek lesznek. Azon lapok ugyan, melyek semmi viszonyban sem állnak a kormánynyal, egyre stratégiai és taktikai értekezésekben fitogtatják katonai ismereteiket, de a „Patrie és Pays“ versenyt igyekeznek a közönség aggodalmait eloszlatni. Soha még oly biztos békereményeket nem nyilatkoztattak, mint mióta a szultán a háborút megüzente, s úgy látszik, mintha történt volna valami, mi Anglia és Francziaországot rábírhatná a diplomatiain kívül minden más eljárásról lemondani. Azonban erről még semmi ténylegest nem hallottam, s én nem akarok újdonsághajhászként egy orosz jegyzékről szólni, melynek tétele és tartalmáról semmit , de semmit sem tudhattam meg. Napi beszéd tárgya azon válasz, vagy inkább elutasítás, melyet lord Clarendon a vnsbury-i meeting küldöttségének adott, s remélik, hogy ezzel a meetingek botrányának vége lesz vetve. A mi kormánylapjaink a minister beszédét valódi enthusiasmussal tárgyalják, s a „Journé de l’Empire“ örömében még e régi közmondást is : Si vis pacem, para bellum“ a múlt lomtárába veti, s e helyett ezt kívánja tétetni: „Ha békét akarsz, békét készíts.“ Többet nem lehet kívánnunk. Az angol lapok is leszállították hangjukat. Csak a „Mora Post“ nem tudja magát megnyugtatni. Az udvar 27-ig Compiégneben marad; tegnap a „Moniteur“ megnevezte azon szerencséseket, kik meghívást kaptak. A diplomatiai testületből csak az angol, porosz, bajor, württembergi, bádeni, toskánai és belga követek hivattak meg. Befogatásokról már semmit sem hallani. Tulajdonképi oka azoknak a „hazafiak“ egy jegyzéke volt, melyet Delescluse magával vitt. Természetes, hogy ezen „hazafiak“ közöl a legtöbb meg sem van kérdezve, van-e kedve a jegyzéken szerepelni? Groudehauxnál különben figyelemre méltót nem találtak, csak nyugtákat Charras és Arago M.-tól, kiknek Grondehaux pénzeket küldött a Belgiumban élő menekültek közti kiosztás végett. A rendőrbiztos igen helyesen megjegyzé neki, mikép nem tudja, vájjon ezek nem politikai fondorlatokra használják-e a küldeményt ? Pária, oct. 26. — S. — A hajóhadak végre keresztül mentek a tengerszoroson, de úgy látszik, mintha a franczia kormány maga is elbámulna a maga bátorságán, mert közlönyei a napi sajtóban a lehető legcsekélyebb jelentőséget igyekeznek ez eseménynek tulajdonítani. Mennyire tudjuk, a hajóhadak Giallipolinál beváró helyzetben maradnak, mert a szultán azokat Konstantinápoly előtt csak mint cselekvő szövetségeseket akart látni, Anglia és Francziaország pedig ily cselekvő szövetségre magukat elhatározni nem tudták. Ha ez igaz, úgy abban csak fegyveres semlegesség forog fen, minden kötelezettség nélkül a török hadsereg megverettetése esetében tanúsítandó magatartásra nézve. Ellenkezőleg egy Konstantinápolyból tegnap ide érkezett iratból azt olvasom, hogy a flottákat oda mindennap várják, de missiójuk nem lenne más, mint a szultánnak, ki akarata ellenére ösztökéltetik a háborúra, az alkudozásoknak általa annyira óhajtott újra-megkezdésénél a harczpárt ellen támaszul szolgálni. De ki is tudhatná más mint a diplomatia, mint függnek a dolgok egymással össze? Nekem úgy látszik, mintha Anglia és Francziaország maguk sem tudnák, mit fognak minden gondolható esetben tenni. Az események nyakukra nőttek, óhajtják a békét, s oly látszatot kell ölteniök, mintha nem félnének a háborútól, s amint ekkorig mindig arra törekedtek, hogy a háborút Orosz- és Törökország közt kikerülhetővé tegyék, úgy most azt remélik, hogy azt „helyhez köthetendik.“ A jövő megmutatandja, vájjon ez jobban fog-e nekik sikerülni, mint az előbbi ? A franczia követ Nápolyban állítólag visszahivatott, mert nem elég erélyesen lépett fel az ottani kormány ellen, mely úgy tudá intézni a dolgot, hogy a franczia tisztek, kik az ottani hadgyakorlatokon jelen akartak lenni, a vesztegintézetből csak akkor bocsáttattak el, midőn már késő volt. Ez vihar egy pohár vízben. A francziák császárja s a nápolyi király bizonyosan kiegyezendnek, de felette valószínűen Maupas úr rovására, kinek diplomatiai pályafutása aligha véget nem érendi. A császár kegyét már rég elvesztette. Napóleon hg ma Stuttgartba megy, mint hallik, házassági czélból, de ő maga tagadja ezt; egyike barátjainak azt állitá nekem, mikép a hg csupán nagybátyját,a württembergi királyt akarja meglátogatni. Talán ki akar vele békülni, mert mikor még a nemzeti gyűlés tagja volt, egyszer egy beszédet tartott, melyben tetszett neki a „királyok“ ellen kikelni. Nem sokára azt írá neki a württembergi király, hogy ő tisztel minden véleményt, de meg van győződve, mikép a királyok oly ellensége mint Bonaparte Napoleon, nem fog tőle többé ordist elfogadni. Egy idő óta ismét beszélnek egyetmást a császár elleni merényletekről. Kettő akkor történt volna, mikor az udvar Compiégne-be ment. De minden erre vonatkozó hírek oly ingadozók, s azért épen nem biztos alapon állok , hogy azokat ismételni sem akarom. A legújabb befogatásokra nézve semmi új részleteim nincsenek. Ledru Rollin röpiratából 50,000-nél több példányt lefoglaltak. Ezen számból következtethetünk azon tömegre, mely becsempésztetett. A szerencsétlenségek a vaspályákon egymást követik — ma ismét történt egy az orleans-párisi vaspályán. Többen megsérültek. Ma az angol parliament elnapolásának hírére a rente-ok felhágtak. Szászváros, oct. 23. Még egy pár nap s november 1-jén egy éve betelik, hogy a „polgári perrendtartás“ Erdélyben életbe lépett. Szászvároson van megyei törvényszék, van kerületi biróság. Első áll egy elnökből s öt tanácsosból, második egy biró s három ülnökből. A szászvárosi megyei törvényszékhez tartozik az egész volt Szászváros és széke, Hunyadvármegye Hátszeg vidékével és Zaránd vármegye. Ezeket rég tudják az olvasók, s tudják azt is, hogy fekvő javak felett csak a megyei törvényszék bíráskodik. Lássuk már e törvényszéknek működését: A helybeli járásbiróság százakra menő ,,judicialét“ is lejártatott. Bűnvádi per sokkal több van, mint polgári. — A megyei törvényszéken e napig 39 írásbeli ,judicialis perben történt „inrotulatio“ vagy „becsomózás“ tehát 39 ily ítélet hozatott, s van még nov. 1-ig 12 darab; feltűnőleg kevés per. Minden kereset-per a megyei törvényszéken három darab alatt az „inrotulatióval“ és az ítélet— kiszolgáltatással lejár. Megelégedésre okot adó gyorsaság, s hogy nem történt egy év alatt több mint csak 39 írásbeli perben az „inrotulatio,“ oka, hogy az ügyvédek kezei közt nincs per, és több panasz, kereset-beadványok nem voltak. Most igen kevesen perelnek. Jó is, hogy a megyei törvényszék nincs elhalmozva polgári keresetekkel, mert azon esetben kevesebb idő maradt volna a „criminális“ perek tárgyalásaira, s e körül mint tudjuk a megyei cs. k. törvényszék nagy és dicséretes szorgalmat fejtett ki. A forradalom előtt csak Déván több mint 10 ügyvéd működött, s a forradalom kiütésekor mindenik 50—300 darab perrel maradt, igy Zaránd vármegyében, és igy kisebb arányban Szászvároson is; s hogy áll most a dolog a szászvárosi cs. k. megyei törvényszék előtt? Két ügyvéd van, s egy év alatt a megyei törvényszéken lejárandó írásbeli perek száma a 30 -35 darabot túl soha nem haladó, ez az oka a történt kevés „inrotulationak.“ Az ügyvédek tízszer annyi írásbeli pert el tudnának végezni, de nincs jelentkező principalis. Kezdetben azt gondoltam, hogy Szászvároson húsz ügyvédre lesz szükség s most látom, mennyire csalódtam. — Feltűnő az, hogy a Hunyad és Zaránd megyei törvényszékeken folyamatban volt pereket az illetők tovább folytatni az ügyvédek felszólítása ellenére is elmulaszták, s már nov. 1-én túl kezdjék elől, ha tetszik. A függőben maradt perekből lefolytattak 10 darabot; tehát igy értvén a dolgot, mégsem igen feltűnő, ha a cs. k. megyei törvényszéken lejárt írásos perek és azok száma 40 körül van, ezekhez nem számíttatnak azon perek, amikben, noha a panaszt írásba tették, de „naptűzéskor“ szóval végeztettek és „inratuláltattak“ is. Sok principalis azt mondja: nem perel, mert sokat kell hogy az ügyvédnek fizessen. Ez nem úgy van. Most az ügyvéd az első bíróságnál elvégzi az írásos pert három hó alatt, s egy perért alig kivan többet, mint ugyanazon perért egy évre fizetett a principalis a forradalom előtt, melyet aztán több okokból 5—20 évig sem tudott lefolytatni a dictaturán, de a fizetést mégis évenként kapta. E tárgyról illő rövidséggel ennyit kívántam most írni, és óhajtanám, ha más megyei törvényszékeken tett perlejártatásokról is lehetne ilyenforma közléseket olvasni. 1432 Napi események. (Fővárosi és vidéki napló.) Nov. 1. * Az első újság, melylyel ma lapunkban az olvasó találkozik, az, hogy e szám új betűkkel van nyomtatva. Mint újdonságot tehát e rovatban illendő azt megemlítenünk. Egy év történetei és eseményeinek böslésében, rendesen annyira elkopik a betűk ólomfoga, hogy azok az év vége felé már rendesen homályosabb olvasatú sorokat képeznek.