Budapesti Hírlap, 1856. január (1-26. szám)

1856-01-01 / 1. szám

zstő fia olvasóit megismerteti egyfelől azon ítézményekkel, melyek nálunk a munkakedyv, tevékeny szellem fölébresztését czélozzák, másfelöl ama roppant elhaladással, melyet más nemzetek a töke és munka áldásdús meg­­trmékenyítésének mesterségében tőnek; ha­­mutatni ügyek vendünk a módokat, mint elljen saját hasznunk s jóllétünkre dúsan amatozóvá tenni amaz őskincset, mely tejjel lézzel folyó földünkben és a magyar faj ép­­ességes testi lelki erejében elrejtve van, s mely fölött a tétlenség lidércze annyi század­­a ül: ha mindezt teszszük, valóban ismét sok olyat teszünk, mi minden olvasónk hő hajtásával egyezik. Mert melyik magyar iránná azt, hogy hazája örökre szegény ma­­rdjon, hogy ama nagyszerű nemzeti vagyo­­osságot soha ne ismerje, mely sok más emzetet oly hatalmassá lön, s mely Austriát, gazdagság minden forrásaival megáldott s­zéles birodalmat mindnyájánál hatalmasbbá tendi, ha nemzeje tovább is kegygyel mo­­olyg a lendületre, melylyel ez állam mint atal­mas, dicsőségének napja felé merészen s gyorsan emelkedik. A fönnebbiekben futólag egybefoglal­­ik a főbb irányokat. Még csak egy pár ész­­evételt teszünk. Nálunk még igen széles kö­­ö­ben különös fogalom uralkodik a hivata­­os lap rendeltetéséről. Pártlapnak képze­­li azt a közönség ellenében, szerkesztőjét edig e képzelt párt hivatalos panegyricusn­­ak.­­igyekezni fogunk e ferde fogalmat tett­ig eloszlatni. Valamint a kormány maga sehas­em párt, hanem minden párton kívül és fe­ül álló szerves testület, úgy közlönye sem jhet pártlap. Név szerint ez utóbbinak fogalma magában foglalja az izgatást, a kormánylap k­izárja azt. Ennek feladata nyugodt higgads­­ággal józan okok által meggyőződést fáraasz­­ani, a tények és állapotok valódi értékük sze­­inti fölmutatása által az­ észre hatni. Teljes­éggel nem czélja ellenben se üres phrasisok­­al­ dicsőítés, se személyes jóértelműség itogtatása, se végre mások érzületének gya­­lusítása. Üyesektől őrizkedni fogunk. Szerkesztőség jól tudja, hogy a feladat, melyhez fognia kell , nagy és nehéz , de őszintén igyekszik működni, s azon mérték­en reméli fáradozásai némi sikerét, a­mily mértékben a nagy közönség részéről hasonló szinteségre találni szerencsés lesz. NÁDASKAY LAJOS: Manteuffel porosz k. ezredesnek a székvá­rosba megérkezését tegnap estvére várták. Hír sze­rint, Drezdában mulatott tovább, hova egy nappal előbb innét távirda utján b. Könneritz szász k. követ is elhivattatott. A szultán a magas porta nagykövetévé az aus­­triai Cs. k. udvarhoz hű Callimachi volt török követet Athénében nevezte ki e­gyedüli akadály azon szerelemben, mely két leg­­több lényt, kik közöl egyik hűnő , másik valódi ínyész, fogna gyémánt kapcsokkal elválhatlanul sszekötni. Mi joga lehet e föld kerekségén egy férjnek, ha mindjárt a 17-ik században élt is, mint Rospigliosi ;róf (ki a szinlapon is igy van kitéve : Olimpia érje; nem pedig úgy, hogy Olimpia a Rospigliosi ;róf neje), mi joga lehet, mondom, nejéhez, ez an­gyali Olimpiához, ki csupa szív és szerelem, s ki­­nak látta e kincsekkel egy lángészt ajándékozni neg ? _ Ne higyétek, hogy ez irónia. A műben e kérdés sem egy, de több helyen fordul elő, oly világosan, hogy alig lehet gyüngédebb érzelmű, kit meg ne evett volna. A férj észreveszi e szerelmet. Olimpiával együtt­­ akar Rómába távozni, de az azt mondja, mikép érje zsarnok, s nincs kedve távozni. Mindemellett án győzne a rosz ügy, tán megállana a férj akarata, ha Olimpiának a maga idejében segítsége nem ér­­ teznék. Olimpia testvére G h i­g i herczeg nyílt igyenesszivü férfiú, a művészet és lángész bámu­­éja, s Salvator Rosának magas rangja mellett is nem pártfogója, hanem lelki-testi hű barátja. G h i g i tg erkölcsileg kényszeríti a férjet, hogy nejével együtt Rómában maradjon. Azonban beszéljük el j­elenetet körülményesebben. Rospigliosi gr. a kevély aristokrata, ki ■löbb tőré szét nejének egy jól talált arczképét, mivel azt Salvator Rosa festette, most egy népes­ársaság előtt a művészt felszólítja : daloljon neki miamit, mivel unatkozik. Ez mélyen bántja a mű­vész önérzetét és párbajra híná, de gr. Rospigliosi negvetéssel utasítja vissza. G h i g i hg, ki most odá meg Olimpiától, mikép férje el akarja őt Ró­nából vinni, magára vállalja a két szerelmes ügy­falának elintézését. Egy téte-á-téte-ben Rospi­­skiosi grófnak szemére veti egykori bűnét, a test­­vérgyilkosságot, s e titok tudása által a grófot egészen hatalmába keríti, ki most azt teszi, mit so­­rora kíván. A társaság előtt megköveti Salvator Rosát, és nejével együtt Romában marad. Utolsó felvonásban Salvator Rosa egyedül van akában. Az elnyomott nápolyi zendülésről beszél, melyben ő is tevékeny részt ven. Egy nőt jelente­nett be nála, s ez Olimpia herczegnő. E találkozás alatt a házat fegyveresek veszik körül, kik Salvator Rosát, mint egykori néplázítót akarják elfogni. Mi­dőn a hős, Olimpia és saját megmentése iránt akar rendelkezni, a férj benyit és egy pisztolylövésre a nő Salvator Rosája karjai közt adja ki lelkét, a szerelem boldogságáról ábrándozva. A gyilkos férjet Salvator Rosa hű szolgája szúrja le. Salvator Rosát egy bandita, kinek élete egyszer amannak kezében volt de kegyelmet nyert, meg­menti : „El Florenczbe !“ — igy szól a hős — s a függöny legördül. Minő boldogtalan szerelmében a lángész­­ — ennek kellene a fennebbiekből folyólag utolsó fel— sóhajtásunknak lennie, de e könnyelmű fölkiáltás: „El Florenczbe !“ egészen megvigasztal. Szerző nem akart tragikai hatást tenni, mi­­ly viszonyok közt bajos is lett volna. A nő nem volt szerencsétlen szerelmes, ki le akarja küzdeni szenvedélyét, hanem olyan, ki saját testvére segedelmével könnyűszerrel minden akadályt elhárít útjából, hogy szenvedélyét a mű­vész iránt kimutathassa. A férj szeme láttára és daczára, enged szenvedélyeinek, mintha a férjnek volna legkevesebb joga saját neje szívéhez. Ily viszonyban semmi tiszteletre vagy részvétre méltót sem láthatunk, é­s miután a nő így van feltüntetve, nem képzelünk oly művészi hatalmat, mely képes volna a végső kimenetelt csak némileg is megindítóvá tenni. Ha szerző azt híve, mikép társadalmi fogalmaink­kal és azzal szemben, mit erkölcsiségnek neve­zünk, lehet hatást idézni elő, akkor csalódott, — és bárki kisértse meg, mindig csalódni fog. Vannak hagyományos fogalmak, melyeken mi köznap em­berei nem bírjuk túltenni magunkat, s még a köl­tőnek sem bocsátjuk meg, ha azokat nem tartja tiszteletben. Ennyit e mű drámai részéről. De ne higyék ol­vasóim, hogy ezzel az egész regényes mű tartal­mát elmondtuk. Itt csak — három felvonást mon­dunk el röviden, é­s a másik 3 felvonásról, hogy az előadást könnyítsük, szándékosan hallgatunk. A többit könnyű lesz most utánpótolnunk. Az elő­játék, az első és 3-ik felvonás az, melyekről nem szóltunk, s melyek nélkül szorosan véve a darab el lehetne. Az előjáték egy önálló külön drámát képez. Ná­polyban vagyunk. Salvator Rosa egy fiatal leányt szeret, ki őt viszont szereti. A függöny fölemelé­sekor e lány, kit Irénének neveznek, atyja To­­maseo Campanella sorsa fölött halálos aggodalma­kat áll ki. Atyja börtönben van, s másnap reggel ki fogják rá mondani a halálos ítéletet. A leány­hoz egy ifju udvari kegyencz lép be, ki a nápolyi kormányzótól bizatik meg, hogy a leány bele­egyezzék atyja életének váltsága fejében, föltétlen vetni magát a kormányzó karjai közé. A szeren­csétlen leány, habár Salvator Rosába szerelmes, kénytelen beleegyezni. A leánynak kell atyját egy rejtek után kivezetnie. Feltételül van szabva még, hogy Iréné mindezekről hallgatni fog, s e fogadást Iréné esküvel is erősíti. Az atya megszabadul, de a leány mérget vesz be, és inkább meghal, sem­hogy a nemtelen váltságot teljesítse. Salvator ráakad a haldoklóra, ki nem fejti meg a titkot, de Salvator Rosa mindent megért, s felfogadja, hogy boszút álland­ó tett elkövetőjén, a kormányozón. Ez fejti meg, miért vegyül Salvator Roza a 3-ik felvonásbeli néplázadásba, mely Nápolyban üt ki, habár ajkain többé az íren nevet nem­ halljuk is. Ez előjátékban játsza le Munkácsi Ft. k. a. a ju­talmazott hatásos szerepét, melyet vasárnap Hube­­nainé adott helyette. Ha ez előjáték oly felesleges nem volna az egész drámára nézve, azt mondhatnók, hogy az egész­nek legjobb része. Az első felvonás hegyek közt foly le, hol Salvator Rosa igen regényes kalandokon megy át, a rablókkal jó barátságot köt, s itt történik első találkozása Olimpiával. A honfit a rablók elfogják és Salvator Rosa menti ki. A rablók harcza , Sal­vator Rosa dal- és rajzbeli remeklései nem függe­nek össze a fő cselekvénynyel, s e felvonás is, mint az előjáték, nélkülözhető volna. A harmadik felvonás szintén csak episod. Mi Salvator Rosát e felvonásban illeti, az csak annyi­ból áll, hogy az ügy elvesztése után szerencsésen megmenekül. De van e felvonásra nézve egy másik megjegyzésünk is. Salvator Rosát Irene halálának megboszulása kötelezi arra, hogy a nápolyi zen­dülésbe vegyüljön. Nápolyban a zendülés kiütvén, S. R. odahagyja Romát, hol már az Olimpia iránti szerelem úgy látszik egészen feledtelé Irénét. — Elutazik, oda hagyja Olimpiát, hogy Irene haláláért álljon boszút! Általán az első szerelem, a rablókkal kötött is­meretség, és S. R.-nak harczias tettei, más szókkal az előjáték, az első és harmadik felvonás a fő cse­lekvénynyel nem függenek össze szorosan, s még egy regény episódjainak is lazák volnának. Leg­­fölebb arra szolgálnak, hogy Salvator Rosának egy-egy jó barátot szerezzenek, kik a darab ké­sőbbi szakában egy perezre szabadító tündérekként álljanak elő,­­ de mindezekért nem lett volna szükség egész felvonásnyi episodokkal szaggatni meg a darabot, a melyet mi ez okokból a pár­beszédeknek néhol feltünedező ügyessége mellett is gyenge drámának tartunk. Hogy minő okokból tapc­soltatok meg, valóban nem tudjuk, és részünkről soha sem is akarjuk tudni; de első estjén a tapsokra nézve oly dolgot tanultunk­, mit minden bírálónak komoly figyelmébe ajánlunk. Midőn a 3-ik felvonás­beli diszmenetben a felczifrázott ló színpadra lépett, m­egtapsoltatott. Nem azért hozzuk ezt föl, mintha általán véve a közönség tetszésnyilvánulatait meg­­vetendőknek tartanák,­­ csak azért, hogy kimond­hassuk, mikép oly bajos lévén különbséget tenni a valódi és nem valódi tetszésnyilatkozatok között, legjobb azokat bírálatainkban ezután hallgatással mellőzni. Kevesebb dal volt, semmint gondoltuk, s a­mi volt is, nem győzött meg azon csodaerőről, melyet szerző e daloknak adni akart. Egyébiránt is Jekel­­falusi urnak, ki a czímszerepet vitte, minden el nem fogott barátja azt fogja tanácsolni, hogy drámai szerepeket többé ne vállaljon. Bírhatna a legszebb tulajdonokkal más tekintetben, de mindazok el fog­nak enyészni egy igen nagy és lényeges hiány mellett. Beszéde sok helyen csaknem merőben ért­­hetlen, a sziszegő belük tisztátlansága és hangja éreztelensége miatt, így midőn az első felvonásban beszédet tart a római piaczon, figyelmünk és közel­ségünk daczára az egész beszédből egyebet ki nem vehettünk, mint e két szót: „vaskalapos tudósok“, s ezt is csak azért, mivel kimondására egész erejét összeszedte. Salamon F. * KÜLFÖLD. Hadi közlemények. téren. A francziák vesztesége, egy 12 főnyi bekerí­tett előőrsöt, s a Baga és Urkuszta közt elfogott 4 afrikai vadászt is beszámítva,sokkal csekélyebb, 2 halottjuk volt és 11 sebesü­ltjök, köztük egy tiszt.­­ Orosz jelentések szerint e támadás czélja csak szemrevétel volt, s e czél tökéletesen eléretett. HyGorcsakoff ez eseményrőli tudósítása sze­rint a franczia előőrsöket az oroszok Urkuszra és Bagából kiverték s a Csernajáig űzték, egyszers­mind 20 fogoly jutott kezükbe. 3 AUSTRIAI BIRODALOM, B­é­c­s, dec. 30. Albert félig ö cs. fensége a fát élét Laibachban töltendi, s hétfőn váratik a kékvárosba. A beállott tél, tudomás szerint, a hadi mozgal­makat ha nem is egészen, de legnagyobb részben megakasztotta. Azon élénkség is , mely az ázsiai harcztéren mutatkozni kezdett s még tavasz előtt tetteket ígért, mind lassabbá válik, s alkalmasint nemsokára egészen megszűnik. K­a­r­s­z átadatásá­­nak szomorú hite, úgy látszik, azon kis erélyt is, mit a porta az ázsiai hadfolytatásban kifejteni kez­dett, ismét elaltatta. O­m­e­r pasa a Rionnak­ stra­tégiai kísérleteivel tökéletesen megbukott; neki Karszt minden áron meg kelle vala mentenie, már csak a persák irányábani tekintetekből is, kik a tö­rököknek épen nem barátjai, s kiknek tevékeny föllépését a távirati sürgöny, mely Herat várának általuk elfoglaltatását jelenti, eléggé mutatja. Redut­­kalei tudósítások szerint O­m­e­r pasa idei hadjá­ratát a nevezett folyónál bevégezte. Roszul fizetett, roszul ruházott, roszul élelmezett seregével nem is tehetett okosabbat. Most főhadiszállása Redutkaré­ban van. Musztafa pasának azon seregből, mely Csurukszunál 17000 emberből állt, már csak 6000 embere van, S­z­e­­­i­m pasának pedig e pil­lanatban erzerumi serge nem megy többre 14000 embernél. Ha ehhez számítjuk a szerdai 35000 főnyi kolkhiszi s I­z­m­a­i­­ pasa 45000-nyi sergét, az egész haderő, melylyel Törökország még ren­delkezik, 94000 embernél nem sokkal megy többre. A törökök visszavonultával az oroszok terjesz­kednek. Szuszloff orosz tánok Véli pasa elhúzódása után Erzerum kulcsát, a hasszankaléi utsztorosokat megszállotta, ott téli szállást ütött, s Korsakov ezredes kozákjai már az erzerumi fennsíkon portyásznak. E város 80000 lakosának vagyonos­ része Brussza pasalikba költözött, min­denütt páni rettegés uralkodik. Az orosz sereg zöme Karszban marad s csak két hadosztály megy el Akhaltzik és Tifliszbe a tartaléksereghez. A szép anatóliai hadsereg, mely 1855 tavaszán többre ment 35000 embernél, Karsz eleste után a harcz színteréről eltűnt. A krimi harcztérről Félissier­­nagy je­lentését hozza a „Moniteur“ azon támadásról, me­lyet az oroszok dec. 8-án reggel a Baidar-völgy­­ben álló D’Autemarre-hadosztály előőrseire intéz­tek. E támadás eredménye már rég tudva van, s így e sürgöny terjedelmes közlését bízvást elhagy­hatónak véljük. A megtámadott előőrsük a felső Csernajánál egy félkört képeztek, mely Eszki, Ar­man, Urkuszta, Baga és Szavatkán át terjed ki. E falak azon erdős halmok aljában feküsznek, me­lyek a Baidar-völgyet a felső Belbek és Csul­u völ­gyétől elválasztják azon utakon , melyeken a völgybe nyomulhatni, s melyeket erős előőrsök őriztek. Az oroszok ez előőrsöket akarták elfogni. P­é­­­i­s­s­­­e­r­rnagy jelentése szerint azonban e kísérlet nem sikerült, s az oroszok túlnyomó ereje gyorsan és eldöntőleg visszavezetett. Az oroszok 150 halottat, sebesültet és foglyot hagytak a csaló­ Anglia, London, dec. 28. A politika szunnyadoz, s a lapoknak pusztán okoskodó vezérczikkei nem ké­pesek a közönség figyelmét a karácsoni idő végte­len asztali örömeitől elvonni. Valóban most csak nagy győzelmi vagy megveretési tudósítások ger­jeszthetnének némi sensaliót. Azonban nem csak a harcztéren, hanem benn a párt­táborokban is fegy­verszünet van. A lapok kínos feszültséggel várják az amerikai elnöki üzenetet, hogy azzal hasábjaikat betölthessék. E közben a „Times“ reform-bit-­­ e­n dolgozik Törökország számára. A „Chronicle“ arról álmodozik, mikép a világ összes kisebb álla­mai, Nápolyt sem véve ki, a nyugati szövetséghez csatlakozandnak, s abban „oly erkölcsi hatalom-nö­vekedést“ lát, mely Oroszországot a békejavasla­tok irányában engedékenyebbé teendi. — Még maga a túl-torysticus „Standard“ is igen kedvező színben látja a helyzetet, a­mennyiben szerinte Dánország csatlakozását is várni lehet, mely tény a nyugati hajóhadak előtt szabad tért nyit a balti-tengeren, s nagy jelentőséggel bír, mint el­lentéte ama fegyveres semlegességeknek, melyek által hajdan II. Katalin s I. Pál az angol befolyást ki­zárni igyekeztek a balti vizekről. A „Post“ szerint a felsőházi tagok száma egy­­gyel, az Ampthi11 báró czímmel peerségre emelendő Parke báróval fog szaporíttatni. Angol-­s Francziaország közt új posta­szer­ző­d­é­s köttetett, melynél fogva a hírlapok vitel­ére mérsékeltetik. A„Tiraes“ egyik czikkében újólag K­a­r s­z eleste fölötti sajnálatát fejezvén ki, s azt az angol kor­mánynak tulajdonítván vétkül, végül megjegyzi: „Egyébiránt ne feledjük el kiemelni, mikép az orosz m­ok úgy látszik igen udvarias és emberi eljárást követett. Mi, kik nem feledtük még el a hangos vérontást s ezen kegyetlen tettnek az orosz kor­mány általi helyeseltetését s védelmeztetését, még akkor is, midőn tisztjei közöl némelyek azt défavou­­álták, örömmel látjuk, mikép ezen durvaság nem minden orosz katonának ismertető jele, s mikép Már a vieff m­okban oly ellenféllel bírunk, ki a hadiszokást megtartani, s az emberiség szenvedé­seit becsülni tudja.“ A „Morning­ Post“ szerint, Párisba érkezett táv­írdái tudósítások jelentik , mikép Eszterházy Bálint gróf Sz.-Pétervárra megérkezett. Ugyanezen lapnak Párisból írják, mikép az eu­rópai congressusra vonatkozó röpirat szerzője D­u­­veyrier, hajdani saint-simonianus és phalanste­­rianus; ezen röpirat, hozzá teszi a „Post“, nem a Tuileriákból ered. A „Globe“ párisi levelezője azt hiszi, hogy a röpirat W a­­­e­w­s­k­i gróf s nem a császár nézetét fejezi ki, s egy hét alatt a „Moni­teur“ hihetőleg egy a röpirat tartalmát defavoyáló jegyzéket hozand. A „Times“ egy hosszas czikkben igen határo­zottan nyilatkozik minden oly congressus eszméje ellen, melybe a hadfolytatókon kívül más államok is fölvétetnének. Németország, Berlin, dec. 27. Politikai körökben állítják, miszerint K. Se­eb a eh, szász k. minister Páris­­ban, ki e pillanatban Sz. Pétervár felé uton van, főleg azzal van megbizatva, hogy felvilágosításokat adjon a helyzetről, és mérsékletet tanácsoljon. Azt is állítják, miszerint a feketetenger semlegesítését Oroszország máskép fogja fel, mint a nyugati ha­talmak, mi a békés kilátásokat nem kissé gyen­gítené. A „Times“ párisi levelezője hiteles kútfőből akarja tudni, mikép a porosz király, aus­­triai Császár Ő Felsége által sajátkezű levélben fel­­szólíttatván az uj javaslatoknak Sz. Pétervárott tá­mogatására, az ottani porosz követet ennek meg­tételére utasítá. Bajor-­s Szászország szintén meg­ígérték , hogy a javaslatokat támogatandják. A „Chronicle“-nek távirják Berlinből, oly hirt képen mely még további megerősítést vár, misze­rint Oroszország azon esetre, ha Anglia és Ame­rika közt háború ütne ki, ez utóbbival véd- és dacz­­szerződésre lépett. Azonban mások tudni akarják, miszerint e szerződvény csupán hadihajók vásárlá­sára vonatkoznék.­­ Mi gr. Eszterházy kül­detését illeti, mindinkább kételkedni kezdenek ab­ban, hogy ő Austria részéről ultimátumot vagy ja­vaslatokat vitt legyen Sz. Pétervárra. Inkább hi­szik azt, hogy gr. Eszterházy csak előhírnök, ki­nek az érkezendő javaslatok útját kell egyengetnie. Távirati tudósítások. P­á­r­i­s, dec. 29. A testőrcsapatok a boulevardon vonultak keresztül, fegyvereikre babérok voltak tűzve, s a néptömeg által roppant lelkesedéssel fo­gadtattak. A császár beszéde, ki a többi közt saj­nálatát fejezte ki, hogy nem állhatott élükre, kö­vetkező helyet foglal magában : „Ti képviselitek a keleti hadsereget, melynek bátorsága Franczia­­országnak ismét visszaszerezte illető rangját. Noha még nincs vége a háborúnak, mégis visszahíztalak benneteket, hogy mindegyik ezred részt vehessen dicsőségünkben; azon országnak, melynek 600,000 katonája van , érdekében fekszik, Francziaország­­ban jelenleg számos harczedzett sereget tartani, mely kész mindenüvé, hová a szükség kívánja, el­indulni. Tartsátok meg szorgalmatosan a hadi szo­kásokat, legyetek készen, ha szükséges, felhívá­somat teljesíteni. Adjatok hálát Istennek, hogy megkímélt benneteket, s most lépjetek buszáén testvéreitek s polgártársaitok közé." — Ez alka­lomra nagy előkészületek létettek s általános kivi­lágítás rendeztetett. London, dec. 29. A mai „Gazette“ jelenti, hogy az összes orosz kikötők zárlata dec. 10. óta megszüntetett. Triest, dec. 29. Albert főlig­y­­s. fensége Olaszországból visszatérve ide érkezett. Turin, dec. 27. Itteni lapok szerint Dur­rando Párisba küldetése többi közt a piemonti expeditióseregnek tavaszszal Várnába áttételére vonatkozik, azon esetre, ha a harcz színhelye a Dunánál fogna megnyittatni. Alexandria, dec. 23. Az itteni gabona­­kiviteli tilalom megszüntettetett. Meccában a rab­szolgakereskedés eltiltása következtében véres összeütközés történt a török csapatokkal, melyek

Next