Budapesti Hírlap, 1859. március (48-73. szám)

1859-03-12 / 58. szám

Csödök. (748)­­2_ 1039. Az eperjesi cs. k. megyei tör­vényszék mint csődbíróság által köz­­hírré tétetik, hogy Spiegel József eper­jesi kereskedő f. évi febr. 28-n 1039 sz. alatt minden ingó, s azon korona országokban, melyekben az 1853. évi július 18-tól kelt ideiglenes csődrend­­tartás hatályos, fekvő ingatlan vagyona ellen a csőd megnyittatott; perü­gyelő­ü­l Zsitkovszky József, helyetteséül Mecz­­ner Eduárd, ideiglenes tömeggondnokul pedig Duka József helybeli ügyvéd urak neveztettek ki. Ennek folytán mindazok, kiket a csőd alá került vagyonhoz bárminémü igények illetnek, ezennel felhivatnak, hogy azokat írásban vagy szóval leg­följebb f. 1859. évi ápril 30-ik napjáig ezen cs. k. megyei törvszéknél beje­lentsék, mert ellenkező esetben ők, a netán őket illető tulajdoni, elsőbbség, vagy zálogjogra nem tekintve, a csőd­tárgyalásból ki fognak rekesztetni, és a csődtömeghezi minden igényeiket el fogják veszteni. Egyszersmind a barátságos kiegyenlí­tés megkísértetése tekintetéből,vagy en­nek nem sikerülése esetében az ideigl.­ tömeggondnok megerősítése, vagy más gondnok , nemkülönben az ideigl. hite­lező választmány és ennek helyettesé­nek megválasztása végett­­. 1859. évi márt. 11-én reggeli 9 órakor annál bi­­­zonyosabban jelenjenek meg, mivel kü­­­lönben ezeknek kinevezése a csődrend­tartás 44. § a rendeletéhez képest az ő veszélyükre hivatalból fog történni. Eperjes, márt. 1-n 1859. Cs. k. megyei törvényszék. (739) (2-3) 1055. A kecskeméti cs. k. megyei tör­vényszék által ezennel közhirré tétetik, hogy helybeli lakos és gazdálkodó Kul­csár Mihálynak minden ingó, és azon ko­ronaországokban, melyekben az 1853. évi julius 18-tól kelt ideiglenes csőd­­rendtartás hatályos, fekvő ingatlan va­gyona ellen a csőd megnyittatott; pel­ügyelőül s ideiglenes tömeggondnokul Atádi Vilmos, helyetteséül pedig Far­kas Gergely ügy­v. urak neveztettek ki. Ennek folytán mindazok, kiket a csőd alá került vagyonhoz bárminemű igények illetnek, ezennel felhivatnak, hogy azokat írásban vagy szóval leg­feljebb­­. 1859. évi junius első napjáig ezen csász. kir. megyei törvényszéknél bejelentsék, mert ellenkező esetben ők, a netán őket illető tulajdoni, elsőbb­ségi vagy zálogjogra nem tekintve, a csődtárgyalásból ki fognak rekesztetni, és a csődtömeghez­ minden igényeiket el fogják veszteni. Egyszersmind az ideiglenes tömeg­gondnok megerősítése, vagy más gond­nok, nemkülönben a hitelező választ­mány és ennek helyettesének megvá­lasztása végett, 1859. évi jun. 10 én reggeli 9 órakor annál bizonyosabban jelenjenek meg, mivel különben ezek­nek kinevezése a csődrendtartás 44. § rendeletéhez képest az ő veszélyükre hivatalból fog történni. Kecskemét, márt. 2-n 1859. Cs. k. megyei törvényszék, (709) (2-3) 1295. A nagyváradi cs. k. orsz. tör­vényszék által ezennel közhirré tétetik, hogy Rápolti Nagy Lajos nagyváradi lakos hagyatéka ellen a csőd megnyit­tatott, perügyelőül s ideiglenes tömeg­gondnokul Szász Auguszt, helyetteséül pedig Király Sándor ügyvéd urak ne­veztettek ki. Ennek folytán mindazok, kiket a csőd alá került vagyonhoz bárminemű igények illetnek, ezennel felhivatnak, hogy azokat írásban vagy szóval leg­­félebb­­. 1859. ápril 9-ik napjáig ezen cs. k. országos tervszéknél bejelentsék, mert ellenkező esetben ők, a netán őket illető tulajdoni, elsőbbségi vagy zálogjogra nem tekintve, a csődtárgya­lásból ki fognak rekesztetni, és a csőd­tömeghezi minden igényeiket el fogják veszteni. Egyszersmind az ideiglenes tömeg­gondnok megerősítése, vagy más gond­nok , nemkülönben a hitelező választ­mány és ennek helyettesének megvá­lasztása végett folyó 1859-ik évi ápril hó 14-dikén délelőtti 9 órára annál bizonyosabban jelenjenek meg, mivel különben ezeknek kinevezése a csőd­rendtartás 44. §. rendeletéhez képest az ő veszélyükre hivatalból fog történni Nagyárad, febr. 26-a 1859. ,­­Cs. k. országos törvényszék. (737) (3-3), 633. A székesfehérvári cs. k. megyei törvényszék által ezennel közhirré téte­tik , hogy székesfehérvári lakos Mel­­czer Zsigmondnak minden ingó, és azon koronaországokban, melyekben az 1853. jul. 18-tól kelt ideiglenes csődrendtar­­tás hatályos, fekvő ingatlan vagyona ellen mai napon a csőd elrendeltetvén pelügyelőül és ideiglenes tömeggond­nokul Horváth Pál, helyetteséül pedig Szaborics János helybeli ügyvéd urak neveztettek ki. Ennek folytán mindazok, kiket a csőd alá került vagyonhoz bárminemű igények illetnek, ezennel felhivatnak, hogy azokat írásban vagy szóval leg­följebb­­. 1859. évi máj. 18-ik napjáig ezen cs. k. megyei törvényszéknél be­jelentsék, mert ellenesetben ők, a netán őket illető tulajdoni, elsőbbségi vagy zálogjogra nem tekintve, a csődtárgya­­lásból ki fognak rekesztetni, és a csődtömeghezi minden igényeiket el fogják veszteni. Egyszersmind kijelentetik, hogy az ideiglenes tömeggondnok megerősitése, vagy más gondnok , nemkülönben a hitelező választmány és ennek helyet­tesének megválasztása végett 1859. évi máj. 25-ik napján reg. 10 órakor an­nál bizonyosabban jelenjenek meg, mivel különben ezeknek kinevezése a csődrendtartás 44. §­ rendeletéhez képest az ő veszélyükre hivatalból fog­ történni. Végül mindazon hitelezők, kik ellen a közadós a fentnevezett perügyelőnél vagy ezen cs. k. megyei törvényszéknél megtekinthető folyamodványában a va­­gyonátengedés jogkedvezményeit igény­be vette, e részbeni nyilatkozat adás végett 1859. évi május 25-n reggeli 10 órára azon hozzáadással hivatnak meg, hogy azon hitelezőket illetőleg, kik azokat neki önkényt meg nem engedik, a közadós ellen indított büntető bíró­sági vizsgálat bevégzése után fog ha­tározat hozatni. A jogkedvezmények megadásáért a kérvényt a törvényszéknél vagy a per­gye­lőnél kiki megszemlélheti. Megjegyzendő még, hogy miután a csődtömeget illetőleg oly körülállások forognak fenn, melyek az ideiglenes csődrdzs 69. § -a szerint az egyesség megkísértését a bíróságnak hiv. köte­lességévé teszik, e kérdés ugyan csak az utóbbi határnapon, helyen és idő­ben fog tárgyalás alá vétetni, miért is az illető hitelezők, kik akkorra sze­mélyesen meg nem jelenhetnek , illető képviselőiket e tekintetben is kellő meghatalmazványnyal ellátni tarto­­zandnak. Székesfehérvár, márt. 2-n 1859. Cs. k. megyei törvényszék. (731) (1-3) 534. A szegszárdi cs. k. megyei tör­vényszék részéről ezennel közhirré té­tetik, hogy Forster Vilma szül. Sala­mon bárónő asszonyságnak, ki jelen­leg Mórágyon Tolna megyében lakik, minden ingó, és azon koronaországok­ban, melyekben az 1853. julius 18-tól kelt ideiglenes csődrendtartás hatályos, fekvő ingatlan vagyonára, mai nap a a csőd megnyittatott, pelügyelőül és ideiglenes tömeggondnokul Stann Fe­­rencz , helyetteséül pedig Buday Jó­zsef helybeli ügyvéd urak neveztet­tek ki. Ennek folytán mindazok, kiket a csőd alá került vagyonhoz bárminemű igények illetnek, ezennel felhivatnak, hogy azokat írásban vagy szóval leg­­félebb­­. 1859. évi junius 15-ik napjáig ezen cs. k. megyei törvényszéknél beje­lentsék, mert ellenkező esetben ők, a netán őket illető tulajdoni, elsőbbségi vagy zálogjogra nem tekintve, a csőd­tárgyalásból ki fognak rekesztetni, és csődtömeghez­ minden igényeiket el fogják veszteni. Egyszersmind az ideiglenes tömeg­gondnok megerősitése vagy más gond­nok, nemkülönben az ideiglenes hite­lező választmány és ennek helyettesé­nek megválasztása végett­­. 1859. évi jun. 2­1-kén d. e. 9 órakor annál bizo­nyosabban jelenjenek meg, mivel kü­lönben ezeknek kinevezése a csődrend­tartás 43. §-a rendeletéhez képest az ő veszélyükre hivatalból fog történni. Szegszárd, márt. 1-n 1859. Cs. k. megyei törvényszék. Csődmegszün­tetés. ,785) (2-3) 1104. Az ungvári cs. k. megyei tör­vényszék részéről közhirré tétetik, hogy ungvári lakos Haymann Simon vagyona felett 1858. évi december hó 8-a 7032. sz. a. nyitott csőd, valameny­­nyi hitelezők beleegyezése folytán meg­szüntetettnek nyilvánittatik. Ungvár, febr. 27-n 1859. Cs. k. megyei törvénysz­ék. Felhívások: (759) '­­ ; ' (3-8) 5. A máté­szalkai cs. k. szolgabirói hivatal részéről Szamosszeg községet érdeklőleg a szatmári cs. k. nagytek. úrbéri törvényszék által 148. szám alatt elrendelt úrbéri előmunkálatok foga­natba vétele, s illetőleg az egyes pa­naszok megvizsgálása s ez ügyből fo­lyó további nyomozások megvétele vé­gett f. évi ápril 14-ik napja d. e. 10 órája Szamosszeg helységbe kitüzet­­vén, ezen határnapon az ezen hivatal előtt ismeretlen összes földbirtokosok abbeli kijelentés mellett idéztetnek meg, miszerint akkor, vagy maguk személyesen vagy megbízottjuk által megjelenni kötelességüknek ismerjék, ellen esetben a meg nem jelenés miatti joghátrányt maguknak fogják tulajdo­ni­tani. Máté-Szalka, márt. 1-n 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal.­(757) (3-3) 542. A monori cs. k. szolgabiróság által közhirré tétetik, miszerint Hoo­per James angol alattvaló 25 éves, nyelvmester, folyó 1859. január 22-n Gyömörön elhalálozott. Felhivatnak tehát mindazok, kik ennek hagyatéka ellen bárminemű követeléseket jogosan támaszthatni vélnek, hogy ebbeli igé­nyeiket I. 1859. évi ápril hó első­­nap­jáig e monori cs. k. szolgabiróságnál bejelentsék, különben a hagyatékból többé nem fognak kielégitetni. Monor, márt. 1-n 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. (788) (2—3) - 3644. A gödöllői cs. k szolgabirói hivatal mint bíróság által mindazok, kiknek mint hitelezőknek Fóthon 1855 julius 26 . végrendelet nélkül elhalt Pauer Terézia hagyatéka ellen köve­telésük va­n, felszóllittatnak, hogy ezen bíróság előtt igényeik bejelentése és gázolása végett f. évi ápril 9-a d. e. pont 9 órakor jelenjenek meg, vagy odáig kérvényeiket írásban nyújtsák be, ellenkező esetben a hagyatékhoz, ha ez a bejelentett követelések kifize­tése által kimerittetik, további igé­nyük csak annyiban leend, a mennyi­ben őket zálogjog illeti. Gödöllő, február 22-n 1859. Cs.­­k. szolgabirói hivatal. (729) (3—8) 182. A pesti cs. k. bel-, Ferencz- és Lipótvárosi tag kiküldött biróság által mindazok, kiknek mint hitelezőknek a végrendelet nélkül 1858. évi augustus 23 . zöldfa-utcza 25. sz. alatt elhalt Reguly Antal kir. egyetemi könyvtár­őrének hagyatéka ellen követelésük van, felszólittatnak, hogy ezen biróság előtt igényeik bejelentése és igazolása végett f. évi ápril hs 2-a délelőtti 9 órakor jelenjenek meg, vagy addig kér­vényeiket írásban nyújtsák be, ellen­kező esetben a hagyatékhoz, ha az a bejelentett követelések által kimeritte­­tik, további igényük csak annyiban leend, a mennyiben őket zálogjog illeti. Pest, január 29-n 1859. Cs. k. vál. kik. bíróság, (775)­­ (1-3) 3976- Sikter István r.-palotai lakos részére ismeretlen lakhelyű Wolf Já­nos r.-palotai ingatlan vagyonára 1858. évi 3976. sz. a. elrendelt birói árverés folytán, nevezett vagyonra betáblázott, azonban ismeretlen tartózkodásu jelzá­logos hitelezőknek , jelesen Krakker György, M. Grünfeld és fia, s Klein Vilmosnak jelen hirdetmény által tud­tukra adatik, hogy, mostani lakhelyük tudva nem lévén, részükre gondnokul Wanczak József h. ügyvéd úr nevez­tetett ki. Egyszersmind nevezett hitelezők fel­hivatnak, hogy jogaiknak a vételár felosztása alkalmávali megóvása vé­gett e bíróság helyén meghatalmazot­takat rendeljenek, s eladás előtt azok nevét és lakását e bíróságnál bejelent­sék, különben minden további kézbe­sítések a kinevezett gondnoknál fog­nak történni. Gödöllő, dec. 20-­ 1858. Cs. k. szolgabirói hivatal, 1781) ., (1—3 259. A nagyváradi árvabizottmány által mindazok, kiknek az 1849. évi ápril 22-n Hold-Mező-Vásárhelyen el­halt nagyváradi születésű volt honvéd Papp József után, ennek itteni árva­pénztár kezelése alatt álló tömege el­len bár­minémü igényük, avvagy kö­vetelésük lehet, ezennel felhivatnak, hogy vélt igényeiket jelen felhívásnak a hivatalos lapban harmad izbeni meg­jelenésétől számított egy évi határidő alatt a szükséges adatokkal ellátva ezen árvabizottmányhoz annál inkább bejelentsék, minthogy különben a ne­vezettnek tömege helybeli lakos Papp Katalinnak mint egyedüli örökösnek fog kiadatni. Nagyvárad, febr. 22-n 1859. Az árvabizottmány által. (793) Ilii 3146. A pesti cs. k. orsz. törvény­székhez Tóth Lőrincz h. ügyvéd által képviselt Weisz Ferdinand cs. k. had­nagy és testőr mint felperes sz.-györ­­gyi Horváth Edmund, sz.-györgyi Hor­váth Nép. János, özvegy báró Pacassi Horváth Anna­­ és szent-györgyi Hor­váth Sándor ur mint alperesek ellen 11250 pántnyi tartozásnak kamatjai s járulékaival leendő visszafizetése végett f. évi február 15-n 3146. sz. alatt ke­reset-levelet nyújtván be, miután ne­gyedrendű alperes sz.-györgyi Horváth Sándor ur tartózkodási helye e bíró­ság előtt ismeretlen, részére ez ügyben gondnokul saját költsége és veszélyére dr. Schmidt Titus h. ügyvéd ur nevez­tetett ki. Mi neki jelen hirdetmény ál­tal oly intéssel adatik tudtul, hogy ezen ügy szóbeli tárgyalására határ­napul 1, évi ápril hs 14-e reggeli 9 órája ezen orsz. törvényszéknél tüze­tett ki, és hogy vagy a rendelt képv­ielőt jogügyének czélszerű tárgyalása iránt kellőleg utasítsa, vagy a bíróság­nál más ügyvédet nevezzen meg, mert ellenkező esetben mindezek elmulasztá­sának következményeit magának tulaj­donitsa.­­Pest, február 22-n 1859. Cs. k. orsz. törvényszék, 1(794)­­ ,(1—3) 6470. A szatmári cs. k. megyei tör­vényszék részéről ezennel közhírré té­tetik, hogy Fekete Józsefné Nemes Julianna, végrendelkezés hátrahagyása nélkül meghatározott. Minthogy ezen bíróság előtt tudva nincsen, várjon és mely személyeket illeti az elhunyt hagyatékáhozi örök jog; ennélfogva mindazok, kik erre bármely jogczímből igényt támaszthatni vélnek, felszóllíttatnak, hogy örökjogu­kat az alább kitett naptól számított 1 év alatt ezen bíróságnál jelentsék, s örök­­joguk kimutatása mellett örökösi nyi­latkozatukat nyújtsák be, ellenkező esetben a hagyaték, melyre nézve az alatt Pikó László h. ügyvé ur hagyatéki gondnokul kirendeltetett, azokkal, kik örökösökül nyilatkoznak, fog tárgyaltat­ni, s nekik átadatni, a hagyaték el nem foglalt része pedig, vagy ha örökösnek senki sem nyilatkozott volna, az egész hagyaték mint örökös nélküli az álla­dalom által fog behuzatni. Szatmár, dec. 31-­ 1858. Cs. k. megyei törvényszék, felsőbb helybehagyás fentartása mel­lett, haszonbérbe fognak adatni e kö­vetkező úri javak, és különbféle haszon­­bérletek, úgymint: 1) Miskolcz városában az 5 országos, és hetenkint 2 heti vásárok alkalmával szedetni szokott helypénz jövedelme, 3 évekre. 2) A miskolczi „3 rózsa“ nevű ven­dégfogadó, 1860-dik évre. 3) Pápatetőn lévő 14 hold szántóföld 6 évekre. 4) A miskolczi uradalmi szénáskert haszonvétele 3 évekre. 5) Diós-Győrben a volt fő­tisztilak felső emeleti szobák, hozzá tartozó konyha, kamara, pincze, istálló és ko­csi­színnel együtt f. évi első octobertöl 1 évre. 6. A diós­győri volt ispányi lak, ahhoz való 3 kertekkel és melléképü­letekkel együtt, f. évi első octobertöl 1 évre. 7) Csabán, korcsmaház, bolt és mé­szárszék-épü­lettel együtt 3 évekre. 8) A mező­kövesdi, csak az országot vásárok helypénzi jövedelme, 3 évekre 9. A mező-keresztesi csak az orszá­gos vásárok helypénzi jövedelme, 1 évekre. 101 A bor és mindenféle pálinka­­mérés joga egész Mező - Keresztes városában és vásártéren, a két korcs­ma épületek nélkül, szinte a nagy vendégfogadó és pálinka ház, minden hozzá tartozó épületekkel, és három sessió földek és rétek, haszonvételével 6 évekre. 11) Felső-Győrben az uradalmi szőllő alatt lévő nagy pincze 3 évekre. 12) A kis-győri és mozsolyási korcs­mák, mészárszék épülettel 3 évekre. 12) A bábonyi korcsma mészárszék épülettel együtt 3 évekre. 14) A kápolnai korcsma és mészár­szék épület 3 évekre. Mindezen javak és használatokra nézve az árverés kezdete előtt írásbeli zárt ajánlatok is elfogadtatnak, me­lyek 30 kros bélyeggel, és az igért öszvegnek 10 preznyi bánatpénzével el­látva legyenek, s melyekben az ígért öszveg ujpénzben számjegygyel és be­tűkkel, és még az is világosan beirva legyen, hogy az ígérő az árverési fel­tételeket minden kifogás nélkül elfo­gadja, az árverési feltételek az árverési határidő lefolytéig a diós­győri tiszt­tartói hivatalnál megtekinthetendők. Eger, márt. 5-n 1859. Cs. k. ker. pénzügyigazgatósági osztály, A cs. k. kiadó-igazgatóság ügyvezetése alatt. Gondnokság alá helyezések. (795)­­ (1-3) A Pest városi gyámbizottmány ré­széről közhirré tétetik, miszerint folyó 1859. évi február 18-a 52. számú vég­zés folytán, biróilag bebizonyult Ba­­lassovits Terézia mint tébolyodott gond­nokság alá helyeztetvén, gondnokául Balassovits Péter ur (czukrász) ren­deltetett. Pest, február 18-a 1859. A gyámbizottmány által. (767) (2-3) 623. A szigetvári cs. k. szolgabirói hivatal mint biróság részéről közzé tétetik, miszerint zádori lakos Öreg Illés Józzaef, özvegy, három kiskorú gyer­mek atyja, a kaposvári cs. k. me­gyei törvényszéknek f. évi febr. 13-a 473. sz. a. végzése által tékozlónak ki­­jelentetett, gondnokául Kiss János zádori lakos kineveztetett. Szigetvár, febr. 23-a 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal. Haszonbérlet. (203*) %­­ .(1-3) 2554. Az egri cs. k. kerületi pénz­­ügy-igazgatóság részéről ezennel köz­hírré tétetik, hogy e folyó 1859. évi ápril 4-a d. e. 9 órától kezdve, Diós- Győrben a koronái uradalmi tiszttar­tói irodában tartandó árverés utján, Idézések: (751) (1-3) 2107. A nagyváradi cs. k. vár. kik. biróság által gróf Thurn Antal Camil­­lónak ezen idézvény által tudtára ada­tik, hogy ellene Thurzó János nagy­váradi lakos mint a néhai gróf Csáky Károlyné szül. Pappée Erzsébet asz­­szony végrendelete fő végrehajtója ál­tal 100 peri tőke tartozás és járulékai iránt 1859. évi február 16-a 2107. sz. alatti keresetet adott be, annálfogva, minthogy felperes azt adja elő, hogy alperes tartózkodási helyét felfe­dezni nem lehet, s mivel az ellenkező e bíróságnál tudva nincs, alperesnő képviseletére, saját veszélyére és költ­ségére gondnokul Olay István ügyvéd ur kineveztetett, s ezen ügynek a p. prdlts szabálya szerinti folytatásával megbizatott, egyszersmind az ügynek szóbeli tárgyalására 1859. évi május 3-ik napja d. e. 9 órája kitüzetett. Mire alperesnő oly intéssel figyel­meztetik, hogy vagy a rendelt képvise­lőt jogügyének czélszerű tárgyalása iránt kellőleg utasítsa, vagy a bíró­ságnál más ügyvédet nevezzen meg, ellenkező esetben ezek elmulasztásá­nak következményeit magának tulaj­donítsa. Nagyvárad, febr. 19 , 1859. Cs. k. vár. kik. biróság. (790) (1—3) 1979. A pesti cs. k. orsz. törvény­székhez Friebeisz Julia mint felperes Schwarcz S. L. és távollévő Fribeisz István volt újság-szerkesztő ellen el­zálogosított ezüst - tárgyak kiadatása végett f. évi január 16-n 992. sz. alatt tulajdoni keresetet nyújtván be, mi­után másod­rendű alperes Friebeisz Istvánnak tartózkodási helye e biró­ság előtt ismeretlen, ez ügyben gond­nokul saját költsége és veszélyére dr. Schmidt Titus­z. ügyvéd ur nevez­tetett. Mi neki jelen hirdetmény által oly intéssel adatik tudtul, hogy tárgyalási határnapol 1. évi március hó 24-e reg. 9 órája tűzetett ki, és hogy vagy a­endelt képviselőt jogügyének czélszerű tárgyalása iránt kellőleg utasítsa, vagy a bíróságnál más ügyvédet nevezzen meg, ellenkező esetben mindezek el­mulasztásának következményeit magá­nak tulajdonítsa. Pest, február 15-n 1859. Cs. k. orsz. törvényszék. Körfiztetés. (756) (3-3) 9093. A debreczeni cs. k. vár. kik. biróság által néhai Seres István örö­kösei kérelme folytán, ezennel közhirré tétetik, hogy nevezett Seres Istvánnak debreczeni 61/1622. szám alatti házát terhelő két rendbeli kötelezvény, me­lyek közül egyik a debreczeni árva­­tartó-pénztár részére 150 vsrtról 1819. évi augustus 1-n keletkezett, s 1820. évi mártius 1-n betábláztatott, a másik L­ukács Erzsébet kisasszony részére 200 vsrtról 1818. évi mártius 26-n ada­tott ki, s 1820. évi mártius 1-n tábláz­­tatott be, a kifizetés után, mielőtt ki­­tábláztathatott volna, elveszett. Ennélfogva e hiányzó okiratok ne­­taláni birtokosai felhivatnak, hogy bir­tokukat egy év alatt e bíróságnál an­nál bizonyosabban bejelentsék, mert különben az okiratok semmiseknek, s ki­bocsátó irányában jogszerű foganat­juk elenyészettnek fogna nyilvánít­tatni Debreczen, febr. 22-n 1859.­­Cs. k. vár. kik. biróság. Nyomozó-levél, (1996) L . (2-3) 116. Súlyos testi sértés bűntettével alaposan terhelt, szökött Závodszky Károly üldöztetésére. Nevezett 19 éves, róm. kath., Tren­csén megyei Zsilina helységbeli szüle­tésü, nőtlen, foglalkozására nézve kő­műves-legény, közép karcsú termetű, hosszas arczu, gesztenyeszinü hajú, kék szemű, rendes orrú, csámpás járású Elfogatása esetén az alulirt csa­k szolgabirósághoz kisérendő. Szentes, február 28-a 1859. Cs. k. szolgabirói hivatal mint vizsgáló bíróság. Pályázatok: (787)­ (2-3) Borsod megyei Szent-Péter község­ben fenálló izraelita népiskolában két tanitói állomás, egyik a héber, másik a magyar - német szakmában 367 frt 30 kr osztv. ért. évi fizetéssel, betöl­tendő. Pályázók tanitói készültségrőli bizo­nyitványuk, valamint politikai és er­kölcsi, úgy vallásos maguk viseletérőli igazolványnyal felszerelt folyamodása kát, a szentpéteri izraelita iskolai bi­zottmányhoz legfeljebb folyó évi április hó 10-ig munkátlanul nyújtsák be. Szentpéter, mártius 4 . 1859. Az iskolai bizottmány által (796) (1—3) 6530. A linczi cs.­k fő-reáltanodában a természetrajz tanszéke, melylyel a német nyelvnek az al-reáltanodábani tanítása mellékszakkép össze van kap­csolva, megürült. Ezen tanitói állo­másra, melylyel 840 a. ért. forint fi­zetés, tiz, illetőleg húsz évi szolgálat után pedig 1050 frt, és 1260 forintban előléptetési jog jár, a pályázat f. évi mártius 24-ikéig ezennel megnyittatik Kik ezen tanitói állomást elnyerni kívánják, ha már valamely nyilvános tanintézetben szolgálnak, kérvényeiket előszabott minősítvényi táblával ellátva, igazgatóságuk, illetőleg az orsz. kor­mányszék utján, a még közszolgálatban nem álló folyamodók pedig közvetlenül a felső-austriai cs. k. helytartóságnál a fenebb kitűzött határnapig nyújtsák be. E folyamodványok a magas­ cs.­k, vallás- és közoktatási ministeriumhoz ntézendők, s az életkort, állapotot, hit­vallást , tudományos műveltséget, a német­ nyelvnek az alsó, a természet­­ajznak a felső reáltanodákban taní­­tásávai képességet, továbbá az erköl­csi és politikai tekintetbeni aggályta­­lanságot, végre a tanitói szakban vagy netalán más közszolgálatban töltött éve­ket kimutató bizonyítvány­okkal szere­­endők fel. Lincz, febr. 24-­ 1859. Cs. k. helytartósági osztály. (2000) : (2-3) 615. A pécsi cs. k. megyei törvény­szék részéről a magas cs. k. igazság­ügyi ministeriumnak folyó évi február hó 13-a 1174. szám alatt kelt rendiz­ménye folytán a mohácsi jegyzői állo­más betöltésére, a mohácsi székhely­­lyel, utóbbi pályázat ezennel kihirdet­­tetik. Pályázók kérvényeiket, és pedig hi­vatalnokok hivatal­főnökük által, jelen hirdetménynek a hivatalos lapokbai utolsó beigtatása napjától számítandó négy hét alatt tartoznak ezen cs. k. megyei törvényszékhez benyújtani, és korukon és hivatal­ lakásukon kívül ki­mutatni, hogy ezen cs. k. megyei tör­vényszék területén hivatozó nyelveket tudják, továbbá hogy a jegyzői vagy az új törvények szerinti ügyvédi vizs­gálatot jó sikerrel megállották, vagy ha az ügyvédi vizsgálatot a régi tör­vények szerint tették le, hogy magu­kat az új törvényekbeli vizsgálatnak az ügyvédi rendtartás értelmében alá vetették, avvagy végre, hogy a birói vizsgálatot jó sikerrel letették. Pécs, mártius I . 1859. Cs. k. megyei törvényszék. (202*1 (2—3) 3618. Egy ideiglenes pénzügyőr-biz­tosi állomás Il­od díj-osztályban, 525 frt osztr. értékű évi fizetéssel, s szabály­szerű mellék-járulékokkal, betöltendő. A folyamodványok az általános kel­lékek, s a kelmeszakértés, harminczadi eljárás, vagy a fogyasztási­ adó tárgy­ból jól kiállott vizsgálatról­ kimutatás­sal ellátva, 1859. évi ápril 10-ig a nagy­váradi cs. k. országos pénzügyigazga­tósági osztályhoz benyújtandók. Nagyvárad, mártius 4-n 1859. Cs. k. orsz. pénzügy igazgatósági osztály. (758) (1-3) 7396. A szabad kir. Pest városi rajz­­tanodánál egy felsőbb helyen jóváha­gyott 315 frtnyi osztr. pénzbeni évi fi­zetéssel és 52 frt 50 krnyi osztr. ért. évi lakpénzzel egybekötött rendszere­sített segédi állomás, betöltendő lévén, jelen pályázat azon megjegyzéssel ezen­nel nyittatik, hogy az illető kérvények az ezen állomás elnyerésére megkíván­tató képességi bizonyítványok kísére­tében, bezárólag ápril­is 8-ig e város tanácsánál benyújtandók lesznek. Pest, február 23-a 1859. A városi tanács által. (1969/ (3—3) 526. A szegszárdi cs. k. megyei tör­vényszék részéről egy nyilvános jegy­zői állomásra Tamásiban pályázat hir­­dettetik. Ezen állomásért folyamodók által a kir. korm. lap 94. sz. alatt 1855. évi máj. 21-n kelt jegyzői rend­tartás, és az 1858. évi kir. korm. lap 23. száma IV. czikkéhez képest a kí­vántaib kellékek kimutatandók, és e hirdetménynek a Bécsi hirlapbani har­madszori beiktatásától számítandó négy hét alatt, az 1855. évi május 21-n kelt jegyzői rendtartásban (az 1855. évi bűnt korm. lap 94. sz. a.) meghatározott uton, ezen megyei törvényszékhez fo­lyamodványaik beadandók. Szegszárd, márt. 1-n 1859. Cs. k. megyei törvényszék. Ujonczozási Idézés. (2010) (2—8) 730. Alább megnevezett szatmár­németi városi ujoncz-kötelezettek, kik­nek holtartózkodásuk ismeretlen, fel­hivatnak, hogy 1. 1859. évi március 30-ikáig a polgármesteri hivatalnál magukat jelentsék, vagy tartózkodási helyükről értesítést adjanak, ellen eset­­ben a hadsereg kiegészítési törvény 44. illetőleg 45. §. értelmében megál­lapított eljárás szerint fognak büntet­­tetni. 1838. évi születésűek: Andics Jószef Ferencz, Andics Mik­lós Ferdinánd, Balog Pál, Berecz Já­nos, Bukovi János, Dombrádi Balás Farkas György, Fekete Eduárd, Fo­dor Ferencz, Fodor János, Gaál An­drás, Horváth József, Illyés János, Kaiser Lajos, Katona Sándor, Kegyes Vazul, Kovács Bertalan, Albert Mór­, Kökényesdi Mihály, Mészáros István, M­olnár György, Molnár József, Moj­­sza Vazul, Nagy György, Orosz Ján., Orosz Mihály, Sándor Vazul, Sorbán György, Szilvás­ András, Szoboszlai Imre, Tóth István, Újházi Mihály, Varga György, Veczák György. 1837. évi születésűek : Argana József vagy János, Balog Lajos, Böhm József, Börvely István, Bukovi Ferdinánd, Csipkó János, Dobi András, Dráma László, Gyárfás Kár., Hajdú József, Illés Tódor, Jezicsek Ignácz, Kálló Lajos, Lengyel Mihály, Márton Károly, Murvai András, Ne­mes János, Szabó Imre, Szabó János, Szatmári István, Szánka Miklós, Szi­lágyi Péter, Tamasics Boldizsár, Tódor József, Tóth Károly, Walter József, Veres György, Viski Sámuel. 1836. évi születésűek: Argyilán Pál, Balogh Mihály, Ba­logh Mihály, Bodnár György, Csizma­dia János, Deseffi György, Dobó vagy Dobai András, Drámma László, Dra­­gus János, Eli Ignácz, Fazekas La­jos, Fekete György, Horváth József, Kerekes Sándor, Kiss János, Kiss Ká­roly, Kiss Mihály, Kovács József, Léb János, Mártonfi Miklós, Muszka Péter, Nagy György, Nagy Károly, Nemes János, Pap András, Pap Sándor, Pál András, Polányi Antal János, Popo­­vics Antal, Póter János, Rostás Mik­lós, Sajdi Ferencz, Sándor László, Szabó Lajos, Szánka Miklós, Szilágyi János, Szűcs József, Tóth­­György, Tom István, Tódor János, Tóth An­drás, Treczák József András, Veres István , Veres János, Veres József, Vudai vagy Marosán Mihály. 1835. évi születésűek : Babucz Péter, Balogh József, Balázs József, Bardóki János, Barta Gábor, Bosán János, Czegő Mihály, Dangli György, Fáik József, Fekete Mihály, Fodor Mihály, Gajdos Pál, Gönczi Jó­zsef, Heiptner Mihály, Juhász Deme­ter, Kiss István, Koncz János, Kondor Gábor, Kovácsics Károly , Mayláth Mihály, Marosinczky István, Megyesi József, Nagy Basil, Német Károly, Novák József, Nyikola Vasul, Pap József, Pataki Sámuel, Rácz János, Rostás Ferencz, Sándor János, Szabó Károly,, Szabó Lajos, Szatmári Gábor, Szász Ádám, Szigeti János, Szoboszlai József, Tolmács Károly, Tomcsányi József, Tóth Gábor, Tóth Sándor, Tömpe Sándor, Zagyva Károly, Varga Sándor, Veres János. 1834. évi születésűek: Berecz György, Biró Károly, Bodo­­nyi Gergely, Budi Ferencz, Barcsi István, Czinta György, Debreczeni Jó­zsef, Dobai György, Dobos Pál, Du­­rai György, Ertner Jakab, Fehér Ist­ván, Gerendási Fer­, Horváth László, Halász András, Jakab Lőrincz, Ka­posi István, Kelemen Mihály, Kiss An­tal, Kiss Ferencz, Kiss István, Kiss Józs., Kavocsán Ján., Kovács Kár.,Kun Kár., Lévai Istv., Lői Alajos, Mezei Józs., Müller György, Nagy Sándor, Pika Ferencz, Popovics János, Préda Péter, Puskás István, Rákóczi János, Sárai László, Smotczer István, Szabó Ferdinánd, Szabó György, Szabó Já­nos, Szabó Károly, Szalai Benjámin, Tóth Imre, Ürmös János, Vas István, Vas Károly, Veres Mihály, Virág Fe­rencz. 1833. évi születésűek: Aszalai Ferencz, Báti György, Bü­kéi György, Biró István, Burján La­jos, Csizmadia Mihály, Csobai János, Czakó István, Czegő György, Dózsa György, Drágus Mihály, Erdei László, Fehér János, Fehér Mihály, Fekete Imre, Ferenczi István, Gulás György, Gyarmati Sámuel, Gyurkán György, Hazlinczki Lajos, Huszka Károly, Joó Ferencz, Kálik Károly, Kanyó László, Katona Pál, Kádár István, Károlyi Ferencz, Ker­ler Mátyás, Khibler Já­nos, Kiss Károly, Kis Mihály, Komá­romi József, Kovácsics Lajos, Kurta Márton, Kút Ferencz, Ladányi Sánd­, Lengyel Ádám, Lovas István, Mada­­rasi János, Marosinczki Mihály, Mó­­nus Péter, Nagy András, Nagy István, Nagy Sándor, Palóczi György, Pap János, Puklin Mihály, Rácz Bálint, Rizs Antal, Simon András, Stekkent Fridrik, Szabó József, Szabó Sándor, Székely Mihály, Szilágyi József, Tö­rök Márton, Trippon László, Zima Mi­hály, Varga Sándor, Vicsai József, Virág András. 1832. évi születésűek: Bodonyi József, Dobos Mátyás, Drágus László, Dula Mihály, Erdei Péter, Fülep János, Gyarmati Ferencz, Győri András, Gyuska György, Hajdú János, Hornyák Sándor, Kormány György, Lébon Imre, Majté Mihály, Mayer János, Mészáros János, Odor­­ján György, Pap György, Peninger Lajos, Rein Ferencz, Sándor Mihály, Sárai András, Sikora Lajos, Suta De­meter, Szepesi József, Tódor Ferencz, Tóth Márton, Varga Ferencz, Varga György, Varga József, Varga Márton, Vas István, Veres István, Vida Pál. Szatmár, márt. 1-n 1859. A polgármesteri hivatal által. Nyomtatja Emich Gusztáv Pesten, Barátok­ tere 7. sz. 1859.

Next