Budapesti Hírlap, 1859. július (155-184. szám)

1859-07-01 / 155. szám

és mikor lehet télen is, egész községi erejöket a Körös töltések építé­sére fordítják, gazdasági dolgaikat alig képesek végezni a sok Körös­áradás okozta munka miatt, melyekért még soha semmi jutalmat nem kaptak­, s csak az a legfőbb megjutalmaztatásuk, ha kiszakadt határ­beli töltéseiket helyrehozva, azt azon évben egy ismért vízáradás semmivé nem teszi, egy szóval: ezen szegények a közös töltésekkel a Bysiphusi munkát gyakorolták és mivel mindig szakértő mérnöki ter­­­­vek szerint dolgoztak, az a kérdés támadt bennü­k, hogy miért árasztja el mégis minduntalan a községeket és a határokat az árvíz , s erre a feleletet az említett tervekben keresi annál biz­tosabban, mert azt mondja, hogy míg a mérnökök közös­ tölté­seket nem csináltattak, az árvízi eset ritkább volt és ártalmatla­nabb; ennélfogva úg­­y okoskodik, hogy az eddigi mérnöki munkála­tok, melyek a Körösparti községeknek, sőt a néhai megyéknek több millió kézi és szekeres munkaerejébe kerültek, nem feleltek meg a czélnak, a Körösparti töltések és védőgátak közei és a korlátozott fo­lyók medrei nem lévő­n elegendők a belé vezetett vizek befogadására, a­mint hogy most az új terv szerint 50 öl szélességű kört akarnak a Körös és mellékvizek beparancsolására közbefogni. Egyébiránt az új szabályozási tervről szólván, bátorkodunk szerény kérdésképen egy figyelmeztetést tenni, azt t. i., hogy váljon a Fehér- és Feketekőrös melletti mellékfolyókat, melyek kü­lönkü­lön magukban is képesek árvizet csinálni, czélszerű-e mind a két Körösbe öszpontositani ? ilyenek a Csigér, Tőzs, Szártos, Leveles, Gyepes, várjon nem lehetne-e ezeknek különkü­lön levezető csatornákat ásatni? hogy igy egyenkint fékezt­essenek, miután összeolvasztva valósággal fékezhet­enek. Mint avatatlan többet a föltett kérdésnél nem szólha­tok, a határozat a szakértőket illeti. K. sokáig maradhatott, mert a társulat személyzete csekély lévén, Szer­dahelyivel gyakran letétették hangszerét s olyan szerepekre is al­­kalmazák, melyekhez az ének és zenének semmi köze. Végre, mivel ilyenkor a csekélységekben is nagy színpadi képességet fejtett ki, a zenekarból kizárólag színpadra kellett lépnie. Itt kezdődik művészetének egy újabb korszaka, melyben a már először zenei nyelven nyilatkozott, s a körülményektől háttérbe szorí­tott hajlam új lángra éledt. A próbaszobában egy ócska zongora állott, mely mellett az énekeseket szokták tanítni. Szerdahelyi e hangszeren önszorgalma által annyira ment, hogy végre na­gyobb zenei belátást nyerve , megkísértette a karmester tudta nélkül az énekeseket szerepeikre betanítni, mi sikerülvén , na­ponkint több kedvet kapott a zenéhez. Zeneszámjának e pontján meg­kérte Hainischt az akkori karmestert, hogy ismertetné meg vele az öszhangzattant, hangszerelést, mit a derék zenész szívesen meg is tett, oly nagy sikerrel, hogy Szerdahelyi rövid idő alatt képes volt, a dalműveket — melyeket azon időben többnyire csak zongoraki­vonat­ban bírhattak — hangszerelni, s oly zenekarhoz alkalmazni, milyen­nel egy, vagy más városban rendelkezhettek. E körülménynek tulaj­donítható azon páratlan könnyűség, mit Szerdahelyi a hangszerelés­ben elsajátított és a magyar zene kezelésével elég fényesen bebizo­nyított. Lássuk műveit.­­ 1839-ben szerkesztette s részint eredetileg irta a Ludas M­a­­t­y­i- bohózat zenéjét. 1840. jul. 11-kén jött színpadra (és pedig nagy tetszéssel),a Tündérlak két f­elvonásos dalmű. A nemzeti színház megnyitása óta ez volt a második eredeti opera, mely színpadra került. (Első a Cs­el Bartaytól adták 1839-ben ápril 29-n, a harmadik pedig Bá­tor­i Mária Erkeltől, adták 1840.aug.8-án.) 1842-ben zenét irt a Nagyidai czigányok népregéhez , ugyan ez évben az ördög naplójához is. 1843. Az első magyar népszínmű a Szökött katona zené­jét szerkeszté. 1844. Az Ezred leánya dalműből népszínművet csinált s eredeti zenét irt hozzá. 1847. A Csikós népszinmű­höz, melynek 2-ik felvonásában a pusztai jelenetbe vezető introductio igen sikerült. 1849-ben Liliomfihoz, 1850. Bányarémhez s ugyan ez évben a Házassági három parancshoz. Vidéki működése alatt alig volt darab, melyhez egy kis dalocs­kát ne szerzett volna, ezek közöl való a Béla futásához irt gyermek­duett. — Utólsó műve négy kitűnő kardal­­­­­d drámához. Jó humora a zenében sem hagyta el s az 1843-ban adott Londoni koldu­sokban előforduló koldusok franczia négyesét két klarinétra any­­nyira eltalálta, a mennyire koldustánczot eltalálni lehet. Végre a régibb időkben Wagnernél megjelent négy igen szép népdal: Mariskám, Cserebogár, Hortobágyi pusztán, Rákos dal, melyek­nek zongoráratétele a Szerdahelyi műve. Épen igy adá ki ének, zongora és fuvolára a Micbán cs­a­l­ádj­á­b­ó­l a dalnak dalát. Ezen műsorozatban habár kevés eredeti szerzeménynyel talál­kozónk, (Szerdahelyi sokoldalúságát ismerve, egyebet nem is lehetett tőle várni) de hogy ez által nemzeti zenészetünk terén nagy befolyást gyakorolt, (Egressi különösen neki sokat köszönhetett) azt senki sem vonhatja kétség alá. Szerdahelyit solid műveltségű zenészeink sorába tehetjük, a táncozenén és népdalokon kívül Ruzsitska után ő volt egyike a leendő magyar dalmű előkészítőinek. Mint színész legjobb­jaink közé tartozik. Szóval, eleven példája annak, hogy a lángész mindenütt nagy lehet, de fájdalom annak is, hogy ez óriás folyam ősz­­pontos árja százados tölgyeket és sziklákat elsodor, hegyeket elmos, a vidéknek új alakot ád, ellenben a sima zónákon szétágazva, zajta­lan folytatja útját a nagy tenger felé. De ez nálunk máskép nem lehetett. Szerdahelyi élénk kedélyes társalgó s műveltsége által kifogy­­hatlan érdekek lévén, mindenütt szeretett és óhajtott vendég volt. Dere­kart­aim, sza­káll Operai próbákon figyelmét semmi sem kerülhette ki. Minden ha eé­ren játszott, minek egyszer magam is tanúja valék. Ha jól emlék 1845-ben igen jó társasággal jött Kolozsvárra s a közönségnek adott dalművek és színjátékokkal nagy élvezetet adott. Egyszer vadászküirtös épen a Báj­ital próbáján valók, de hangszer félre kelle tennem, hogy a trombitás helyett (ki tán beteg volt) peljek. De a Dalcamára megjelenése alatti sip solo sehogy sen menni s végre Sz. látva a fennakadást, monda: „Bízzák rám­­, majd eligazítom én“ — s a következő előadás alatt be is vallott, vát, mert a Dalcamára személyében egyszersmind úgy tront hogy az egy fő trombitamesternek is becsületére válhatott volna, s­­ hogy bizonyosan egy Dalcamára sem fogott és fog trombitálni. Följegyzem, hogy egy alkalommal mikép magyarázta meg bi­zonyos valakinek a nézőjáték, vígjáték és szomorújáték közti kü­lönbséget. „Az, hogy ön velem vitatkozik s a három különnemű já­ték közt nem tud különbséget csinálni, egy harmadik személy előtt lenne nézőjáték, ugyan­ez rám nézve vig, önre pedig szomorújáték.“ Kolozsvárnak az említett időtájban egy érdekes halottja volt, kinek a nagyszámú nép nem hátrahagyott kincse és magas rangja miatt tódult sirja körül. Elhagyott, nyomorra jutott, öreg volt , s mi­után fiatal éveit a honi művészettel tölté, igy kellett jobb életre köl­töznie. Páli volt e halott, ki kevés és szegény barátai mellett szu­­nyadt el ugyan, de temetésén a nagyszámú közönség meleg rész­véte nyilatkozott. — A sír fölött Szerdahelyi szónokolt, szónoklatára nem emlékszem, de most is előttem áll, miként omoltak könyei, és a keblét fojtó érzelem miként akadályozta beszédét. Ezután néhány évvel (1851 febr. 18.) Szerdahelyi fölött kelle­­gy szónokolni. Ha a szónok és közönség megkönyezte, ez vala a szó­noklat legszebb része, s a művész iránti kegyelet legforróbb nyilat­kozata. (Folyt. köv.) Tudomány, művészet és közélet. Magyar Isid. Akadémia. (Jun. 27. tört., bölcs. és törvény­tud. szakosztályi ülés. Folytatás.) Áttér ezután értekező Hor­vát István jellemzésére. Ezen rendkivüli férfiúnak életrajza ismeretes előttünk. A­mi tudományos munkásságát illeti, e részben legnagyobb gyá­­molítói Virág Benedek, Tr­­nka Mihály és Lendvay Márton — Kovachich főellensége — valának. Pártfogója különösen József nádor , Fensége. Kiadott munkái után őt nem lehet megítélni, mivel ezek mind csak elő­készületek s töredékek valának , hanem lehet inkább nagyszámú kézira­tai szerint, melyek szintúgy kiadatlanok, mint Kaprinay s­zerencsi ira­taik. Tekintve egész­ m­unkásságát, ebben azon hiány van, hogy ő az emberi ismeretek s történelmi kapcsok számtalan hiányait mindenütt saját szellemével igyekvék betölteni. E szellem a hazaszeretet tüzétől nyerte nemes hevét, mely hévtől túlragadtatva, midőn a magyar nemze­tet majd az egyiptomi gúlák sorai közt, majd Afrika sivatagain akarta megdicsőitni, — ugyanakkor a legnagyobb történészi aberratiokba esett. Tömérdeket olvasott és irt, — de munkásságának oly roppant alapot kert­tett, hogy azon általa szándékolt arankát, melynek a magyar nevű - őstörténetét minden viszonyában föl kellett volna derítni, a leghonarab­b emberélet mellett sem lehetett volna előállitni. Első föllépése alkalmával­ S mint éles kritikus tűrt föl, s különösen Swarthner diplomatikájának bírálatában, már nagy történészi készültséget tanúsított. A magyar nem­zet legrégibb történeteit tárgyazó „Rajzolatok“ írására leginkább a szelíd tollú és velős ítéletű Spittler­t a magyar nemzet iránt keménykedő,­­ de a maga korában nagy tudományú Schlözer véleményei indították. Amaz nem tudott példát az egész világ történetében, hogy találtathatnék egy nemzet, mely a durvaság alsó lépcsőjéről, oly rövid idő alatt s oly, magas polczára emelkedett volna a csinosodásnak, mint a magyar. Emez nem győzte számtalanszor eléggé csodálni, s megmagyarázhatatlannak jelen­­teni, hogy ily iszonyú pusztítások s oly számtalan kíit és belháború után is, a magyar nemzet egész mai napig fönnmaradni tudott! Mindezen tekint­­­tetek arra bírák őt, hogy megírná a magyar nemzet régi történetét, s ennek földerítését ne a külföldtől várná, hanem a nemzet saját fiaitól s az illető hazától, melynek kebelében számosabbak a világítható fáklyák, kitartóbb s erőteljesebb azon szeretet, mely ily dicső munka kivitelére, megkivántatik. E roppant munkának alaptervét Horvát István már a „Rajzolatok“-ban látszott közölni, nevezvén e könyvet kisebb testamentu­mának, mit hálás nemzetének előlegesen hagyott s ígérkezvén a nagyobb készítéséhez, melyre egész életét s minden erejét szentelé. (Folyt. köv.) it Napi újdonságok. * Halálozás. A nt. szervita-szerzet legidősb tagját vesztette el. Faustin M. Albrecht atya a szervitarend bécsi röpriora elte 80-dik, papi foglalkozása 55 ik évében jun. 24-én meghalt. * BiinyiiSZü­li hivataliig­'. Az 1858. sept. 13-ki császári rendeletnél fogva a pozsoni helytartósági osztály politikai közigazgatási területe ré­szére fölállított bányakapitányság Selmeczről Besztercze­­bányára helyeztetik át és működését uj állomáshelyén 1859. junius 30-n kezdi meg. Ugyanez időpont az, melyben Beszterczebányán a bánya­biztosság megszüntetik. A bányakapitánysági pénztár és számtartóság a beszterczebányai ügynöklét és erdőpénztár kezelésére bizatik. * Drámai vendégjáték. A pesti német színpadon a közelebbi napokban a bécsi udv.­színház két einkelő tagja az, itt már többszöri vendégjátékairól ismert Wagner József és a legszerényebb homályból csak pár éve föltűnt s a jellemszerepek körében már is kitűnő fokot kiví­vott Lewinszky fognak vendégkép föllépni. Játékaik sorozatát Schiller „haromjái”-ban nyitandják meg, az előbbi mint „Moor Károly“ az utó­bi mint ,,Moor Ferencz,d e szerep lévén az, melylyel a bécsi várszinpadon hite és dicsősége született. Megváltjuk kiváncsiak vagyunk e fiatal mű­vészt látni, a kit szokatlanul többi társai pályafutásához nem a hosszú évi gyakorlat, hanem egyedül a tanulmány képezett jeles színészszé. * Debut. A N­i­e­m­a­n­n - művészpár a Portréi némán is­­ nyitotta meg hosszabb vendégjátékai sorát az erzsébet téri színpadon. Niemanné assz, mint Seebach­ Mária k. a. már többször játszott itt, s a legjobb művészi hírben áll közönségünk előtt; róla tehát kevés mondani­valónk van ; egyet azonban el nem hallgathatunk, azt t. i., hogy első és második ittléte óta előttünk is igazolá azt, mit a bécsi szakértők szemére lobban­­tottak, hogy a vendégszereplési ide oda vándorlások, és azon törekvés által, mindig csattanó rendkívüli hatást idézni elő, művészete sokat vesz­tett köz­­ellenségéből, vagyis azon tu­ajdonból, mely amellett, hogy ön­tudatos, biztos, nem érezteti a nézővel a mesterkélés hideg kezét, s a túlfeszítés visszataszító természetlenségét.Ötvenszer és újra ötvenezer játsz­ván egy szerepet, az örökös hozzátételek, újra kiokoskodott hatásos voná­sok ál­­l a kép, a mint egy ideig világosságban nyert,akkép lett aztán túl­­halmozott. A ki tisztelője S­e­e­b­a­c­h művészi hírnevének, ezt igen szembe­­szökőleg észrevehető utóbbi ittlétekor híres „Gretchen“-jén és „Juliánján. ” Az előbbi Gretchen és e közt épen az a különbség volt, mint egy valódi gyermeteg kedély és Kotzebue „Guili“-jai közt. Ez észrevételnek azon­ban távolról sem az a czélja, hogy azért Seebach Niemann gazdag koszo­rújából csak egy levélkét is megvonjon, ő mindenesetre a mai színpad­­ mesternői közt foglal helyet, nyelvének és a drámai művészetnek hatal­mas képviselője, és adna az ég számos ilyenet, bár a mi édesen zengő magyar nyelvünknek, melyet fáj­dalom, tán egy kivételével, színpadunk női személyzete bizony nem szépít és édesít meg; modorok, tájbeszéd, gyönge hatástalan szavalat lévén az, a mit tőle többnyire hallunk. Niemann as­z. eddig elő a „Portréi némát“, a „Makranczos hölgyet“ a „Griseldist“ játszotta. Férje Niemann ur már külsejénél fogva is a hős tenorok szakmájára van utasítva s olvassuk, hogy az északi német színpadokon ő e téren az első, s különösen legelső herosa a Wagnerféle operáknak, hol az ének kevesbbé a dallam, mint a jellemző szolgálatában áll. Mi­nt mint Raoult a „Hugonották"ban hallottuk. Ha valalaki, Meyerbeer bizonyosan legköze­lebb áll a Wagner-irányzatok sarkpontjához; talán csak kevesbbé regényes álmodozó, ha lehet azt mondani : zeneileg tárgyilagosabb mint Wagner, ki az érzelmeket a felhők közt is tovább tudja zengetni, a nélkül, hogy polit­kai anabaptistákra, koronázásokra s több efféle Seribe agyából folyó kézzel fogható jelenetekre s helyzetekre szüksége volna. Raoul, mi a­z éne­ket illeti, nagy részt sikerült is neki. Már entrée­ja erősen megkapta a közönséget, kevés is volt hasonló vagy erősebb helye ennél. Niemann úr erős , kevesbbé érczes mint hatékony hanggal bir; a magasabb fokok felé bágyadt és erőltetést vétet észre, úgy hogy a falséit nála nem művé­szi fogás csupán, hanem szükség. Némely helyek nyers hangozása, azt látszik mutatni, hogy e hang még nincs elhasználva, sőt most van java gyakorlat alatt, ha a tisztaságot megadjuk énekének, s egy igen előnyös hajlamot az úgynevezett szavalati recitative-ra, más­részt a lágyságot, ábrándot s­zavalatszerűl nélkülözzük benne, ezen tag­­lalat által egyszersmind megmondtuk azt is, „Raoul“-nak mely helyei sikerültek kevesbbé. Egy szerep egyébiránt nem adhat még egész képet egy művészről.­­ A többi szereplők közt Schnaidtinger asszonyt mél­tán ki kell emelnünk, ki Valentinét nagy melegséggel s igazi lelkes erélylyel énekelte, és ezenkívül a hangjegyeknek is mindenütt eleget tett. Közönség kicsiny. * Onmibli­s-ji­ríltok. A már forgalomban levő kocsikon kivül, új úgyne­vezett amerikai omnibusok létesültek, melyek bizonyos hirdetvényileg köz­zétett órákon a budai zugligetbe járnak, s gyors menetükön kív­ül, mialatt egyébiránt nem kell szélsebességet érteni, előnyük az, hogy egy kényel­­­­mes ülésért csak 30 új­ért kell fizetni. Persze a delnőknek czélszerű lesz­­ megtudni, hogy Amerikában dohányoznak is. * Öngyilk­osság. A Józsefkülvárosban f. hó 26-a estve egy 29 éves­­ fazekaslegény szeszes italok túlságos eldelete által önkivületes állapotba­­ helyeztetve, öngyilkossági szándékkal egy jó adag arsenieumot nyelt el,­­ minek következtében az orvosilag megkísértett mentőszerek daczára cs­ak­­hamar kiadta lelkét. Azt mondják, hogy szerelemféltés bírta e szörnyű el­határozásra. * Önkén­tesek. I.-Becskereken a toborzás múlt héten megkezdet­tén, gyors eredménye 45 önkénytes. * Jégkárok. Legközelebb ismét következő helyeken pusztított a jég: 1 jun. 3-kán Banofcze, Pahi; 10-kén Tittel; 11-kén Buda, N. Kereki, Szt. András, Aradacz; 12-kén T. Becse, Franyova, Atkári, Tamásfalva, Baracs-puszta, Péczel, Versegh, Kalocsa,­ Hodságh, Zámor-puszta, F. Nána, Zenta, Izsák; 13-dikán Bagota, Hódnágh, Tárkányfalu; 14-kén Pomáz, Erdőhegy, Alsó-Zsolcza, Kossuth, Tittel, Hoor, Arad, Nagy- Iratos, Csáková, Veprovácz, Tárkányfalu, N. Azar, M. Izsóp, Koge, Töltéstava; 17-dikén Kenderes határában pusztított a jég. Az okozott roppant kárból mindenütt volt több-kevesebb biztosítva az első magyar ált János biztosító társulatnál, mely a kártérítés felől a lehető leghama­rabb intézkedett. * Kiöntés. Békésből f. hó 25-ről írják a „P. N“-nak: „Három nap óta rémítő veszedelemben vagyunk. A hatnapos eső oly árvizet hozott ránk, minőre az emberek nem emlékeznek, s a lakosság oly tunyán vé­delmezi magát, mintha nem bánná, ha vele vész is. A tegnapelőtt éjjel egy veszélyes pontra kirendelt csapatot, a futár a gát tetején alva ta­lált. Tegnap a munkások számára kenyeret szedtek, hogy eleségeik elfogyása miatt ne kelljen állomásaikat elhagyniok , s a város azon ötödében, mely nincs fenyegetve 10 , mondd tiz kenyér gyűlt be. — Tegnap és az éjjel pedig a vizmentő gátakat több helyen keresztül vág­ták s most az eddig nagy nehezen visszatartott viz, a minden perezben nagyobbodó kapukon zuhog, mint egy-egy Niagara tajtékozva s hömpö­lyögve omlik szét a földeken, mintha óriási zsákokat görgetnének előre. Ma délben az elöljárók nyilatkozata szerint a városnak egy negyedrésze, a határból pedig mintegy 25.000 hold volt már víz alatt. Mi lesz a vége ? Isten tudja. Most hallom, hogy a házak már kezdenek omladozni. — D. n. 2 óra. Erős északi szél támad. A veszély növekszik, a hullámok a gátak homlokain csattognak.“ * Gyilkolás. Kecskemétről június 29-ről írja r. levelezőnk : „Egy az itteni szabad huszárcsapa­tba beállott, de még föl nem esküdött nős és gyermekes ember feleségének nyakát tegnap késsel megmetszette, minek következtében az ma meg is halt. A meghalt asszony erősen védelmezte magát, mi kitetszik abból, hogy férje ruhája tele volt vérfoltokkal. A meg­gyilkoltat egy másik asszony védelmezni akarván, annak meg karját vágta meg a gyilkos fejszével. A bűnös még tegnap azonnal vasra vezetett, és várja a törvény ítéletét. Fölötte a polgári törvény fog ítélni.“ * Házi tudnivaló. Az ember nem ritkán jön zavarba, midőn oly üvegeket vagy porczelláncsészéket, melyekre szerves anyagok ülepedtek, és idő folytán úgy oda száradnak, hogy minden oldóeszközöknek ellent állanak, meg akar tisztítani. A következő újonnan föltalált mód alkalma­sint minden esetben elégséges lesz e bajon segíteni: A megtisztítandó he­lyek öszpontosított kénsavval nedvesitendők meg, ezután szétdörzsölt dupla testen; savas hameleg hintendő a savra és a tárgy ekkép pár óráig álljon mérsékelt meleg helyen. Ez bármely szerves anyagot fölbont s a visszama­radó sav vízzel távolittatik el; mindenesetre vigyázni kell, hogy jól eltá­volíttassák. . .. Y . N Legújabb körposta, Páris, jun. 25. (Az „O. D. P.“ egy érdekes párisi irata), melynek biztos kézből származtáért kezeskedik, következő új adatokat tartal­­maz : „Schramm­tbek nem megy az olasz hadsereghez, Malakoff bg nem megy fürdőbe, a Lotharingiában álló lovasság semmit sem ad az olaszországi seregnek, hanem ellenkezőleg erősíttetik, mivel a német lovasság azon egyetlen fegyver, melyről fennsőséget tesznek fel, főleg miután tudják, hogy Austria összes lovasságának két­harmadát (mely Olaszországban nem használható) a német szövetségi bábomba viendi. A Németország elleni háború gondolata most a középosztályokban is­ népszerű kezd lenni. A­ki csak egyenruhát visel, két hét óta arról mint el nem odázható testi­vitásról szól, s most két tábornagy egy nat­on (három három hét alatt), kit ne csábítana ez el. — A német ki­vétsé­gek állása minden nap kínosabb lesz, s oly tudósítások mint a mai­­, nem keveset tesznek arra, hogy az még kényelmetlenebbé váljék. Sz­e­­rencsére a külügyminiszeriummali közlekedés se nem nagyon sürge­­tős, se nem igen keresett. Gr. Ponttalést mind irigylik kényelmes tá­­vollétéért. Gr. Walewski magatartása a német diplomatia irányában két hét óta érezhetőleg megváltozott. Nyilván nem iigyekszik már a császár nevében a német kormányoknak a jóakarata érzület korábbi biztosításait ismételni s érezteti, hogy nem ismétli azokat Piquirozottnak,ingerültnek mutatkozik s jelszó látszik lenni, az elhan­­goltságot mindinkább terjedni hagyni, azt előmozdítni, sőt kihívni. A magentai csata óta (mint több jelekből következtethetni) a császári táborból Olaszországból új mot d’ordre érkezett, mely parancsolja, hogy a szép szavak a német kormányok irányában kímeh­essenek. Ha a hadjárat kezdetekor mindent elkövettek, hogy Poroszországot és a német szövetséget az abban részvevéstől távoltartsák, úgy most ennek ellenkezője következett be , úgy látszik, már megjöttnek tekin­tik az időpontot, a­midőn a háborút a Rajnához áttehetik. „Poroszország — így nyilatkozott legújabban gr. Walewski — már a krími háborúban akadályokat gördített politikánk elé; a német szövetség visszautasította a szövetséget Francziaországgal. A császár mindamellett is nagylelkűnek mutatá magát s Poroszországot meghivatá a párisi értekezlet zárjegyzőkönyvéhez. A helyett, hogy hálás lenne azért,­­ hogy mi neki nagyhatalmi állását, melyet elvesztett volt (?), visszaadtuk ! (ipsissima verba), a második háborúnál, melyet Francziaország a legön­zetlenebb módon visel, ismét utunkban találjuk, részakaratúan, háborí­­tólag, Londonban úgymint Sz.­Pétervárott ellenünk cselszö­gény kedve (?). Úgy mint az Oroszország elleni háborúban, legitim (!) befolyásunkat a ba­ráti német udvaroknál aláásni igyekszik. Ugyanazon politikát követi el­lenünk, melyet két év óta ellenünk Austria követett, s mely miatt a csá­szár új év napján legális nyíltsággal panaszkodott.“ Ily értelemben szólt gr. Walenki . . . hez is, ki előtt Bajoror­szág és Hannovera felől nyilatkozott, az utóbbiról még elkeseredet­tebben mint a müncheni politikáról. Ő utánozza az újévnapi beszédet, kicsinyített mérvben . . . Semmi kétség, e mögött azon szándék fek­szik, a Németország elleni háborúra magának diplomatiai alapot ké­­szítni, azon esetre, ha Poroszország a maga ultimátumával még to­vább késlekednék, mint ezt itt szeretnék. Mert arra nézve a katonák mind egyetértenek, hogy egy Austria elleni háborúban a szövetségi terület határvonalainak tiszteletben tartása nevetséges és tarthat­­lan. Triestet mindenesetre kimélik Anglia iránti tekintetből, de „Tirolt használatlanul hagyni, a nélkül, hogy Austriának hátul­ról diversiót csináljanak ,“ oly Sentimentalität lenne, melyet a franczia katona nem ismer. ” Hisz M. tábornagy tüstént a mozgósítás hírére ezt mondá: „cela nous force d'enfoncer l’Aut­­riche .“ (ez kényszerít bennünket Austriát összetörni). Egy had­seregnek a Rajnán fölállítása a császárt semmiesetre sem fogja visz­­szatérésre birni, sőt ellenkezőleg arra, hogy magát legnagyobb dühös­­séggel Austriára vesse s kétszeres sulylyal törjön magának utat Tirolon keresztül vagy másutt, hogy a német rajnai sereg házában működhessék. „Ez az a mit Napoleon tett, ez az a mit Napoleon tenni fog.“ Ilyeket hallani a német követség még legifjabb ügynökének csak is csak kellemetlen lehet, sem jól

Next