Budapesti Hírlap, 1859. augusztus (185-208. szám)
1859-08-02 / 185. szám
Pataj, Solt, Dutla-Vecse 3—3, Ordas, Harta, Duna-Egyháza, Apóstag, Szalk-Sz.-Márton és Dömsöd 2—2, Tasó és Dob 1—1 ember átvételére. Molnár János sz.-benedeki lelkész úr egy, Sz.-Benedek községébeli származású sebesült harczos részére 4 austr. ért. ftnyi észletet fizetett le. Vácz város községe késznek nyilatkozott 3, s az ottani irgalmas testvérek szintén 3 sebesült s beteg katonának teljes ápolás végetti átvételére. Szentes és Szegvár községe elhatározá, hogy mindazon sebesült s üdülő harczosokat, kik Szentesre illetőleg Szegvárra valók, ápolás végett átveendi. Szeged városa községe késznek nyilatkozott 100 sebesült s beteg katonának teljes ápolás végetti átvételére. Beteg és sebesült katonás átvétele iránt még a következő további ajánlatok érkeztek be, még pedig a ráczkevei járás községei közöl: Sziget-Újfalu 2, Csep 2, Sziget-Sz.-Miklós 4, Becse 2, Sziget Sz.-Márton 2 s a budai járás községei közöl: Bia 10, Bogdány 3, Tinnye 2, Zsombék 8 s Sz.-Endre 6 sebesült harczos fölvételére ajánlkoztak. Köteléki kellékekben a cs. k. hadsereg tábori kórházai számára kegyült s rendeltetési helyére juttatott: a szegszárdi járásból 362 font tépés s 14 darab pólya; a magyaróvári járásból 25 font s 3 lat tépés, 44 darab pólya, 28 darab 3 szögféüt kendő, 233 darab nyomasz, 116 darab törlőruha, 7 darab kötelék s 2 font 12 lat tapasz-darabok; Vas megyéből:49 mázsa,54 fa font tépés s egyéb köteléki darabok. Főtisztelendő Gr . György tudor, pécsi püspök úr az egyházmegyéjebeli papság által hadiczélokra adományozott 210 ftnyi összeget küldött át a belügyministerhez. Zalamegyéből a zalaegerszegi önkénytes huszárok fölszerelésére következő további hazafi adományok folytak be: a pácsai szolgab. járás több községeiből 50 ft 40 kr; a kanizsai szolgab. járásból 123 ft 5 kr;a letenyei járásból 25 ft;a keszthelyi szólg. járásból 710 ft; Kransz Ignácztól Sz.-Gróthon 5 ft; Keszthely mezővárosból 50 ft és Inkey Ferdinand és Bedekovics Kálmán földbirtokosoktól 2 ló. Fest. aug. 1. V. (Politikai szemle.) „A helyzet alapjában i itsem változott. Ma a háború után ugyanaz, mint volt a háború előtt.“ Ezen fontos szavakat olvassuk a hivatalos „Wien. Zig“ hasábjain, és pedig megjegyzésül egy franczia félhivatalos lap azon nyilatkozatára, hogy jövőben még csak Austria keze árnyékának sem szabad Olaszországban föltűnni, s hogy az új olasz szövetség által a szegény austriai katonák, kik Olaszországban csak foglyárok és bagnoőrzők voltak, Olaszországból örökre ki fognak utasíttatni. Ugyanezen félhivatalos párisi lap, a „Patrie,“ másutt e nézeteit még világosabban fejezi ki. E szerint Austria e békekötésben kénytelen lesz magát arra kötelezni, hogy Olaszországban jövőben csak 15 ezer katonát tartana, s ezek is mind bennszülöttek lesznek. Valóban e szavak után úgy tetszik, mintha nem is a villafrancai békekötés után volnánk, mintha csak még most hangzott volna el azon császári kiáltás : „az Adriáig !“ Ha nem ismernék a franczia sajtó kötött voltát, ha nem tudnák, hogy soha sem egyéb, s egyébnek lennie nem szabad, mint azon felsőbb sugallatokat viszhangzónak, melyek czélját sokszor csakis a sugallók, s maguk a viszhangoztatók sem ismerik, ha nem tudnák, hogy midőn örül, ez nem az ő öröme, ha följajdul, ez nem saját aggodalma és bánata, ha okoskodik ezt nem saját eszméje után cselekszi, nem tulajdonítanánk az ily lapnyilatkozatoknak egyéb fontosságot, még ha úgynevezett félhivatalos laptól származnak is, mint egyes fonák magyarázatnak, mely magától elesik; de a jelen franczia sajtóviszonyok közt, midőn a különböző lapok csakis annyira önállók, mint egy orgona, s hangjuk csakis annyira különbözik egymástól, mint annak egyes sípjai, lehetlen a nem félhivatalos „Siécle“ ama dictatori szavának jelentősséget nem tulajdonítanunk, mely szerint: „congressusnak minden T A R C Z A. Gaubert fogadója. Beazély Madame Reynaud-tól. VI. (Folytatás. Lásd „B. H.“ 183. sz.) — Jött ide anyám gyakran ? — Oh nem kedvesem, felesé a jó hölgy, anyád nem igen kedvelte e magánytájat s azért történt, hogy l’Agasse ur utóljára úgy tekinté itt magát mint közvetlen háziúr. A ház ugyan szép, s ha a környékben szerteheverő földeket jövedelmezőkké lehetne tenni, bizony nem megvetendő jószág lenne belőle. Ha az Isten megengedte volna, hogy peremet megnyerjem, segíthettem volna javaid jövedelmezőbb berendezésében. — Köszönöm, keresztanyám, mondá a leány, megszorítva gyöngéd ujjaival Roquevinné kezét. S szemeit a látkör túlsó oldalára fordítva, téve hozzá : ha pénzem lenne, nem fektetném e földbe, hanem visszavásárolnám azt a vén tornyot ott a hegyen; visszaváltanám a romot. — Ki beszélt neked a romról, kedves gyermekem, kérdé csodálkozva Roquevinné. — Ferencz, felesé Gasparia. Ő sokat járt oda fiatalságában s ismeri az egész környék történetét. Ezen falak valának családunk bölcsői; századokig voltak birtokunkban, s most... E szavakra hangja megváltozott, a büszkeség s fájdalom egy könyvre csillogott hosszú sötét szempilláin s halkan mondá : — Pedig Barbejas Gasparia vagyok. — Ah! ha nagyatyád hallana tégedet, reszketne örömében még sírjában is, kiálta föl Roquevilné. A Barbejasok vére nem árulá el magát máskép e gyermeknél, természete gyöngéd s szelíd volt, mely a veleszületett büszkeséget is megfosztá zordságától. Értelme élénk, jelleme komoly s természetes. A magány, melyben élt, sokat használt neki: elolvasott egypár jó könyvet is, melyek tágíták értelemkörét s finomíták ízlését az emelkedett dolgok iránt. Roquevilné forróan szerette őt, mint oly megbecsülhetlen ajándékot, melylyel öregségét az ég megáldotta s gyakran mondá a leányt átölelve : — Lásd, ez a Boquevir lovag, ki annyi pert lök nyakamba, nem csinált oly jó üzletet, megvásárolván a romot, mint én, ki téged kaptalak örökségül! A ház, melyben laktak, se díszesebb se tágasabb nem volt a közönséges parasztházaknál, de lépten-nyomon szembeötlött az előrelátó ész gondos munkássága Még a szép Paulina rendezte el az egész mezei lakot s csinosította azon kis földzugolyt, mely a keskeny völgy ölébe benyúlt. Általa ültetett szilfáit árnyékolák be az ajtót; a méhköpüket ő állította föl a ház előtti földszint közepén a Gousson hegységről hozott ritka erdei növények félhomályában, hol méhek zsongtak szüntelen a rhododendronok s kék virágú zsályák körül, melyek puszpánggal körülszegett ágyakban virágzottak. E magánytájra nem volt semmi befolyással a külvilág; a környékben se kastélyok se kéjlakok, csupán alacsony parasztházak. Az anyatemplom jó távolra feküdt, s vasárnaponkint Roquevilné leányával együtt egy kápolnába ment misét hallgatni, hova a mezei hivősereg egybegyülemlett. Noha az öreg nőnek nem volt semmi úri joga e helyen, mégis az oltár mellett egy pad jelöltetett ki számára, melyre ő leülhetett, míg a hívők a templompadlaton térdepeltek.Midőn az istentiszteletnek vége volt, a jó öreg magához hívta a capucinust egy Csésze kávéra, miután őt ily pazarul megvendégelte volna, szerény alamizsnát is adott neki a szerzet számára; e bőkezűség igazolá a pad-kiváltságot s igen emelé a tiszteletet, melylyel a parasztok a jó nő iránt viseltettek. Gasparia megtanulta az andrettesi zárdanöveldében,miként kelljen készíteni azon himvarrásokat s csipkéket, melyeknek félét a hajdani udvarhölgyek harmincz aranyával fizették; készített keresztanyja számára alensoni szegélyrojzokat, melyek egy herczegnőre is ráillettek volna s maga számára két- s nyakfodort csipkéből, melyeket azután vasárnaponkint öltött föl egyszerű czicz ruhája mellé. Télen át egy kissé szomorú volt; midőn azonban a tavasz kinyílt, visszanyerte előbbi vidorságát. Mindennap keresztanyja mellett dolgozott a ház előtt a szilfák árnyában. Naplemenet után sétálni mentek a mezőre, vagy fölmásztak egy közeli magaslatra, honnan az egész tájat beláthatták s melyet ők azért Belvederének neveztek. E helyről a sieyesi síkság egy pontja sem maradt látatlan, sőt a Saint-Brancassi és de la Croix hegyek között nyíló völgyut túlsó végén föl-fölcsillantak az utólsó napsugarakban Digne püspöki város toronytetői. Egy távolabbi pontján a látkörnek állott a Gaubert-fogadó falombozat mögött, s még távolabb a kis kápolna bolthajtásos ajtajával s elődi növényekkel benőtt fedélzetével. Gasparia szeretett e helyen időzni, mivel hallá az országairól időközönkint fölhangzó szekérzörgést, ostorpattogást. Majd a futár sebes vágtatása hallatszott ide, ki hihetőleg Turinba igyekezett, majd az öszvérek könnyű ügetése, kisérve a Csengetyűk zeneszerü öszhangjától s a hajtsárok éles s viszhangzó hangjaitól, kik könnyelműen dúdolgatták paripáikon a provent,ei nyelv és énekhagyományait. Emberek mint barmok rendesen betértek a Gaubertfogadóba meghalni, s mihelyt a nap lement, a fogadó ablakai kivilágosodtak egyszerre. Ezen életmozgalom s lárma fölélénkíték Roque virnét is s gyakran mondá Gaspariához : — Mégsem vagyunk teljes pusztaságon; kár, hogy valamivel különb emberek nem utaznak itt el. Több év telt így el. Gaparias keresztanyja boldogul éltek volna, ha Roquevinné időről időre nem kapott volna leveleket ügyvédjétől Graffin úrtól s hasonnevű jószágigazgatójától. A szegény nő egész életében nem fogyott ki a perekből, s jóllehet nagyobb részét meg is nyerte, a perköltségek csaknem egészben fölemészték a nyereményt. Most azonban félt a per kimenetelétől, mely már öt évig függőben volt. Végre egy napon Roquevilné azon hírt vette, hogy a per reá nézve kedvezőleg dőlt el; meggyőzte tehát engesztelhetlen ellenfelét, Boquevic lovagot. Harmadnapra nagy iratnyaláb érkezett hozzá, melynek átlapozgatása több napot igényelt. Miután ez okmányokat összehasonlította s teljesen átolvasta volna, előhízta Gaspariát s sírva mondá: — Peremet megnyertem, de tönkre jutottam. íme itt van a perköltségek jegyzéke, hogy kifizethessem azokat, el kell adnom megmaradt csekély jószágomat is. — Ne bánkódjék, kedves keresztanyám, vigasztalta őt Gasparia, közösen vállvetve csak megélünk. — El kell adnom jószágomat, —e házat, hova megyünk akkor ? — Hozzám, felelé nyugodtan a fiatal leány, a Gaubert fogadóba. — Hogyan ? kiáltá Roquevinné. — Igen, kedves keresztanyám, hozzám ! — Már rég töröm rajta a fejem, körülbelül mióta látom, hogy pere keresztanyámnak oly sok gondot ad. A haszonbérnek ide stova vége van , most nem újítják meg. Ferencz s Janka lesznek a gondviselők s mi még fogadunk egy szolgálót, ki a konyhában fog segíteni. A ház elég nagy, s két szobát megtarthatunk saját használatunkra; le sem fog kelleni menni. Bizony szégyen lenne, ha nem tudnánk ott kijönni, hol l’Agasse uram ugyancsak fölszedte magát; bátorság s bizalom tehát mindenekelőtt, keresztanyám ! A jó öreg nő térdeire vonta őt, megcsókold homlokát s szemeit éghez emelve mondá : — Tehát, nagy Isten! atyjának jövendölése be fog teljesedni. (Folytatása követk.) esetre kell egybegyűlnie, s csak ez határozandná el, hogy mily föltételek alatt leírhatja Austria Mantuát és Peschierát!“ A franczia lapok ezen egyforma sípolása azon gyanúra vezet, hogy ők a franczia kormánykörök titkos gondolatait és czélzatait hangoztatják. Nem mondja-e helyesen ily nyilatkozatok után a bécsi hivatalos lap, hogy a helyzet mit sem változott ? Fog-e azon a zürichi értekezlet változtatni ? Vagy általában jöhet-e létre a békeelőzmények ily szellemű magyarázata mellett amaz értekezlet ? Nem azon gyanúra vezetnek-e ily jelenségek, hogy a franczia császár diplomatiai téren igyekszik kivinni programmja azon részét, melynek megoldása elöl a csatatéren visszafordult ? Ha e gyanúban csak egy szikrányi valóság van, úgy Anglia valóban kezére játszik, midőn Olaszországot illető kívánalmainak körét messze túl vonja azon előzményeken, melyek Villafrancában megállapíttattak. Ismerjük a britt külügyminiszer nyilatkozatát a parliamentben, mely szerint csak azon esetre lép a congressusba, ha az olasz szervezetet mintegy nyílt kérdést tárgyalhatja. A „Morning Post“ pedig, mely köztudomás szerint a jelen britt kabinet közlönye, utolsó czikkében kimondván, mikép az olaszországi háború vége kevesbbé volt dicsőséges mint annak kezdete s hogy a villafrancai békekötés után Olaszország állapotai még bonyolódtabbak mint voltak, azon véleményét fejezi ki, hogy a franczia császárnak magának kellene ama békeföltételek módosítását eszközölnie! Valóban úgy látszik, mintha Anglia újból az olasz kérdés bonyodalmai közé akarná dönteni a rettegett francziák császárját, hogy maga az invasio ijedelmeitől ismét szabadabban lélezhessék. Annak minden egyéb biztatásai nem képesek a félszigetnek nyugalmát viszszaadni. Oly mélyen harapódzott ott el a „boszúálló“ napoleonida elleni bizalmatlanság, hogy még a lefegyverzés iránti határozatot is csak mély gyanakvással fogadják ! Nemcsak a brit sajtónak általában majd minden közlönyeiben, hanem a kormány legmagasb köreiben is, „a bizalmatlanság szelleme tör elő.“ Maga lord Palmerston, kit Napóleon iránti bizalma már egyszer székéről is ledöntött, ő sem odázhatja el magától az öt legújabban meglepett bizalmatlanságot, s az angol fegyverkezések leszállítása iránt kérdeztetvén, még „korainak“ tartja arról szólni. Valóban aggasztónak kellene tartanunk azon általánosan nyilvánuló hangulatot, melylyel maga Palmerston lord sem mer szembeszállni, hahogy nem tudnók, hogy a nemes lord csak úgy szereti az álcra alatti játékot, mint a Szajna mellett császári barátja. Ilyféle játéknak egy példáját láttuk a legutóbbi időben is. Azon híres közbenjárási javaslat, melyet a porosz kormány után most az orosz kabinet is határozottan visszautasít magától, mint tudjuk franczia földön teremve, angol kézből jutott az austriai kabinetbe s reá megszületett a villafrancai békekötés, melylyel most az angol lapok elégedetlenkednek, a franczia lapok pedig úgy magyaráznak mint az angoloknak tetszik ! Berlin, jul. 29. AA (A kémlelők.) A porosz büntető törvénykezésnek egyik sajátsága a Kémlelők (Aushorder) alkalmazása, mely már több ízben közbotrányt eredményezett, így a legújabban a királyi palotában történt híres tolvajság perében egy vádlott az alsó (kölni) törvényszék által 20 évi fogságra ítéltetett, ellenben a felsőbb törvényszék által ártatlannak nyilváníttatott. És e feltűnőn különböző ítélet oka a kémlelő, a leskedő alkalmazása. Szokás t. i. a hatóság előtt ismeretes egyéneket a fogházakba becsempészni, kik ott fogoly álcza alatt az illető, még vizsgálat alatt álló fogolylyal érintkezésbe teszik magukat, azt körülhálózzák, tőle vallomásokat csalnak ki — stb. miket aztán a nyomozó bírónak referálnak. Bősz világot vet a porosz törvénykezésre, hogy valamivel fontosabb bűnvádi esetben a bíróság e gyanús segélyt nem nélkülözheti. Ezen egyének többnyire maguk is gonosztevők, s a csalók osztályából kerültek ki; az ő assistentiájok egyrészt gyengeségi bizonyítvány, melyet a nyomozó biróság magának ad ki; másrészt árnyat vet a bírói tekintélyre, s kivált nyilvános eljárás mellett nem egyszer valódi botrányt okoz. Egészen más az, ha a rendőrség nem nélkülözheti a vétkes és gyanús körökből vett segédeket, s használja a kevésbbé bűnösöket a nagyobb, részélyes bűnösk ellenőrzésére, kinyomozására, feladására. Ezt egy jeles bűnrendőrség mindig előnynyel teendi. De a porosz törvénykezésben foszült eljárás ettől egészen különbözik. Itt ismeretes csalók használtatnak fitti’ra, az ő tudósításaik alapján elitéltetik egy rádión. Továbbá — egy közös vonásuk e kémlelőknek, hogy a tanultabb, miveltebb osztályokhoz tartoznak. Ügyvédek , kik csalás vagy egyéb bűn miatt ügyvédi joguktól megfosztottak ; gálát bukottak ; tolvaj pénztárnokok vagy titkárok stb. Ilyen emberek azok, kik bűnvádi nyomozásban a főszerepet viszik, s csaknem minden szövevényest, kétes esetben a vádlottal a fogházban összehozattak. Magasb miveltségük,illetőleg kimivelt gazságuk által előnynyel, túlsúlylyal bírnak a minél ártatlanabb tán annál tudatlanabb egyszerű vádlott fölött, ellenmondások esetében tehát ők kedvező helyzetben vannak szerencsétlen áldozatuk fölött. Az igazságot ezen emberek nem igen szigorún veszik, hisz érdekükben áll a dolgot s saját érdemüket minél fontosabbá tenni. Ha a vádlottól nem kapnak vallomásokat, csinálnak maguk, s úgy összebonyolítják az ügyet, hogy lelkiismeretes biró alig bírja kihozni — mi az igaz ? mi nem ? — Azon eszközök közt, miket legroszabb esetben alkalmaznak, hogy a vallani nem akaró vagy nem tudó vádlottat vallomásokra bírják — a végső az, hogy a kémlelő magát félig leálcrázza, s a biróság kegyenctének adja ki, ki — ha a vádlott vallani kész — büntetése leszállítását vagy elengedését képes kieszközölni! stb. E kárhozatos eljárás sehol sincs divatban Németországban; még a franczia eljárásban is csak kivételesen fordul az elő; Angliában pedig hasonló eljárás általános felzúdulást idézne elő. — Bizonyos, hogy az egész a bírói államhatalom méltóságával össze nem fér, és fölösleges is. Az említett tolvajsági perben is egy vádlott a kémlelőnek előadására ítéltetett el, mely előadást a fötszék hamisnak ismert el; e föltűnő eset a porosz lapokat is egy keresztes háborúra ingerelte föl a kémlelők rendszeres alkalmazása ellen, s valószínűleg nem soká fog az a „bűnvádi perrendtartás“ egy kiegészítő szakasza lenni. Jászberény, júl. 27. (Jég. Önkénytesek. Elfogott rablók.) Folyó hó 24-ikén és 25-ikén két borzasztó vihar vonult a Jászságon keresztül. Miután hetekig tartó arábiai derült ég és tikkasztó hőség uralkodott, az idézett első napon este felé baljóslatú felhők tornyosultak a Mátra fölött élt délkeletnek tódusának. Hat óra után orkánszerű vihar kezdett üvölteni, melyet csakhamar oly jegezés követett, milyenre itt hajlandó nem emlékszik. A jegek kisebbjei galambtojás nagyságúak voltak, azonkívül mind a sűrűség mind az erő által, melylyel lecsapódtak, kitűntek. A gabna nagy részét kepekben találta, melyek a vihar által szétszórattak, a jég által pedig kicsépeltettek. Elpusztult a szöllő, kukoricza, és el a dohány mindenütt, hol a jég keresztülvonult. Másnap csaknem ugyanazon időben a vihar ismétlődött, de jég nélkül, az élőfák kicsavarásában azonban és a tetők és boglyák kaszálásában elődjével ez is egyenlő mester volt. Még a balesetben is van kedvezmény eddigi hallomás szerint a jég Csak Jászberényben , és csekély vele határos térségen jelent meg ily pusztító alakban. Az önkénytes lovasezred második osztálya már szintén szervezve van. Naponta gyakoroltatnak a lovaglás és fegyverforgatásban. Nem rég az indulási parancsot is megkapták , minthogy azonban tetszett Marsnak sisakjához olajágat tűzni, ezen indulási parancs visszavonaték, és a lovasosztály részint helyben, részint a vidéken mint helyőrség fog elszállásoltatok Említve volt már e lapokban azon rablás, mely itt legközelebb elkövettetett, mely alkalommal egy beszállásolt önkénytes tizedes is meggyilkoltatott; említve volt az is, hogy a tettesek kézre kerültek. Sajnos azonban, miszerint az igazság keze nehezen fogja elérhetni a bűnösöket, mert ők nem vallanak, tanok pedig hiányzanak és a gyamokok, bár súlyosak, de eddig nem kimerítők. 1. 1. Napi újdonságok. * Hazafius segélyegylet. A bécsi hazafius segélyegylet 18-ik jegyzéke szerint jul. 23-káig következő adományok folytak be: 376,058 ft 49 V4 kr és 51 darab cs. k. arany; 35 darab 20 frankos; 7 darab tiz frankos; 2 darab korona tallér; 10 Fridrik arany, 47 darab p. p. értékű tallér; 270 darab p. p. ért. forintos; 381/3 darab egyesületi tallér; 1683/4 darab egyesületi forint; 203 darab huszas; 12 darab 5 frankos esüstben; 1 darab 1 frankos ezüstben ; 769 darab porosz tallér; 13 darab hesseni forintos jegy. * Requiem a harczmezgjén elestekért. Esztergomban bibornok hg-primás ő eminentiája jul. 28-a mutatta be a seregek Urának a vérontás nélküli áldozatot azon cs. k. katonák lelki nyugalmáért, kik az olasz háborúban a Fejedelem és hazáért elvérzettek. A cs. k. tisztviselők és nagy számmal egybegyült ájtatoskodók egyesiték imáikat ő eminentiája buzgóságával, ki ezen fölül elrendelő, hogy az esztergomi megye főbb városaiban a közel napokban szintén gyászmisék tartassanak az elestekért. * Operaügy. A szabadságosok haza érkeztéig operánk a nemzeti színházban csak vendégművészekkel tarthatja fönn magát. Erre nézve a