Budapesti Hírlap, 1859. december (285-309. szám)

1859-12-01 / 285. szám

nk­ szerint e közvetlen bizottmány december közepén kezdendi meg működését. E késedelmet a tárgy fontossága igényli, hogy az il­letők teljesen ügyhöz készülve foghassanak tanácskozásaikhoz. A Zürichben nü­űcilt békeokmányok.­ ­ A villafrancai előzetes kötés. Ő Felsége az austriai Császár, és ő felsége a francziák császára közt a következő egyezmény köttetett: „A két uralkodó elő fogja mozdítani egy olasz szövetség meg­alakulását. Ezen szövetség a szent­atya tiszteletbeli elnöksége alatt álland Az austriai Császár Lombardiához való jogait, a manthai és peschierai várak kivételével, a francziák császárára ruházza oly módon, hogy az osztrák birtok határa a peschierai vár legszélső vonalából indulván ki, egyenes vonalban menend a M­i­n­c­­­o hosszában Le Grazie-ig, innen Scorzarolo-ig és Scazzaráig egészen a Pó-ig, a­melytől kezdve az osztrák határok maradnak mint eddig. A francziák császára a ráruházott területet a szardiniai királynak fogja átadni. A velenczei terület az olasz confoederatio egy részét képezendi, míg ugyanaz egyszersmind továbbra is az austriai Császár koronájá­nál marad. A toskánai nagyherczeg és a modenai herczeg visszatér­nek államaikba s amnestiát adnak. A két császár a szent atyát föl fogja szólítani, hogy államaiba nélkülözhetlen reformokat vigye be. Teljes és tökéletes bocsánat adatik mindkét részről azon szemé­lyeknek, a­kik a legutóbbi események indításából a hadfolytató felek területén magukat compromisttálták. Kelt Villafrancában, júl. 11. 1859. (aláirva:) Ferencz József m. k. Napoleon m. k. II. A Francziaország és Szardinia közötti szerződés, Lombardia átengedését illetőleg. Ezen okirat a bevezetésben azt mondja, hogy a francziák császárá­nak és a szardiniai királynak meghatalmazottai közt Zürichben nov. 10-n egy szerződés íratott alá, melynek czélja a köztük létező szövetséget erős­­bíteni, s a legközelebbi háborúban való részvétüknek eredményeit végle­ges megállapodással rendezni, — és hogy e végre Desambrois lovag, Jochean lovag, Bourqueney báró és Banneville marquis ne­veztettek ki. Ezen szerződés igy hangzik : 1-be ez. Miután egy, a mai napon kiállított szerződésben austriai Császár Ő Felsége maga és utódjai nevében Lombardiához való jogairól és jogczimeiről ő felsége a francziák császára javára lemondott, a franczia császár ő felsége a szardiniai királyra ruházza azon jogokat és jogczime­­ket, melyeket azon szerződés 4-ik czikkének erejénél fogva ilyetén sza­vakkal nyert: „Austriai Császár Ő Felsége maga és minden maradékai és utódai nevében, ő felsége a francziák császára javára lemond Lombardiához való jogairól és jogczimeiről, kivévén a manthai és peschierai vá­rakat, s azon területeket, melyek az uj határvonal által határoztatnak meg, és a melyek a cs. k. austriai Felsége birtokában maradnak. „Ezen határ Tirol déli határától a G­a­r­d­a-tónak megy; keresztül­vágja a tó közepét Bardolinoig és Manerbiáig, a honnan egye­nes vonalban húzódik azon pontig, a hol a peschierai vár védelmi zónája a Garda-tavat keresztülmetszi. Ezen zónát olyan kör határozza meg, melynek a vár közepéből kimenő Bugára 3500 méterre van szabva, mely­hez járul a mondott középponttól való távolság a legmesszebb előretolt erőd glacis-jáig. Esen egy kijelölt körnek a Mincio általi átszegésétől kezdve, a határ a folyam völgyi útját követendi egészen L­a G­r­a­z­i­e-ig. La Graziétól egyenes vonalban nyúlik Scorzaroloig, azután a Pó völgyi útját követi Luzzaráig, mely ponton kezdve a mostani hatá­rokon, a­mint azok a háború előtt valának, nem történik semmi változás. „Egy az érdeklett hatalmak által kinevezett katonai bizottmány fog megbizatni, hogy a határ fölvételét a helyszínén a legrövidebb idő alatt végrehajtsa.1 2-ik ez. Ő felsége a szardiniai király, midőn a franczia császár ő felsége által reá ruházott területeket birtokába veszi, magára vállalja azon terheket és föltételeket is, melyek ezen engedményezéssel együttjár­nak, a mint azok ki lőnek kötve a francziák császára és az austriai Csá­szár . Felségeik közt a mai napon kötött szerződésnek 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15 és 16 csikkeiben. E feltételek így hangzanak : a) A lombardiai új kormány átveszi a Monte lombardo-veneto adósságának három ötödrészét, átveszi ezenkívül az 1854-ki nemzeti köl­csönnek is egy részét, mely a magas szerződő felek közt 40 millió con­­ventios értékű forintban állapíttatott meg. b) Egy nemzetközi bizottmány fog azonnal kineveztetni, mely a Monte értéktisztázásához látand (következik a szöveg, úgy, mint az a következő szerződés 7, 8, 9, 12, 13, 14, 15 és 16 csikkeiben foglaltatik, azon különbséggel, hogy Szardinia helyett mindig a lombardiai új kor­mány van téve, és csupán a magas szerződő felekről van szó.) 3. cs. A mai napon a francziák császára és az austriai Császár ö Felségeik közt kötött szerződés pótlóczikkének erejénél fogva, a franczia kormány az osztrák kormány irányában arra kötelezte magát, hogy az új lombardiai kormány helyett az említett szerződés 7-ik czikkében kikötött 40 millió forint összeget le fogja fizetni. Ő felsége a szárd király a meg­előző c­ikkben elvállalt kötelezettségei folytán arra kötelezte le magát, hogy ezen sommát Francziaországnak a következő módon fizetendi vissza: A szárd kormány a franczia császári kormánynak 100 millió frank értékű 5 száztollas szárd rente kötvényeket ad át, melyek au porteur szólnak. A franczia kormány azokat az 1859. October 29-iki börzei kö­zépárfolyam szerint veszi át. Ezen renték kamatai Francziországnak azon naptól kezdve járnak, melyen a kötvények átadatnak, a­m­i a jelen szer­ződés ratificatioja után fog megtörténni. 4. ez. Azon terhek könnyebbítése tekintetéből, melyeket a franczia kormány a legközelebbi háború által magára vett, a szardiniai király kormánya kötelezi magát, hogy a franczia császári kormánynak 60 millió francot fizetene, melynek fejébe részére Szardinia nagy adóssági könyvébe 5 száztollas rente iratik be. Az erről szóló kötvények a franczia kor­mánynak át fognak adatni, melyeket az al­pari fogad el. Ezen rentetól a kamatok Francziaország részére azon naptól fogva járnak, midőn a papi­rosok neki átadatnak, a mi a ratificatiók kicserélése után egy hónappal történik. 5. ez. Ezen szerződés ratificáltatik és a ratificatiók 15 nap alatt, vagy ha lehetséges még előbb, fognak kicseréltetni Zürichben. Kelt Zü­richben, nov. 10. 1859. (Következnek az aláírások.)­ ­ Arc Jean de la Roche, m. (Folytatás.)) Fürkészni kezdtem az okát e türelmes elégültségnek a létes­ s emberiséggel, midőn egy körülmény föltárta azt előttem. A házi ur beszéd közben hirtelen megállttá lovát, s engedelmet kérve tőlem, le­szállóit s fölemelve egy, a gyepszélen rejtekező füvet, futólag vizs­gálni látszik azt, s azután oda tűzte szalmakalapja pántlikája mellé. A másik perezben lován ülve folytatta a félbeszakasztott társalgást. — Ön nemde kedveli a füvészetet ? szólok hozzá, mihelyt a társalgás más térre jön átvive. — Egy kicsit, felesé­g szerényen. — S ön ? Én is mondhattam volna „egy kevéssé,“ de minél inkább ér­­­zem, hogy e gazdag polgárban megvan az igaz méltóság érzete, an­nál inkább szükséges volt önméltóságom érzetét is életre szólítani, s eltökélve, hogy ez őszinte ember előtt távoltartom magamtól a kér­­kedtség látszatát is, röviden feleltem: — Nekem az a szerencsétlenségem, hogy semmivel sem foglal­kozom. — De ha ön azt érzi, hogy az szerencsétlenség, mondá­m a meg­lepetés egy mozdulatával, hisz annak igen könnyű az orvoslása. — Nem ép annyira, mint ön hinni látszik. Vagy én nem vagyok eléggé értelmes, vagy neveltetésem nem volt eléggé értelmes. Úgy tetszik nekem, mintha csak azért születtem volna, hogy szeressek, s mégis nem tudom, hogy mit szeressek. — S minthogy őszinteségem meglepte őt, s én is féltem, nehogy önmagamról látszassam beszélni, mosolyogva tevém hozzá: — Nemde a fűrészét igen mulatságos ? — De .. igen, felesé­g; mihelyt az ember észlelni, s érteni kezd valamit, rögtön mulatságossá lesz az. A társalgás iránya ki lön jelölve. Jól esett nekem, hogy róla beszélhettem, s oly dolgok fölött hal­mozhattam el őt kérdésekkel, melyek iránt a tadvágyat nem tiltja az illem. Mihamar nyomára jöttem, hogy szenvedéllyel űzi a természeti tudományokat, s hogy jelentékeny gyűjteményei is vannak. Fölkér­tem őt, engedje meg megláthatnom e becses műgyűjteményeket, mialatt magamban legalább is hathónapi időköz után szándékoztam a második látogatást megtenni. Bizonyos derültséggel vágott szavamba; éreztem, hogy a gyengéd oldal meg van érintve. — Ma mindjárt láthatja kegyed; társalgásomnál bizonyára ér­dekesebb lesz, a természet jobban beszél mint én. — S midőn ellen­vetném, hogy itt lenne az idő a hazaindulásra, élénken közbevágott: — Csak nem akar ma reggel bennünket elhagyni. Ha már az ember nyolcz mértföldet utazik egy látogatásért, csak illő is, hogy kinyugodja magát, s azokkal ebédeljen, kiknek ismeretségéért kitevé magát az út fáradalmainak. Különben tudom, hogy Francziaország­­ban ez szokás is, minthogy hiányzik a vasúti közlekedés, s a jó utak. Midőn az ön anyját meglátogattam, ő is megmarasztott, s én nem vetem vissza a marasztást. Ön sem teend különben. Az ellenkezésről szó sem lehetett többé. — Menjünk a kastély felé. Az ön lova is szomjas, s én sem vagyok fáradhatlan lovag. Az egész világot csaknem gyalog jártam be.. ., de hát hova lettek a gyermekek. — Messze előrehaladtak, felesém­, megpillantván miss Lövet s testvérét mint két sötétlő pontot a gazdagon begyepesedett hegylejtő túlsó végén. — Eh!­hagyjuk őket kényükre. A gyakorlásra úgyis szükségük van. De hátha keresni­ találnának .. . Lássa csak .. . Kegyed úgyis fiatal s bátor, egy perez alatt náluk terem. Legyen oly szives, lova­goljon hozzájok, s mondja meg nekik, hogy még egy teljes óráig szá­­guldozhatnak ide s­tova. Lássa csak mily a­t­y­a­i­l­a­g bánok én önnel. IV. Mohón engedelmeskedtem; mialatt azonban az erdőpark nyila­­tán átnyargaltam, egész fölizgatva érzem magamat az atyailag szó által. Mit jelentsen az ? Úgy tekintsem-e e bizalmat, mint egy jó­­akaratú ember szokásait, kinek nagy örömet okoztam, az által, hogy műgyűjteményeinek gazdagságáról előre beszéltem ? Hátha egy ter­­mészetiesen gondolkozó atyának előzékenysége, kinek már eladó leánya van ? De hisz ez angolban nem hiányzik a büszkeség sem a finomság: hátha egy ártatlan kedélyű ember csintréfája az egész, ki sejti jövetelem okát, „mert hisz ez eljárásnak oka előre megállapított szándék volt, mondom magamhoz. Hiába akartam elhitetni magam­mal, hogy hibás nem vagyok, mert hisz átgondoltam ama helyzet kényelmetlenségét, midőn egy szegény ismeretlen fiatal­ember beállít egy gazdag családatyához. Miss Love igen hamisan tud mosolyogni. — Talán már nevet is rajtam magában, s íme most nekem itt az előre kikosarazott leánykérő szerepét kell játszanom. — Megbeszu­­lom magamat — csak egy év elteltével látogatván meg ismét szomszé­dunkat. De hisz ez talán sok idő is — jobb lesz még most véget vetni csalképzetének.“ Mialatt elmémben e kesernyés gondolatok egymást fizták, lovam sebesen ügetett föl patkóinak zengő hangjaival az Öregdús halom lejtőjén, midőn a gyermekekhez értem, arczom hideg s fönnhéjázó,ki­­fejezést nyert, úgy hogy legalább is műveit embernek kellett látsza­nom, mialatt követi mondókámat bevégezem. Mindazáltal m­a marad­tam önmagamnak, a hosszabb száguldás nem melegített föl s ép oly jó lovasnak tűnhettem föl mint hason alkalommal bárki más. Ekkor láttam egészen a fiatal angol nő arczát, mint hogy fölemelte a fekete szegélycsipkét, közeledni látva engemet, sőt finom, kerek kis fejét is fölemelé, mintha előre számot akarna adni önmagának, az álta­lam mondandókról. Tekintetében ép annyi szárazság s hidegség tükrö­ződik vissza, mint az egyimben. Mégis, midőn beszédemet elvégeztem, udvariasan köszönetet m­ondott a fáradságért, melyet miattuk kiállot­tam. Sötét szemei kedvesek, hangja elragadólag öszhangos volt. Úgy tetszett nekem, hogy ellenszenvet ébresztett nála tartékony visele­­tem, de nem nevetett többé fölöttem, s én nekem nem kellett több. Csaknem oly sebesen száguldottam vissza Butlerhez, mint tőle jöttem. Csendesen haladt a kastély felé, ábrándokba merülve, mert midőn oldala mellett termettem, önkénytelen összerezzent. — Ah! kiáb­a meglepetve, ön már itt van ?! Bocsánatot kérek s köszönöm szívességét ! Beszélt velük ? — Tudtukra adtam az engedélyt,felelém; de önt nem aggasztja, hogy gyermekei egyedül lovagolnak keresztül-kasul e nagy parkban. — Nem, felelé­m. Lovaik biztosak, s jól ülnek rajtuk. Továbbá midőn leányom fivérével van, igen eszélyes s őrködő, míg fiam igen engedelmes. Nagyon szeretik eg­ymást. E perezben kérdezősködhettem volna, a nélkül hogy gya­nút ébreszszen, mert mint látszék, eszméivel igen el volt fog­lalva ; de leányáról egyáltalán semmit nem akartam tudni, s igy beértünk a kastélyudvarba, a­nélkül, hogy a háziúr szelleme elfogu­latlanságát visszanyerte volna. De hát mi lelte volt ? Midőn leszállott a lóról, azonnal észrevettem. Egy különös fűszálat fedezett föl, me­lyet e vidéken soha sem látott még. Sietett átadni azt egy fehérbe öl­tözött s fehér nyakkendős indákos házszolgának, ki elénk jött s egész komolysággal átvette a füvészeti hódítmányt, mialatt Butler ur vis­szanyervén előbbi vidorságát, megparancsolta a házgondnoknak — ez volt foglalkozása az említett személynek — hogy nyissa föl; a mú­zeum megnézése két óránál tovább tartott, s még akkor is csak felét láttam az állattani, növénytani és ásványtani gyűjteményeknek, mi­dőn ebédre csengettek. A könyvtárban s műhelyeken nem is voltunk, az őrtorony egy egész napot igénybe vett volna, míg a régiségtár megmutatását a jövő hétre kérte mulasztani, minthogy az addig be­cses tárgyakkal fog gyarapodni. Egész ki voltam merülve, de nem azért, hogy a valódilag be­cses tárgyakat oly sokáig kellett szemlélnem, vagy hogy meguntam volna Buttlernek szabatos s szakügyességet eláruló tudományos ma­­gyarázgatásai­t, melyekbe figyelemébresztőleg utazásainak egyes rész­leteit beszőtte, de mert bántott, a muzeumgondnok kellemetlen arcza, s bárgyusága mellett is lenéző modora. Black Gyula szép ficzkó volt, s mint tudós, elég tiszta s fiatal; de úgy látszott, mintha engem ostobának találna, s mosolygott urának fáradozásán, melylyel az ily magamféle gyönge koponyájú embert akar a természettudományba bevezetni, s fölnyitva a szekrényeket, a becses mintadarabokat oly képpel vette ki, mintha gyöngyöt hintene a disznók elé. Végre egé­szen megundorodtam tőle. A legértékesebb tárgyak előtt is megnémí­­tott ez ember tartása, s midőn leginkább kellett volna bámulatomat nyilatkoztatni, ajkaimra akkor jöttek a legfonákabb megjegyzések s legbadarabb elmélkedések. Ezután minden egyes elém helyezett tárgynál csak jobban meggyőződtem Buttler vagyoni állásáról. E férfin ugyanis nemcsak egy kevéssé gazdag ember volt, ki annyi pénzt tőkésíthetett be e maritkaságokba, de dúsgazdag földbirtokos volt, ki műszeretetének roppant költekezései daczára is szerényen élt. Kérő­nek lépni föl e háznál, annyi lett volna reám nézve, mint tarisznyán koldusként esedezni alamizsnáért. (Folyt. köv.) ül. A békeszerződés igy hangzik: 1. ez. A jelen okmány szentesítése s kicserélése napjától kezdve ő felsége a szardiniai király és austriai Császár Ő Felsége közt, örököseik, utódaik s illetőleg alattvalók közt örök időkre béke és barátság lesz. 2. ez. Az austriai és szárd hadifoglyok mindkét részről azonnal visszabocsáttatnak. 3. ez. Egyfelől austriai Császár Ő Felsége és ő felsége a francziák császára közt, másfelől ő felsége a szardiniai király és ő felsége a fran­cziák császára közt történt birtokátengedési egyezmény szerint Austria olasz tartományai és Szardinia közt jövőre nézve a határvonal követke­zőleg kijelölve: „Austriai Császár Ő Felsége maga és minden maradékai és utódai nevében ő felsége a francziák császára javára lemond Lombardiához való jogairól és jogczimeiről, kivévén a mantnai és peschierai várakat s azon területeket, melyek az uj határvonal által határoztatnak meg, és a melyek a cs. k. austriai Felsége birtokában maradnak. „Ezen határ Tirol déli határától a G­a­r­d­a-tónak megy; keresz­tül vágja a tó közepét Bardolinoig és Manerbiáig, a­honnan egyenes vonalban húzódik azon pontig, a­hol a peschierai vár védelmi zónája a Garda-tavat keresztül metszi. Ezen zónát olyan kör határozza meg, melynek a vár közepéből kimenő sugara 3500 méterre van szabva, melyhez járul a mondott középponttól való távolság a legmesszebb előre­tolt erőd glacis­­áig. Ezen egy kijelölt körnek a Mincio általi átszegésétől kezdve, a határ a folyam völgyi útját követendi egészen La Grazieig, La Grazietől egyenes vonalban nyúlik Scorzaroloig, azután a Pó­­völgyi útját követi Luzzaráig, mely ponton kezdve a mostani határo­kon, a­mint azok a háború előtt valának, nem történik semmi változás. „Egy az érdeklett hatalmak által kinevezett katonai bizottmány fog megbizatni, hogy a határ fölvételét a helyszínen a legrövidebb idő alatt végrehajtsa.“ 4. ez. A jelen év jul. 8-án kötött fegyverszünet kötelességénél fogva a még megszállva tartott területekről mind a szárd, mind az austriai ka­tonák el fognak távolittatni, s az előbbi czikkben kiírt határok mögé vo­nulnak. 5. ez. Király ő felsége kormánya a Monte Lombardo-Veneto adós­ságának három ötödét magára vállalja, s ezenkívül hordozni fogja egyszer­smind a magas egyezkedő felek közt 40 millió ezüst forintban megálla­­pittatott részét az 1854-ki nemzeti kölcsönnek. 6. ez. A félebbi czikkben kikötött 40 millió ezüst forintra nézve ő felsége a francziák császára megújítja azon kötelezettségét, melyet aug­­triai Császár ő Felsége irányában magára vállalt volt, hogy ennek kifize­tését végrehajtja oly módon, a miként az a magas egyezkedő felek által mai napon aláirt egyezmény pótczikkében meg van állapítva. Másfelől szárdiniai király ő felségének kormánya a Szárdinia és Francziaország közt szintén mai napon aláírt egyezmény értelmében magára vállalt köte­lezettség szerint ez összeget Ő felsége a francziák császára kormányának az említett egyezmény 3 czikkében megállapított módon vissza fogja fizetni. 7. ez. A magas egyezkedő felek küldötteiből azonnal egy bizottmány fog alakíttatni, mely a Monte lombardo veneto tisztábahozására nézve intézkedik. Ez intézet activái és passivái megosztásában három ötödre nézve, Szardiniát két ötödre nézve Austriát veszi alapul. A Monte és letét pénztárai tőketörlesztési nyilvános értékben álló activáiból Szardinia há­rom ötödet, Ausztria két ötödet fog kapni. Az activák fekvő birtoki és biztosított adóssági részét illetőleg a bizottmány megteendi az elosztást és ügyelni fog rá, hogy a fekvők mindkét résznek saját területén fekvő da­rabokból adassanak ki. A­mi a különböző adóssági categoriákat illeti, melyek 1859. jun. 4-dikig a Monte lombardo-venetora irvák, s azon tőkéket, melyek a törlesztési alap letét-pénztáraiban kamatra vannak betéve, az jelenleg is érvényes szabályokkal öszhangzólag három ötödre nézve Szardinia, két ötödre nézve pedig Austria vállalja magára a kamat­­fizetést, vagy a tőke lefizetését. Az osztrák alattvalók igénye Austria ré­szére fog átíratni, mely ez egyezmény kicserélése után három hó, vagy ha lehet, még rövidebb idő alatt az ily igények részletezett kimuta­tását a szárd kormánynak megküldi. 8. sz. Szárdiniai király ő felsége kormányára átszállnak mind­azon jogok és kötelezettségek, melyek a szabályszerűleg megállapított egyez­ményben kijelölvék, mit az osztrák kormány közérdekű tárgyak , főként az átengedett területet illetőleg kötött. 9. sz. Az osztrák kormány köteles visszafizetni mindazon összege­ket, melyek lombard alattvalóktól, községektől, nyilvános intézetektől s vallási testületektől biztosíték, letét vagy consignatio czime alatt austriai nyilvános pénztárakba befolytak. Az osztrák alattvalók, községek, nyil­vános intézetek, vallási testületek, biztosíték, letét vagy consignatio czime alatt lombard pénztárakba befolyt pénzeit a szárd kormány hason pontos­sággal fogja visszafizetni. 10. sz. Ő felsége a szárd király kormánya az osztrák kormány által az átengedett területen adott vaspályás engedményeket minden in­tézkedéseiben és egész tartósságára elismeri és megerősíti és nevezetesen azon engedményeket, melyek az 1856-ik évi mart. 14-ki, 1857. évi ápril 8-ai és az 1859-ik évi sept. 23-ai szerződéseken alapulnak. A­mint a jelenlegi szerződés megerősítései kicseréltetnek, a szárd kormány mindazon jogába és kötelezettségébe lép, melyek az austriai kormányra nézve, a feljebb említett engedményekből az átengedett terü­leten létező vaspálya­­vonalakra nézve erednek. E szerint azon örökösö­dési jog is, melyet az austriai kormány a vaspályákra nézve bírt, a szárd kormányra ruháztatik át. Azon összeg után járuló fizetések, melyekkel az engedményesek az 1826-ik évi mart. 14-ei szerződés alapján, mint a nevezett vaspályák aequivelense gyanánt tartoznak, minden hiány nélkül az austriai kincs­tárba tétessenek. Az építészi vállalkozók és szállítók, mint szintén a terület kisajá­­tításáérti kárpótlások, melyek azon időszakra esnek, midőn a kérdéses vaspályák az állam rovására kezeltettek, és a­melyek még el nem tör­lesztettek, az austriai kormány által fizettessenek ki, és­pedig az enged­ményesek által, az austriai kormány nevében elfogadott engedményi ok­irat mértéke szerint. A nemzetközi vasútforgalmat Szardínia és Austria közt egy részle­tes szerződvény fogja a lehető legrövidebb idő alatt szabályozni. 11. sz. Magától értetik, hogy azon követelmények fizetése, melyek az 1856. márt. 14-ki szerződés 12, 13, 14, 15. és 16. szakaiból ered­nek, Austriának semmi jogot sem ad az ellenőrzésre és felügyeletre a vaspályák építése és kihasználásánál az átengedett területen. A szárd kormány maga részéről, kötelezi magát minden fölvilágo­­sítást, melyet e tekintetben az austriai kormány kívánhatna. 12. sz. Az átengedett területen lakó lombardiai alattvalóknak az erősítvény kicserélés napjától fogva egy év tartama alatt s ha előbb arról az illetékes hatóságnak jelentést tesznek, teljes és korlátozatlan joguk­­ .

Next