Budapesti Hírlap, 1885. március (5. évfolyam, 59-89. szám)

1885-03-07 / 65. szám

V. évfolyam. 65. sz. Budapest, 1885. Szombat, március 7. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 1 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelőszerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap utca 16. u. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Fordulat Angliában. London, március 3. 1885. Kétséget nem szenved, hogy Angolország politikájában rövid idő múlva lényeges és nagy horderejű változás fog bekövetkezni. Jó lesz, ha eziránt otthon is tájékozást nyernek a politikai körök, mert a jelzett változás, teljesen más irányt adván az angol külügyi politikának, módosítani fogja Anglia állását az európai koncertben, következőleg nem hagyhatja érintetlenül az osztrák-magyar monarkhia érdekeit sem. A Gladstone-kabinet élete egy hajszálon függ. Ha mesterkélt eszközökkel tengeti is még életét egy darabig, az általános választásoknál el fog bukni, mert az angol nép roppant többsége ma már eljutott abba a stádiumba, mely a történelem tanúsága szerint eddig minden nagy háborúját megelőzni szokta, hogy kész a legnagyobb áldozatra is, csakhogy a mostani állapotnak véget vessen, s mert tudja, hogy a háború után nyugalom fog következni, elkerülhetetlennek tartja a háborút s óhajtana azon mielőbb túlesni. Az angolok mélyen érzik elszigeteltségüket s végre annak öntudatára jutottak, hogy Gladstone hóbortos, vén asszonyhoz méltó politikája Angliát Európaszerte oly megvetés tárgyává tette, melyhez az angol nemzet eddigelé szokva nem volt, s melyet nemcsak erkölcsi tekintélyének, de anyagi érdekeinek kockáztatása nélkül sem tűrhet tovább. A legközelebbi kormány politikája tehát öntudatos, tetterős politika lesz, mely előre fogja vetni árnyékát már ama koallicionális minisztérium működésében is, mely a konzervatívok kormányra lépését lehetőleg meg fogja előzni, miután a konzervatívok, mint ilyenek, legjobban szeretnék csakis az általános választások után, s az azok által nyert impozáns többségre támaszkodva átvenni az uralmat. Az átmenetet Göseben és Forster lesznek hivatva megcsinálni, kik ma már Gladstone polikájával végleg szakítottak és annyira nyíltan, hogy az előbbi ki is lépett valamenynyi liberális klubból, melynek tagja volt. A konzervatív kabinet, vissza fogja terelni az angol külügyi s főleg a keleti politikát abba a hagyományos kerékvágásba, melyből Beaconsfield bukásával oly sajnálatosan kizökkent. E politika egyik sarkalatos elve: Oroszország területi terjeszkedésének és hatalmi köre kiterjesztésének megakadályozása mindenütt, minden áron és minden eszközzel. Az 1877. és 78. években történt események s azoknak következményei lehetetlenné teszik Anglia hagyományos politikai programmja minden pontjának fentartását. Törökország a berlini kongreszszuson megcsonkíttatott, ereje meggyöngíttetett és tekintélye főleg európai tartományaiban nagy csorbát szenvedett. A konzervatív kormány kétségtelenül igyekezni fog a szultán presztízsét helyreállítani a mohamedán világ előtt, azáltal, hogy Egyiptom ama részeiben, melyek Gladstone őrült politikája következtében veszendőbe nem mennek, a porta fenhatóságát minden eszközzel megszilárdítsa, sőt növelje. Ami az európai Törökországot illeti, miután arra, hogy akár Románia és Szerbia újból a szultán szuzerenitása alá kerüljön, akár Bulgária visszacsatoltassék, akár pedig Bosznia és Herczegovina egyszerűen visszaadassék, gondolni sem lehet, a konzervatív kabinet Európa keleti részein a legnagyobb rokonszenvvel fogja látni az osztrák-magyar monarkhia befolyásának megszilárdulását, jól tudván, hogy ma már ebben sokkal erősebb biztosíték rejlik az orosz hatalmi kör terjeszkedése ellen, mint a török kormány megrothadt tekintélyében. A konzervatív kormány e részben gyámolítani fogja Ausztria-Magyarországot, mert szükségét látja annak, hogy az Adriától a Fekete-tengerig egy pillanatig se szűnjék meg az ellenállási erő és akarat, az orosz terjeszkedés ellenében. Igen természetes, hogy Anglia e politika terére nem léphet ki, ha elszigetelve marad, mint most van. A konzervatív kormánynak, nyilván legelső gondja lesz, nyílt, őszinte után megkísérleni az utógondolat nélküli és érdekegységen alapuló jó egyetértés helyreállítását Franciaországgal. A republikánus sajtó annak idején ujongott Gladstone diadalának a konzervatívok felett, de a tapasztalat meggyőzte arról a franciákat, hogy komoly érdekpolitikát nem lehet űzni a hóbortos Gladstonenal, s ma már az angol liberális kormányt senki sem ítéli el oly kemény szavakkal, mint éppen a francia sajtó és Ferry sokkal gyakorlatibb politikus, hogysem két kézzel ne ragadná meg az alkalmat, mihelyt kínálkozni fog az Angliával való szövetkezet által szintén kilépni mostani elszigeteltségéből. Az angol-francia entente cordiale biztosítja Angolországot amaz eshetőség elől, hogy egy angol-orosz háború esetén — mely a dolog természeténél fogva főleg és elsősorban a Balti- és a Feketetenger orosz kikötőinek ostromzárolásában találná kifejezését, — Németország régi szövetségesének segítségére siethetne. Bármily nagy és szilárd Németország katonai hatalma, a nagy német nemzet nem mozdulhat anélkül, hogy Franciaország a nyakán ne legyen. És Berlinben nagyon jól tudják mekkora a különbség a régi és a mostani Franciaország, az 1870-ki és az 1885-ki francia hadsereg közt. Bismarck az angol politika ellen intézett legutóbbi kifakadásaival csupán Gladstone állását akarta megingatni, kit a vaskancellár és oly kevéssé szenvedhet, mint maga Viktória királyné. De Bismarck túllőtt a célon s nyilatkozataiban nemcsak az angol kormányt sértette meg, de a britt önérzetet is. Ma nem sokkal nagyobb a németek iránti rokonszenv Londonban mint Párisban, s a Németországra való tekintet legkevésbbé lehet az a tényező, mely az angol népet hátráltassa abban, hogy a konzervatív párt által elhatározott erélyes és öntudatos politikát a legnagyobb lelkesedéssel, sőt áldozatkészséggel ne támogassa. A fennebb elmondottak nem egyéni nézeteim kifolyásai, hanem egy angol államférfival való beszélgetésem foglalatja. Önökön a sor megítélni, előnyös-e vagy sem az angol konzervatívok kilátásba helyezett politikája az osztrák magyar monarkhiára nézve. Az én ösztönöm azt sugalja, hogy az általános európai elposványosodás közepette, éppen a mi monarkhiánkra nézve csak kedvező lehet egy oly politika, kivált ha angol iniciatívából történik, mely minket állít oda őrül az orosz hatalmi túlterjeszkedés ellen keleten, hol a nélkül is rendeltetésünk civilizátori hivatást betölteni. Hallámunk 12 oldalt tartalmaz. A Lloyd-társulat. Schlauch a szent László-társulatban, Falk a Lloyd-társulatban beszél. Nagy politikát csinálni ambíciója mind a kettőnek. Schlauch az államot támadta meg, Falk a társadalmat, a püspök egyházi politikát csinált az országgyűlésen kívül, a szerkesztő gazdasági politikát. A részvénytársulat tagjai mély figyelemmel hallgatták a nagy mester szavát. Eszünkbe jut ez alkalommal a hercegprímás. Mikor nemrégiben azt kérdezték tőle, mert nem tart püspöki gyűlést, mondják, hogy következőleg felelt: „Minek ? tán azért, hogy amit titoktartás ígérete mellett bizalmasan megbeszélünk és elhatározunk, valaki rögtön hírül vigye Fáiknak ?“ Ki ezen valaki ? És mért Fáiknak viszik a hírt ? Igaz, hogy jó katholikus, Schlauch talán megmondhatná Fáiknak, vagy Fáik Schlauchnak, hogy ha máskor társulati közgyűlésen politikai beszédet tart, ne legyen olyan igen provokatív. Mert az ám a beszéd! Tartalma röviden a következő: Egy az Isten, a Jehovah, és az ő választott népe mi vagyunk, Lloyd-társaság; aki pedig nem sémita, az mind antisemita, tehát reakcionárius és rossz hazafi. Mit gentry, mit arisztokrácia? az első osztály Magyarországon a kereskedő osztály! A földbirtokot is ez menti meg. Mi kereskedők csak segítjük a többi osztályt. Éljen az egyenlőség! Szégyen, gyalázat, hogy Magyarországon még van más népfaj, osztály és felekezet is, mint melyet mi képviselünk a Lloyd-társaságban. Társulatunk ezen sajnálkozik, de el nem csügged. Csak bátorság, erély és kitartás, kis idő múlva a természetes fejlődés nekünk fog igazat adni. Agráriusok és reakcionáriusok le lesznek győzve, s a Lloyd-társaság lesz felsőház. Nem csodálkoznánk, ha e nagyszabású beszédet az a kis zsidófiú tartotta volna, ki ezelőtt mintegy negyven évvel a budapesti lutheránus gimnáziumban tanult s kiről feljegyezte a krónika, hogy történelmi tankönyvének ama lapját, melyre Jézus története volt nyomtatva, tentával feketére bevonta. Fáik talán emlékszik az