Budapesti Hírlap, 1886. január (6. évfolyam, 1-31. szám)
1886-01-07 / 7. szám
Összesen 788 oldalra terjedő két kötete a leghasznosabb kézikönyv úgy a papság, mint a katolikus közönség számára. Főleg a műveit hívők világa olvashatja nagy haszonnal a munkát, amely világos, tanulságos és érdekes képet ad a katolikus szertartások, egyházi régiségtan, szentségek, ünnepek, imák, áldások felől. A mű oly irodalmi stílusban és könnyedséggel van írva, hogy a nagyobb közönség is könnyen olvashatja. Derék a könyv magyarsága is ; ami egyháztudományi műszókat eddig nálunk a szakmunkákban használtak, azok rosszabbak a rossznál; az ép nyelvérzékü szerző tehát inkább megmaradt a latin terminusoknál, a melyek különben a laikusok előtt is ismeretesebbek valamennyi más tudományszak műszavainál.“ A munka Kunc Adolf dr. csornai prépostnak van ajánlva s kapható . Írtért özv. Seiler Henrikné kiadásában Szombathelyen. * (Értesítés.) Lázár Elek dr. min. fogalmazó és Heiner Ignác min. segédfogalmazó „A m. kir. bíróságok szervezete és területi beosztása“ ciműi munkáját nyomdai akadályok miatt csakis január hó második felében fogják az előfizetőknek szétküldeni. * (Jubiláló lap.) Az Egerben megjelenő s Szabó Ignác egri főgimn.tanár által szerkesztett „Eger“ című polit. hetilap jubiláns XXV-ik évfolyamának I. száma gazdag tartalommal jelent meg. Találunk benne egy, az „Eger“ keletkezésének történetére vonatkozó cikket Visontai Kovách Lászlótól ; egy meleg hangon írt üdvözlő s buzdító levelet a szerkesztőhöz Fenyvessy Ferenc dr. orsz. képviselőtől, mint Eger város szülöttétől ; s egy cikket a debrecen-füzes-abony-egri vasúti összeköttetés tárgyában Sz. N. orsz. képviselőtől. A tárca Erődy Béla dr. fordításában hoz egy hangulatos bolgár népkölteményt s egy „igaz történetet“, mint látszik, az ottani fenyítőügyi esetekből, valószínűleg egy helyi kriminalista élénk és ügyes tollából. Az „Eger“, mint e szám tartalma is tanúsítja, egyike a leggondosabban szerkesztett, érdekes és gazdag tartalmú vidéki lapoknak s hogy ez irányban csak emelkedni fog : kezesség rá szerkesztőjének nemcsak a tudományos irodalom, de a budapesti nagy sajtó terén is jól ismert neve. A lap nagyon megérdemli az ottani környék pártoló figyelmét. Előfizetési ára egész évre 5 forint. * (A „Tunikás leányok“) főpróbáját holnap, csütörtökön d. e. 10 órakor tartják s az első előadásra, mely pénteken lesz, már csütörtökön lehet jegyeket előreváltani. * (Székesfehérvárott) — ismételni kell, nehogy sajtóhibának látszassák — Székesfehérvárott, a tősgyökeres magyar koronázó városban egy kóta jelent meg, amelynek a címe ez: „ Jour fixe. Polka frangaise componirt von Heinrich Pek, Bureauchef der ung. Westbahn, Stuhlweissenburg, Julius Klökner Musikalienverlag.“ És ez a német kóta nemcsak meg mert jelenni Székesfehérvárott, hanem még be is küildődött magyar szerkesztőségeknek. Csakhogy számunkra a székesfehérvári német zene az a shakesperei muzsika, amely nem hallatszik. * (Hangversenyt) rendez e hó 9-én a régi polgári lövőház dísztermében Wastel Károly citeramester számos tanítványa, továbbá Purma Henriette úrhölgy és Elbert Imre közreműködésével. A műsor utolsó száma a a hangversenyző egy polkája, amelyet 24 citerán adnak elő. A hangverseny után zártkörű jelmezes bál lesz. SZÍNHÁZ és MŰVÉSZET. * (Esnrozity) államtitkár fogja ideiglenesen betölteni a megüresedett intendánsi állást. A kormány e proviziómm alatt gondolkodni fog a kinevezendő intendáns fölött. 1886. január 7. BUDAPESTI HÍRLAP. (7. sz.) tudományos alaposság és szabatos formák mellett a népies irályt, érdekes tartalmat, költői színezetet érvényesítse. Nem könnyű munka ez ! . . . Eddig az írókról, azután következik a közönség. Ki sem számítható a hatás, amit gyakorolni fog innen is, túl is a Lajthán a különböző ajkú közönségre az, ha egymást kölcsönösen megismerik, ha fel lesznek előttük tárva országaik legérdekesebb részei, természeti szépségei, régi emlékeik, városaik, népeik munka és ünneplés alatt; költészetük, vigalmaik, intézményeik ; különösen, ha látni fogják azt, hogy minden fajnak, minden nyelvű népnek egyenlő melegséggel és szeretettel írott ismertetései foglalandnak helyett egymás mellett saját legkiválóbb íróik tollából e műben. Most még csak magyarul és németül fog e mit kiadatni, de bizonyosnak tartom, hogy a monarkia minden műveit nemzetének nyelvén meg fog az jelenni rövid idő tártán. S ennek a jótékony hatása nem fog elmaradni. A kölcsönös megismerkedés a legegyenesebb út a kölcsönös becsüléshez. S ez az, a mire mindnyájunknak szüksége van, a kik különféle nyelven bár, de egy hazaszeretetet vallunk s abban keressük megmaradásunkat. A nemzeti gyűlölködés nagy terebélyfává nőhet ugyan föl, de ez a fa gyümölcsöt a gazdájának, a ki elültette, nem terem soha; ezen a fán csak a verebek érzik magukat jól, azoknak hernyó kell s az van rajta elég. S ki kezdje el a kölcsönös megbecsülés munkáját e monarkiában, ha nem a németek s magyarok? s ki kezdje el köztük, ha nem a szellem táborai, az írók? Hát ez a kölcsönös megbecsülés innen is, túl is — ez a „Jókai tágabb haz ája.“ De én még azzal sem érem ám be, hogy a megbecsülés, a testvérszeretet, az érdekeltség kincseit innen Magyarországról oda Bécsbe és Ausztria örökös tartományaiba cserébe áthordani segítsem s onnan az övéket visszahozni igyekeztem, én az egész világot követelem Magyarország honpolgársága jó tulajdonságainak cserepiacául. Egykor ama nagy hazafi emelte magasra a jelszót: „Tengerre magyar!“ én azt mondom, „Világba magyar!“ — Szűk nekünk ez a haza, tágítsunk rajta! Terjednünk nem lehet, de magasabbra nőnünk szabad. S nem is várt ez a nemzet az én kiáltó szavamra. Megindult, megy előre. Egy egész neonnal túl vagyunk ma a védegyesületi éra fogalmain. Nem az a jelszavunk most, körülzárni minden oldalról a hazánkat, hogy a hazai közönség kénytelen legyen megvenni a magunk termette selejtest, hazafiui áldozatból, hanem az a jelszavunk, hogy versenyezzünk a külfölddel s az fogadja be önkényt a mi termelésünket, azért, mert jó! S ezt teszi már a nemzetünk. Egész világ látja. Tágítjuk a hazánkat. Nem ellenséggel, annál nehezebbel van küzdelmünk versenytársakkal,megküzdünk velük! Ha nem sikerült, újra kezdjük. Minden alakjában az ipar terményeinek, legyen az emberfőben, vagy sziklában született, tűzben vagy lángészben megtisztult, hatol a magyar címer előre nyomonkint; — szorgalom, tudomány, művészet, szellem, helyet kér a magyar tehetség számára külföldön, s ahol gyökeret vert, becsületet arat hazája számára még az idegen földben is. A magyar még a föld túlsó oldalán sem felejti el hazáját, s ahol házat, műhelyt rakott, az is egy darab magyar haza ottan. Hallgassunk meg egy példát. Én e nyáron hírré tettem, hogy aki az erdélyi közművelődési egyesület számára bizonyos összeget beküld, annak egy névaláírásommal ellátott lapot küldök meg kéziratomból. E napokban az „Amerikai Nemzetőr“ útján kaptam egy összeget, melyet e célra huszonegy Amerikába kivándorolt magyar adott össze, akik New-York, Allegany, Grebel, Harleton, Chicago, Albany, Stelton, Stevenspoint, Fanningdale, Kelleys Island, Gorden váltásaiban szétszórva letelepültek. Tehát tizenegy helyről — a kivándorlónak — az erdélyi közművelődésre. — Pedig mit nekik Hekuba?Mit ad nekik Magyarország, ha fölvirágzik, mit vesztenek ők Erdélyben, ha elpusztul ? — Mégis megemlékeznek a hazájukról s megküldik a szájukról megvont falatot a magyar nép üdvére az újvilágból. Hát ez a „ Jókai tágabb hazája.“ Én is segítek azt tágítani — tehetségem szerint. Segítsetek ti is! Azt írta nemrég egy igen tisztelt költőtársam, hogy, ha Petőfi olvashatná mindazt, amit én most írok, elismerést osztva a hajdan gyűlölt idegennek, megfordulna a sírjában. Legyen megnyugodva ifjú barátom, ha Petőfi látná, miként tört ő maga legelői utat ahoz a gyűlölt idegenhez a magyar szellem számára, s miként környezi épen ez a hajdangyűlölt idegen az ő szellemalakját a legnagyobb szeretettel, visszafordulna megint s álmodna más álmokat az eddigiek helyett. A magyar nemzet helyet érdemel a világban, ezt a helyet elfoglalni, megérdemelni, megtartani mindenütt, ahol művelt népek laknak, szorgalommal, szellemmel, szabadelvűséggel: ez a „ Jókai tágabb haz ája.“ a Petőfi-társaság tizedik közgyűlése. — jan. 6. A Petőfi-társaság mai évi közgyűlése voltaképen ez irodalmi testület tíz esztendős jubileuma volt. A m. t. akadémia nagyterme, mint mindig, most is szorongásig megtelt díszes közönséggel, amely bőkezűleg adta a tapsot az irodalmi élvezetért és csöndben hagyta maga fölött elmúlni a titkáros panaszát, hogy a magyar publikum közt nem akadnak Mecénások és a társulat az erkölcsi támogatáson kívül anyagi javakban alig részesül. — A nap eseménye Jókai fölolvasása volt. Tárcánkban közöljük e gazdag humorral, emelkedett páthoszszal írt meghatározását Jókai „Tágabb hazájának,a mely részben elmés polémia Kossuth ellen, részben óriási reklám az „osztrák-magyar monarkia írásban és képben“ mellett. Az olvasó bizonyára élvezni fogja koszorús költőnk fényes szellemének ez újabb megnyilatkozását, s örvend, hogy a „közös hazaszeretet“ ellen Jókai tiltakozik, ami Kossuthnak szól, s érte megbocsátja a reklámot, mely ama közös dolgozatnak szól. Szép, nemes fölgerjedésben a világot, a műveltség e nagy hazáját vallja Jókai az ő tágabb hazájának s bízik benne, hogy nemzeti műveltségünk ki fogja ott a tért küzdeni. Ezt mi is erősen hiszszük. De abban már nem hiszünk, hogy e törekvésnek szabad legyen a „keresetlen kínálat“ formáiba elfajulnia, — a „német színpad“ számára dolgozó bizonyos magyar írók sorsa legalább óvatosságra int. A madár ám tanítsa meg a halat arra, aminek ez is hasznát veheti, de ne akarjon — hazáját tágítandó — a víz alatt is megélni. Hallá nem változhat, legfelebb megszűnik madár is lenni, a szárnyai ott erejüket veszítik, elfelednek repülni, a halak pedig kinevetik. E pontban minket Jókai páthosza neve biz tévedésbe ejteni. A közönség a ragyogó stilü fölolvasást lelkesülten fogadta s zajos tapsokkal jutalmazta.* A közgyűlés tiz órakor kezdődött, mikor a közönség éljenei közt Komócsy József elnök, Jókai Mór kíséretében, belépett a terembe Szana Tamás s Ábrányi Emil titkárosokkal s a társaság tagjaival. Komócsy József elnök rövid megnyitó beszédet tartott s aztán Ábrányi Emil fölolvasta az évi jelentést. A társaság a lefolyt évben ünnepies közülésén kívül nyolc rendes havi ülést tartott. A társaság tíz évi működésére vonatkozólag megjegyzi, hogy az a magyar szépirodalom ügye körül való önzéstelen lelkes buzgólkodás volt. Tett volna és tenne kétségkívül többet, ha rendelkeznék megfelelőbb anyagi eszközökkel. De érezi az idők mostohaságát. A közönség megtisztelő rokonszenve mindig vele volt, de nagylelkű Mecénások — fájdalom — nem akadtak, kik azt az erkölcsi súlyt, melylyel minden komoly törekvésű és helyes irányban jól működő irodalmi társaság magában véve bir, — anyagi támogatással tették volna teljessé. Jelentését e szavakkal végzi: „De tisztelt hallgatóság, addig csak hinnünk, bíznunk és lelkesednünk lehet, mig azt az arany tollat, melylyel Frankenburg Adolf végrendelete társaságunkat megajándékozta, annak a kezében látjuk, akinek géniuszát a sors kárpótlásul adta a magyarnak Petőfi korán kioltott lángeszéért, a Jókai Mór kezében.“ Ezután Torkos László olvasta föl a hallgatóság zajos tetszése közt „Az érdem“ című szatíráját, amelyben sok az elmésség és a gúny csípős sava-borsa. Erdei bolyongás közt bohókás vén törpe akad a költő elébe, — ez a vers belső alakja — és kérdi tőle: Miért bújja